Fotó: Katona László
OKTATÓINK
Szendrődi Réka Anna
kommunikációs szakember
Az érettségi után 1999 – 2000 között Belgiumban a European School of Bruxelles-ben tanultam, ahol a tárgyakat angol, német és francia nyelven hallgathattam. 2005-ben diplomát szereztem a Budapesti Metropolitan Egyetem elődje, a Budapesti Kommunikációs Főiskola Közgazdász, üzleti kommunikátor szakán. Ebben az évben az egyik legnagyobb magyar tulajdonú reklámügynökségnél kezdtem dolgozni, az Insomnia-nál junior project menedzser pozícióban. Aztán az akkor piacvezető programmagazinhoz, az Est Média Pesti Est kiadványához kerültem marketing menedzser munkakörben. Ezt követően marketing vezetőként dolgoztam a NNG-nél, az iGO navigációs szoftver fejlesztőjénél. A cég partnerei között olyan világcégekkel volt szerencsém együttműködni, mint a Sony, HP, Asus vagy a Clarion.
Csoportvezetőként feladataim közé tartozott a stratégiai és taktikai marketing tervek kialakítása, a cég külső és belső kommunikációjának összefogása és a budget kezelése. Hazai és nemzetközi PR aktivitások generálását, sajtóközlemények kiadását, sajtótájékoztatók szervezését, PR filmek készítését felügyeltem. Külföldi elektrotechnikai kiállításokon (CeBIT, IFA) a nemzetközi sajtó kezelése volt a feladatom. 2009-ben alapítottam meg saját, teljeskörű kommunikációs feladatok ellátásával foglalkozó (full service) reklámügynökségemet. 2019 – óta külsősként erősítem a NETHÁZ Ügyviteli és információs rendszer csapatát értékesítési és kommunikációs igazgatói feladatok ellátásával. Büszke vagyok rá, hogy a NETHÁZ Edukációs Program beindításával szakmai partnerként, gyakorlati oktatóként is részt vehetek a Pannon Kincstár társasházkezelői OKJ képzésén, ahol üzleti kommunikációt tanítok a jelentkezőknek.
Azt szoktam mondani a tanulóknak, hogy társasházkezelőként a lakók, a beszállítók, az alvállalkozók, a bankok, hivatalok és minden más külső fél számára egy személyben testesítenek meg egy egész szolgáltatást. Ezért nagyon fontos, hogy a fellépésükkel, a stílusukkal mit közvetítenek, mit mutatnak meg magukból.