A pénzügyi-számviteli ügyintéző képzés ideális bevezető, hogy kipróbáljuk magunkat a szakmában

Pénzügyi és számviteli ügyintéző képzés újranézhető oktató anyaggal és online jegyzetekkel, informácókkal a Pannon Kincstár iskolában. Budapest Váci utca 47. Egy boldog férfi a számítógép előtt.

Pálya-újratervezők és a már meglévő ismereteiket bővíteni kívánók egyaránt érkeznek a pénzügyi-számviteli képzésre, ahol a kilenc hónap alatt koncentráltan találkoznak a szakma sajátosságaival, kihívásaival és lehetőségeivel. Ideális bevezetést kínál azok számára, akik más területről váltanak és kipróbálnák magukat ebben az új közegben. Akik pedig már a pályán dolgoznak, sokszor itt találják meg a számukra fontos összefüggéseket és a munkájuk új távlatait.

Hiányszakma rengeteg lehetőséggel

A számvitel céljai ma is ugyanazok, mint a régi időkben: nyomon követni a tulajdonos befektetett pénzének mozgását, rögzíteni a befektetett vagyon változását és nyereségtermelő képességét. A jó szakemberek az évszázadok során mindig is keresett munkaerőnek számítottak, hiszen a gazdaság számos területén szükség volt rájuk. Aszakirányú képzések ma is népszerűek, hiszen apénzügyi-számviteli ismeretek nemcsak az adott szakterületen végzett munkához használhatók. Nagy előnyt jelentenek például saját vállalkozás indításánál, de ugyanígy sokat segítenek a mindennapi életünk döntéseinél is.

 

A pénzügyi-számviteli ismeretek nemcsak a munkában, az életünkben is rengeteget segítenek című írásunkban oktatóink elmondták, hogy bár ez a fajta tudás széles körben keresett, mégis hiányszakmáról beszélünk. A jó szakemberekre napjaikban is hatalmas szükség lenne, és rengeteg lehetőség várja azokat, akik affinitást éreznek a pénzügy és számvitel területéhez.

Kipróbáljuk magunkat a szakmában

„Azt gondolom, egy pálya-újratervező számára – akár a kisgyereke születését követően új munkakört kereső anyukáról beszélünk, akár egy élethelyzet-változás után más szakmát kereső  újrakezdőről -, ez a képzés nagyon jó bevezetőt tud adni a szakmához” – mondja Garabuczi József oktató, közgazdász, adószakértő. „Időben, költségben mindenképpen hatékony lehetőség arra, hogy a jelentkező meggyőződjön róla, ez valóban az ő világa. Ebben a kilenc hónapban koncentráltan találkozik a szükséges alapismeretekkel, a szakma sajátosságaival, elvárásokkal és lehetőségekkel. Egyrészt szerez egy végzettséget, amellyel már el tud helyezkedni a szakmában. Másrészt konkrét képet és megfelelő alapot kap, hogy eldöntse, szeretne-e továbbmenni a pályán, például a mérlegképes könyvelő képzés irányában.”

Gyakori az is, hogy a jelentkező már a szakmában dolgozik és szeretné bővíteni az eddig megszerzett ismereteit. „Sokszor tapasztalom a tanulóimnál, ha például valaki adatrögzítőként segít egy könyvelőirodában, hogy a képzés során egyszer csak azt mondja nekem, most ismerte fel a betanított munkában végzett feladatainak a gyakorlati jelentőségét” – meséli Kovácsné Bukucs Erzsébet oktató, közgazdász. „Az összefüggések megértésével hirtelen más megvilágításba kerül a napi munka, helyükre kerülnek az információk és új távlatok nyílnak. Szeretnének még többet látni, még többet tudni, és ilyenkor van az, hogy a mérlegképes képzésen újra találkozom velük.”

