A fogyatékkal élők számára a gyógypedagógiai asszisztens kapocs lehet a világ felé

A fogyatékkal élők megsegítésére gyógypedagógiai asszisztens szak a Pannon Kincstár iskolában. Fizikai és lelki odaadás a rászorulóknak. Rengeteg szeretet és támogatás. Kisgyerekek, ahogy figyelnek a tanítónőre.

A gondozás mintája sokszor generációkon át öröklődik. Aki úgy nőtt fel, hogy természetes volt számára a hozzátartozók ellátása, gyakran választja hivatásként más emberek segítését. Gyakori az is, hogy valakit az élete során egy meghatározó tapasztalat indított el a sajátos nevelési igényű gyerekek, fogyatékkal élők gondozása felé. A jó szakember kinyithat egy új ablakot, esélyt teremthet számukra, hogy kapcsolódni tudjanak a körülöttük lévő világhoz. Erre a hivatásra készülnek fel a Pannon Kincstár Gyógypedagógiai segítő munkatárs OKJ képzésének tanulói.

A legapróbb odafigyelés is elindíthat egy pozitív változást

A gyógypedagógiai asszisztens a különféle fogyatékkal élő emberek fontos segítőjeként működik. Általában ő az a szakember, aki a gyógypedagógus mellett a legbensőségesebb viszonyt alakítja ki a speciális intézményben lakó, vagy ott tanuló gyermekekkel és felnőttekkel. Nemcsak a mindennapi ügyeiket intézi, hanem támaszt és segítséget nyújt nekik az élet minden területén.

Akár bentlakásos, akár nappal látogatható intézményről beszélünk, a fogyatékkal élő fiataloknak és idősebbeknek hasonló igényeik és foglalatosságaik vannak, mint egészséges társaiknak. Ezek elvégzése azonban számukra többnyire hosszabb időbe telik. Ezért kell melléjük valaki, akivel könnyebben megoldhatják a felmerülő nehézségeket.

Egy jó szakember nemcsak segítő kezet nyújt, de kinyithat nekik egy új ablakot. Főleg a kicsik esetében a legapróbb odafigyelés is elindíthat egy pozitív változást, és még több esélyt teremthet számukra, hogy kapcsolódni tudjanak a körülöttük lévő világhoz.

Fizikai és lelki segítségnyújtás, gyógypedagógiai háttér

A gyógypedagógiai munka hosszú folyamatokból áll és az eredménye nagyban függ attól is, hogy ugyanazok a személyek vigyék végig. Ez nagyfokú elhivatottságot és kitartást igényel. Emellett nagy felelősséggel is jár, hiszen például egy sajátos igényű gyerek fejlődésében kulcsfontosságú lehet az őt gondozó személyek állandósága.

A gyógypedagógus mellett a segítő munkatárs is részt vesz a gyerekek mindennapjaiban, közreműködik a gyógypedagógiai munka előkészítésében. Segít a tanórai, a tanórán kívüli és az intézményen kívüli foglalkozások, szabadidős tevékenységek előkészítésében és lebonyolításában. Közreműködik a sajátos nevelési igényű, fogyatékkal élő személyek körében végzett nevelési, oktatási feladatokban; felügyeli, kíséri a tanulókat vagy csoportokat. Gondozási feladatokat végez és tevékenyen részt vesz a higiénés szokásrendszer kialakításában.

Bentlakásos intézményben dolgozva mindig ott van a fogyatékkal élő személyek közelében – ha kell reggeltől estig, felkeléstől a villanyoltásig.

A gyógypedagógiai asszisztens tehát fizikai és lelki segítséget nyújt, mindennapi ügyeket intéz, adminisztrál, részt vesz a foglalkozások lebonyolításában – és persze egyben a gyógypedagógus első számú segítője. Az ő, illetve a konduktor útmutatásait követve látja el a sajátos nevelési igény–specifikus, fogyatékosság–specifikus, gyógypedagógiai feladatokat.

Személyes érintettség vagy egy meghatározó élmény is adhat motivációt

Sokan a családból hozzák azt a történetet, amely elindítja őket a pályán. Egy otthon ápolt, gondozott családtag körül a közösség életének korábbi rendszere megváltozik. A napok új tevékenységek, új feladatok szerint szerveződnek, és az így megtapasztalt minta öröklődhet tovább. Aki úgy nőtt fel, hogy természetes volt számára a hozzátartozók gondozása, gyakran választja hivatásként más emberek segítését.
„Lehet személyes érintettség olyan formában is, hogy valaki a sérült gyermekéhez szeretne még közelebb kerülni úgy is, hogy többet akar tudni a problémájáról” – mondja Gyírkis Ágnes, a Budapesti Bárczi Gusztáv Óvoda, Általános Iskola és Szakiskola gyógypedagógiai tanára, a Pannon Kincstár oktatója. „Vannak olyanok is, akik azért választják ezt a szakmát, mert az életük során megtapasztaltak valamit, ami megérintette őket, és ez indítja el a sajátos nevelési igényű gyerekek, fogyatékkal élők gondozása felé.”

Sokféle irányból érkeznek jelentkezők a pályára

Vagyis a gondozás mintája öröklődhet akár generációkon át, de az életünk egy adott pontján is megérkezhet az elhivatottság. „Az, hogy kit, hogyan és milyen életszakaszában szólít meg a gyógypedagógiai pálya, nagyon eltérő lehet” – mondja Gyírkis Ágnes. „Sokféle élettörténettel, más-más motivációval és előképzettséggel érkeznek a tanulóink. Éppen ezért a képzés első szakaszában igyekszem úgy ötvözni az alapozó és szakmai részeket, hogy legyen egy egységes tudásbázis, amelyre közösen építkezünk.”

A jelentkezéshez ugyanis nem szükséges egészségügyi alapképzettség, bemeneti feltételként az érettségi bizonyítvány szerepel. A Pannon Kincstár OKJ Gyógypedagógiai segítő munkatárs képzésén, Budapesten, rendszeresen indulnak csoportok.

Mivel sokan érkeznek úgy tanulni, hogy nincs magukkal hozott korábbi tapasztalatuk, fontos, hogy mielőbb képbe kerüljenek a szakterület feladataival, kihívásaival.

Aktualitások és az életből vett példák

Mivel több intézetvezető tanít óraadó tanárként, az iskola mindenkinek tud gyakorlati helyet biztosítani. Addig viszont, amíg a tanulók a gyakorlatban is megélhetik a tanultakat, nagy szerepe van az oktatók által behozott mindennapi tapasztalatok, esetek megosztásának. Ezt erősíti meg Gyírkis Ágnes is: „Igyekszem minél több gyakorlati példán, megélt helyzeten át bemutatni a tananyag egyes részeit. Így tudom közel hozni a tanulók számára a munkánk különböző aspektusait addig, amíg a való életben is megtapasztalhatják.”

A képzés során a leendő gyógypedagógiai segítő munkatársak felkészülnek arra, hogyan tudnak támogatást nyújtani a sajátos nevelési igényű, fogyatékos személyek általános nevelésében, oktatásában. Megtanulják, hogy asszisztensként mivel segíthetik az őket irányító gyógypedagógus, konduktor munkáját. Ez a tevékenység sokrétű lehet: közreműködnek a foglalkozások, programok előkészítésében, szervezésében, lebonyolításában, emellett gondozási feladatokat is ellátnak majd.

Tudatos lépések

A gyógypedagógiai segítő munkatársak számára az egyik kulcsterület a kommunikáció. Egyrészt a munkájukat irányító és a velük együtt dolgozó más szakemberekkel folytatott rendszeres megbeszélések, egyeztetések során, másrészt a sajátos nevelési igényű személyekkel és családtagjaikkal. A kölcsönös tisztelet és tolerancia mindkét irányban alapvető feltétele az eredményes munkának, az erre való tudatos felkészülés pedig a képzésnek is fontos része.

Ugyanilyen fontos az elemző gondolkodás, a problémakezelési lehetőségek alapos kiértékelése. „Egyfajta gondolkodási struktúrát igyekszem átadni, amelynek mentén végig tudnak majd haladni, amikor egy gyermek problémájához közelítenek” – mondja Gyírkis Ágnes. „Abban szeretném segíteni a tanulóimat, hogy bármilyen helyzettel találkoznak, legyen a fejükben egy-egy lehetséges kiindulópont, egy megközelítési keret a megoldáshoz.”

Ezt a szemléletmódot támogatják az órai közös témafeldolgozások is. „Interaktív módon, szakmai beszélgetések formájában dolgozzuk fel a tananyagot. Arra biztatom a tanulókat, hogy tegyenek fel kérdéseket, vessenek fel problémákat és a válaszokat, megoldásokat együtt rakjuk össze. Az óra elején pedig mindig egy kicsit visszatérünk a korábban megbeszéltekre, hogy biztosan mindenki számára érthető legyen. Ugyanígy közösen vesszük végig a tételek anyagát is, amikor a vizsgára készülünk fel.”

A gyógypedagógiai asszisztensi munkához elsősorban pedagógia és szociológiai érdeklődés kell, bizonyos fokú pszichológiai irányultság és neveléstani alapismeretek, mindenek felett pedig sok empátia és emberség. Az is hasznos adottság és sokszor jól jön, ha a leendő szakembert foglalkoztatják a betegségek, azok kialakulása, az emberi test felépítése és a működésének titkai.

