Szabó Andrásné számára az egészségügy és az oktatás nem két külön út, hanem egy életpálya két szorosan összefonódó része. Több évtizedet töltött a Dél-Pesti Kórházban, ahol ápolóként kezdte, majd tanárként is kibontakozhatott. Azóta a Pannon Kincstár közösségének meghatározó oktatója, aki a szakma szeretetét és alázatát szeretné megismertetni a hallgatókkal.
Hogyan sodort az élet ehhez a szakmához? Hogyan találtál rá az oktatásra, és miért éppen ezt az utat választottad?
A Dél-Pesti Kórház volt az első munkahelyem, és az utolsó is. 1979 óta dolgoztam ott ápolóként. Már 1982-ben fogadtunk diákokat, akkor kezdődött számomra a tanítás. Jó kapcsolat alakult ki a kórház és a szakoktatás között. A végzettségeimet is ennek megfelelően szereztem meg, 2020 óta van egyetemi diplomám is.
Az oktatás tehát szinte az első pillanattól kezdve jelen volt az életedben. Amikor a Pannon Kincstárhoz kerültél, gondoltad volna, hogy 15 éven át nálunk fogsz dolgozni?
Nem pontosan 15 éve kerültem kapcsolatba a Pannon Kincstárral, hanem korábban, még az előző helyen csatlakoztam. Munka mellett kezdtem el itt oktatni, mindig naprakész tudással. Őszintén szólva teljesen biztos voltam benne, hogy 15 év múlva is itt fogok tanítani. Nagyon jó a munkakapcsolatom a kollégákkal. Egy jó iskola jó tanárokat vonz be. Az ember szereti, amit csinál, nekem a nyugdíj óta az oktatás már a hobbim is.
Mi jelentette számodra a legnagyobb kihívást az oktatás során?
Egyszerre több helyen tanítottam, a legnagyobb kihívást mindig a változásokhoz való alkalmazkodás jelentette. Folyamatosan meg kellett felelni a törvényi változásoknak, és ehhez új tanmeneteket írni. Munkacsoport tagjaként részt vettem abban, hogy az iskolai oktató feladatokat az új rendeletekhez igazítsuk. Nagyon örülök az ágazati alapvizsgának, mert ez az alaptudás minden egészségügyi oktatónak szükséges.
És mi tartotta benned a mindvégig lelkesedést?
A rengeteg tapasztalat, amit az évek során szereztem, és az, hogy jól meg tudom találni a közös hangot a hallgatókkal. Igyekszem a saját élményeimet is beépíteni az órákba, hogy lássák: nemcsak tanár vagyok, hanem ápoló is. A kettő bennem összeforrt. Bármerre járok az országban, mindig találkozom egykori tanítványokkal vagy oktatótársakkal, akik kedves, pozitív gondolatokkal fordulnak felém.
Mik azok az értékek, amelyeket a legfontosabbnak tartasz átadni a hallgatóknak?
A szakma szeretetét és a szakma iránti alázatot. Ezek nélkül nincs empatikus viselkedés sem, ami pedig az egészségügyben elengedhetetlen. Lehetünk jó ápolók, de igazán jók csak akkor leszünk, ha ismerjük a munkánkat, tisztában vagyunk a kompetenciaszintünkkel, és szeretettel, alázattal fordulunk a betegek és a szakma felé.
Biztosan akadnak olyan emlékeid a tanítás éveiből, amik meghatározóak számodra. Van ilyen történeted?
Igen, például az, hogy sok tanítványom ott maradt dolgozni a kórházban, ahol én is kezdtem a pályafutásom. Sokan közülük már 10–30 éve ott dolgoznak, és mindig örömmel fogadnak engem.
És te magad mit tanultál a hallgatóidtól az évek során?
Megtanultam megérteni a különböző generációk viselkedését. Rájöttem, hogy a mai fiatalokat másként kell motiválni, mert ők gyorsabb eredményeket akarnak. A szeretet, amit a tanítványaimtól kapok, szintén sokat jelent számomra. Ez főleg a személyes órákon mutatkozik meg, akkor tudunk igazán kapcsolódni egymáshoz.
Van valami apró szokás vagy rituálé, amivel különlegessé teszed az óráidat?
Nincsenek kifejezett rituáléim. Inkább a rugalmasságot tartom szem előtt, igyekszem ráhangolódni a tanulókra. Az biztos, hogy a saját történeteim mindig részei az óráknak.
A tanítás mellett hogyan jut időd arra, hogy feltöltődj? Mivel foglalkozol szívesen a szabadidődben?
Kevés a szabadidőm, mivel a Magyar Egészségügyi Kamarában is dolgozom. De jó szervezéssel mindent meg lehet oldani, így néha jut idő kirándulásra is.
Látszik, hogy rengeteg energiát merítesz a munkádból. Hogyan képzeled el a következő 15 évet?
Számomra az egészség a legfontosabb, mert ha egészség van, akkor mindent meg lehet valósítani. Szeretnék energikus maradni, és ameddig csak tudom, folytatni fogom az oktatást.
