Skip to main content
Ügyfélkapu bejelentkezés
Ügyfélkapu bejelentkezés
Denich Ervin Egyetemi tanársegéd, Budapesti Gazdasági Egyetem, számvitel tanár, Pannon Kincstár, oktató

Denich Ervin

Egyetemi tanársegéd, Budapesti Gazdasági Egyetem

„A tanulás nem a tanítás eredménye. A tanulás a tanulók tevékenységének eredménye” (John Holt)

A Budapesti Gazdasági Egyetemen tanársegédeként a számvitel tárgyak oktatását viszem. 2019 februárjától dolgozom az intézményben, eleinte óraadóként, majd 2019 szeptemberétől főállásban.

Egyetemi tanulmányaimat követően beiratkoztam a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karának doktori iskolájába. Kutatási területként a számviteli beszámolók minőségét vizsgálom. A doktori tanulmányok alatt kezdtem el számvitelt tanítani, eleinte csak az egyetemen, majd felnőttképzőknél és középiskolákban. Jelenleg is a tánc és a kertészkedés mellett nagy szenvedélyem a számvitel tárgy oktatása. Ennek fontosságát, lényegességét igyekszem a tanítványok részére is átadni, és ezáltal szerethetővé tenni a számvitelt.

A Pannon Kincstárban 2021 májusától dolgozom.

Óvodás korom óta néptáncolok, eleinte csak sváb táncokat táncoltam, majd egyetemi éveim alatt elkezdtem szerb, horvát és makedón táncokat is táncolni. Amikor lehetőség adódik, hol bálokon, hol pedig táncházakon veszek részt. Így a rám leginkább jellemző idézet Martha Graham tollából származik, miszerint „A tánc az, amivel nem lehet betelni, amiből sohasem lehet elég, ugyanegy forma százféle alakítása, ugyanegy téma sokszoros variációja.”

Vissza