Skip to main content
PedagógiaPedagógiai és családsegítő munkatárs OKJ tanfolyamSzakmai cikkek

Még nagyobb szükség lett a pedagógiai és családsegítők munkájára

By 2020.11.01.november 17th, 2024No Comments

Az iskolákban nemcsak a digitális oktatás hozott új kihívást, hiszen tavasz óta is sok a változás és az új intézkedés. A tanítóknak és tanároknak új feladatok özönével kell megküzdeni, a munkából pedig a pedagógiai asszisztensek is bőven kiveszik a részüket. A gyerekeknek is több támogatásra van szüksége, így a családok még gyakrabban fordulnak a segítőkhöz. Hogyan készülhetnek fel a leendő pedagógiai asszisztensek erre az összetett feladatkörre? – ezt járjuk körül blogposztunkban.

Most kell igazán a segítő háttér

Ahogy az életünk minden színterén, úgy a közoktatás megszokott rendszerében is egyik napról a másikra változott meg idén a világ. Ráadásul az iskolákban nemcsak a digitális oktatás hozott új kihívást, hiszen március óta is sok a változás és az új intézkedés. A nevelőknek, tanároknak új feladatok özönével kell megküzdeni és közben kellő rugalmassággal kezelni a napi szinten adódó helyzeteket. A munkából pedig a pedagógiai asszisztensek is bőven kiveszik a részüket. Sőt, most van igazán szükség a segítők munkájára! Hiszen lehet akármilyen régi motoros egy pedagógus, szakember legyen a talpán, aki egymaga tud ennyifelé figyelni, párhuzamos feladatokban teljesíteni és reagálni a váratlan helyzetekre.

Kép forrása: 123rf.com

A segítő munkatárs koordinál az intézmény és a család között

Az óvoda-iskola az a közeg, amellyel kapcsolatban tényleg mindannyiunknak van tapasztalata. Emlékszünk rá, hogy a napi tanórák, foglalkozások mellett mennyi más esemény, ünnepség, verseny helyszínei voltak. Egy biztos, hogy programból nem lett kevesebb azóta sem. Viszont a szabályozások időközben még komolyabbá váltak, nőtt a kötelező óraszám, és a pedagógusokra az oktatói, nevelői munkán és a kulturális szerepkörökön túl több adminisztrációs feladat hárult. Ezt idén tovább növelte a digitális tanrend, majd ősztől a „normál menetnek” tűnő, mégis folyamatos készenlét a bármelyik nap bekövetkező változásokra. Miközben az ő napjuk is csak huszonnégy órából áll.

A gyerekek alapjáraton is sok figyelmet igényelnek. Most pedig, ha lehet, még ennél is többet. Ráadásul szakértők szerint fel kell készülnünk arra, hogy a jövőben gyakrabban köszönthetnek az életünkbe hasonló kihívásokat hozó helyzetek. „Ezért egyre nagyobb szükség van a pályán olyan szakemberekre, akik a pedagógiai munkát két irányban is tudják segíteni: részt vesznek az oktatási feladatok előkészítésében és odafigyelnek a gyerekek igényeire, problémáira. Vagyis egyfajta koordináló szerepet látnak el az intézmény és a család között.” – mondja Földes Petra pedagógiai szakoktató, az Új Pedagógiai Szemle szerkesztője.

Napi működés kettős szerepkörben

Mit takar a hivatalos szakmai megnevezés? Definíció szerint a pedagógiai és családsegítő munkatárs köznevelési intézményekben foglalkoztatott szakember, aki felsőfokú végzettségű pedagógus irányítása mellett végzi mindennapi munkáját. A vezetővel és a pedagógusokkal egyeztetve, rögzített keretek közt részt vesz az óvodai tevékenységek, a tanítási órák előkészítésében és lebonyolításában. Közreműködik a közösségi szabályok megtanításában, a gyerekek higiénés szokásainak kialakításában, felügyeli, kíséri őket a foglalkozások és egyéb tevékenységek során. Bekapcsolódik az intézményen belüli szabadidős programok, ünnepségek, rendezvények szervezésébe. Mindezzel egyrészt könnyíthet a pedagógus leterheltségén, aki így jobban tud fókuszálni a tananyag megfelelő átadására és az adminisztratív kötelezettségeire is.

Másrészt a gyerekekkel töltött időnek köszönhetően ő is képbe kerül a problémáikkal, szükségleteikkel, így átvállalhat a fizikális és lelki gondozási feladatokból. A intézményvezető, a pedagógus, valamint a pedagógiai és családsegítő munkatárs team-ként tud együttműködni, rendszeresen átbeszélve az aktuális témákat. Az információátadás és a munkamegosztás ilyen formában minden résztvevő életét nagyban megkönnyíti.

