A mi kezünkre bízzák, aki a legfontosabb számukra

Az ápoló képzésre jelentkezők számára már ismerős a szakma, hiszen a gyakorló ápoló képesítés megszerzését követően ülnek újra az iskolapadba. Az itt összejövő csoportokban hatalmas a hajtóerő, érezhető a szakma iránti elkötelezettség. Azzal a tudattal érkeznek, hogy a hivatásuk mások életét és egészségét szolgálja, és biztosak lehetnek benne, hogy az oklevél megszerzését követően mindenhol tárt karokkal várják őket.

Újabb tanév, újabb szint a pályán

Amikor valaki más segítségén múlik saját hogylétünk, vagy szeretteink biztonsága, komfortérzete, akkor bizony nem mindegy, kihez fordulhatunk. Ahogy Az ápolás legnagyobb díjai: a folyamatos fejlődés és a hálás tekintetek című posztunkban oktatóink elmondták: a törődés, az odafigyelés, a megnyugtató szavak ugyanúgy nélkülözhetetlenek a gyógyuláshoz, mint a kezelés és a gyógyszer.

Az ápolók a kórházi, egyéb intézményi eljárások alatt folyamatosan jelen vannak az életünkben. Sokszor hosszú napokon, heteken át ők jelentik a támogató kezet, a gyógyírt, a színeket a mindennapokban. Akik a képzésre érkeznek, már tudatában vannak mindennek, hiszen a gyakorló ápoló képesítés megszerzését követően ülnek újra az iskolapadba.

A jelentkezés feltétele ugyanis az érettségi bizonyítvány és a foglalkozás-egészségügyi szakellátó hely által kiállított egészségügyi alkalmassági igazolás mellett az OKJ 54-es gyakorló ápolói végzettség. A kilenc hónapon, vagyis egy tanéven át tartó képzés oktatási napjai a Pannon Kincstárban kéthetente szombatonként, 8:00 és 18:00 óra között zajlanak. A félévente induló csoportok diákigazolványt is kapnak. Nagyon hasznos az egyéni szakmai pálya építéséhez, hogy az iskola országos kapcsolatrendszerén keresztül valamennyi tanulónak tud gyakorlati helyet biztosítani. Ráadásul az egyes tantárgyakat gyakorló szakemberek, ápolási igazgatók, főnővérek, osztályvezetők tanítják, akik sokszor már a jövendő munkatársaikat keresik a tanulók között.

Biztos kezekben tudni a családtagokat

„Általában az első oktatási napon velem találkoznak” – mondja Balázs Katalin oktató, diplomás ápoló, az „Egységes ápolási eszközpark” kiemelt projekt és az Állami Egészségügyi Ellátó Központ szakmai vezetője. „Beszélgetünk arról, ki honnan érkezett, mi indította el ezen a pályán, mik az elképzelései, mit vár a képzéstől. Azt tapasztalom, hogy mivel az ápoló tanulók már sok mindennel képben vannak, szinte az első perctől fogva leginkább a vizsga lebeg a szemük előtt, arra készülnek, rengeteg a kérdésük, így az oktatási napokon valamilyen formában mindig beszélünk róla. Ha egyenesen a gyakorló ápoló képzésről érkezik egy csapat, rögtön nagyon otthonos a hangulat, de a máshonnan érkezőkkel is hamar kialakul az együttműködés, a csapatszellem.”