Ha megvan a gyakorlás sikerélménye, akkor megyünk tovább

Az első órák újdonságain, a szakterület jellegzetességein mindenkinek túl kell jutni ahhoz, hogy a szakmai szemléletmód kialakuljon. „Az első húsz órát mondanám a vízválasztónak. Ennyi kell ahhoz, hogy az agyunk ráálljon erre a gondolkodásra. Ezt rögtön elmondom biztatásként a tanulóimnak, amikor az első órákon meglepődnek a szakmai sajátosságokon, a nyelvezeten, a sokfajta információn” – mondja Bukucs Erzsébet. „Minden szakmának megvan a saját világa, ettől nem kell megijedni. Időbe telik, amíg belejövünk, ez természetes. A másik, amit a képzésen már indításként kihangsúlyozok nekik, hogy a közös óráink mellé legalább ugyanannyi otthoni gyakorlásra is szükség lesz. Ehhez adok házi feladatokat, amelyeket a következő órán átbeszélünk és ha kérdés, vagy probléma adódik, mindig tudunk foglalkozni vele. Ha egy anyagrész, vagy típusfeladat nehezebb dió a csoport számára, akkor lassítunk és megnézzük, mi okozza az elakadást.  Amikor pedig úgy érzem, hogy csökken az energiaszint, olyan feladatokat veszek elő, amivel korábban szívesen dolgoztak, ami jól megy. Ilyenkor a sikerélmény hatására újra felpörög a csapat és ha visszatért a lelkesedés, újra jól tudunk haladni.”

A gyakorlás fontosságát emeli ki Garabuczi József is: „A számvitel lényege, hogy bizonyos sémák beépüljenek és rutinszerűen, magabiztosan végezhetővé váljanak. Ezért rengeteg vizsgasort oldunk meg együtt. Olyan feladatokkal, amelyek más számokkal gyakran előjöhetnek. Időnként megállunk, megnézzük, hol vannak még hiányosságok és ezekhez keresünk típuspéldákat. Azt próbálom átadni a tanulóknak, hogy a mi munkánk a kitartásról is szól. A munkájuk során a könyvelésben havonta visszatérő feladatokkal találkoznak majd. Ezeket alapozzuk meg a rengeteg gyakorlással. Azt szeretném, hogy később se érje őket meglepetés, sokszor mesélek nekik a szakmában adódó tipikus helyzetekről, előforduló kihívásokról. Alapos felkészülés kell, hogy beépüljön a tudás. Más szakmákban is ugyanígy működik, ahogy nálunk: a gyakorlat teszi a mestert. Úgy tapasztalom, ha valaki tudja, hogy mit szeretne elérni az életben, és ezzel a tudatossággal jelentkezik a pályára, ott nem is szokott gond lenni a motivációval.”

Nagyon jó sikertörténeteink vannak

Az első órák kihívásai és a gyakorlás módszertanának elsajátítása után már gördülékennyé válik a felkészülés. „Ha megvannak a keretek és helyükre kerültek az új információk, már azt látom, hogy gyorsan belejönnek a tanulók és felpörög a tanulás. Sokan visszajelzik, hogy a munkahelyükön is érzik az új tudás hatását, jobban tudnak haladni a feladataikkal, több dolog fér bele egy napba. Egymást is lelkesítik a csoportban. Gyakori, hogy kisebb csapatok alakulnak, akik azután együtt mennek további képzésekre” – meséli Bukucs Erzsébet.

Sokszor éppen az ad erőt, hogy akik valamiben előrébb tartanak, egymást segítik és átadják a motivációt. Garabuczi József is ezt tapasztalja a képzéseken: „Egymást is támogatják és nekem is mindig jó kapcsolatom alakul ki a csoportokkal. Aktív adószakértőként mindig tudok nekik hozni valódi esetpéldákat az életből, és elfogadják tőlem, amikor azt mondom, hogy szükség van gyakorlásra, erőbedobásra. Idővel azt is mindig belátják, hogy a matek is hasznos eszköz, hiszen rengeteget segít a logikus gondolkodásban, a statisztikai-pénzügyi összefüggések megértésében. Ez a szakma pedig akárhogy nézzük, a számolásról szól. Persze sok ösztönző történetet is mesélek biztatásként, hiszen azok körében, akik ezt a képzést elvégezték, és szívvel-lélekkel végzik a szakmájukat, nagyon jó sikersztorik születtek már. Mi oktatók pedig mindig örömmel segítjük őket később, már a pályán is.”

