Kiss Szabolcs

tanulmányi referens

2013 augusztusa óta dolgozom a Pannon Kincstár ügyfélszolgálatán, tehát már mondhatom, hogy a régi törzsgárdához tartozom. Eredetileg a szociális és a pedagógiai képzések tartoztak hozzám, az ide kapcsolódó speciális információkat tanultam meg először, ezért egy kicsit most is ezek a szívem csücskei.

Az érdeklődéstől kezdve a képzés végéig, vagy akár utána is szívesen segítek, ha mondjuk pótlólag kértek egy otthon elveszett dokumentumot. Ha már a beiratkozásra jöttök, akkor is találkozni fogtok velem, mert ilyenkor a többiekkel együtt én is tartok előadást az új tanulóinknak.

A kommunikáció az a képesség, ami a legjobban kell a munkámhoz. Nagyon szeretek beszélgetni az emberekkel, segíteni nekik az ügyintézésben, és azt is nagyon élvezem, amikor előadást tartok.

Szeretem ezt a közeget, jó emberekkel dolgozom. Mivel ahogy írtam, már „régi motorosnak” számítok itt, ezért a fiatalabbaknak is gyakran segítek a napi munkában, kicsit mentori jelleggel.  De összességében is elmondhatom, hogy amikor csak szükség van rá, támogatjuk egymást a csapatban, akár a recepción, akár a termek berendezésénél kell plusz egy fő. Ilyenkor én is szívesen beugrom.

A munkán kívül is sokszor van közös programunk a csapattal. Emellett a szabadidőmben általában sportolok – futok vagy focizok -, de filmeket nézni és olvasni is nagyon szeretek.

Vissza