BlogSzociális

A szociális szakgondozás nekünk hivatás és büszkeség

Sokszor, sokhelyütt beszélünk róla, mégsem lehet elégszer elmondani, mekkora szükség van a segítő kezekre és az utánpótlásra a szociális gondozásban. A szakma oktatói őszintén beszélnek a nehézségekről, de megmutatják azt a sok-sok pozitívumot is, amellyel a mindennapi gyakorlatban találkoznak. A tanulóikat rengeteg saját történettel ösztönzik, és felkészítik őket arra, hogyan lendüljenek túl az időnkénti elakadásokon. Az egyik legnagyobb segítségük a hivatástudat és hogy olyan speciális munkát végeznek, amelyre nem mindenki alkalmas. Erre a tudásra pedig joggal lehetnek büszkék.

Gondolkodjuk csapatban!

A szociális területekről már most is sok szakember hiányzik és ez egyre inkább így lesz, ahogy a társadalom öregszik. A fejlett országokban – így hazánkban is – növekszik a várható élettartam, az időskori életszakasz hosszabbra nyúlik, a családtagok viszont egyre kevésbé tudják kivenni a részüket a nagyszülők gondozásából az aktív munka mellett, vagy a távolság miatt. Az idős hozzátartozók számára gyakran egyáltalán nincs olyan családtag, akitől probléma esetén gyors segítséget kaphatnak.A figyelem és a törődés szinte fél gyógyulást ad című bejegyzésünkben oktatóink arról meséltek, hogy milyen nagy szükség van az utánpótlásra a szociális szakmák teljes spektrumán.

A szociális szakgondozó képzés során az oktatók arra törekszenek, hogy teljes körűen felkészítsék a tanulóikat, feltárva a pálya nehézségeit és sok-sok pozitívumát. „Az iskola magas színvonalú oktatást nyújt és a tanárok nagyon odafigyelnek arra, hogy mind az elméletet, mind a gyakorlatot minél több oldalról bemutassák” – mondja Juhászné Csuka Csilla oktató, az Újbudai Humán Szolgáltató Központ intézményvezetője. „Nagyon fontosnak tartom, hogy a képzés elején bemutatkozzak, meséljek magamról, arról, milyen régóta vagyok ezen a pályán, én hogyan élem meg és milyen tapasztalataim vannak. Igyekszem átadni a szakma szépségét, a segítségnyújtást a másik ember számára, de arról is őszintén beszélek, hogy milyen akadályokkal szembesülhetnek majd a mindennapi munkájuk során. Nagyon fontos, ezért a kezdetektől próbálom a hallgatókban tudatosítani, hogy problémák mindig lesznek a munkafolyamatok során, ezért törekedjenek arra, hogy a nehézségekkel soha ne maradjanak egyedül. A szociális gondozás egy teammunka, amelyhez meg kell tanulniuk csapatban dolgozni, meg kell tanulniuk segítséget kérni. Ez a csapatmunka megkíván egyfajta alkalmazkodást, rugalmasságot, ugyanakkor biztonságot, hátteret és folyamatos támogatást jelent. Közösen minden feladat sokkal könnyebben megoldható és így születnek a legjobb megoldások.”

Zsilipelés – önvédelem a kiégés ellen

A segítő szakmákban dolgozók számára az egyik leggyakoribb veszély a kiégés. A megelőzéséhez nagyon fontos, hogy a pályán dolgozók betartsanak olyan szabályokat, mint a segítségkérés és a problémák megosztása a csapat többi tagjával. Sajátítsanak el, tudjanak olyan önvédő mechanizmusokat, technikákat, amelyek a saját lelki és fizikai jóllétüket szolgálják. Ilyen kulcstechnika a munka és magánélet szigorú különválasztása, vagyis ahogy Szabados-Slezák Brigitta oktató, diplomás ápoló, szakvizsgázott szociális menedzser, az OSEI Mozgásszervi rehabilitációs osztály osztályvezető főnővére mondja: a zsilipelés. „Ha magunkkal cipeljük a munkahelyi nehézségeinket, akkor annak a negatív hatása nagyon hamar kiütközik a családi életünkön. Ugyanígy az otthon ránk váró feladatokon töprengve pedig a munkánkra nem tudunk odafigyelni és ennek előbb-utóbb a gondozottak látják a kárát. Végül mindkét terület feszültsége rajtunk csattanna. Ezért már a gyakorlatok során el kell kezdeni hozzászoktatni magunkat a zsilipeléshez, vagyis ahhoz, hogy fejben is mindig ott legyünk, ahol éppen teljesítenünk kell. Az életünk helyszínei közötti váltás során arra az időre le kell zárnunk a másik terület feladatait, gondjait. Ez persze nem könnyű és időbe telik, amíg kifejlesztjük magunkban ezt a képességet. Az oktatói felelősségünk itt is megmutatkozik, hogy a tanulóinkat segítsük ebben a folyamatban.”