A pénzügyi-számviteli ismeretek nemcsak a munkában, az életünkben is rengeteget segítenek

Pénzügyi-számviteli szakember egy világos irodában ül a számítógép előtt. Pannon Kincstár

A számvitel célja ma is ugyanaz, mint a régi időkben: nyomon követni a tulajdonos befektetett pénzének mozgását. A jó szakember széles körben keresett végzettséget szerez és a gazdaság szinte minden területén el tud helyezkedni. A pénzügyi-számviteli ismeretek ráadásul nemcsak az adott szakterületen végzett munkához használhatók. Hatalmas előnyt jelentenek saját vállalkozás indításánál, de ugyanígy sokat segítenek a mindennapi életünk döntéseinél is.

Aduász szakma

A pénz hasznos felhasználásának célja egyidős a fizetőeszközök történetével. Ezzel együtt a számvitel tudománya is azért született, és ma is azt tekinti legfontosabb feladatának, hogy nyomon kövesse a tulajdonos befektetett pénzének mozgását. Évszázadok óta fontos tisztségeket töltöttek be azok az emberek, akik otthonosan mozogtak a pénzügyekben; akik átlátták a költségek és bevételek rendszerét és biztos kézben tartották a megbízóik udvartartását, kereskedését, vagy más vállalkozását.

A jó szakemberekre napjaikban is nagy szükség van, és rengeteg lehetőség várja azokat, akik affinitást éreznek a pénzügy és számvitel területéhez.  „Talán meglepően hangzik, hiszen népszerűek a gazdasági képzések, mégis hiányszakmáról beszélünk” – mondja Garabuczi József oktató, közgazdász, adószakértő. „Az a szakmai réteg, aki ezen a szakirányon végzett, mára jórészt kiöregedett és hatalmas szükségünk van megfelelő utánpótlásra. Pénzügyi-számviteli végzettséggel a gazdaság szinte minden területén várják a frissen végzetteket, kisvállalkozásoktól kezdve a multikig, de intézmények pénzügyi osztályain, vagy akár elemzőként, projektmenedzserként is el tudnak majd helyezkedni. Akinek van érzéke ehhez a szakterülethez, azok számára őszintén mondhatom, hogy igazi nyerő aduász a szakma.”

 

„Csak az a matek…”

A képzésre érettségivel lehet jelentkezni, nem feltétel, hogy a tanuló szakirányú előtanulmányokkal érkezzen.  „Az első órákon gyakran kapok olyan mondatokat a hallgatóimtól, hogy „Jaj, csak a matektól félek!” Ilyenkor mindig azzal bátorítom őket, hogy a számvitel nem elsősorban a matekról szól és mindent meg fogunk tanulni ahhoz, hogy értsék és jól alkalmazzák, amit a szakterület megkíván” – emeli ki Kovácsné Bukucs Erzsébet oktató, közgazdász. „Nagyon fontosnak tartom ugyanakkor a szövegértés képességét, hiszen a szakmának külön nyelvezete van, amit ismerni kell, hiszen mindennap ebben a közegben mozognak majd és folyamatosan használni fogják. Ezen kívül a kitartást, a precizitást és a gondos odafigyelést emelném ki, mint a pályánk kulcsképességeit.”