Hullámhegyek-hullámvölgyek és rengeteg szeretet

„A jó gyógypedagógiai munka alapja a megfigyelés és hogy mindig kellő alázattal forduljunk a másik ember felé” – emeli ki Gyírkis Ágnes. „Minden gyerek, minden fogyatékkal élő személy egyedi, és a kapcsolatépítést mindig ezt figyelembe véve kezdjük. A folyamat rengeteg apró megfigyelésből adódik össze, miközben egy SNI-s gyerek akár mindennap máshogy viselkedhet, más jeleket mutathat. Nekünk kell megtalálni a sok kis jel, sok kis megfigyelés alapján, hogy mivel tudjuk motiválni őt.”

A sikeres munkafolyamat alapja a kölcsönös bizalom kialakítása, nem csupán a gondozott személlyel, hanem a családtagjaival is. Ehhez pedig nélkülözhetetlen a megfelelő titoktartás. Ugyanígy nagyon fontos az együttműködés, a hatékony közös munka a gyógypedagógussal és más szakemberekkel, hogy a megfelelő módszerek kiválasztása és alkalmazása gördülékenyen működjön.

Az egyes szakterületek feladatköreit ismerni kell

Minden terület külön felkészültséget és gyakorlatot kíván, ezért a leendő segítő munkatársnak tisztában kell lennie a különböző a különböző fogyatékosságok jellemzőivel.

Teljesen más feladatok vonatkoznak például egy látássérült környezetben tevékenykedő gyógypedagógiai asszisztensre, mint aki az autisták, vagy a halmozottan fogyatékos emberek között dolgozik. A mozgássérültekkel való foglalkozásba például az is beletartozik, hogy kísérje és segítse őket rendezvényeken, színházban vagy más eseményeken. A beszédben korlátozottak esetében pedig érteni kell valamennyire a logopédiához, hogy hasznos segítője legyen a logopédusnak, amikor annak irányítása mellett valamilyen kijelölt feladatot végez a terápiás munka folyamán.

A folyamatos tanulás, a rugalmasság és az alkalmazkodóképesség ezen a pályán nélkülözhetetlen. Emellett fontos, hogy szoros szakmai kapcsolatban legyen a többi kollégájával, és nem utolsó sorban, azokkal a szülőkkel, akiknek a gyerekei állandó egészségügyi ellátásra szorulnak.

Sok intézményben várják az új szakembereket

A tanfolyam ideje alatt a közös felkészülés, együtt gondolkodás, egymás támogatása összehozza a Pannon Kincstárban tanuló csoportokat. Egymás közt és az oktatókkal is megmaradnak szakmai-baráti kapcsolatok. Ahogy Gyírkis Ágnes a saját oktatói munkájában megéli: „Minden csoportból maradtak aktív szálak, egyre bővül ez a kör és az évek alatt igazi jó emberi kapcsolatokká válnak.”

A gyógypedagógiai asszisztens OKJ végzettség birtokában pedig számos lehetőség kínálkozik. A végzett tanulók fejlesztőpedagógusként, gyermekvédelmi felelősként és szabadidőszervezőként is el tudnak helyezkedni. A speciális jellegű, bentlakásos intézmények mellett a különféle fogyatékkal élők számára fenntartott napközi otthonokban, iskolai közösségekben és szanatóriumokban is várják az elhivatott szakembereket.

Minden kapcsolódás rengeteg szeretetet ad

A gyógypedagógiai asszisztensi pálya valódi hivatás, amely rengeteg mély emberi tapasztalattal gazdagíthatja művelőjét. Kölcsönös tisztelet, empátia, kommunikáció – ezek a kulcsszavak. És persze a türelem, optimista hozzáállás, hiszen a fejlesztés eredménye ebben a szakmában előre alig-alig tervezhető. Viszont éppen ez a nehezen kiszámítható folyamat tudja hozna a legszebb pillanatokat, váratlan megoldásokat. És minden ilyen kapcsolódás rengeteg szeretetet ad.

Ahogy Gyírkis Ágnes fogalmaz: „A legnagyobb sikernek élem meg, ha egy gyerekhez utat találok. Egy nehéz helyzetben lévő személyhez sosem tudjuk előre, hogyan fogunk majd kapcsolódni. Nagy adománya ennek a pályának, hogy megtapasztalhatjuk ezt a rátalálást.”

Még nagyobb szükség lett a pedagógiai és családsegítők munkájára

Vidám, szőke kisfiú játszik színes műanyag játékaival. Pannon Kincstár

Az iskolákban nemcsak a digitális oktatás hozott új kihívást, hiszen tavasz óta is sok a változás és az új intézkedés. A tanítóknak és tanároknak új feladatok özönével kell megküzdeni, a munkából pedig a pedagógiai asszisztensek is bőven kiveszik a részüket. A gyerekeknek is több támogatásra van szüksége, így a családok még gyakrabban fordulnak a segítőkhöz. Hogyan készülhetnek fel a leendő pedagógiai asszisztensek erre az összetett feladatkörre? – ezt járjuk körül blogposztunkban.

Most kell igazán a segítő háttér

Ahogy az életünk minden színterén, úgy a közoktatás megszokott rendszerében is egyik napról a másikra változott meg idén a világ. Ráadásul az iskolákban nemcsak a digitális oktatás hozott új kihívást, hiszen március óta is sok a változás és az új intézkedés. A nevelőknek, tanároknak új feladatok özönével kell megküzdeni és közben kellő rugalmassággal kezelni a napi szinten adódó helyzeteket. A munkából pedig a pedagógiai asszisztensek is bőven kiveszik a részüket. Sőt, most van igazán szükség a segítők munkájára! Hiszen lehet akármilyen régi motoros egy pedagógus, szakember legyen a talpán, aki egymaga tud ennyifelé figyelni, párhuzamos feladatokban teljesíteni és reagálni a váratlan helyzetekre.

A segítő munkatárs koordinál az intézmény és a család között

Az óvoda-iskola az a közeg, amellyel kapcsolatban tényleg mindannyiunknak van tapasztalata. Emlékszünk rá, hogy a napi tanórák, foglalkozások mellett mennyi más esemény, ünnepség, verseny helyszínei voltak. Egy biztos, hogy programból nem lett kevesebb azóta sem. Viszont a szabályozások időközben még komolyabbá váltak, nőtt a kötelező óraszám, és a pedagógusokra az oktatói, nevelői munkán és a kulturális szerepkörökön túl több adminisztrációs feladat hárult. Ezt idén tovább növelte a digitális tanrend, majd ősztől a „normál menetnek” tűnő, mégis folyamatos készenlét a bármelyik nap bekövetkező változásokra. Miközben az ő napjuk is csak huszonnégy órából áll.

A gyerekek alapjáraton is sok figyelmet igényelnek. Most pedig, ha lehet, még ennél is többet. Ráadásul szakértők szerint fel kell készülnünk arra, hogy a jövőben gyakrabban köszönthetnek az életünkbe hasonló kihívásokat hozó helyzetek. „Ezért egyre nagyobb szükség van a pályán olyan szakemberekre, akik a pedagógiai munkát két irányban is tudják segíteni: részt vesznek az oktatási feladatok előkészítésében és odafigyelnek a gyerekek igényeire, problémáira. Vagyis egyfajta koordináló szerepet látnak el az intézmény és a család között.” – mondja Földes Petra pedagógiai szakoktató, az Új Pedagógiai Szemle szerkesztője.

Napi működés kettős szerepkörben

Mit takar a hivatalos szakmai megnevezés? Definíció szerint a pedagógiai és családsegítő munkatárs köznevelési intézményekben foglalkoztatott szakember, aki felsőfokú végzettségű pedagógus irányítása mellett végzi mindennapi munkáját. A vezetővel és a pedagógusokkal egyeztetve, rögzített keretek közt részt vesz az óvodai tevékenységek, a tanítási órák előkészítésében és lebonyolításában. Közreműködik a közösségi szabályok megtanításában, a gyerekek higiénés szokásainak kialakításában, felügyeli, kíséri őket a foglalkozások és egyéb tevékenységek során. Bekapcsolódik az intézményen belüli szabadidős programok, ünnepségek, rendezvények szervezésébe. Mindezzel egyrészt könnyíthet a pedagógus leterheltségén, aki így jobban tud fókuszálni a tananyag megfelelő átadására és az adminisztratív kötelezettségeire is.

Másrészt a gyerekekkel töltött időnek köszönhetően ő is képbe kerül a problémáikkal, szükségleteikkel, így átvállalhat a fizikális és lelki gondozási feladatokból. A intézményvezető, a pedagógus, valamint a pedagógiai és családsegítő munkatárs team-ként tud együttműködni, rendszeresen átbeszélve az aktuális témákat. Az információátadás és a munkamegosztás ilyen formában minden résztvevő életét nagyban megkönnyíti.

Empátiára és türelemre lesz a legnagyobb szükség

Milyen képességekre lesz szükség, hogy a majdani munkatárs helyt álljon ebben a fontos szerepkörben? Minden az egyik legfőbb feladatból indul, hiszen a pedagógiai és családsegítő munkatárs az óvónővel, tanítóval egyeztetve a gyerekek jólléte érdekében a családokkal is kommunikálhat. Megoszthatja az észrevételeit, kérheti a szülők együttműködését, ha közös megoldást igénylő problémát érzékel. Mivel munkája során hátrányos szociokulturális környezetből érkező gyermekkel is találkozik, az egyik legfontosabb készsége, hogy képes legyen kellő empátiával feléjük fordulni.

„Amit mindig kiemelek a hallgatóim számára, hogy a pedagógiai és családsegítő munkatárs nem lehet jelen a munkájában kritikai attitűddel. Értékelő hozzáállás helyett ÉRTŐ és SEGÍTŐ attitűdre van szükség. Ennek a megerősítésében igyekszem segíteni őket sok-sok tapasztalat és ismeret átadásával” – mondja Földes Petra.