Empátiára és türelemre lesz a legnagyobb szükség

Milyen képességekre lesz szükség, hogy a majdani munkatárs helyt álljon ebben a fontos szerepkörben? Minden az egyik legfőbb feladatból indul, hiszen a pedagógiai és családsegítő munkatárs az óvónővel, tanítóval egyeztetve a gyerekek jólléte érdekében a családokkal is kommunikálhat. Megoszthatja az észrevételeit, kérheti a szülők együttműködését, ha közös megoldást igénylő problémát érzékel. Mivel munkája során hátrányos szociokulturális környezetből érkező gyermekkel is találkozik, az egyik legfontosabb készsége, hogy képes legyen kellő empátiával feléjük fordulni.

„Amit mindig kiemelek a hallgatóim számára, hogy a pedagógiai és családsegítő munkatárs nem lehet jelen a munkájában kritikai attitűddel. Értékelő hozzáállás helyett ÉRTŐ és SEGÍTŐ attitűdre van szükség. Ennek a megerősítésében igyekszem segíteni őket sok-sok tapasztalat és ismeret átadásával” – mondja Földes Petra.

Asszisztensként, koordinátori szerepében, több irányban is kommunikál, ezért a kompetenciái között szintén nagyon fontos a türelem, a tolerancia, a másokra hangolódás képességre és a családokkal, más szakemberekkel kialakított kölcsönös tisztelet.

„A pedagógiai asszisztens egy különleges szereplő az intézmény és a családok között, ezért a képzésben igyekszünk megtámogatni azt a képességét, hogy minden irányban jól tudjon kommunikálni: a vezető, a kollégák, a gyerekek és a szülők felé is.” – hangsúlyozza Földes Petra.

Kép forrása: 123rf.com, szerkesztett

Fontos szerepük lehet gyerekek nehéz helyzetének megoldásában

A gyakran túlterhelt pedagógusok mellett nagyon nagy szükség van a többirányú segítségnyújtásra. Az asszisztensek tehát egyrészt a nevelők, óvónők, tanárok jobbkezeként dolgoznak és jó együttműködéssel olyan feladatokat vehetnek le a vállukról, melyek hatására az egész pedagógiai munka hatékonyabbá válik.

Emellett kapcsolatot tartanak az ifjúságsegítővel, a gyermekvédelmi felelőssel, a szociális intézményekkel, a hátrányos helyzetű gyerekekkel és családjaikkal. Ezért fontos – és ezért része a tananyagnak is -, hogy megismerjék és átlássák a szociális intézményrendszert, ami például egy pedagógusnak nem feladata. Előfordulhat, hogy egy munkatárs családpedagógiai gondozási feladatokat végez, azaz családlátogatásokra megy, közben pedig konzultál a szülőkkel és a gyerekekkel. Ehhez szükséges, hogy a leendő pedagógiai asszisztens jó megfigyelő legyen, hiszen észre kell vennie, ha egy gyermek, illetve a családja különleges bánásmódot igényel. Ő lesz az, aki szükség esetén felhívja rá a figyelmet, ha egy gyermek problémás viselkedést mutat, és megfelelő hozzáértéssel alkalmaznia kell a differenciált bánásmód szabályait.

A munkakör tehát nagy felelősséggel jár, hiszen gyermekek sorsa is múlhat az odafigyelésen, egy probléma, nehéz helyzet felismerésén, időben történő kezelésén.  A pedagógiai és családsegítő asszisztensek munkáját illetően ugyanúgy hivatásról beszélünk, mint a pedagógus pálya esetében, és ugyanolyan elkötelezettséget igényel.

A képzésben is a pálya kulcsfogalmai kapják a legnagyobb hangsúlyt

Mivel a pedagógiai segítő munkatárs aktívan közreműködik az óvodai-iskolai tevékenységek, foglalkozások, tanítási órák előkészítésében és lebonyolításában, a felkészülésben is nagy szerepet kap a mindezekre irányuló alapképességek megerősítése. Ilyen a köznyelvi és szakmai szövegek megértése, megírása, a témákhoz kapcsolódó információgyűjtés, a pontos adminisztratív munka és a már említett kommunikáció.

