Az ingatlanszakmából váltottam, mivel az aktuális piaci trendeket megélve nem láttam igazán a saját jövőmet és úgy döntöttem, hogy kipróbálom magam más területen.
Fontos volt, hogy rendezett legyen a háttér, biztos keretekkel, és megtaláljam benne, amiért mindennap szívesen állok neki a feladatoknak. Korábban is emberekkel foglalkoztam, szerettem az ő ügyes-bajos dolgaikat meghallgatni és megoldani, ez a része tehát nem volt ismeretlen számomra. Az oktatás közege és a feladat másrétű, de a lényeg mégis ugyanaz – a segítség.
Ezért jelentkeztem a Pannon Kincstárhoz és már az interjún nagyon szimpatikus volt a működés, a rendszer egész felépítése. A beszélgetés alatt egyre inkább azt éreztem, hogy én is beleillenék ebbe a világba. Most mindennap rengeteget tanulok és szerencsére nagyon jó a csapat, mindenki segít ebben. Megtaláltam itt az elképzeléseimet.
Tanulmányi referensként a fogászati asszisztens, klinikai laboratóriumi asszisztens, szövettani asszisztens és a fogtechnikus képzések tartoznak hozzám. Legjobban az motivál, ha sikerül rendezetten végigvinni az itt tanuló ügyfél tanulmányait és mindenben tudok segíteni, tanácsot adni.
Jó megélni, ha a hozzám forduló tanulók sikeresen elvégzik a képzést, minél gördülékenyebb ügyintézéssel. Ebben pedig leginkább arra tudok támaszkodni, hogy tényleg szeretek az emberekkel foglalkozni, van türelmem a kihívásokhoz, próbálom minél jobban feltárni az adott helyzetet, megoldani a problémát.
A munkám mellett a történelem a legfőbb érdeklődési köröm, a kedvenc korszakom a XX. századi magyar történelem rendszerváltásig tartó időszaka. Szabadidőmben ezen kívül a futballt szeretem, néha én is járok focizni, hogy a sportnak is adjak teret a mindennapjaimban.