Skip to content

OKTATÓINK

Szalai Judit

“Az élet néha egyszerűbb, mint hinnénk. Megszületünk, meghalunk, a kettő közt meg – ha szerencsések vagyunk – nevetünk, és máris megéri az utazás.” “
(Modern család c. filmsorozat)

2008 óta dolgozom bölcsődében. A kezdetekben egy rövid ideig kisgyermeknevelőként, majd bölcsődevezető helyettesként végeztem a munkám. 2016 januárjában pályáztam meg az Újbudai Mogyoróskert Bölcsőde vezetői pozícióját, amelyet sikeresen elnyertem, és  azóta is betöltök.

A főállásom mellett folyamatosan részt veszek  bölcsődei, óvodai dajkák, kisgyermeknevelők képzésében és szakmai vizsgáztatásában. A Magyar Bölcsődék Egyesületében mint módszertani szakértő látom el a feladatokat.

2014 szeptembere óta oktatok a Pannon Kincstárnál.

Magam is vallom Michel de Montaigne francia esszéíró és filozófus ismert gondolatát, miszerint a tudni vágyás legbensőbb igényünk, és min­den út jó, ami hozzá vezet

Szalai Judit Bölcsődevezető, Újbudai Bölcsődei Intézmények Újbudai Mogyoróskert Bölcsőde Pannon Kincstár, oktató

Képzéseim, amit tanítok:

Egy női fogászati asszisztens mosolyogva használ egy táblagépet, miközben a fogorvos egy pácienst kezel.

Fogászati asszisztens képzés

Most 60 000 Ft tandíjkedvezménnyel iratkozhatsz be a szeptemberben induló képzésünk “A csoport”-jára! Beiratkozási határidő: 2025.08.31. Ne maradj le! visszanézhető órákkal és ONLINE jegyzetekkel A korábbi OKJ 54

Megnézem »