Nagyon fontos, hogy a szakember mind a kommunikációjával, mind a pedagógiai munkát támogató tevékenységével jól tudja segíteni a gyerekeket, külön kiemelve a speciális nevelésű igényű és a hátrányos szociokulturális környezetből érkező tanulókat. Ezért ahogy a pályán, úgy már a képzés során is nagy hangsúlyt kapnak a kulcsfogalmak; az elfogadás és empátia mellett a konfliktuskezelés, a szakmai és etikai szabályok, értékek.

Az OKJ képzés digitális megoldásokkal nyújt teljeskörű felkészülést

A Pedagógiai és családsegítő munkatárs OKJ képzésre jelentkezés feltétele az érettségi bizonyítvány. A tanfolyam Budapesten, a Pannon Kincstárban évente több alkalommal indul és hogy a tanórák látogatása munka mellett se jelentsen gondot, a képzés szombati napokon zajlik. A jelenlegi COVID-helyzetben az iskola a már jól bevált digitális tanrendben indítja a csoportokat és online konzultációs lehetőségekkel támogatja a teljeskörű felkészülést.

„Csupa olyan oktatók vagyunk a csapatban, akik nyakig benne vagyunk a mindennapi gyakorlatban is” – emeli ki Földes Petra. „Ha összeadjuk a szakmai tapasztalatunkat, teljesen lefedjük a gyermekkor életszakaszait, kisgyermektől egészen a kamaszkorig.”

A képzés további nagy erőssége, hogy minden hallgatónknak tudunk gyakorlati helyet biztosítani, annak köszönhetően, hogy több intézményvezető is óraadó tanárunk.

A legfőbb szempontok a pályára készülőknek

Milyen szempontokkal segít a döntésben egy gyakorló és egyben oktató szakember? „Ha valaki szakirány választás közben gondolkodik a pedagógiai-családsegítő vonalon, érdemes olyan szemszögből végiggondolnia a saját motivációit, hogy mennyire szeret gyerekekkel foglalkozni, segíteni, mennyire tud team-ben dolgozni, együttműködni más szakemberekkel” – javasolja Földes Petra. „Ez a munkakör lehet egy állomás az óvodai, gyógypedagógiai, pedagógiai tanulmányok útján, de egy jó közegben adhat olyan kiteljesedést, amellyel igazán örömteli módon lehet megélni a szakmát. Köszönhetően változatos jellegének is, ami különleges alkotói szabadsággal is járhat.”

Tapasztalatok a korábban végzett tanulóktól

A képzés során összekovácsolódnak a csoportok. Erre ösztönöznek az oktatók is, hiszen a behozott tapasztalatok, ismeretek tovább növelik a közös tudástárat. „Bátorítjuk is a csapatokat, hogy egymás között osszák meg a tudást, hozzanak be minél több esetet, kérdést, amit aztán együtt feldolgozhatunk, hiszen ebből rengeteg pluszt kapnak mindannyian, és ehhez adjuk még mi oktatók a szakmai anyagokat” – meséli Földes Petra.

A közös felkészülés eredményessége a vizsgákon is látszik, az országos átlaghoz képest a Pannon Kincstár végzős pedagógiai asszisztensei még magasabb szinten teljesítenek. A tapasztatok pedig azt mutatják, hogy a barátságok és a szakmai támogatás a képzés után is megmaradnak – egymáshoz és az oktatókhoz is gyakran fordulnak a napi munka során felmerülő kérdésekkel. Vagyis az egykori csoporttagok tovább kísérik egymást a közösen megalapozott pályán.

Mit ígér a jövő?

A leendő pedagógiai és családsegítő asszisztensek munkájának keretét a tanrend és a belső szabályok, ütemezések adják. Ehhez jöhetek még a különleges helyzetek adta rendhagyó intézkedések – ezeket láttuk, megtapasztaljuk napjainkban is. Mindezen túl viszont egy különleges szabadságfokkal jár a munkakör, hiszen támogató közegben kellő teret ad a saját kreativitásnak, egyedi módszereknek.

Ha az intézmény felismeri és megbecsüli a munkatárs képességeit, még színesebbé tehetik vele az iskola, óvoda életét. Ahogy Földes Petra látja: „Aki képes a saját élettapasztalatát beemelni a munkájába, kreatív ötleteket hozni a fejlődés érdekében; aki szereti megoldani a dolgokat és tud tenni a békéért, az egyensúlyért, az egészen új dolgokat hozhat be egy intézmény életébe. Egy jó szellemiségű közösségben a gyerekek, a szülők és a tantestület is elismeri az ilyen szakember tevékenységét.”

Érdekel a képzés