Skip to main content

Horváth Anna

ügyfélkapcsolati adminisztrátor

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen szereztem diplomát természetvédelmi mérnökként. A tanulmányaim végeztével, frissen záróvizsgázva érkeztem a Pannonba.

Korábban, még az érettségi után, öt éven keresztül csomagolóként dolgoztam egy gyárban. Az utolsó év során határoztam el, hogy felvételizek az egyetemre. Bár a szakirányom nagyon más volt, mint a jelenlegi munkám, nem bántam meg, hogy természetvédelmet tanultam, mert most is nagyon fontos az életemben. Sokat olvasok és tájékozódom a témában, emellett szívesen önkénteskedek is. Legutóbb például a Kiskunsági Nemzeti Parkban segítettem, egy erdőrészletet tettünk rendbe invazív növények irtásával.

Főállásként olyan irodai munkát kerestem, amelyben az eddigi tapasztalataimmal helyt tudok állni és hosszú távra tervezhetek.

A Pannonban nagyon tetszik a családias, barátságos közeg. Fontos számomra, hogy nem vagyunk olyan sokan, mint egy például egy multiban, mert így hamar megismertem mindenkit és mivel valamennyi munkatárs nagyon kedves és segítőkész, gyorsan megtaláltam a helyemet.

Az ügyfélkapcsolati adminisztrátor csapattal főként a központi emailcímre érkező levelekre válaszolunk vagy továbbítjuk a megfelelő helyre. Fogadjuk a központi telefonokat, általános tájékoztatást nyújtunk a képzésekről és olyan adminisztratív feladatokat látunk el, mint a tantermi órák jelenléti íveinek rögzítése.

Szabadidőmben az olvasás mellett igyekszem minél több időt tölteni a természetben és gyakran járok távcsővel madárlesre, mert nagyon szeretek állatok közelében lenni.

Vissza