Gyakorlati példák az életből

A szorgalom és kitartás szerepét erősíti meg Garabuczi József is: „Ez egy gyakorlatorientált képzés. Ezt azért fontos kihangsúlyozni, mert így készülünk fel a szakmára, a mindennapi feladatokra, és aki sikeres vizsgát tesz, azonnal használható tudással indulhat a pályán. Minden a gyakorláson múlik. Aki az órán közösen végigvezetett feladatokat otthon is rendszeresen elvégzi és többször átismétli, annak a vizsgán sem lesz gondja. Nagy előny és hatalmas segítség, hogy mi oktatók mindannyian gyakorlati szakemberek vagyunk, sokféle területről hozunk tapasztalatot. A tanítás nálunk nem arról szól, hogy felolvassuk az előre megírt oldalakat, hanem az életből vett példákat hozunk. Ha a tanulók nem száraz szöveget hallanak, hanem olyan, a való életben is használható összefüggéseket, mint például egy hiteltörlesztés, máris gyakorlati értelmet nyernek számukra a feladatok. Mi pedig minden segítséget megadunk ahhoz, hogy aki komolyan veszi és szeretné megtanulni a szakmát, annak tényleg jól menjen.”

Színtiszta, racionális logika

Kétségkívül könnyebb dolga van a kezdeteknél annak, aki nem rögtön az iskolapadból jön a képzésre. Ha dolgozott már munkahelyen és látta belülről, hogyan is működik egy cég. Hiszen sok olyan fogalommal találkoznak majd, amelyek a napi munkából ismerősek lehetnek és egyszerűbb a megtapasztalt összefüggésekhez kötni. „Könnyebb akkor, ha már van munkatapasztalatuk, mégis azt mondom, minden a tanulókon múlik” – mondja Kovácsné Bukucs Erzsébet. „Arra biztatom őket, hogy kérdezzenek, szóljanak, ha valami nem világos és akkor újra átbeszéljük az adott részeket. Úgy tapasztalom, hogy a huszadik óra körül szépen elkezd összeállni az addig kapott információ és kikristályosodik a lényeg. Azokon, akik folyamatosan tanulnak és gyakorolnak, ilyenkor már látom, hogy megértették és élvezni kezdik ezt az új világot. Mindig idő kell ahhoz, hogy átálljon a gondolkodásuk arra a színtiszta racionális logikára, amellyel már értik és érzik, mitől lesz nyereséges egy cég. Ha ez egyszer összeáll, akkor már magabiztosan mennek tovább. Ez pedig nekünk oktatóknak is hatalmas élmény.”

Nyitott kapuk a fejlődéshez

A szakterület mindig kínál további fejlődési lehetőségeket azok számára is, akik már a pályán dolgoznak. „Sokan gondolják, hogy a pénzügy száraz tudomány, pedig ez egy izgalmas, sokrétű szakma. Mindig vannak újdonságok és az alapképzettség sokfelé nyit további kapukat” – mondja Garabuczi József. „Látom a régi tanítványaimat, milyen sokféle területen helyezkedtek el, és sokan olyan helyekre is bejutottak, ahová mások PSZF-es végzettséggel pályáznak. Aki pedig mérlegképes könyvelői képzésre menne tovább, vagy adószakértőnek tanulna, azok számára is egyenes az út.”

Ehhez csatlakozik saját oktatói tapasztalataival Kovácsné Bukucs Erzsébet is: „Gyakran találkozom a mérlegképes képzésen a korábbi tanulóimmal és ez mindig nagy öröm számomra. De volt olyan tanítványom is, aki nem a szakmát célozta meg, hanem a saját vállalkozásához szerette volna a saját kompetenciáit bővíteni pénzügyi-számviteli ismeretekkel. Ezt a gondolkodást pedig nemcsak dicséretesnek tartom, hanem kifejezetten ajánlanám mindenkinek, aki cégvezetésre vállalkozik. Sőt, ez a szakértelem a mindennapi életünkhöz is hasznos tudást ad, hogy biztos kézzel kezeljük a család pénzügyeit és megalapozott döntéseket hozzunk a jövőnkre nézve.”