Asszisztensként, koordinátori szerepében, több irányban is kommunikál, ezért a kompetenciái között szintén nagyon fontos a türelem, a tolerancia, a másokra hangolódás képességre és a családokkal, más szakemberekkel kialakított kölcsönös tisztelet.

„A pedagógiai asszisztens egy különleges szereplő az intézmény és a családok között, ezért a képzésben igyekszünk megtámogatni azt a képességét, hogy minden irányban jól tudjon kommunikálni: a vezető, a kollégák, a gyerekek és a szülők felé is.” – hangsúlyozza Földes Petra.

Fontos szerepük lehet gyerekek nehéz helyzetének megoldásában

A gyakran túlterhelt pedagógusok mellett nagyon nagy szükség van a többirányú segítségnyújtásra. Az asszisztensek tehát egyrészt a nevelők, óvónők, tanárok jobbkezeként dolgoznak és jó együttműködéssel olyan feladatokat vehetnek le a vállukról, melyek hatására az egész pedagógiai munka hatékonyabbá válik.

Emellett kapcsolatot tartanak az ifjúságsegítővel, a gyermekvédelmi felelőssel, a szociális intézményekkel, a hátrányos helyzetű gyerekekkel és családjaikkal. Ezért fontos – és ezért része a tananyagnak is -, hogy megismerjék és átlássák a szociális intézményrendszert, ami például egy pedagógusnak nem feladata. Előfordulhat, hogy egy munkatárs családpedagógiai gondozási feladatokat végez, azaz családlátogatásokra megy, közben pedig konzultál a szülőkkel és a gyerekekkel. Ehhez szükséges, hogy a leendő pedagógiai asszisztens jó megfigyelő legyen, hiszen észre kell vennie, ha egy gyermek, illetve a családja különleges bánásmódot igényel. Ő lesz az, aki szükség esetén felhívja rá a figyelmet, ha egy gyermek problémás viselkedést mutat, és megfelelő hozzáértéssel alkalmaznia kell a differenciált bánásmód szabályait.

A munkakör tehát nagy felelősséggel jár, hiszen gyermekek sorsa is múlhat az odafigyelésen, egy probléma, nehéz helyzet felismerésén, időben történő kezelésén.  A pedagógiai és családsegítő asszisztensek munkáját illetően ugyanúgy hivatásról beszélünk, mint a pedagógus pálya esetében, és ugyanolyan elkötelezettséget igényel.

A képzésben is a pálya kulcsfogalmai kapják a legnagyobb hangsúlyt

Mivel a pedagógiai segítő munkatárs aktívan közreműködik az óvodai-iskolai tevékenységek, foglalkozások, tanítási órák előkészítésében és lebonyolításában, a felkészülésben is nagy szerepet kap a mindezekre irányuló alapképességek megerősítése. Ilyen a köznyelvi és szakmai szövegek megértése, megírása, a témákhoz kapcsolódó információgyűjtés, a pontos adminisztratív munka és a már említett kommunikáció.

Nagyon fontos, hogy a szakember mind a kommunikációjával, mind a pedagógiai munkát támogató tevékenységével jól tudja segíteni a gyerekeket, külön kiemelve a speciális nevelésű igényű és a hátrányos szociokulturális környezetből érkező tanulókat. Ezért ahogy a pályán, úgy már a képzés során is nagy hangsúlyt kapnak a kulcsfogalmak; az elfogadás és empátia mellett a konfliktuskezelés, a szakmai és etikai szabályok, értékek.

Az OKJ képzés digitális megoldásokkal nyújt teljeskörű felkészülést

A Pedagógiai és családsegítő munkatárs OKJ képzésre jelentkezés feltétele az érettségi bizonyítvány. A tanfolyam Budapesten, a Pannon Kincstárban évente több alkalommal indul és hogy a tanórák látogatása munka mellett se jelentsen gondot, a képzés szombati napokon zajlik. A jelenlegi COVID-helyzetben az iskola a már jól bevált digitális tanrendben indítja a csoportokat és online konzultációs lehetőségekkel támogatja a teljeskörű felkészülést.

„Csupa olyan oktatók vagyunk a csapatban, akik nyakig benne vagyunk a mindennapi gyakorlatban is” – emeli ki Földes Petra. „Ha összeadjuk a szakmai tapasztalatunkat, teljesen lefedjük a gyermekkor életszakaszait, kisgyermektől egészen a kamaszkorig.”

A képzés további nagy erőssége, hogy minden hallgatónknak tudunk gyakorlati helyet biztosítani, annak köszönhetően, hogy több intézményvezető is óraadó tanárunk.

A legfőbb szempontok a pályára készülőknek

Milyen szempontokkal segít a döntésben egy gyakorló és egyben oktató szakember? „Ha valaki szakirány választás közben gondolkodik a pedagógiai-családsegítő vonalon, érdemes olyan szemszögből végiggondolnia a saját motivációit, hogy mennyire szeret gyerekekkel foglalkozni, segíteni, mennyire tud team-ben dolgozni, együttműködni más szakemberekkel” – javasolja Földes Petra. „Ez a munkakör lehet egy állomás az óvodai, gyógypedagógiai, pedagógiai tanulmányok útján, de egy jó közegben adhat olyan kiteljesedést, amellyel igazán örömteli módon lehet megélni a szakmát. Köszönhetően változatos jellegének is, ami különleges alkotói szabadsággal is járhat.”

Tapasztalatok a korábban végzett tanulóktól

A képzés során összekovácsolódnak a csoportok. Erre ösztönöznek az oktatók is, hiszen a behozott tapasztalatok, ismeretek tovább növelik a közös tudástárat. „Bátorítjuk is a csapatokat, hogy egymás között osszák meg a tudást, hozzanak be minél több esetet, kérdést, amit aztán együtt feldolgozhatunk, hiszen ebből rengeteg pluszt kapnak mindannyian, és ehhez adjuk még mi oktatók a szakmai anyagokat” – meséli Földes Petra.

A közös felkészülés eredményessége a vizsgákon is látszik, az országos átlaghoz képest a Pannon Kincstár végzős pedagógiai asszisztensei még magasabb szinten teljesítenek. A tapasztatok pedig azt mutatják, hogy a barátságok és a szakmai támogatás a képzés után is megmaradnak – egymáshoz és az oktatókhoz is gyakran fordulnak a napi munka során felmerülő kérdésekkel. Vagyis az egykori csoporttagok tovább kísérik egymást a közösen megalapozott pályán.

Mit ígér a jövő?

A leendő pedagógiai és családsegítő asszisztensek munkájának keretét a tanrend és a belső szabályok, ütemezések adják. Ehhez jöhetek még a különleges helyzetek adta rendhagyó intézkedések – ezeket láttuk, megtapasztaljuk napjainkban is. Mindezen túl viszont egy különleges szabadságfokkal jár a munkakör, hiszen támogató közegben kellő teret ad a saját kreativitásnak, egyedi módszereknek.

Ha az intézmény felismeri és megbecsüli a munkatárs képességeit, még színesebbé tehetik vele az iskola, óvoda életét. Ahogy Földes Petra látja: „Aki képes a saját élettapasztalatát beemelni a munkájába, kreatív ötleteket hozni a fejlődés érdekében; aki szereti megoldani a dolgokat és tud tenni a békéért, az egyensúlyért, az egészen új dolgokat hozhat be egy intézmény életébe. Egy jó szellemiségű közösségben a gyerekek, a szülők és a tantestület is elismeri az ilyen szakember tevékenységét.”

A jó gyógymasszőrt mindig megtalálja a vendégköre

Két győgymasszőr, akik masszírozzák vendégeiket. Pannon Kincstár

A gyógymasszőrök mindennapjai a segítségnyújtás, a testi-lelki megújulást szolgáló kezelések körül zajlanak. Egy minőségi szint fölött, amikor a szolgáltatás színvonala adott, amikor már nem jó vagy rossz szakemberről beszélünk, akkor jön a képbe a hozzáadott érték. Így van ez a gyógymasszázs esetében is, ahol a kezelés fizikai megéléséből és a masszőr személyiségéből összeadódó csomagot mérlegeljük. Végül az így kialakult személyes szimpátia dönti el, hogy kihez tér vissza a vendég.

A masszázstól gyógyulást és lelki töltődést is várunk

Mindannyian jártunk már úgy, hogy egy otthoni nagytakarítás végén, kertrendezés közben, vagy akár a munkahelyen pár órányi monitorba feledkezés után egyszer csak azt éreztük, mozdulni sem bírunk többet. Felegyenesedni sem tudtunk, a hátunk olyanná vált, mint egy betontömb, a derekunk nem hajlott, a nyakunk bemerevedett, mi pedig segítségért kiabáltunk, hogy az elérhető családtagok vagy munkatársak közül valaki gyorsan nyomkodja meg. A házi gyorssegéllyel persze többnyire úgy járunk, hogy ha abban a pillanatban jól is esik, mégsem olyan, ráadásul gyorsan letudják, így végül mindig oda lyukadunk ki, hogy egy rendes masszőrre lenne szükség. Aki nem hagyja abba öt perc után, aki egyből megtalálja azt a pontot, és azt is tudja, hogyan nyúljon hozzá, hogy félóra múlva ne fájjon ugyanúgy. Plusz még meg is hallgat minket, amíg elpanaszoljuk, mi minden okozta a fájdalmat – a fizikai tennivalóktól kezdve, ülve töltött munkanapokon át egészen a napi stresszig.

