BlogSzépség

Akiknek évrezredek óta hálásak vagyunk: a szépség alkotói

A szépségiparra bátran mondhatjuk, hogy szinte naponta érkeznek az újítások és az összes szegmense maximális fordulatszámon pörög. Kevés olyan szakmát ismerünk, amely az ókortól kezdve folyamatos népszerűségnek örvend, a külsőnk tökéletesítése viszont tényleg évezredek óta fókuszban van. Amennyire fontos volt mindig is, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben és jó benyomást tegyünk másokra, annyira fontosak azok az emberek, akik ebben segítenek nekünk.

Évezredes szakma – töretlen siker

Bár a szépségidál az emberiség történetében koronként és területenként is folyton változott, maga a szépsére törekvés végigkísérte az évezredeket. Elég, ha csak az ókori sírokban feltárt krémes, illóolajos, gyógynövényes tégelyekre, szelencékre gondolunk, vagy a fennmaradt írásokra az ősi kínai, indiai, egyiptomi szépségrituálékról. Kleopátra legendás fürdője például a mai napig marketingértékkel bír. Kevés olyan szakmát ismerünk, amely az ókortól kezdve folyamatos népszerűségnek örvend, a külsőnk tökéletesítése viszont évezredek óta fókuszban van. És még valami, ami nem változott: amennyire fontos volt mindig is, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben és jó benyomást tegyünk másokra, annyira fontosak azok az emberek, akik ebben segítenek nekünk.

Fizikailag és lelkileg is a vendégre hangolódunk

A kozmetikus szó eredete a görög kosmeo, amelynek jelentése: díszítek. A történelmi korok szépészeti szakemberei egyetértettek abban, hogy a szépség megteremtése egy alkotó-teremtő folyamat. „Ezen a pályán fontos a kézügyesség is, de ami a leginkább számít, hogy érezzük a másik ember lényét. Fizikailag és lelkileg is rá kell hangolódnunk, hogy segíteni tudjunk neki. Ehhez szükséges egyfajta alázat és szeretni kell az embereket” – mondja Martina Viktória kozmetikus, a Janssen Akadémia Kft. vezető oktatója. „Kell néhány év, amíg kialakul az a képesség, amelyben a kézügyesség, az empátia és a szaktudás egységkéntműködik és így tudunk a vendéggel foglalkozni. Ebben pedig megéljük a teremtés és az alkotás élményét is.”

Solymár Csilla szakoktató, a Janssen Hungary Kft. ügyvezetője, sminkmesterként és kozmetikusként is a teljes odafigyelés fontosságát emeli ki:„Maximalisták vagyunk, de azt gondolom, ehhez a munkához nem is lehet máshogy hozzáállni, hiszen emberekkel foglalkozunk, akik megbíznak bennünk. A tanulóinknál abból látom, hogy valaki jó szakember lesz, ha nem elégszik meg a tessék-lássék munkával. Azt szoktam mondani, azok jöjjenek erre a pályára, akik a maximumra törekednek és örömmel segítenek. Ha egy csapatban ilyen szemlélet van, akkor élmény a munka. Nálunk pont ilyen szuper csapat működik.”

Komoly lehetőségek és távlatok

A tanulók között vannak, akik már gyerekként találkoztak a szakmával. Arcbőr problémák kezelésére vitték őket a szüleik, és már akkor nagyon megtetszett nekik a kozmetikusok munkája. Sokakat pedig már felnőttként, egy másik területen dolgozva szólít meg a hivatás. Így történt a Pannon Kincstár és a Janssen kozmetikai képzésének oktatóival is. „Egészen fiatal korom óta a fő gondolatom egy olyan hivatás volt, amivel segíthetek az embereknek” – meséli Solymár Csilla. „Aztán egyszercsak bejött az életembe egy lehetőség a sminkeléssel és megfogott ez a világ. A főiskola mellett elvégeztem a kozmetikus képzést és minél többet tanultam, minél többet dolgoztam benne, annál jobban megszeretettem. A Janssen kozmetikumokat körülbelül 18 évvel ezelőtt ismertem meg és ezzel a termékcsaláddal még komolyabb lehetőségek és még nagyobb távlatok nyíltak az életemben.”

