Maros Lilla

tanulmányi referens

Közösségszervezés szakon végeztem a Pécsi Tudományegyetemen, ahol a tanulmányaim a felnőttképzéshez is kapcsolódtak. Jelenleg óvodapedagógiát tanulok és egy évet dolgoztam óvodában. Szerettem volna a már meglévő végzettségemnek megfelelő munkakörben elhelyezkedni, és erre most lehetőségem nyílt itt, a Pannon Kincstárban.

Az eddigi élményeim alapján pontosan azt találtam meg, amit kerestem. Támogatnak a tanulmányaimban és mellette egy fiatal, összetartó, segítőkész csapat tagja lehetek. Könnyű volt beilleszkedni és tudom, bárkihez fordulok a kérdéseimmel, mindenki nagyon készséges és kedves lesz. Ráadásul a számomra fontos szempontok – hogy a munkám során emberekkel foglalkozzak, segítsek, pörgés legyen és változatos feladatok – mind teljesülnek itt. 

A Pannon Kincstárral azonban nem ez az első találkozásom. Korábban elvégeztem a pedagógiai asszisztens képzését, így tanulói oldalról is megismertem az iskolát, és kifejezetten pozitív benyomást szereztem. Így most már mindkét oldalról vannak élményeim.

Nagyon örültem, hogy tanulmányi referensként is megkaptam a pedagógiai asszisztens képzést, ezen kívül pedig a gyógypedagógiai asszisztens képzés tartozik hozzám. 

A munkámban a segítőkészségemre, nyitottságomra és a türelmemre tudok leginkább támaszkodni. Bármivel fordulhattok hozzám, mert tudom, hogy a hallgatónak mindig fontos, amit kérdez tőlem. A saját tanulmányaim során én is megtapasztaltam, milyen sokat számít, ha az ügyintéző kedvesen, figyelemmel teszi a dolgát és bátorítja a tanulókat, hogy forduljanak hozzá bizalommal. 

Mindennapi része az életemnek a zene. Nagyon szeretem, tulajdonképpen a szívem csücske. Korábban énekeltem is több kórusban, most már inkább csak szabadidőmben zongorázom. Érdekel a kreatív írás, verseket és novellákat írok hobbiszinten. Ezen kívül a pedagógia is mindig fontos terület volt számomra. Egyaránt szeretek gyerekekkel és felnőttekkel foglalkozni. A tanulmányaimra pedig a felnőttekkel való kapcsolódásokban, így a munkám során is tudok építeni.

Vissza