Szakterületeim: munkavédelem, építőipari kivitelezés, villamosbiztonság, robbanásbiztonság, élelmiszeripari technológiák biztonsága, munkavédelemi jogi ismeretek és a munkavédelem szakterületéhez kapcsolódó egyéb ismeretek.
Jelenleg egy munkavédelmi szolgáltató cégnél dolgozom, ahol a munkavédelem számos szakágával foglalkozom. Az utóbbi években főként az építőiparban látok el munkavédelmi koordinátori feladatokat, különböző projekteken.
Ezenkívül készítettem többek között élelmiszeripari gépekre vonatkozó, valamint mesterséges optikai sugárzás kockázatértékeléseket, munkautasításokat különféle technológiákra.
A jelenlegi munkahelyem előtt több évet dolgoztam közigazgatási/hatósági területen. Nem áll távol tőlem a jogi szakág sem, főként a munkajog és munkavédelemmel kapcsolatos jogi ismeretek. Az akkori munkám legérdekesebb része az volt, amikor ‘kvázi’ és bekövetkezett munkabaleseteknél, egészségkárosodásoknál kellett felgöngyölíteni, hogy mi volt a tényleges ok, illetve hogyan lehet ezeknek a tapasztalataiból tanulni, az ilyen eseményeket elkerülni, megelőzni.
A munkavédelem egy nagyon széles szakterület. Műszaki, kémiai, biológiai, pszichológiai és egészségügyi tudást is igényelhet, amit egészében nyilván nehéz megtanulni, ezért szükség van az együttműködésre a többi kollégával és sok-sok kérdés merül fel, amelyekre megtalálni a választ néha többnapos kutatómunka. Emellett a munkavédelem egy folyamatos tanulás, ahol újabb és újabb szakterületeket ismer meg az ember, ezért soha nem unalmas. Mindig van valami új technológia, és a technika fejlődésével új kihívások elé nézünk folyamatosan, mint például a nanotechnológia, kollaboratív robotok, új biológiai kockázatok (pl. újfajta vírusok, baktériumok) – és ezek csak azok, amikkel én a közelmúltban találkoztam.
Szerintem a kommunikáció és az oktatás az egyik legfontosabb területe a munkavédelemnek, mert nagyon sokszor nehezen értik mind a munkavállalók, mind a munkáltatók, hogy mi is az a munkavédelem, miért van munkavédelemre szükség. Hiába a rengeteg tudás, tapasztalat, ha azt nem tudjuk megfelelően kommunikálni és átadni.
A Pannon Kincstárban 2019 óta dolgozom, ahol munkavédelmi előadókat oktatok és vizsgáztatok. Mindig is szerettem oktatni, legyen az az eredeti szakmám szerint matematika, fizika, kémia, vagy az új szakmám szerint munkavédelem. Hosszú út vezetett a mostani szakmámig, ugyanis dolgoztam kereskedelemben, munkaerő kölcsönző-közvetítő cégnél, közigazgatásban, és törekedtem arra, hogy a megszerzett tudást, tapasztalatot fel tudjam használni a következő munkahelyemen.
A munkavédelmi terület éppen attól szép és érdekes, mert az ember bármilyen tudományterületen, munkahelyen szerzett tapasztalatait fel tudja használni és mindig lehet újat tanulni.