A kozmetikus képzés oktatói azt szeretnék, hogy a tanulók ne kivételezett helyzetben lévő szépség-mágusként tekintsenek rájuk. A legfontosabb számukra, hogy mindenkinek sikerüljön a képzés során megtanulni mindazt, ami a bőr szépségének megteremtéséhez és fenntartásához szükséges.
A szépség iránti vággyal együtt a szépségápolás is örök
Kevés olyan szakmát ismerünk, amely az ókortól kezdve folyamatos népszerűségnek örvend. Akiknek évrezredek óta hálásak vagyunk: a szépség alkotói című blogposztunkban oktatóink arról meséltek, hogy bár a szépségidál az emberiség történetében koronként és területenként is folyton változott, a szépsére törekvés végigkísérte az évezredeket. A kozmetikusi szakma az ókori szépségrituálék idejétől a napjainkban alkalmazott újabb és újabb fiatalító technikákig mindig is népszerű volt, és ez várhatóan a jövőben is így marad. Hiszen a szépség iránti hódolatattal és a szépség iránti vággyal együtt maga a szépségápolás is örök.
Kivételezett helyzet helyett tanulható tudás
A Pannon Kincstár és a Janssen Cosmetics Hungary közös képzésének oktatói az első tanórától kezdve az elsajátítható tudás szerepét emelik ki a kozmetikus tanulók számára. „A legfontosabb, amit igyekszem már az elején tudatosítani bennük, hogy mi oktatók sem vagyunk kivételezettek. Ne tekintsenek ránk olyan szépség-mágusként, akik valamiféle csodás képességet kaptak a szakmához” – mondja Solymár Csilla szakoktató, a Janssen Hungary Kft. ügyvezetője, sminkmestere, kozmetikusa. „Mi is rengeteget tanultunk, sok éven át képeztük magunkat a különféle módszerekkel és mindig bővítjük az ismereteinket. Ez egy folyamatosan fejlődő szakma, új termékekkel, új technikákkal, új lehetőségekkel. Éppen ezért soha nem is unalmas. Sokrétű tudást tudunk átadni és rengeteget segítünk. Az a célunk, hogy minden tanulónk, aki saját magát és a tanulást is komolyan veszi, képes legyen arra, amit mi tudunk.”
Az otthoni gyakorlás fontos része a tanulásnak
Mint minden alkotó tevékenységben, a kozmetikusi munkában is a mozdulatok, technikák gyakorlása adja azt az alapot, amelyre minden további módszer építkezik. Ahhoz, hogy ezek határozottá és idővel rutinszerűvé váljanak, muszáj otthon is rendszeresen elvégezni az órákon tanult gyakorlatokat. Martina Viktória kozmetikus, a Janssen Akadémia Kft. vezető oktatója saját ötleteivel is segíti a hallgatóit: „A kezükkel fognak dolgozni – eddig ebben nincs semmi meglepetés. Viszont ahogy egy kisgyerek is próbálgatja a célirányos mozdulatokat és közben fejlődik a finommotorikája, úgy a mi szakmánknak is megvannak a speciális mozdulatai. Ezeket ugyanúgy rengeteg gyakorlással lehet rutinossá tenni, mint ahogy a kisgyerek megtanulja két ujjal felemelni a játékát. Nálunk ilyen akár egy szemöldök megrajzolása. Nem élesben gyakorlunk, hiszen akkor jól kiszúrnánk az önkéntes modellekkel. Ehelyett lépésenként tanuljuk a folyamatot, az egész utat a tökéletesig. Papíron kezdünk gyakorolni, amíg a mozzanatok szépen beépülnek. Azt kérem tőlük, hogy amit óránk megtanultunk, azt otthon is csinálják végig, újra és újra. Enélkül egyszerűen nem működik és legkésőbb a vizsgán mindig kiderül, ha valaki megúszósra vette a figurát. Azt találtam ki, hogy kis videókat készítek arról, én hogyan csinálom otthon a legegyszerűbb megoldásokkal. Például ha nincs kéznél egy családtag, a térdünkön is gyakorolhatjuk az arc technikáit. A videók alapján ez nekik is könnyen követhető és ismételhető.”