Fontos, hogy kinek a kezére bízzuk magunkat

Amikor masszőrhöz fordulunk, a fizikai fájdalmak elmulasztása mellett egyben a lelki tényezőt is keressük. A masszázságyon fekve akkor tudunk kikapcsolni és ellazulni, ha képesek vagyunk átadni a kontrollt. Ezért nem mindegy, milyen közeget teremt, akinek a kezeire bízzuk magunkat.

„A terhelést bírni kell és ehhez mindenképpen szükséges egyfajta fizikum – mondja Niedermüller Péter gyógymasszőr, a Pannon Kincstár oktatója -, de épp ilyen fontos a kellő empátia és az értő hallgatás, hogy ne elsősorban tanácsokat osztogassunk a páciensnek, hanem figyeljünk rá, amikor megosztja velünk a problémáit, gondolatait.”

Gyógymasszőrnek, illetve sportmasszőrnek lenni népszerű és elismert szakmát jelent, keresett tudást, amely sok elméleti és gyakorlati ismeretet igényel – vagyis kellenek hozzá a biztos alapok.

Minden szakember a saját palettáját állítja össze

Aki kedvtelésből és örömmel masszírozza a családtagjait, szívesen tanul el mozdulatokat praktizáló masszőröktől, megvan benne a lelkesedés és türelem, hogy akár egy otthoni filmnézés közben hosszabb ideig masszírozzon másokat, előbb-utóbb felmerül benne az ötlet, hogy ezt akár hivatásként is végezhetné.

„A Pannon Kincstár OKJ képzésére érkező tanulók háttere és képzettsége széles spektrumot ölel fel.” – mondja Dudinszkyné Szecsei Judit, a BVHSZC Semmelweis Ignác Szakképző Iskola szakmai igazhatóhelyettese, a Pannon Kincstár oktatója. „A megtanult gyógymasszőri technikákkal aztán kiegészíthetnek orvosi terápiákat, alternatív gyógyászati kezeléseket is. Sokféle irányban el tudnak helyezkedni: rendelőkben, wellness központokban, vagy építhetnek saját vendégkört, önálló vállalkozásban. A rekreáció, a felfrissülés érdekében végezhető kezelések tárháza hatalmas. Mindenkinek magának kell megtalálnia, melyik irány áll hozzá a legközelebb.”

A kezelések típusa tovább szélesíti a látókört, hiszen a betegségspecifikus gyógymasszázsok, reflexzóna-, nyirok-, fizikai közérzetjavító és frissítő masszázsok mellett aromaterápiás, balneo- és hidroterápiás, gyógynövényes, szénsavas, iszapos, hőlég- és gőzkamrás, súlyfürdős kezeléseket is végezhet. Számtalan gyógyászati és wellness szolgáltatás közül választhatja ki azokat az irányokat, amelyekkel a saját tevékenységi körét bővíteni tudja.

Ismerni kell a kapcsolódó szakemberek munkáját is

A pálya tehát változatos irányokat kínál, mindenki megtalálhatja azt a közeget, amelyet a leginkább a sajátjának érez. Ezzel együtt a működés jellegére is sokféle lehetőség nyílik – akár egyéni vállalkozóként, saját praxissal, akár alkalmazottként egészségügyi intézményben, vagy egy gyógycentrum együttműködő partnereként dolgozna a pályán. Aki biztosabb háttérnek érzi, ha egy intézmény keretei között végzi a munkáját, a szakorvos felügyelete mellett, a diagnózis alapján, az ő utasításait követve közreműködhet a páciensek gyógyulásában. Csapatban dolgozva támogatja majd az orvos munkáját, együttműködik a gyógytornásszal és a fizioterápiás szakasszisztenssel.

A gyógymasszőrnek a majdani terápiás vagy rehabilitációs team tagjaként azonban tisztában kell lennie a többiek munkájának a lehetőségeivel is, hiszen a teljes gyógyuláshoz az összehangolt, közös munka vezet. Ez pedig komplex tudást igényel.

„Gyógytornászként nagyon fontosnak tartom kiemelni azokat terápiás módszereket, ahol a gyógymasszőrök és a gyógytornászok munkája összeér és együtt, közösen meghatározott terápiás célok érdekében dolgozunk. A siker legtöbbször egy csapat közös eredménye és ez nagyon jó, építő élmény, összekovácsolja a szakembereket.” – mondja Horváth Zsófia Katalin MSc, gyógytornász-fizioterapeuta, a Pannon Kincstár oktatója, aki főállásban 25 éve mozgásszervi rehabilitációs osztályon dolgozik.

Az intenzív képzés teljes tananyagára szükség lesz a mindennapokban

Akár saját vállalkozásban, akár egy egészségügyi intézmény vagy wellness központ munkatársaként dolgoznak, a gyógymasszőrök és sportmasszőrök számára a legfontosabb eredmény a gyógyulási folyamat végigkísérése és az állapotjavulás megtapasztalása.

A szakma elsajátításához a fogásokon, módszereken túl kiterjedt és sokrétű ismeretanyagra van szükség. Ezek adják azt a biztos alapot, amelyre a későbbiekben építkezni tudunk.

Az OKJ képzés előfeltétele az érettségi bizonyítvány, emellett a jelentkezéshez szükséges a foglalkozás-egészségügyi szakellátó hely által kiállított egészségügyi alkalmassági igazolás is. Népszerű tanfolyamról lévén szó, folyamatosan indulnak csoportok a Pannon Kincstárnál, Budapesten. Az alapozó tananyag magas szintű, és a mindennapi munkájuk során nagy hasznát veszik majd a végzett gyógymasszőrök.

Aki tudja az alapokat, megbirkózik az új helyzetekkel

„Az anatómiával, fizikai felépítéssel tökéletesen tisztában kell lennünk. Ismernünk kell az eszközöket, anyagokat és tudnunk kell használni ezeket, hiszen csak így tudunk az orvosi utasításokat követő, megfelelő kezelést nyújtani” – mondja Niedermüller Péter. „Már a képzés során sem csupán a mozgásszervi jelenségekkel foglalkozunk. A fókusz sokkal nagyobb. A szakma folyamatosan fejlődik, új módszerek, új irányok, új anyagok lépnek be. Az innovációkkal lépést tartani munka mellett persze nehezebb és sok egyéni felkészülést igényel. Azonban aki megfelelően elsajátította az alapokat, az új helyzetekkel is könnyebben megbirkózik.”

A tanfolyam résztvevői megtanulják a gyógymasszázs, a svédmasszázs, a frissítő masszázs alapfogásait, az aromaterápiás masszázst. A teljes test és az egyes testtájak masszírozásában a különleges masszázsfajták alkalmazását, nyirokmasszázst, passzív kimozgatást és reflexzóna masszázst.

A svéd- és gyógymasszázs alapok és simítás elsajátítása a képzési napokon, Budapesten történik, mivel az iskola rendelkezik saját masszázságyakkal és a masszázshoz szükséges kiegészítőkkel is. Gyakorlati helyhez a Pannon Kincstár kiterjedt kapcsolatrendszerén keresztül az ország majdnem minden pontján tudnak segítséget nyújtani.

Cél, hogy a tanulók rendszerben lássák a segítő módszereket

Bármilyen területet választanak, bármerre mennek majd tovább a végzett szakemberek, az alapozó tárgyakra mindenhol szükség lesz. A Panon Kincstár intenzív képzésén végzett tanulók képesek lesznek állapotfelmérést végezni és a szakorvos iránymutatása alapján az elméleti képzés során elsajátított reumatológiai, ortopédiai, traumatológiai betegségeket kezelni. Aki később egészségügyi intézményben helyezkedik el, csapatban dolgozva támogatja majd az orvos munkáját, együttműködik a többi szakemberrel a páciensek gyógyulása, rehabilitációja és pihenése érdekében.

„Azért is fontos, hogy már a képzésben ennyiféle kapcsolódó területet megismertessünk a tanulókkal, mert a munkánk során sem csupán a masszázsra koncentrálunk. Nagy hangsúlyt fektetek azokra az irányokra, amelyek az egészséges életmód támogatásához elengedhetetlenek, mint például az ergonómia szempontjai. A célom az, hogy rendszerben lássák mindazt, amivel majd a pácienseiket segíteni tudják” – mondja Niedermüller Péter.

Tudni kell, hogy egy terápia mikor nem alkalmazható

„A fizioterápia szintén nagy jelentőséggel bír a képzésben, mert a tantárgy keretében összekapcsolódik a társszakmákra vonatkozó tudás a szakmai elvekkel és a terápiás módszerekkel” – emeli ki Horváth Zsófia Katalin. „A betegek kezelése sokrétű tudást igényel, és a gyógymasszőröknek a terápiás vagy rehabilitációs team tagjaként tisztában kell lenniük a többiek munkájának a lehetőségeivel is. Nagyon fontos, hogy ismerjék az egyes módszerek jellemzőit, felhasználásuk lehetőségeit, a specifikus és a tüneti kezeléseket. A tisztán fizikai energia hatásait felhasználó elektroterápia, fototerápia, hidroterápia, termoterápia és mechanoterápia mellett ezért tanulják a balneoterápiát, azaz a gyógyfürdőkezeléseket, valamint az inhalációt és a klímaterápiát is. Szintén nélkülözhetetlen, hogy a leendő gyógymasszőrök részletes tudással rendelkezzenek arról, melyek azok a kórképek és állapotok, amelyeknél tilos bizonyos terápiák alkalmazása.”

Az igazi motiváció a fejlődés megélése

A testi megújuláshoz hozzátartozik a lelki felfrissülés, töltődés is. Mint minden más szakmában, ahol emberekkel foglalkoznak, ahol betegek gyógyulásáért dolgoznak, a gyógymasszőrök és sportmasszőrök kompetenciái között is alapvető a humánus bánásmód, az empátia és a türelem. Egy jó szakember számára mindig a kliens az első, és ha éppen arra van szükség, a fizikai kezelés mellett abban is segít, hogy a páciens kibeszélje magából a problémáit, nehézségeit.