„Én eredetileg más szakmát tanultam és több területen is kipróbáltam magam” – osztja meg velünk Martina Viktória is a saját történetét. „Érdekes, hogy a kézügyesség, a szépérzék és az empátiás készség minden területen fontos volt, és egyaránt segítette a munkámat. 25 éves koromra érett meg bennem a gondolat, ami erre a pályára hozott. A gondolatot tett követte és rögtön jelentkeztem egy kozmetikus iskolába. Immár 18 éve dolgozom ebben a szakmában, amely nemcsak a munkám, hanem a hivatásom is egyben.”

Amikor az élet, a munka és a hobbi összeforr

A képzésen, amíg oktatóként a szakmai tudást adják át, ugyanazt a szenvedélyt élik meg, mint amikor a vendégeik kezelését végzik, és ez érezhető abból is, ahogy mindenrről mesélnek. „Olyan eljárásokat, módszereket tanultam meg, amelyekről bátran mondhatom, hogy világszínvonalúak” – mondja lelkesen Solymár Csilla. „A Janssen termékeivel és ezekkel a technikákkal sokkal rövidebb idő alatt tudunk eredményeket elérni például egy speciális akné, vagy szeborreás és különösen érzkeny bőrök kezelésében is. Egy ránc kezelése pedig már nem is kérdés. Sok olyan módszerrel dolgozunk, amelyek eltérnek a hagyományos irányoktól és nagyon hatékony megoldásokat kínálnak. Ezeket adjuk át a tanulóinknak is a továbbképzéseinken, az oktatás során. Ezt a munkát tekintem a hivatásomnak és egyben a szenvedélyemnek.”

„Tanulóink az első pillanattól kezdve egymáson dolgoznak egy kozmetikus mester felügyelete mellett, aki a kötelező gyakorlaton túl  igyekszik átadni tapasztalatait is” – teszi hozzá Martina Viktória.„Nálunk a legnagyobb hangsúly az alap képzésen van, mert szeretnénk, hogy tanulónk jól diagnosztizáljanak és pontosan értsék, hogyan működik a bőr. A Janssen termékeivel célzottan és hatékonyan folyik a tanítás és a tanulás, mivel minden bőrproblémára tudunk megoldást mutatni nekik. Nagyon fontos, hogy kozmetikusként valóban segíteni akarjanak a vendégeknek, nemcsak felületes trendi szolgáltatásokat végezni. Ezzel a szemlélettel igyekszünk a legjobb szakembereket nevelni a tanítványainkból.”

Új megoldások az örök bókokért

A szépség dicsőítésére régen költemények születtek, ma sokszor lájkokban mérjük, de a legjobb most is a személyes elismerés. A kapott bókokról ugyanolyan boldogan számoltak be a régi idők hölgyei, mint ahogy mi is elújságoljuk a kozmetikusunknak, hányan dícsértek meg minket a kezelés után.

„Kozmetikusként számomra az az elismerés a szakmánkban, ha a vendégeink elégedetten távoznak és visszajárnak hozzánk. Oktatóként pedig az a legnagyobb élmény, amikor a tanulóink, kollégáink jönnek vissza, hogy elmeséljék a sikereiket” – mondja Solymár Csilla. Martina Viktória pedig így foglalja össze oktatói tapasztalataikat: „A tanítványaink közül sokan indítanak saját vállalkozást. Visszajönnek a ráépülő képzéseinkre és rendszeresen tanulnak. A kozmetikai iparban folyamatos az innováció és nekünk lépést kell tartani az újabb igényekkel. Akiben megvan ez az elhivatottság, abból előbb válik sikeres vállalkozó. Kozmetikus mesterként az egyik legfontosabb feladatom, hogy a szakma szeretetét átadjam a tanulóinknak, hogy a sok buktató és kihívás ellenére örömmel és tettrekészen hagyják el az iskolát és sikeresen helytálljanak a való életben. Nekem az jelenti a boldogságot, amikor pár hónap után örömmel mesélnek szakmai és anyagi sikereikről.”

Tovább a képzésre

Solymár Csilla

szakoktató,
a Janssen Hungary Kft. ügyvezetője

Martina Viktória

kozmetikus,
a Janssen Akadémia Kft. vezető oktatója