Skip to main content
Ügyfélkapu bejelentkezés
Ügyfélkapu bejelentkezés
Pollák Tibor ügyvezető a Pannon Kincstár munkatársa

Pollák Tibor

ügyvezető

2022-ben jöttem a Pannon Kincstárba, a cég ügyvezetőjeként. Korábban hosszú éveket töltöttem a nagyvállalati szférában felsővezetőként – kicsit távol a hétköznapoktól és az ügyfelektől. Az első megélésem rögtön az volt, hogy visszatértem a való világba. Azóta is naponta érzem, hogy a munkámnak, döntéseimnek közvetlen hatása van és nagyon gyorsan kapok visszajelzést a kollégáimtól, az ügyfeleinktől és a tulajdonosoktól.

Legfontosabb célom, hogy a tavaly elkezdett munkát továbbvigyük: egységes és ütőképes csapatot építsünk, akiknél az ügyfélélmény áll az első helyen. Ennek legfontosabb eleme, hogy a kollégák nap mint nap jókedvvel tudjanak belépni az iskola kapuján, és érezzék, hogy segíteni tudnak tanulóinknak abban, hogy eredményesen végezzék tanulmányaikat, és sikeresen tegyék le vizsgáikat. Törekszem arra, hogy tanáraink megbecsülve érezzék magunkat nálunk, hiszen csak így tudják igazán örömmel és lelkesedéssel átadni a tudást tanulóinknak.

Az elmúlt időszakban már több változtatást sikerült véghez vinnünk. Ezeket az eredményeket kell most fenntartani és helytállni a további feladatokban, új kihívásokban. Ezért a másik fontos célom, hogy megfelelő stratégiai irányban tartsam a céget, megfelelve a változó piaci és szabályozói környezetnek.

Vissza