Csányi Miklós

mb.igazgató, szakmai vezető

Amióta csak dolgozom, a felnőttképzés az én terepem. Rögtön ezen a területen álltam munkába és szerencsésnek mondhatom magam, mert megtaláltam benne a saját pályámat. Itt a Pannon Kincstárban már nyolc éve dolgozom. Az iskola profiljához mérten elsősorban az egészségügyi, szociális, és oktatási területek szakmáira látok rá legjobban.

A Pannon Kincstár igazgatóhelyetteseként leginkább a partnerkapcsolatokkal, az együttműködő felekkel foglalkozom, ennélfogva leggyakrabban az intézmények fordulnak hozzám. A tanulóink ügymeneteit a közvetlen munkatársaim koordinálják, de speciális kérések esetén, ha a szaktudásommal segíteni tudok, szívesen bekapcsolódóm a megoldásba.

Jó érzés számomra, hogy a képzéseinknek gyakorlati haszna, komoly piaci értéke van és olyan tudást adunk, amely tényleges karrierre váltható. Ráadásul az oktatóinktól nem csupán a tanulók kapnak fontos pluszokat, hanem itt mindannyian. Én is rengeteget tanulok tőlük a szakmai egyeztetések, beszélgetések során. A velük való kapcsolatért, a sokrétű és sokféle tapasztalatért is szeretem ezt a munkát.

Olyan dolgok mellé tudok odaállni, amelyeket hitelesnek érzek, és itt a Pannon Kincstárban megtaláltam azt, amit örömmel vállalok.

Vissza