„A képzés kezdetén mindig elmondom, hogy egy házat is az alapoktól kezdünk felépíteni – meséli Szántayné Lehoczky Éva szakoktató, Szent Imre Egyetemi Oktatókórház Gastroenterológiai osztályának főnővére,a SOTE Neurológiai Klinika és az Intenzív osztály munkatársa -, ehhez hasonlóan a mi szakmánkban is nagyon fontos az alapozás és az építkezés sorrendje. Nem lehet kikerülni azokat a tárgyakat, amelyek a pályánk alapját adják, mint például az anatómia vagy a diagnosztika. Nem játszhatunk mások egészségével, ezért szépen végig kell járnunk a lépcsőt a tanulásban is. Emberekkel foglalkozni felemelő érzés, ugyanakkor nagy felelősséggel jár. Ezért tanácsolom már a legelején a csoportjaimnak, hogy itt kell lenni személyesen. Meghallgatni, megnézni, megérteni mindent, és ha nem világos, azonnal jelentkezni, kérdezni. Azt szoktam tőlük kérni, gondolják végig, hogy ők kinek a kezére bíznák a legfontosabb szeretteiket. Egész biztosan olyan valakiére, aki nagyon ért ahhoz, amit csinál. Ilyennek kell lennünk ezen a pályán, hiszen egészség nélkül nincs más sem.”

Motiváló erők: az oktató, a többiek, az élmények

A részvétel, a személyes jelenlét azért is meghatározó az oktatásokon, mert megtorpanások mindig jöhetnek, és itt szó szerint kéznél van, aki segíthet ebben. „Bármilyen szakmában, bármilyen képzés során, mindig vannak olyan pontok, ahol kicsit elbizonytalanodik az ember” – mondja Szántayné Lehoczky Éva. „A mi esetünkben az első ilyen pont, amikor a tanulók már rálátnak, mekkora a tananyag, és mennyi minden kell még ahhoz, hogy megszerezzék a képesítést. Aztán a másik nagy mérföldkő, amikor fel kell venni a fehér ruhát és elkezdeni, amiről addig csak tanultak. Ezeken a pontokon át kell lendülni, de sokkal gyorsabban megy, ha van hozzá segítség. Egyrészt itt vagyunk mi oktatók, akik saját történetekkel, a jövőben rájuk váró jó dolgokkal újra lendületet és erőt tudunk adni nekik. És itt vannak a többiek, a csoporttársak, akik ugyanazokat élik meg, és együtt minden akadályt könnyebb legyűrni. Az előbb is utaltam a személyes jelenlét fontosságára az oktatási napokon. Abban is nagy szerepe van, hogy az „élő” kapcsolatok révén segítséget kaphassanak, amikor kell. Egy jó oktató és egy jó csoport egész életre tud útravalót adni.”

Balázs Katalin is ehhez csatlakozik saját tapasztalataival: „Mindig megbeszéljük együtt, hogy már eddig is hosszú utat jártak be, sok munkát fektettek bele, míg idáig elértek. Ilyenkor közösen is kimondjuk, hogy az ápolás szeretete miatt, ezért a szakmért jöttek, ezt szeretnék teljesen megtanulni és végigvinni. Persze itt már sokszor inkább a könnyebbséget érzem, hogy eljutottak erre a szintre, és ez hatalmas hajtóerő nekik.”

Visszaköszönések a pályán

Az oktató számára is nagy élmény, ha az egykori tanítványai visszajelzik az eredményeiket, vagy amikor a munka kapcsán újra találkoznak. „A beosztásom révén hatvanöt kórházzal tartom a kapcsolatot folyamatosan, és rendszeresen előfordul, hogy szembejönnek a régi tanulóim. Mivel már a képzés során is bármikor fordulhatnak hozzánk, sokukkal kialakul a jó szakmai kapcsolat” – mondja Balázs Katalin.

„Mindig van tanulóm, akivel újra találkozom a kórházban, ahol dolgozom” – teszi hozzá Szántayné Lehoczky Éva. „Sokszor elmondjuk nekik a képzés során, mert jó, ha tisztában vannak vele, hogy az elhivatott szakembereket mindenhol tárt karokkal várják. Tény, hogy sokat kell dolgozni, de fel tudnak építeni egy presztizst, egy biztos pályát. Ebben is nagy szerepünk van nekünk oktatóknak, hogy a saját példánkból kiindulva mindig tudjunk jövőképet mutatni az újabb generációknak.”