A B-terv gyakran A-tervvé változik
A csoport ereje nagyon motiváló, így nem ritka, hogy olyanok is elköteleződnek a szakma iránt, akik inkább csak kíváncsiságból vágtak bele. „Mindig naprakész dolgokat hozunk. Ezért aztán az első, amit az új csoportjaimnál észreveszek, hogy meglepi őket ez az újfajta gondolkodás” – meséli lelkesen Solymár Csilla. „A Janssen hátterével és termékeivel abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy nagyon különleges tudást tudunk átadni. Ez már önmagában egy izgalmas új világ. A másik pedig a jó hangulat. Ez a kettő együtt fantasztikusan erős csoportdinamikát ad. Gyakran tapasztalom, hogy sokan a képzés közben szeretnek bele a szakmába és még ha eleinte csupán B-tervként tekintettek is rá, úgy döntenek, hogy a pályán maradnak.”
Félidőben helyrepakoljuk az infókat
A képzés során előfordulnak megtorpanások, de ezeken az oktatók már rutinosan átesegítik a tanulókat. Martina Viktória így látja a felmerülő nehézségeket: „Kétféle helyzettel találkozom. Az egyik, ha valaki nem kezd el rendszeresen tanulni az elejétől fogva. Egyszer csak azt veszi észre, hogy baj van, most már rengeteget kellene pótolni. A másik, amikor a szorgalmas tanulók fejében már annyi az új infó, hogy kezd összekuszálódni. Mindkét helyzet nagyjából a képzés felénél szokott bekövetkezni. Akkor kicsit megnyomom a stop gombot és helyrepakolunk mindent. Megnyugtatom őket, átbeszéljük a felmerülő kérdéseket. Ilyenkor inkább rajzolok nekik, vázlatolom az összefüggő dolgokat, egyszerűsítem a magyarázatot és vizualizáljuk a felrajzolt ábrákat. Így gyorsan átlendülünk az elakadásokon és mehetünk tovább.”
Új kozmetikus a szalonban, új üzletasszony a piacon
Minkét oktató egyetért abban, hogy a tanulás intenzív, de ez az alapja annak, hogy a tanulók jó kozmetikussá váljanak. Az alaptudáshoz pedig a Janssen további lehetőségeket és segítséget is ad. „Mindenkinek, aki a pályára lép, megvan a saját motivációja” – mondja Martina Viktória. „Miután a képzéssel adtunk egy biztos alapot a szakmához, a későbbiekben sokféle modullal továbbfejleszthetik magukat, specializálhatják a szolgáltatási körüket. A bónusz pedig maga a termékskála. Az indulásnál még mindenkinek kevesebb a vendége, de azzal, hogy a kezelés során bevált terméket otthonra is ajánlani tudják, egy plusz lábat építhetnek maguknak. Így máris stabilabban áll a vállalkozás. Arra bátorítjük őket, hogy a sikeres működés érdekében kezdjenek el barátkozni az internetes felületekkel, hiszen itt tudják majd reklámozni az üzletüket. Akiben ez a gondolkodás már a képzés során elkezdődik, annak az indulás is gyorsabban megy majd. Mi pedig továbbra is tudunk segíteni a speciális szakmai tudásokkal és a minőségi termékekkel, hogy folyamatosan magas színvonalon működhessenek és állandó vendégkört építsenek.”
„Mindent beleteszünk, amit csak tudunk” – erősíti meg Solymár Csilla. „Vezetünk egy statisztikát, hogy a kozmetikus pályán dolgozó egykori tanulóink szakmai éléte milyen irányban alakult. Egyértelműen látjuk, hogy nyílegyenesen beindult számukra az üzlet. Olyan tanulóink is vannak, akik korábban már kozmetikusként dolgoztak, de eljöttek tanulni és a képzés után látványosan fellendült a forgalmuk. A tanulóink eredményeire pedig ugyanolyan büszkék vagyunk, mint a saját szakmai sikereinkre.”
Solymár Csilla
szakoktató, a Janssen Hungary Kft. ügyvezetője
Martina Viktória
kozmetikus, a Janssen Akadémia Kft. vezető oktatója