Dudinszkyné Szecsei Judit így fogalmaz: „Meg kell tanulni a háttérbe húzódni, hiszen a kliens az első. Ami természetesen nem azt jelenti, hogy a saját személyiségünket teljesen szorítsuk háttérbe. Hanem azt, hogy igazodjunk a páciens tempójához, tartsuk tiszteletben az igényeit, figyeljünk rá és adjunk teret neki, amikor mesélni, megosztani vágyik az őt foglalkoztató dolgokat. A folyamat sosem egy kezelésből áll. Azzal biztatom a tanulókat a képzés során, hogy amikor majd alkalomról alkalomra megélik a fejlődést, a fizikális és pszichés állapot javulását, és fogadják a gyógyuló kliensek hálás szavait, az olyan motivációt ad, amiért bőven megéri a sok este és hétvége, amit a felkészülésre fordítottak.”

Minden jó szakembert megtalálja a vendégköre

Aki már elindult egy úton, valószínűleg újabb elemekkel fogja tarkítani a saját palettáját. Ahogy Niedermüller Péter fogalmaz: „Mivel mindig ott kell lennünk elméletben is, folyamatos a tanulás a pályánkon. Az életkor nem számít. Ha valaki pályamódosítóként kezdi el a képzést, akkor sincs lemaradva, hiszen az is a vendég egyéni preferenciája, hogy fiatalabb vagy idősebb masszőrhöz jár szívesen. Korban, nemben nincs különbség – minden jó szakemberre szükség van.”

„Mivel most is pedagógusként dolgozom, és az iskoláim nagy részét magam is munka mellett végeztem, ezért őszinte empátiát érzek a tanulóim felé, és ezt el is mondom nekik mindig. Tudom, hogy nem könnyű egy ledolgozott hét után, szombaton beülni az iskolapadba” – osztja meg saját tapasztalatait Dudinszkyné Szecsei Judit. „Mindemellett persze azt is elmondom, hogy nagyon sok múlik azon, képesek lesznek-e átlendülni a nehézségen és önállóan tanulni. Amit tanácsolhatok, hogy azok válasszák ezt az irányt, akiket valóban érdekel, akik le tudják győzni a saját gátjaikat és örömöt jelent számukra, amit csinálnak.”

A tudáscsomagból válogatva áll össze a megfelelő kezelés

Az önképzés a későbbiekben is fontos lesz, hiszen olyan szakterületről van szó, ahol mindig nyílnak új lehetőségek. A szakma a tudománnyal együtt folyamatosan fejlődik és mindig érdemes tájékozódni, bővíteni a megszerzett tudást.

„Azért is szeretek a felnőttoktatásban dolgozni – mondja Niedermüller Péter – mert a hallgatóimnak már kellő rálátásuk van a világra és tudják, mit szeretnének tanulni. Én pedig arra próbálom sarkallni őket, hogy gondolkozzanak. Minden ismeretet és gyakorlatot gyúrjanak egybe és ebből a tudáscsomagból válogatva rakják össze a páciensre szabott kezelés kombinációját.”

A legjobb ajánlólevél az elégedett páciens

Aki a saját vállalkozás mellett dönt – ahogy más szakmákban is -, érdemes előre bekalkulálnia a vendégkör kiépítésének hosszabb időtartamát. A jól végzett munka hírét a szájhagyomány viszi. Az elégedett vendég a legbiztosabb reklám, hiszen annál jobb ajánlólevél nem is lehetne, mint a fájdalmától megszabadított páciens. Az évek alatt elmélyülnek, barátivá válnak kapcsolatok a törzsvendégkörrel. Niedermüller Pétert is gyakran megkeresik sportoló vendégei, hogy azt a sikert, amelyhez a gyógyító masszázs révén ő is hozzájárult, megosszák vele. Előfordult, hogy az éremátadásról vittek neki képet, kifejezve a hálájukat a szakértő segítségért. Ahogy ő látja a pályája lényegét: „Szeretni kell az embereket és vágyni arra, hogy segítsünk nekik. Az ő elégedettségük adja a munkánk szépségét.”

Látjuk, ahogy a végzett kozmetikusaink üzlete szárnyalni kezd

Kozmetikus technikus képzés visszanézhető órákkal és online jegyzetekkel a Pannon Kincstár keretein belül. Speciális eljárások a leghatékonyabb megoldásért. Szakember hölgy, ahogy kezeli az ügyfelét.

A kozmetikusi szakma az ókortól kezdve mindig népszerű volt és ez várhatóan a jövőben is így marad. A Pannon Kincstár és a Janssen Cosmetics Hungary képzésének oktatói ugyanazt a szenvedélyt élik meg a szakmai tudás átadása közben, mint amikor a vendégeik kezelését végzik. A végzett kozmetikusoknak később is segítenek, hogy folyamatosan magas színvonalon működjenek és állandó vendégkört építsenek. Saját statisztikát is vezetnek, hogy az egykori tanulóik szakmai élete milyen irányban alakult. A büszkeségük érezhető abból, ahogy mindenről mesélnek.

Ha jól érezzük magunkat a bőrünkben, ezt sugározzuk mások felé

A szépség iránti hódolatattal és a szépség iránti vággyal együtt maga a szépségápolás is örök. Bár az ideál az emberiség történetében koronként és területenként is folyton változott, maga a szépsére törekvés végigkísérte az évezredeket. Gondoljunk csak az ókori sírokban feltárt krémes, illóolajos, gyógynövényes tégelyekre, szelencékre, vagy a fennmaradt írásokra az ősi kínai, indiai, egyiptomi szépségrituálékról! Kleopátra legendás fürdője például a mai napig marketingértékkel bír. Kevés olyan szakmát ismerünk, amely az ókortól kezdve folyamatos népszerűségnek örvend, a külsőnk tökéletesítése viszont évezredek óta fókuszban van. És még valami, ami nem változott: amennyire fontos volt mindig is, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben és jó benyomást tegyünk másokra, annyira fontosak azok az emberek, akik ebben segítenek nekünk.

A szépség megteremtése alkotó-teremtő folyamat, ami tanulható

A kozmetikusi szakma tehát az ókori szépségrituálék idejétől kezdve a napjainkban alkalmazott újabb és újabb fiatalító technikákig mindig is velünk volt. Maga a kozmetikus szó a görög kosmeo kifejezésből ered, amelynek jelentése: díszítek. A különböző történelmi korok szépészeti szakemberei mind egyetértettek abban, hogy a szépség megteremtése egy alkotó-teremtő folyamat – és mint ilyen, tanulható. A Pannon Kincstár és a Janssen Cosmetics Hungary kozmetikus OKJ képzésének oktatói is azt szeretnék, hogy a tanulók ne kivételezett helyzetben lévő szépség-mágusként tekintsenek rájuk.

A legfontosabb számukra, hogy mindenkinek sikerüljön a képzés során megtanulni mindazt, ami a bőr szépségének megteremtéséhez és fenntartásához szükséges. Ezért az első tanórától kezdve az elsajátítható tudás szerepét emelik ki a kozmetikus tanulók számára. „A legfontosabb, amit igyekszem már az elején tudatosítani bennük, hogy mi oktatók sem vagyunk kivételezettek. Ne tekintsenek ránk olyan szépség-mágusként, akik valamiféle csodás képességet kaptak a szakmához” – mondja Solymár Csilla szakoktató, a Janssen Hungary Kft. ügyvezetője, sminkmestere, kozmetikusa. „Mi is rengeteget tanultunk, sok éven át képeztük magunkat a különféle módszerekkel és mindig bővítjük az ismereteinket. Ez egy folyamatosan fejlődő szakma, új termékekkel, új technikákkal, új lehetőségekkel. Éppen ezért soha nem is unalmas. Sokrétű tudást tudunk átadni és rengeteget segítünk. Az a célunk, hogy minden tanulónk, aki saját magát és a tanulást is komolyan veszi, képes legyen arra, amit mi tudunk.”

Kézügyesség, empátia, szaktudás – és a csoport ereje, ami visz előre

„Ezen a pályán fontos a kézügyesség is, de ami a leginkább számít, hogy érezzük a másik ember lényét. Fizikailag és lelkileg is rá kell hangolódnunk, hogy segíteni tudjunk neki. Ehhez szükséges egyfajta alázat és szeretni kell az embereket” – mondja Martina Viktória kozmetikus, a Janssen Akadémia Kft. vezető oktatója. „Kell néhány év, amíg kialakul az a képesség, amelyben a kézügyesség, az empátia és a szaktudás egységként működik és így tudunk a vendéggel foglalkozni. Ebben pedig megéljük a teremtés és az alkotás élményét is.”

A csoport ereje nagyon motiváló, így nem ritka, hogy olyanok is elköteleződnek a szakma iránt, akik inkább csak kíváncsiságból vágtak bele. „Mindig naprakész dolgokat hozunk. Ezért aztán az első, amit az új csoportjaimnál észreveszek, hogy meglepi őket ez az újfajta gondolkodás” – meséli lelkesen Solymár Csilla. „A Janssen hátterével és termékeivel abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy nagyon különleges tudást tudunk átadni. Ez már önmagában egy izgalmas új világ. A másik pedig a jó hangulat. Ez a kettő együtt fantasztikusan erős csoportdinamikát ad. Gyakran tapasztalom, hogy sokan a képzés közben szeretnek bele a szakmába és még ha eleinte csupán B-tervként tekintettek is rá, úgy döntenek, hogy a pályán maradnak.”

