„Ha hatást akarunk gyakorolni másokra, a példamutatás nem csupán a legfontosabb, hanem az egyetlen célravezető dolog.” (Albert Schweitzer)
Az egészségügyi pályám során a segédápolói feladatköröktől az ápolási vezetői szintig jutottam el. A fenti idézet az ars poeticám, amely tükrözi a személyiségemet, életfelfogásomat.
Annak idején, a pályám kezdetén, nagy hatással volt rám egyik kolléganőm, Sövényi Ferencné Klári, akit szájtátva hallgattam egy előadássorozaton belül, és akkor határoztam el, hogy én is ugyanilyen szakmai utat szeretnék bejárni.
A szakmai pályafutásomat a pulmonológiai területen töltöttem el, sok újítást vittünk véghez, szakképzéseket szerveztünk, szakkönyveket írtunk
2021 óta dolgozom a Pannon Kincstárnál, de korábbi az ismeretségünk, mivel nagyon sokszor vizsgáztattam az iskola hallgatóit.
A jövendőbeli kollégáimnak azt üzenném, hogy mindig, minden esetben tiszteljék és szeressék a betegeket!