Skip to main content
Ügyfélkapu bejelentkezés
Ügyfélkapu bejelentkezés
Pannon Kincstár, Balázs-Héjja Angéla EHS szakmérnök, mérnöktanár, vállalkozó, oktató

Balázs-Héjja Angéla

EHS szakmérnök, mérnöktanár vállalkozó

„Improvizál, alkalmaz, elhárít!”

Szakterületem: tűzvédelem, munkavédelem, környezetvédelem

Első diplomámat az ELTE Természettudományi Karán szereztem földtudományokból. Itt lehetőséget kaptam, hogy már tanulmányaim alatt kutatási asszisztensként részt vegyek a laboratóriumi kutatómunkában és a hallgatók felkészítésében. Megismertem az alapkutatás szépségeit, ezzel a tapasztalattal felvértezve pedig úgy döntöttem, hogy a gyakorlatiasabb mérnöktudományok felé fordulok.

Miután katasztrófavédelmi mérnökként diplomát szereztem, szaktudásomat az egészségügyi és felsőoktatási intézmények üzemeltetésével kapcsolatos feladatokban kamatoztattam. 2013 és 2019 között részt vettem az egyetemi oktatásban is a Semmelweis Egyetemen, illetve a Testnevelési Egyetemen. 2020-ban megalapítottam saját vállalkozásomat, így a munkám során sokkal szabadabban képviselhetem azokat az értékeket, melyeket EHS szakemberként fontosnak tartok.

A szakképzésbe 2015-ben kapcsolódtam be, ahol először tűz- és munkavédelmi jellegű modulok oktatásával bíztak meg, majd a későbbiekben tűzvédelmi, munkavédelmi és környezetvédelmi képzések oktatója lettem. 2021 óta vagyok a Pannon Kincstár oktatója.

Azok a hallgatók, akik környezetvédelmi és biztonsági kérdésekkel foglalkoznak, egy igazán fontos és hasznos területet ismerhetnek meg. Így nem kérdés, hogy munkájuk által ők is fontossá és hasznossá válnak. Én ma is ezt választanám!

Vissza