Speciális eljárások a leghatékonyabb megoldásért

A budapesti OKJ tanfolyamon – amíg oktatóként a szakmai tudást adják át – ugyanazt a szenvedélyt élik meg, mint amikor a vendégeik kezelését végzik, és ez érezhető abból is, ahogy mindenrről mesélnek. „Olyan eljárásokat, módszereket tanultam meg, amelyekről bátran mondhatom, hogy világszínvonalúak” – mondja lelkesen Solymár Csilla. „A Janssen termékeivel és ezekkel a technikákkal sokkal rövidebb idő alatt tudunk eredményeket elérni például egy speciális akné, vagy szeborreás és különösen érzékeny bőrök kezelésében is. Egy ránc kezelése pedig már nem is kérdés. Sok olyan módszerrel dolgozunk, amelyek eltérnek a hagyományos irányoktól és nagyon hatékony megoldásokat kínálnak. Ezeket adjuk át a tanulóinknak is a továbbképzéseinken, az oktatás során. Ezt a munkát tekintem a hivatásomnak és egyben a szenvedélyemnek.”

„Tanulóink az első pillanattól kezdve egymáson dolgoznak egy kozmetikus mester felügyelete mellett, aki a kötelező gyakorlaton túl  igyekszik átadni tapasztalatait is” – teszi hozzá Martina Viktória. „Nálunk a legnagyobb hangsúly az alap képzésen van, mert szeretnénk, hogy tanulónk jól diagnosztizáljanak és pontosan értsék, hogyan működik a bőr. A Janssen termékeivel célzottan és hatékonyan folyik a tanítás és a tanulás, mivel minden bőrproblémára tudunk megoldást mutatni nekik. Nagyon fontos, hogy kozmetikusként valóban segíteni akarjanak a vendégeknek, nemcsak felületes trendi szolgáltatásokat végezni. Ezzel a szemlélettel igyekszünk a legjobb szakembereket nevelni a tanítványainkból.”

Sokféle irányból érkezhet a motiváció

A tanulók között vannak, akik már gyerekként találkoztak a szakmával. Arcbőr problémák kezelésére vitték őket a szüleik, és már akkor nagyon megtetszett nekik a kozmetikusok munkája. Sokakat pedig már felnőttként, egy másik területen dolgozva szólít meg a hivatás. Így történt a Pannon Kincstár és a Janssen kozmetikai felnőttképzésének oktatóival is. „Egészen fiatal korom óta a fő gondolatom egy olyan hivatás volt, amivel segíthetek az embereknek” – meséli Solymár Csilla. „Aztán egyszercsak bejött az életembe egy lehetőség a sminkeléssel és megfogott ez a világ. A főiskola mellett elvégeztem a kozmetikus képzést és minél többet tanultam, minél többet dolgoztam benne, annál jobban megszeretettem. A Janssen kozmetikumokat körülbelül 18 évvel ezelőtt ismertem meg és ezzel a termékcsaláddal még komolyabb lehetőségek és még nagyobb távlatok nyíltak az életemben.”

„Én eredetileg más szakmát tanultam és több területen is kipróbáltam magam” – osztja meg velünk Martina Viktória is a saját történetét. „Érdekes, hogy a kézügyesség, a szépérzék és az empátiás készség minden területen fontos volt, és egyaránt segítette a munkámat. 25 éves koromra érett meg bennem a gondolat, ami erre a pályára hozott. A gondolatot tett követte és rögtön jelentkeztem egy kozmetikus iskolába. Immár 18 éve dolgozom ebben a szakmában, amely nemcsak a munkám, hanem a hivatásom is egyben.”

Lépésenként tanuljuk a módszereket a tökéletesig

Mint minden alkotó tevékenységben, a kozmetikusi munkában is a mozdulatok, technikák gyakorlása adja azt az alapot, amelyre minden további módszer építkezik. Ahhoz, hogy ezek határozottá és idővel rutinszerűvé váljanak, muszáj otthon is rendszeresen elvégezni az órákon tanult gyakorlatokat. Martina Viktória saját ötleteivel is segíti a hallgatóit: „A kezükkel fognak dolgozni – eddig ebben nincs semmi meglepetés. Viszont ahogy egy kisgyerek is próbálgatja a célirányos mozdulatokat és közben fejlődik a finommotorikája, úgy a mi szakmánknak is megvannak a speciális mozdulatai. Ezeket ugyanúgy rengeteg gyakorlással lehet rutinossá tenni, mint ahogy a kisgyerek megtanulja két ujjal felemelni a játékát. Nálunk ilyen akár egy szemöldök megrajzolása. Nem élesben gyakorlunk, hiszen akkor jól kiszúrnánk az önkéntes modellekkel. Ehelyett lépésenként tanuljuk a folyamatot, az egész utat a tökéletesig. Papíron kezdünk gyakorolni, amíg a mozzanatok szépen beépülnek. Azt kérem tőlük, hogy amit óránk megtanultunk, azt otthon is csinálják végig, újra és újra. Enélkül egyszerűen nem működik és legkésőbb a vizsgán mindig kiderül, ha valaki megúszósra vette a figurát. Azt találtam ki, hogy kis videókat készítek arról, én hogyan csinálom otthon a legegyszerűbb megoldásokkal. Például ha nincs kéznél egy családtag, a térdünkön is gyakorolhatjuk az arc technikáit. A videók alapján ez nekik is könnyen követhető és ismételhető.”

A jó szakember nem elégszik meg a tessék-lássék munkával

A képzés során előfordulnak megtorpanások, de ezeken az oktatók már rutinosan átesegítik az iskolában tanulókat. Martina Viktória így látja a felmerülő nehézségeket: „Kétféle helyzettel találkozom. Az egyik, ha valaki nem kezd el rendszeresen tanulni az elejétől fogva. Egyszer csak azt veszi észre, hogy baj van, most már rengeteget kellene pótolni. A másik, amikor a szorgalmas tanulók fejében már annyi az új infó, hogy kezd összekuszálódni. Mindkét helyzet nagyjából a képzés felénél szokott bekövetkezni. Akkor kicsit megnyomom a stop gombot és helyrepakolunk mindent. Megnyugtatom őket, átbeszéljük a felmerülő kérdéseket. Ilyenkor inkább rajzolok nekik, vázlatolom az összefüggő dolgokat, egyszerűsítem a magyarázatot és vizualizáljuk a felrajzolt ábrákat. Így gyorsan átlendülünk az elakadásokon és mehetünk tovább.”

Solymár Csilla a teljes odafigyelés fontosságát emeli ki: „Maximalisták vagyunk, de azt gondolom, ehhez a munkához nem is lehet máshogy hozzáállni, hiszen emberekkel foglalkozunk, akik megbíznak bennünk. A tanulóinknál abból látom, hogy valaki jó szakember lesz, ha nem elégszik meg a tessék-lássék munkával. Azt szoktam mondani, azok jöjjenek erre a pályára, akik a maximumra törekednek és örömmel segítenek. Ha egy csapatban ilyen szemlélet van, akkor élmény a munka. Nálunk pont ilyen szuper csapat működik.

A szakma szeretetének átadása az egyik legfontosabb cél

A szépség dicsőítésére régen költemények születtek, ma sokszor lájkokban mérjük, de a legjobb most is a személyes elismerés. A kapott bókokról ugyanolyan boldogan számoltak be a régi idők hölgyei, mint ahogy mi is elújságoljuk a kozmetikusunknak, hányan dícsértek meg minket a kezelés után.

„Kozmetikusként számomra az az elismerés a szakmánkban, ha a vendégeink elégedetten távoznak és visszajárnak hozzánk. Oktatóként pedig az a legnagyobb élmény, amikor a tanulóink, kollégáink jönnek vissza, hogy elmeséljék a sikereiket” – mondja Solymár Csilla. Martina Viktória pedig így foglalja össze oktatói tapasztalataikat: „A tanítványaink közül sokan indítanak saját vállalkozást. Visszajönnek a ráépülő képzéseinkre és rendszeresen tanulnak. A kozmetikai iparban folyamatos az innováció és nekünk lépést kell tartani az újabb igényekkel. Akiben megvan ez az elhivatottság, abból előbb válik sikeres vállalkozó. Kozmetikus mesterként az egyik legfontosabb feladatom, hogy a szakma szeretetét átadjam a tanulóinknak, hogy a sok buktató és kihívás ellenére örömmel és tettrekészen hagyják el az iskolát és sikeresen helytálljanak a való életben. Nekem az jelenti a boldogságot, amikor pár hónap után örömmel mesélnek szakmai és anyagi sikereikről.”

 „A tanulóink eredményeire ugyanolyan büszkék vagyunk, mint a sajátunkra”

Minkét oktató egyetért abban, hogy a tanulás intenzív, de ez az alapja annak, hogy a tanulók jó kozmetikussá váljanak. Az alaptudáshoz pedig a Janssen további lehetőségeket és segítséget is ad. „Mindenkinek, aki a pályára lép, megvan a saját motivációja” – mondja Martina Viktória. „Miután a képzéssel adtunk egy biztos alapot a szakmához, a későbbiekben sokféle modullal továbbfejleszthetik magukat, specializálhatják a szolgáltatási körüket. A bónusz pedig maga a termékskála. Az indulásnál még mindenkinek kevesebb a vendége, de azzal, hogy a kezelés során bevált terméket otthonra is ajánlani tudják, egy plusz lábat építhetnek maguknak. Így máris stabilabban áll a vállalkozás. Arra bátorítjük őket, hogy a sikeres működés érdekében kezdjenek el barátkozni az internetes felületekkel, hiszen itt tudják majd reklámozni az üzletüket. Akiben ez a gondolkodás már a képzés során elkezdődik, annak az indulás is gyorsabban megy majd. Mi pedig továbbra is tudunk segíteni a speciális szakmai tudásokkal és a minőségi termékekkel, hogy folyamatosan magas színvonalon működhessenek és állandó vendégkört építsenek.”

