Skip to content

OKTATÓINK

Szabó Andrásné

„Életünk, munkáink és tetteink emlékei másokban is folytatódnak.” (Rosa Parks)

Szakterületeim: általános ápolástan és gondozástan, klinikumi és szakápolástani ismeretek, ápolói szakmai ismeretek, elsősegélynyújtás – első ellátás. Anatómia-élettan-kórélettan

Az egészségügyben eltöltött több mint 40 év során széles körű szakmai ismeretekre és tapasztalatra tettem szert. 10 évig a betegágy mellett, főnővér helyettesként dolgoztam a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház I. Belgyógyászati Osztályán. 1981-től kórházunk részt vállal az egészségügyi képzésben résztvevő nappali és a felnőttoktatásban résztvevő tanulók gyakorlati oktatásában. Oktatóként már ekkor bekapcsolódtam a gyakorlati oktatásban. Elméleti óraadóként is vállaltam órákat, mert vallom, hogy az elmélet-gyakorlat egysége biztosítja a tanulók számára az ok-okozati összefüggésekre épülő szakmai munka megismerését.

1989-től 2015-ig a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház intézeti szakoktatói munkakörét töltöttem be, melynek során lehetőségem volt az oktatási feladatok mélyebb megismerésére. Több évtizede tevékenykedem oktatóként, vizsgáztatóként, és felkérésre szakmai tananyagfejlesztőként (egészségügyi asszisztens, geriátriai szakápoló).

A Pannon Kincstárban a kezdetektől 2016-ig dolgoztam oktatói feladatkörökben, majd felkérésre 2021-től ismét ebben az oktatói csapatban tevékenykedem.

Oktatói hitvallásom: a tudást új ismeretek elsajátításával, az ápolói hivatást szakmai alázattal és személyes példamutatással lehet átadni a tanulók számára.

Pannon Kincstár, Szabó Andrásné, Ápoló, felnőtt szakápoló, egészségügyi szakoktató (BSc), egészségtan tanár (MSc)
Pannon Kincstár, Szabó Andrásné, Ápoló, felnőtt szakápoló, egészségügyi szakoktató (BSc), egészségtan tanár (MSc)

Képzéseim, amit tanítok:

Női fogászati asszisztens mosolyogva használ egy táblagépet, miközben a fogorvos egy pácienst kezel. Fogászati asszisztens képzés a Pannon Kincstárban!

Fogászati asszisztens képzés

Most 60 000 Ft tandíjkedvezménnyel iratkozhatsz be a szeptemberben induló képzésünk “A csoport”-jára! Beiratkozási határidő: 2025.09.26. Ne maradj le! visszanézhető órákkal és ONLINE jegyzetekkel A korábbi OKJ 54

Megnézem »