Hosszú út, mérföldkövekkel

Bár a képzésre jelentkezők közül sokan érkeznek már a szakmából, az elméleti anyag mennyisége elsőre mégis meglepő lehet. „Gyakorlatorientált szakma a miénk – mondja Szabados-Slezák Brigitta -, de az alapokra mindennap szükségük lesz, ezt nem lehet átugrani. Az első mérföldkő ezért mindig az, amikor megtanulunk tanulni, vagyis a hatékony tanulás módszertanának elsajátítása a megfelelő technikákkal. Közben végigbeszélgetjük, hogy ki milyen irányban készül továbbmenni és ahhoz mire lesz leginkább szüksége. Az órai munkán túl sok információt kell majd gyűjteni és hozzáolvasni, ez tény. Ugyanakkor azt is elmondom a tanulóimnak, hogy ehhez mi oktatók minden segítséget megadunk nekik személyesen és online is – javaslatokat, szakmai anyagok elérhetőségét, gyakorlati helyeket, kontaktokat. Bármikor fordulhatnak hozzánk. Az elméleten túl ráadásul nagyon sok olyan pluszt adunk, amit a saját szakmai életünkből és nem a tankönyvekből tanítunk.”

Az elméleti alapozás és a tanulási technikák fontosságát emeli ki Juhászné Csuka Csilla is: „Hosszú a folyamat, amíg a szakmát megtanulják, ezt mindig őszintén elmondom. Ugyanakkor azzal biztatom őket, hogy először egyesével koncentráljanak a tantárgyakra és hamar összeáll majd a teljes kép. Az elejétől kezdve rengeteg gyakorlati példát hozunk, hogy könnyebb legyen megérteni az elmélet összefüggéseit. Az interaktív órák híve vagyok. Arra ösztönzöm a tanulóimat, hogy ők is hozzák be a munkájuk során megélt helyzeteket és beszéljük át együtt. Az egyéni megoldások és ötletek további gondolkodásra serkentik a csoportot és nagyon jó dinamika tud így kialakulni. Figyelünk azokra is, akik csendesebbek és nehezebben osztják meg a saját gondolataikat. A csoportos beszélgetés alkalmával, egymást bátorító közegben, ők is könnyebben elmesélik a saját történeteiket, elmondják gondolataikat, javaslataikat. Bár az emberi természet, az emberi működés, egy-egy szakterület sajátosságainak megismerése hosszú, néha rögös megtapasztalásokon vezető út, mégis a mindennapi életből vett példák máris közelebb hozzák a szakmát.”

Üdvözlet a pályáról

A régi tanítványok sok idő után is jelentkeznek, hogy megosszák az eredményeiket, és ez mindig nagy öröm az oktatók számára. „Sokukkal találkozom, amikor visszajönnek további képzésekre, de rengeteg visszajelzést kapok a Facebookon, vagy e-mailben is. Amikor a munkám során más intézményekben járok és meghallom a kiabálást, hogy „Tanárnő! Tanárnő!”  – az mindig nagyon nagy élmény számomra” – meséli lelkesen Szabados-Slezák Brigitta.

„Nagyon bízom benne, hogy a tanulóim is megélnek olyan pozitív élményeket, amelyek számomra is örömet okoztak” – mondja Juhászné Csuka Csilla. „Remélem visszaemlékeznek arra, amit a képzés elejétől hallanak tőlem, hogy ez a szakma azoknak való, akik hivatásként élik meg. Sosem szabad úgy nézni a szakmára, hogy megéri-e; belül, saját magunkban kell érezni, hogy ezt nekünk csinálnunk kell, mi ehhez értünk. Nem mindenki alkalmas erre a pályára. Legyünk büszkék erre a speciális, sokoldalú tudásra, amit megszereztünk!”

Érdekel a képzés

Szabados-Slezák Brigitta

oktató, diplomás ápoló, szakvizsgázott szociális menedzser, az OSEI Mozgásszervi rehabilitációs osztály osztályvezető főnővére

Bemutatkozás

Juhászné Csuka Csilla

oktató, az Újbudai Humán Szolgáltató Központ intézményvezetője

Bemutatkozás