Skip to main content
Ügyfélkapu bejelentkezés
Ügyfélkapu bejelentkezés
Ingatlan, műszaki

A munkavédelmis gondolkodás az utcán sétálva is bekapcsol

Az a szakmai szemléletmód, amely a munkavédelmi technikusokban kialakul, annyira a részükké válik, hogy egy építkezés mellett elhaladva is ösztönösen észreveszik, ami nem szabályos. Már a képzés elején elindul ez a fajta gondolkodás. Ehhez pedig a legnagyobb inspirációt az egymás szakterületéből tanulás, a mindennapi munkából hozott esetpéldák közös feldolgozása és a balesetvizsgálathoz kapcsolódó ’nyomozós’ feladatok adják.

A munkavédelemmel mindenki jobban jár

Az elmúlt években a munkaerőpiac átrendeződésével sokkal inkább előtérbe kerültek a munkavállalók szempontjai, újra felértékelődött a munkabiztonság és az egészségvédelem szerepe. A munkavédelmi terület fókuszba kerüléséről és a végzettséget megszerző szakemberek lehetőségeiről A munkavédelmi technikus a kapocs a munkáltató és a munkavállalók között című posztunkban írtunk bővebben.

Az erőírásokat mindenkinek teljesíteni kell, aki munkatársakat foglalkoztat. Szerencsére a kötelező megfelelésen túl a munkáltatók egyre inkább rájönnek, hogy a biztonság megteremtésével, az egészségvédelmi rendelkezések betartásával hatékonyabbá válik a munkavégzés és nő a termelékenység. Így nemcsak a dolgozók, hanem ők is sokkal jobban járnak. A prevenció, a megelőző intézkedések mindig kevesebbe kerülnek, mint a bekövetkezett katasztrófa elhárítása, a balesetek kezelése. Ez pedig már a munkavédelmi szakember terepe.

„A képzés elején mindig megkérdezem a tanulókat, hogy ki milyen területről érkezett” – mondja Sándor Andrea, munkavédelmi oktató. „Természetesen nem feltétel a műszaki, vagy szakirányú előképzettség, mégis sokszor azt tapasztalom, hogy általában valamilyen szinten már foglalkoznak munkavédelemmel.” „Olyanok is vannak a tanulóink között – teszi hozzá Rozgonyi Beatrix, oktató, munkavédelmi koordinátor -, akik azért jöttek a képzésre, mert egy családtagjuk vagy barátjuk már elvégezte. Nagyon lelkes beszámolókat hallottak a szakmáról, olyanoktól, akik szeretik a munkakörüket, és a pozitív példa inspirálta őket a jelentkezésre.”

Összeadódik a csoport szaktudása

A képzés széleskörű ismeretanyagot foglal csomagba. Elsőre talán nem is gondolnánk, mennyiféle szakterületről adódik össze az a tudás, amellyel a munkavédelmi technikus ellátja mindennapi feladatait. „Sokat beszélünk az órákon arról, mi történik, amikor majd dolgozni kezdenek ebben a munkakörben. Mennyi mindenről kell tájékoztatást adniuk a munkatársaiknak. Ők lesznek azok, akikhez valamennyi dolgozó fordulhat. Ez egy fontos, bizalmi pozíció, amelyben nyitottan és kellő empátiával kell fogadni a kéréseket, kérdéseket. Sokat foglalkozunk a munkavédelmi érdekképviselettel és a munkavédelmi képviselő funkciójával is” – mondja Sándor Andrea. „A munkavédelmi technikus szerepköreinél mindig kiemelem az egyik legfőbb feladatukat, hogy a munkatársakat felkészítsék a jogaikkal és a kötelességeikkel kapcsolatban. Tudniuk kell, hogy milyen intézkedések, rendeletek védik őket, ugyanakkor azzal is tisztában kell lenniük, hogy mindezek előfeltétele a szabályzatok betartása. Ide tartozik a tűzvédelem, a védőeszközök használata, a gépek és szerszámok kezelésének előírásai, a veszélyes anyagok és áruk kezelése. A veszélyforrásokról, a munkabalesetek kivizsgálásának menetéről, az elsősegélynyújtás lehetőségeiről rendszeresen kell majd oktatásokat, tájékoztatókat tartaniuk. Ezzel szorosan összefügg a kockázatok felmérése is. Azt szoktam tanácsolni nekik, hogy a speciális kockázati tényezők felméréséhez érdemes olyan szakértőt hívni, aki az adott területet mélységében ismeri.”

A speciális tudások már a képzés során megjelennek, hiszen ki-ki más terültről hoz valamilyen alapismeretet. Ezeket a tanulók szívesen megosztják egymással. „Én is arra bíztatom őket, hogy amiben nem érzik kompetensnek magukat, abban kérjenek segítséget, hiszen ez egy szerteágazó, hatalmas szakterület és senki sem érhet minden szegmenséhez” – erősíti meg Rozgonyi Beatrix. „Már az órai beszélgetések során kiderül, hogy ki honnan hoz szaktudást. Voltak már ipari alpinistáink, de az építőipar különböző területeiről jönnek tanulók, akik plusz szempontokat, eseteket, módszereket hoznak az egyes témákhoz. Ez az együttműködés megmarad köztük a képzés után is, a későbbiekben is sokszor adnak egymásnak tanácsot, de minket is gyakran megkeresnek. Előfordult már olyan is, hogy egy projekthez több csoportban közvetítettünk a már végzett tanulóink között, és így összehoztuk a szükséges szaktudást.”

A jog nehezebb dió, a baleseti nyomozás a kedvenc

A képzés során hétről-hétre formálódik a munkavédelmisekre jellemző egyedi gondolkodásmód. Az alapokhoz természetesen szükség van a jogszabályok ismeretére és arra a képességre, hogy a jog nyelvén megfogalmazott mondatokat a gyakorlatra is tudják értelmezni. „Ez kétségkívül nehezebb dió, hiszen a jogi nyelvezet nagyon speciális. Ezért többet is foglalkozunk az órákon azzal, hogyan tudjuk a rendeletek, törvények, jogszabályok tartalmát a mindennapjaink gyakorlatára átfordítani. Azzal bíztatom ilyenkor a tanulókat, hogy szerencsére sok olyan alapkifejezés van, amelyek visszatérnek a szövegekben. Ha rendszeresen olvassák a jogszabályokat, rááll a gondolkodásuk és rutinossá válik az értelmezés” – mondja Rozgonyi Beatrix. „Az esetpéldák közös kielemzése, a baleseti ’nyomozás’ viszont minden csoportban népszerű. A munkájuk során mindannyian találkoznak majd olyan helyzetekkel, amikor egy-egy baleset körülményeit kell kivizsgálniuk, és ez nagyon jó előzetes gyakorlás. Egy idő után lelkesen hozzák is a munkahelyi eseteket, konkrét történeteket, és kérik, hogy beszéljük át együtt. A közös feldolgozások rengeteget segítenek, hogy a szakmai gondolkodás kialakuljon. Saját magamról is elmondhatom, ami a korábbi tanulóimra és más szakmabeliekre is jellemző: mi már nem tudunk úgy sétálni az utcán, hogy ne vegyük észre, ha például egy építkezésen nem szabályosan történnek a dolgok. Az üzletekben is meglátjuk a baleseti veszélyforrásokat, de otthon is nagyobb elővigyázatossággal teszünk-veszünk. Mi vagyunk azok, akik biztosan kesztyűt húzunk a háztartási kemikáliák használatához.”

Mindenki épségére vigyázunk

A frissen végzett szakemberek számára rengeteg út nyílik. „A képzés után sokan a munkahelyükön folytatják, a megszerzett végzettséggel, új, vagy kibővült munkakörben. Persze minden csoportban vannak, akik vállalkozóként képzelik el az új szakmájuk gyakorlását. A cégek, főként a kisebb vállalkozások, gyakran hívnak külsőst a munkavédelemhez, egészségvédelemhez kapcsolódó teendők ellátására. Abban is sok a lehetőség, hogy az egyes részterületek szakértői együttműködve vállaljanak megbízást, így például egy munkavédelmi, tűzvédelmi és környezetvédelmi szakemberekből álló csapat együtt nagyobb részt tud lefedni a megbízó feladataiból” – emeli ki Sándor Andrea.

Ha valaki ebben a szakmában találja meg a hivatását, biztos, hogy mindig talál majd inspirációt, fejlődési lehetőséget és változatosságot. Ami minden részterületben közös pont: az ember. Hiszen a munkakör minden egyes feladata innen indul és ide érkezik. Ahogy Rozgonyi Beatrix fogalmaz: „Bárhol is dolgozzanak, kis cégnél, nagy multinál, ipari méretű beruházások kivitelezésénél, azt szoktam mondani útravalóként a tanulóinknak, hogy az üzleten túl mindig lássák meg az embert, akinek az egészségéért és biztonságáért dolgoznak. Hiszen mi elsősorban azért vagyunk, hogy a nap végén valamennyi munkatárs épségben érhessen haza a családjához.”

Tovább a képzésre

Sándor Andrea

munkavédelmi oktató

Rozgonyi Beatrix

oktató, munkavédelmi koordinátor