A beteg ember személyisége a fájdalom, a félelem, a kiszolgáltatottság érzése miatt megváltozhat. Lehet, hogy magába fordul, depresszív vagy akár ellenséges lesz, és éppen a segítő kezet tolja el magától, bármennyire is szüksége van rá. Ilyenkor a legnagyobb feladat megtalálni azt a hangot, azt a módszert, amivel megnyitjuk a lelkét és kibillentjük ebből a nehéz, zárt állapotból. Ebben rejlik az ápolói munka mindennapi nehézsége és szépsége.
Több, mint szakma: hivatás
A Gyakorló ápolói képzés az OKJ 55 ápoló képzésre készít fel. Nagyobb önállóságot ad, mint a segédápolói végzettség, több feladattal – ilyen lehet például a szubkután injekciózás -, de aki úgy érzi, megtalálta a hivatását, érdemes még tovább haladnia a ráképzésben.
„Gyakori szófordulat, de én valóban úgy gondolom, hogy ez számunkra nem szakma, hanem hivatás – mondja Takács Nándorné Andrea oktató, az Uzsoki utcai Kórház – Urológiai sebészet osztályos nővére. Aki belevág, sok esetben még nem tudja, mire számíthat. Ezért fontos a gyakorlati idő, amikor élesben is megtapasztalják a tanulók, hogy a mindennapi munkánk maga is egy kihívás. Sosem tudhatjuk, aznap milyen eseteket kapunk, egy műtét után a beteg milyen állapotban lesz, hogyan reagál. Azért kell megfelelő mennyiségű tudás, hogy a döntési helyzetekben azonnal tudjuk, mit kell tenni. A gyakorló ápolóknak el kell tudni látni a betegek megfigyelését és értesíteni az orvost, ha gond van. Ehhez pedig fel kell ismerni és értelmezni a jeleket.”
A betegápoló, -gyógyító szakterületeken gyakran nincs második lehetőség, elsőre kell jól dönteni. Erre hívja fel a figyelmet Oroszi Zsuzsanna oktató, a váci Jávorszky Ödön Városi Kórház aneszteziológus szakasszisztense is: „Azt szoktam mondani, hogy bár gyakorlati területről beszélünk, megfelelő értelem, okosság is kell hozzá, hiszen egy gyakorló ápolónak fel kell ismernie, mivel találkozik. A képzés során azt erősítem a tanulóimban, hogy az időben történő segítségnyújtáshoz nélkülözhetetlen az alaptudás. A jó és rossz példákat is igyekszem megtanítani, hogy már a felkészülés során megértsék, milyen könnyű hibázni és milyen sok múlhat rajta.”
Helytállás háromfelé
Akár intézményben vállalt munka, akár otthon ápolás a leendő cél, az empátia, a türelem, az érzelmi stabilitás és a nyugalom azok a kompetenciák, amelyekre a tudás mellett a legnagyobb szükség van. „Ez egy első önvizsgálati pont – emeli ki Takács Andrea. Csak akkor lépjen valaki erre a pályára, ha tudja magáról, hogy rendelkezik ezekkel a tulajdonságokkal. A beteg ember személyisége ugyanis a fájdalom, félelem, a kiszolgáltatottság érzésének hatására megváltozhat. Lehet, hogy ellenkezik, agresszíven reagál, vagy befelé forduló lesz. Ilyenkor meg kell találnunk azt a hangot, azt a módszert, amellyel megnyugtatjuk, megnyitjuk és kibillentjük ebből az állapotból. Hiszen nem hagyhatjuk, hogy elszigetelődjön, és időnként ehhez a család segítségét is kérnünk kell. Vagyis a kommunikáció a harmadik fontos terület, ahol toppon kell lennünk. Segítjük, bátorítjuk a beteget, beszélünk a családtagokkal, illetve tájékoztatjuk az orvost és az ellátó csapat többi tagját. Ehhez a három irányú információhoz nagy szükség van a jó kommunikációs készségre.”
Feltétlen törődés
Amikor a beteg már jobban érzi magát, visszatér a kedve és többnyire hálával fordul a segítői felé. Többnyire, mondhatjuk, mert – bár az esetek túlnyomó többségében a kedves köszönet a jellemző – előfordul, hogy a páciens türelmetlen, hiszen már indulna haza, vagy ha olyan diagnózist kapott, amellyel további kezelések elé néz, megijed és újra elkeseredik.
„Minden beteg arra vágyik, hogy megvigasztalják és támogassák – mondja Oroszi Zsuzsanna. A mi dolgunk, hogy szeretettel forduljunk felé, felmérjük, mire van szüksége és segítsünk neki. Akárhogy is viselkedik, tudnunk kell, hogy kétségbeesésében teszi, ezért mindig arra kell törekednünk, hogy megértsük őt és elfogadjuk, amit mond.”
Tudás, idő és szeretet
A jobb testi-lelki állapot elérése egy folyamat, nem megy egyik pillanatról a másikra. Ezt hangsúlyozza Takács Andrea is: „Kell, hogy időt adjunk a betegeknek. A törődésre szánt idő csodákat tesz. Ezt szoktam elmondani a tanulóimnak is. A legnagyobb dolog egy nővér életében, amikor a visszatérő, vagy akár látogatóként érkező egykori beteg név szerint minket keres. Nekem volt olyan betegem, aki tíz év elteltével jött meglátogatni és megköszönni, hogy annak idején megmentettem az életét. Leírhatatlan érzés volt.”
Más szakterületekhez hasonlóan az ápolási munkában is folyamatosan nyílnak új fejlődési irányok, születnek új módszerek, gépek, fejlesztések. Ahogy Oroszi Zsuzsanna látja: „Nálunk is örök a fejlődés. Én elmondhatom, hogy több mint negyven év után is mindig tanulok és mindig visz valami előre. Az nagyon jó érzés és hatalmas hajtóerő, hogy mások állapotán segíteni tudunk, vagy a fájdalmukban támogatást nyújtani. Én úgy gondolom, az tudja megélni ezt a jó érzést és az marad meg a pályánkon, akiben eredendően ott van a segíteni akarás, az ehhez szükséges tudás vágya és a betegek iránti feltétlen szeretet.”
Oroszi Zsuzsanna
diplomás ápoló,
a váci Jávorszky Ödön Városi Kórház aneszteziológus szakasszisztense
Takács Andrea
diplomás ápoló,
az Uzsoki utcai Kórház Urológiai sebészeti osztály leköszönő főnővére, osztályos nővér