Fogászati asszisztencia – egészen közelről

14 napos gyakorlati kurzussorozat fogászati rendelőben 7 témakörre bontva. Ez a kurzussorozat kifejezetten előnyös azok számára, akik már megszerezték a fogászati asszisztensi képzésüket, de inkább elméleti tudással rendelkeznek, még élesben nem dolgoztak, nem használták az anyagokat, ugyanakkor érdeklődnek az újdonságok iránt. Szintén hasznos lehet azoknak, akik hosszabb ideje nem dolgoztak a szakmában és szívesen felelevenítenék a tudásukat, illetve megismernék a szakma fejlődését. Kifejezetten sokat segíthet azoknak, akik a dentálhigiénikusi képzésre szeretnének jelentkezni, hiszen egy használható gyakorlati tudást kapnak a kezükbe.

Miért tanuljon velünk?

  • Az oktatóközpont a 2005 óta működő 5 székes DOC-TOP Hűvösvölgy Fogászati Rendelő bázisán lett létrehozva. Jelen programsorozat a rendelő újonnan belépő asszisztensei számára előírt 1 hetes továbbképzési program kibővített változata.
  • Az oktatóterem csak egy ajtóval van elválasztva a napi pácienskezeléssel foglalkozó multiprofilú rendelőtől, így a kurzus résztvevőinek lehetőségük van egyfelől élesben megtekinteni a lényegesebb fogászati kezelésfajtákat, másfelől személyesen kipróbálni megkeverni a kezelések során használt anyagokat, megfogni a műszereket, vagy esetleg részt venni egyes folyamatokban, legyen szó gyermekfogászatról, implantációról, fogszabályozásról vagy gyökérkezelésről.
  • Mind a 7 modult elvégzett hallgatók közül a rendelő kiválaszt egy személyt, akinek lehetősége nyílik csatlakozni a DOC-TOP rendelő csapatához és munkatársként tovább tökéletesíteni a tudását.

Az oktatóról

  • Dr. Gombkötő Gábor 1994-ben szerezte meg a fogorvosi diplomát.
  • Fog-és Szájbetegségek szakvizsgáját 1999-ben, Gyermekfogászati szakvizsgáját 2001-ben, Konzerváló fogászat és Fogpótlástan szakvizsgáját 2010-ben szerezte meg.
  • 1997-től 2003-ig gyermek- és iskolafogászaton dolgozott, ahol nagy tapasztalatot szerzett a gyermekfogászati, illetve fogszabályozási profilban.
  • A felnőttek kezelésére 2001-ben nyitotta meg a magánrendelését, ahol lehetősége nyílt a legújabb technikák használatára.
  • 2003-ban a Semmelweis Egyetem Gyermekfogászati és Fogszabályozási Klinikáján klinikai orvosként tevékenykedett.
  • 2005-ben létrehozta a DOC-TOP Fogászati Rendelőláncot két nagy rendelővel, melyben a legmodernebb kezelési technikákat gyűjtötte össze és melynek tulajdonosa és orvosigazgatója a mai napig.
  • Az elmúlt években hallgatóként, előadóként vagy szinkrontolmácsként közel 100 belföldi és külföldi szakmai továbbképzésen vett részt a fogászat majdnem minden szakterületén.
  • 2013-ban megszerezte Los Angelesben a Master Clinician in Implant Dentistry képesítést, elvégezve a UCLA egyetem 1 éves implantológiai mesterkurzusát.
  • 2006 óta tagja és rendszeres résztvevője a EAPD (European Academy of Paediatric Dentistry), illetve a ESCD (European Society of Cosmetic Dentistry) kongresszusainak.
  • Nemzetközi előadója olyan fogászati világcégeknek, mint az IVOCLAR/Vivadent AG (Liechtenstein), IHDE DENTAL (Svájc), akiknek angolul és oroszul tart rendszeres előadásokat és szakmai tréningeket orvosok számára.

A helyszínről

A DOC-TOP Hűvösvölgy Fogászati Rendelő Észak-Budán, a II. kerületben található a STOP.SHOP Hűvösvölgy Bevásárlóközpont emeletén, tömegközlekedéssel és autóval egyaránt könnyen megközelíthető helyen, ráadásul ezutóbbi esetben ingyenes parkolási lehetőséggel.

A rendelő 5 kezelőszékkel rendelkezik, orvos- és asszisztenscsapata jelenleg 20 fő.

A rendelőben a következő profilok találhatóak meg:

  • Gyermekfogászati rendelés
  • Konzerváló fogászati rendelés
  • Protetikai rendelés
  • Fogszabályozási rendelés
  • Szájsebészeti rendelés
  • Implantológiai rendelés
  • Gnathológiai rendelésSzájhigiéniai központ
Térkép megtekintése

Ezen szakterületek műveléséhez a következő géppark áll rendelkezésre:

  • CBCT, Panoráma és Teleröntgen készítési lehetőség
  • Reciproc Gold és Smart-X endodonciai motorok
  • Többféle implantációs rendszer
  • CANON tükörreflexes fényképezőgép és fotóstúdió
  • 3Shape TRIOS intraorális kamera digitális lenyomatvételhez
  • 3Shape Dental Designer és Wieland faragógép digitális CAD/CAM koronatervezéshez és faragáshoz
  • Mini fogtechnikai labor a protetikai készrevitelhez
  • ZOOM AP fogfehérítő lámpa
  • Neuromusculáris harapásbemérést biztosító EMG készülék és kiértékelő szoftver
  • Digitális tasakmélység mérő készülék és kiértékelő szoftver
  • Soft Laser készülék

Kurzusmodulok: