A tanlaborból indul a gyógyszerkészítés útja

Gyógyszertári asszisztens képzés visszanézhető órákkal és online jegyzetekkel a Pannon Kincstár iskolában. A tanlaborból indul a gyógyszerkészítés útja.

A szakmai helytállás lényege, hogy a gyógyszertári asszisztens ismerje az anyagokat és eszközöket, amelyekkel dolgozik, és mindent megfelelően dokumentáljon. A gyógyszerkészítés praktikus tudásához az elméleti háttér mellé sok gyakorlat kell, éppen ezért nehéz lenne nekivágni a pályának a tanlabor alapozó órái nélkül.

Az első kilométer

A gyógyulás folyamatába sokszor szinte észrevétlenül kapcsolódnak be segítő kezek. Kaput nyitunk a gyógyulás felé című posztunkban írtunk bővebben a gyógyszertári asszisztensek munkájának fontosságáról, és arról, milyen területeken, mennyiféle formában tudják támogatni az egészségünket, mindennapi jóllétünket.

Hogyan készülnek fel a tanulók erre a sokrétű feladatra? Honnan indul a szakmai út? – Ezúttal a pálya első kilométerkövéig tartó szakaszra, a képzésre nézünk rá.

A jelentkezés előfeltételei az érettségi bizonyítvány és a foglalkozás-egészségügyi szakellátó hely által kiállított egészségügyi alkalmassági igazolás. A Pannon Kincstárban 2-3 havonta indul képzés, 10 hónapon át tart és az órák heti rendszerességgel, szombati napokra ütemezve 08:00 és 18:00 óra között zajlanak.

A tiszta patikai környezet, az esztétikus termékek, a gyógyszerkészítés izgalmas világa sokak számára vonzó. A jelentkezők között vannak olyanok is, akik nem egészségügyi alapoktatásból érkeznek, de a szakterület különlegessége, a pályában rejlő fejlődés és a biztos munka lehetősége megszólította őket.
„Éppen azért, mert a tanulók többféle középiskolából, vagy akár pályamódosítóként jönnek, a képzésben az alapozó modult az általános egészségügyi ismeretek adják. Ez több szempontból is hasznos. Egyrészt így tudunk a csoportokban mindenki számára egységes tudásbázist létrehozni. Másrészt az alapmodulok illeszthetők és a későbbiekben átjárhatóságot biztosítanak más szakterületek felé, ha valaki módosítani szeretne a célirányán, vagy bővítené a saját szakmai palettáját.” – mondja Dr. Tófeji Mária szakoktató, a budapesti Eötvös Patika beosztott gyógyszerésze.

Gyógyító alkotás

Az első év intenzív, sok elmélettel, alapozó tárgyakkal és gyakorlati munkával. A gyógyszerkészítéshez szükséges praktikus tudás megszerzéséhez nyújt segítséget az iskolai tanlabor. Itt alapozzák meg a szakmai munkájukat a tanulók, és olyan indítást kapnak, amelyre a vizsgán és később a mindennapi feladataikban is nagy szükségük lesz.
„Egy jól felkészült asszisztens ismeri az anyagokat és az eszközöket, hogy a gyógyszerek, gyógyszerformák elkészítésében helyt tudjon állni. – hangsúlyozza Tóth Jánosné Vera néni, a fitomedicina, a gyógyszertechnológia és a gyógyászati segédeszközök szakterületek szakoktatója – A méréshez, mérőeszköz kezeléshez szükséges odafigyelést, pontosságot is meg kell tanulnia. Ezekre akkor is szüksége lesz, ha végül nem patikában, hanem egy laboratóriumban vagy más hasonló intézményben fog dolgozni.”

Az iskola saját tanműhelyében végzett gyakorlatok során a tanulók felkészülnek arra, hogyan készítsenek majdani patikai munkájuk során kenőcsöt, fül- és orrcseppet, kúpot, hintőporokat és hogyan végezzék az elválasztó műveleteket: a desztillálást, dekantálást, szitálást és szűrést.

Folyamatok papíron és lélekben

A képzés a leendő munkakörrel járó adminisztratív és dokumentációs feladatokra is felkészít. „A technológia mellett nagyon fontos az ügyvitel is, ráadásul meg kell tanulniuk úgy dokumentálni, hogy a minőségbiztosítás szempontjai is teljesüljenek. – emeli ki Dr. Mátyássi Marcell gyógyszerész, szakoktató – Mivel az asszisztensek gyógyszertáron kívül is forgalmazott, vény nélkül kapható gyógyszereknél, étrendkiegészítőknél már végezhetnek expediálást, igyekszem arra sarkallni őket, hogy folyamatosan bővítsék a háttértudásukat. Így tudnak majd minél több hasznos információt átadni a betegeknek.”

A felkészítésben a tananyagok átadásán túl az emberi dolgok is sokszor szerepet kapnak. A tíz hónap során néha előfordulhat egy-egy elakadás. Az oktatók ilyenkor a saját pályafutásuk tapasztalataiból merítve nyújtanak támogatást. Ahogy Dr. Tófeji Mária mondja: „Ha a lélek szorul ápolásra, akkor egy picit megállunk. Megnézzük, mi miatt érzi bizonytalanul magát a tanuló, és igyekszem segíteni.”

További kilométerkövek

A képzés ideje alatt kialakult jó kapcsolatok a bizonyítvány megszerzését követően is megmaradnak. Vera néninél is gyakran cseng a telefon, érkeznek levelek, üzenetek: „Hatalmas öröm nekem, amikor sorra megkeresnek, beszámolnak az eredményeikről, vagy a véleményemet kérik egy aktuális szakmai kérdésben, és megosztják velem a sikereiket.”

A sikerek ugyanis nem maradnak el. A szorgalmas munkaerő hamar eredményekre váltja a befektetett energiát. Dr. Mátyássi Marcell így foglalja össze a képzésre jelentkező leendő munkatársaknak: „Az elhivatott szakemberekből hiány van a pályán. Aki jó, azt megbecsülik a munkahelyén, anyagilag is elismerik, és tervezhető karrier vár rá. A betegek megfelelő ellátásában mindig szükség lesz a gyógyszerekhez értő szakemberekre.”

 

dr. Tófeji Mária beosztott gyógyszerész, Eötvös Patika Budapest Pannon Kincstár, oktató

Dr.  Tófeji Mária

beosztott gyógyszerész, Eötvös Patika Budapest

 

Dr. Mátyássi Marcell

gyógyszerész, egyéni vállalkozó

Kaput nyitunk a gyógyulás felé

Gyógyszerész hölgy egy terméket figyel a gyógyszertárban. Pannon Kincstár

A gyógyszertárak kiadóablakain és a tárán túl egy izgalmas, színes világ húzódik, amelyből az üzletbe lépő vásárló csak egy-egy szeletet érzékel. A betegek teljes körű gyógyszertári ellátása mögött azonban sok kis feladatból felépülő, összetett folyamatok állnak, ahol az asszisztens segítő kezére is nagy szükség van.

Egy tégely varázslat

Amikor a receptet odanyújtjuk, lehet, hogy egy doboz kész gyógyszer kerül elénk, de lehet, hogy olyan készítmény, amelyért később kell visszajönnünk. Amíg a megbeszélt időpontban visszatérünk, a gyógyszertár kiadótere mögötti helyiségben izgalmas folyamatok zajlanak, amelynek eredményeként ott vár majd minket a szignatúrával ellátott, leragasztott, kompakt kis tégely vagy üvegcse. Sokan érezzük a pult előtt állva, hogy szívesen bepillantanánk a ’kulisszák’ mögé. Meglesnénk, hogyan készülnek a gyógyító kenőcsök, oldatok. Mintha egy varázskonyha lenne ott hátul, ami egy kicsit minden betérő vásárló kíváncsiságát beindítja, és hálásan gondolunk azokra a segítőkre, akikkel nem is találkoztunk, mégis sokat tettek a gyógyulásunkért.

Gyógyító kezek

A gyógyszertári asszisztensek éppen így végzik mindennapi munkájukat a jobbulásunkért. Egészségügyi szakemberek, akik a gyógyszerész irányítása mellett vesznek részt a betegellátás folyamatában. Segítik a gyógyszerész munkáját a gyógyszertárakban, laboratóriumokban, gyógyszerraktárakban, gyógyszer–kereskedelemben, valamint a kapcsolódó intézetekben. Dolgozhatnak a gyógynövény–forgalmazás területein. Ezen kívül bekapcsolódhatnak a gyógyszertechnológiai, ügyviteli és üzemviteli résztevékenységekbe is, segédkezhetnek az áruátvétel előkészítési és adminisztratív feladataiban.

Tóth Jánosné, Vera néni sok éve dolgozik szakoktatóként a fitomedicina, a gyógyszertechnológia, és a gyógyászati segédeszközök szakterületeken. Ahogy ő fogalmaz: „Mindenkinek, aki ebben a szakmában szeretne dolgozni, meg kell találnia a motivációját. Kell valami, amin elindul, ami viszi előre a tanulás útján. Lehet ez a gyógyszerek, alapanyagok, gyógynövények iránti érdeklődés, lehet a segíteni akarás, vagy akár a gyógyszertárak világa iránti vonzódás. Meg kell érezni a pálya szépségét és felvállalni ezt az irányt.”

Vonzások és választások a szakmában

A gyógyszertár, mint munkahely, hívogató lehetőség. A tiszta környezet, sokféle érdekes termék, változatos folyamatok és a stabil jövedelem sokakat indítanak el a pályán.  „Beteg ember mindig lesz és ennélfogva mindig nagy szükség lesz asszisztensekre, szakasszisztensekre.” – mondja Dr. Tófeji Mária szakoktató, a budapesti Eötvös Patika beosztott gyógyszerésze – „Fontos, hogy az elhatározás belülről fakadjon, saját indíttatásból.” Női szakmaként tartják számon, pedig fiúkra is nagy szükség van és meg is becsülik a csapatban, ahol dolgozik.

Ahogy Tóth Jánosné, Vera néni mondja: „A jó asszisztens nagyon sok mindenbe bevonható, sokféle feladatból kiveheti a részét. Ezért is fontos, hogy segítő közösséget találjon magának a gyakorló évei során. Mindenkit bíztatok, hogy megfelelő helyet keressen, mert ilyen környezetben rengeteget fog tanulni és itt nyílhat ki igazán a szakma iránti motivációja.”

Akiben összekapcsolódik a segíteni vágyás és a gyógyászati termékek iránti érdeklődés, azok számára felemelő lesz a tudat, hogy mindennapi munkájuk során bekapcsolódnak a gyógyításba. A kezük közül olyan termékek kerülnek ki, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy sok-sok ember életminősége javuljon. „Kaput nyitunk a gyógyulás felé.” – foglalja össze Dr. Mátyássi Marcell gyógyszerész, oktató. – „Ez ad sokunk számára motivációt a gyógyszerészet szakterületein.”

 

dr. Tófeji Mária beosztott gyógyszerész, Eötvös Patika Budapest Pannon Kincstár, oktató

Dr.  Tófeji Mária

beosztott gyógyszerész, Eötvös Patika Budapest

 

Dr. Mátyássi Marcell

gyógyszerész, egyéni vállalkozó