„Mindent beleteszünk, amit csak tudunk” – erősíti meg Solymár Csilla. „Vezetünk egy statisztikát, hogy a kozmetikus pályán dolgozó egykori tanulóink szakmai éléte milyen irányban alakult. Egyértelműen látjuk, hogy nyílegyenesen beindult számukra az üzlet. Olyan tanulóink is vannak, akik korábban már kozmetikusként dolgoztak, de eljöttek tanulni és a képzés után látványosan fellendült a forgalmuk. A tanulóink eredményeire pedig ugyanolyan büszkék vagyunk, mint a saját szakmai sikereinkre.”

A gyógyszerkiadó szakasszisztens sokat tehet azért, hogy „egészség legyen!”

Gyógyszertári szakasszisztensek dolgoznak együtt a gyógyszertárban. Pannon Kincstár

Csak egészség legyen! – ez a mondás talán az idei évben nyert igazi értelmet minannyiunk számára. Az egészségünk értékével együtt olyan szakmák kerültek most fókuszba, mint a gyógyszertári asszisztens, gyógyszerkiadó szakasszisztens. A szorgalmas tanulókra a munkáltatók már a gyakorlati idő alatt igyekeznek gyorsan lecsapni. Ráadásul a gyógyszertárakon kívül a gyártással foglalkozó cégek, laboratóriumok is szívesen fogadják őket. Szakmáról és lehetőségekről a Pannon Kincstár oktatói és egykori tanulója számoltak be nekünk.

A végzett gyógyszerkiadó szakasszisztens gyógyszerész mellett, de önállóan látja el a vényköteles és a vény nélküli gyógyszerek, gyógynövények, és egyéb, gyógyszertárban forgalmazott termékek kiadását, valamint az ehhez kapcsolódó betegtájékoztatást, tanácsadást. Egy szakasszisztensként munkába álló szakember mögött már több évnyi felkészülés, tanulás áll. Az ismeretek bővülésével együtt jár az egyre nagyobb önállóság, ezért vehet részt az expediálásban és közvetlen kapcsolatba léphet a betegekkel.

Tudni kell, hogy a türelmetlenség nem az ott dolgozónak szól

Bár a gyógyszertárban sokféle terméket vehetünk, és van, hogy csak egy kozmetikumért, teáért szaladunk be, a látogatások zömében mégis valamilyen gyógyszerért állunk sorban. Akár saját magunknak, akár egy családtagunknak vásárolunk, éppen egy betegséget igyekszünk legyőzni. Bosszanthat a sor, a többi vásárló ezer kérdése, a betegséggel szembeni kiszolgáltatottság, a rossz közérzet. Ha várni kell, idegesek leszünk. Vinnénk haza minél előbb a gyógyulást, gyógyítást. Sietnénk, hogy otthon végre pihenhessünk. Így aztán amikor sorra kerülünk, jólesik a kedves hang, a segítő szándék, a megnyugtató válaszok és a jól érthető tanács.

A minket kiszolgáló szakasszisztensnek nem kis feladat megőrizni a kedvességét, megértő hangját és válaszolni a kérdésekre, tanácsot adni, nyugalmat sugározni. Miközben arra is figyel, hogy mi az igényeiknek megfelelő készítménnyel távozzunk, minden szükséges utasítással és tájékoztatással ellátva.

Az empátia, a türelem, a nyitottság mellett a szakmában dolgozók általában a kommunikációs képességet emelik ki fontos tulajdonságként. Sárközi-Németh Nikolett gyógyszerkiadó szakasszisztens, a Pannon Kincstár egykori tanulója ezt javasolja a leendő szakembereknek: „Tudni kell kezelni, ha valaki türelmetlen, vagy ingerült, hiszen nincs jól, sietne haza és abban az állapotban a másodpercek is számítanak. Ilyenkor magunkban kell tisztázni, hogy bármit mondanak, az nem a személyünknek szól. Sokat segít ebben, hogy mindennap jön olyan valaki, aki feltölt a kedvességével. Aki elmeséli, hogy használt a tanács és ilyenkor együtt örülünk. Ezért is tartom nagyon fontosnak a kommunikációs készséget. A betegek mindenféle korosztályból, nagyon különböző háttérrel érkeznek és nekünk mindenkivel meg kell találni a megfelelő hangot. Én nagyon szeretem, hogy emberekkel foglalkozhatok és segíteni tudok nekik. Visszajáró betegeim vannak. Sokak problémáit oldottuk meg. Volt olyan is, akinek az évek óta fennálló betegségére sikerült megoldást találni. Ezt el sem tudom mondani, mennyire jó érzés. Rengeteg hálát és köszönetet kapunk.”

„Bekerülünk a hozzánk járó kör életébe”

A gyógyszerkiadó munkatársak tehát nem csupán a gyógyszerekkel foglalkoznak, hanem az emberekkel is. Ez adja számukra a szakma egyik fő szépségét és egyben kihívást is jelent a mindennapi munkavégzés során.

„A türelem és az empátia alapvető ahhoz, hogy beteg emberekkel kommunikáljunk. Az intelligencia és a kellő szakismeret is minden bizonnyal ott van már az eszköztárban, hiszen egy szakasszisztens mögött évek hosszú tanulása áll. Ezen kívül a precizitás, a pontosság is fontos kritérium, mert egy kicsi hiba is okozhat súlyos problémát” – mondja Dr. Mátyássi Marcell gyógyszerész, oktató.

Tóth Jánosné Vera néni, a gyógyszertechnológia és általános labor gyakorlatok szakoktatója kiemeli: „A szakasszisztensnek már tudnia kell, hogyan adjon megfelelő tájékoztatást. Fontos, hogy nem csupán a terápiában, hanem már a megelőzésben is tud segíteni, ezért nagyon képben kell lennie a gyógyszerek felhasználásával, a gyógynövényekkel, az étrendkiegészítőkkel, gyógyászati segédeszközökkel – minden termékkel, amit a gyógyszertár kínál.” A szakmai tudáson túl pedig – ahogy Vera néni fogalmaz – „bírni kell a betegek kérdéseit; bizalmat sugározni a fellépésünkkel, a bennünk lévő segítő szándékkal.”

A segítő hozzáállás ritkán marad viszonzás nélkül. „A visszatérő, hálás beteg a legjobb érzés, amit a munkánk eredményeként kapunk.” – mondja Dr. Tófeji Mária szakoktató, a budapesti Eötvös Patika beosztott gyógyszerésze – „Lelkesen mesélnek nekünk, újabb tanácsot kérnek, majd újra beszámolnak a tapasztalataikról. Bekerülünk a hozzánk járó kör életébe, megosztják velünk a számukra fontos dolgokat. Sokan annyira családtagnak tekintenek minket, hogy hálából néha még házi sütit is kapunk.”

A képzés belépő egy jól tervezhető pályához

A képzés iránt egyre növekszik az érdeklődés. A biztos karriert ígérő, tervezhető pálya, a tiszta környezet és a sokféle termékkel dolgozó, érdekes világ vonzó közeg a pályaválasztók, pályamódosítók számára. Gyógyszerkiadó szakasszisztensekből még mindig hiány van a pályán. A felkészült és elhivatott szakembereket mindenhol szívesen fogadják és hosszú távon megbecsülik.

Budapesten, a Pannon Kincstárban a keresletre válaszolva folyamatosan indulnak képzések. A jelentkezéshez érettségi bizonyítvány, 54 OKJ Gyógyszertári asszisztens szakképesítés és 2 év gyógyszertári asszisztensi gyakorlat szükséges, valamint csatolni kell a foglalkozás-egészségügyi szakellátó hely által kiállított egészségügyi alkalmassági igazolást.

A tanfolyamok szervezésében az iskola felkészült a vírushelyzet változásaira, 2020 első félévében már digitálisan zajlottak a képzések. Ha gyakorlati hely kereséséhez kér valaki segítséget, a Pannon Kincstár ebben is tud megoldást ajánlani.

A folyamatos tájékozódás is beépül a szakmai munkába

Ha a gyógyszerkiadást céloztuk be szakmai irányként, mindennapi helytállásra kell felkészülnünk. „A szakasszisztenseknek nagyon alapos felkészítést adunk a gyógyszertant illetően – hangsúlyozza Tóth Jánosné Vera néni -, és hogy a betegekkel egy kedves, empatikus személyiség találkozzon.”

„A gyógyszertant olyan mélységben tanítjuk, hogy a vizsgázott tanuló kész legyen az önálló expediálásra, vagyis azonnal használható tudást szerezzen” – mondja  Dr. Tófeji Mária. „Ezt a gyakorlati tudást többféle módon támogatjuk. Folyamatosan frissítem például az anyagaimat, hogy azok a gyógyszernevek szerepeljenek benne, amelyekkel aktuálisan találkozhatunk a patikákban. Ezzel együtt a korábbi neveket is megtanítom, hogy a tanulóim képben legyenek, amikor a betegek olyan régről ismert gyógyszereket keresnek, amelyek azóta már módosult formában, más megnevezéssel kaphatók.”

A szakasszisztensek a betegek közvetlen kiszolgálása révén már nagyobb részt vesznek ki a gyógyszerészi gondozásból, közreműködnek a beteg gyógyulásában. Vény nélkül kapható és vényköteles gyógyszerek expediálását is végezhetik, ennek a felelősségét kell megalapozni a magabiztos gyógyszertani ismeretekkel. Dr. Mátyássi Marcell gyógyszerész, oktató így foglalja össze az elvárt tudnivalókat: „Fontos, hogy a munkatárs tisztában legyen az egyes termékek hatásával, a lehetséges mellékhatásokkal; figyelnie kell arra, hogy milyen más gyógyszerrel nem lehet együtt szedni, illetve, hogy mi az ajánlott adagolás. Ezeket az információkat osztja majd meg a betegekkel. Ezért alapvető, hogy képes legyen megfelelően kommunikálni és azt az empátiát nyújtani, amelyből a hozzá forduló beteg érzi, hogy valóban érdeklődnek iránta és fontos a problémája.”

Ahhoz, hogy az önfejlesztés mindennapi gyakorlattá váljon, a képzés használható kiindulópontokat ad. „A praktikus tudás naprakészen tartásához az órákon ajánlok interneten elérhető információforrásokat, hasznos honlapokat. Ha ez a fajta tájékozódás már a képzésen beépül a rendszeres készülésbe, a szakmai munkában is magától értetődő lesz.” – mondja Dr. Tófeji Mária.

A heti munka után, szombaton is tud pörögni a tanulás

Az egykori tanulók később is szívesen konzultálnak az oktatóikkal és megerősítik, hogy a felkészítés hasznos útravalót adott a szakmai munkájukhoz.  „Én nem sokat gondolkodtam, egyből belevágtam a képzésbe és nagyon jó tapasztalatokat hozok. Tényleg azt a tananyagot és olyan mélységben kaptuk, ahogy szükségünk van rá, és ahogy azóta is használom. Nekem ezért soha nem is volt unalmas. A tanáraink a Pannon Kincstárban, amellett, hogy a szakmai alapokat átadták, még arra is figyeltek, hogy éppen aznap mennyire vagyunk fáradtak, milyen a csapat energiaszintje. És mindig tudtak hozzá alkalmazkodni. Tudták, hogyan tegyék érdekessé számunkra, pedig szombati napokon nem könnyű felpörgetni az embereket a heti munka után. Ami nekem nagyon fontos szempont volt, hogy nem tanultunk semmi feleslegeset, és én mindennek hasznát is vettem a munkámban” – osztja meg a korábban, tanulóként tapasztaltakat Sárközi-Németh Nikolett.

A piac által elvárt tudásnak része a gazdálkodás és a digitális technika is

Ahogy a gyógyszerek, úgy a gyógyszerészi ellátás módszerei is fejlődnek és ez a képzésben is megjelenik. A piacon szükséges komplex tudás megalapozásában a gyógyszertan mellett a gazdálkodási oldal is szerepet kap. Dr. Mátyássi Marcell oktatóként és aktív szakemberként is nagy hangsúlyt helyez a gyakorlatiasságot támogató területekre: „A technológia és ügyvitel egyaránt fontos részei a szakasszisztensi felkészülésnek. A naprakész expediáláshoz gyakran kell utánajárni adatoknak, információknak. Emellett lépést kell tartani a szoftverek újabb verzióival, hiszen a gyógyszertárakban is utat tör a digitalizáció, és a teljeskörű, gyors ügyintézéshez hozzátartozik a számítógépes nyilvántartások, támogató rendszerek kezelése.”

Kétségkívül nagy előnye a szakterületnek, hogy biztos jövő látszik a horizonton. Aki több évnyi tanulás után eldöntötte, hogy a pályán marad, még azon belül is több irányban kipróbálhatja magát. „A lehetőségek adottak, sokszínű a rendszer, többféle vonalon lehet mozogni: van, aki inkább a dermokozmetikumokkal szeretne foglalkozni; van, aki a gyógyszergyártás felé mozdul el; és persze sokan vannak, akik legszívesebben a betegek ellátására koncentrálnak, és a gyógyítói vonalon maradva fejlődnének tovább.” – mondja Dr. Mátyássi Marcell.

Bármelyik irányt választják, lépést fognak tartani a fejlődéssel, hiszen a gyógyszerek, gyógyhatású készítmények, gyógyászati eszközök piacán folyamatos az innováció. A szakterület támogatásához egymás után születnek az informatikai megoldások. Az olyan technikai újdonságok, mint például az e-vény, sorra épülnek be a gyógyszertárak életébe.

A végzettség sokféle irányban nyithat ajtót

A szakmában aktívan dolgozók gyakran mondják, hogy aki elindul ezen a pályán és komolyan is veszi, biztos úton haladhat a céljai felé. A végzett asszisztensek sokszor már a gyakorlati idő alatt megállapodnak a vizsgák utáni elhelyezkedésről. „Ez a papír nagyon sokfelé nyit ajtót” – erősíti meg Sárközi-Németh Nikolett. „Én azt látom, hogy minden gyógyszertárvezető igyekszik megfogni a jó munkerőt és ha egy gyakornokon látják a szorgalmat, a tanulni vágyást, és azt, hogy jól kommunikál másokkal, egész biztosan azon lesznek, hogy ott tartsák a csapatban. Ha pedig valaki mégis más közegben képzeli el a jövőjét, egy sor lehetőség közül válogathat. Sokan helyezkednek el gyógyszergyártó cégeknél, üzemekben, laboratóriumokban. Felsőfokú végzettséggel dolgozhatnak akár patikalátogatóként is, de az is gyakori, amikor valakit a képzés során annyira megfog a szakterület, hogy egyből továbbmegy a gyógyszerészi tanulmányok felé.”

Dr. Mátyássi Marcell ezekkel a kilátásokkal bíztatja a pályára lépésen gondolkodó fiatalokat: „Meg kell hozni az elhatározást, és akkor már szépen mennek egymás után a lépések. Sokrétű a gyógyszerészet, sok irányban lehet vele fejlődni. Nagy előny, hogy a szakmán belül mozogva lehet kísérletezni, melyik terület a leginkább testhezálló. Piac és kereslet van. Akár már a képzés ideje alatt lehet munkát vállalni és olyan feladatokba bekapcsolódni, amellyel a szaktudás, a gyakorlati tapasztalat bővíthető. Kitartó tanulással hamar lehet érvényesülni és biztos, megbecsült munkával karriert építeni.”

Ha az elkötelezettség megvan, munka is mindig lesz

Ahhoz tehát, hogy ezt a bizonyos ajtót kinyissuk, az első lépés lehet az asszisztensi, majd a ráépülő szakasszisztensi képzés elvégzése.

Tóth Jánosné Vera néni így látja a jó szakember legfontosabb feladatait: „Olyan kapcsolatra kell törekednie minden beteggel, hogy legközelebb is bizalommal forduljanak hozzá, ő pedig megfelelő tanácsot adjon. A beteg oda tér vissza, ahol törődést és segítséget kapott.”

Mindezek mellé a kulturált megjelenés is természetes elvárás, hiszen mindannyian erre számítunk, amikor páciensként egy gyógyszertárba lépünk. „A gyógyszertár helyiségével, a renddel, az átláthatósággal, és ugyanúgy a mi saját személyiségünkkel is a tisztaságot, a megbízhatóságot közvetítjük. Azt gondolom, ha megvan bennünk a kellő szakmai elkötelezettség, nem kell tartanunk attól, hogy nem lesz munkánk” – mondja Sárközi-Németh Nikolett. „Ráadásul egy jó csapatban rugalmasan meg lehet oldani a beosztást is, hiszen segítünk egymásnak. Kisgyerek is mellett is ideális lehet, ha valaki például csak hat órát tud vállalni. Sokféle konstrukcióban lehet együtt gondolkodni és minden megoldható. Elsősorban annak ajánlom ezt a pályát, aki nyitott az emberek felé, örömmel segít nekik és akit érdekelnek a különböző gyógyszertári készítmények, termékek. Aki maga is szívesen készít ilyeneket, tudva azt, hogy ezzel gyógyulást hozhat másoknak.

Dr. Mátyássi Marcell

Gyógyszerész, egyéni vállalkozó

 

Dr. Tófeji Mária

beosztott gyógyszerész, Eötvös Patika Budapest

A fogászati asszisztens munkájában a digitalizáció új irányokat hoz, de a segítségnyújtás örök

Szőke fogászati asszisztens hölgy áll kék mappával a kezében. Pannon Kincstár

A fogászati ellátásban használt eszközök és eljárások az utóbbi pár évben akkora fejlődést produkáltak, mint korábban hosszú évtizedek alatt. A diagnosztika, a kezelés és a megelőzés területén is folyamatos az innováció. Az új megoldások egyre hatékonyabb segítséget nyújtanak a fogproblémákkal küzdőknek és nagyban megkönnyítik a szakmában dolgozók munkáját. Ezzel együtt a digitális jövőben is szükségünk lesz az emberi tényezőre, és az asszisztensek kétirányú munkájára.

Egy szakma megfelelő múlttal, vonzó jelennel és bíztató jövővel

A Pannon Kincstár fogászati asszisztens képzésére sokan jönnek útkeresőként, azzal az elsődleges szándékkal, hogy az egészségügyben, segítő munkakörben dolgozzanak. Ők jellemzően páciensként szereztek benyomásokat a fogászat területéről és meglátták benne a saját lehetőségüket. Mások egészen határozott elképzelésekkel érkeznek és biztosan tudják, miért ezt a hivatást választják.

A fogászati szakterületek évek óra az élbolyban szerepelnek a népszerű szakmák között. A tanulók érthető módon legtöbbször a díjazást, a presztízst, a színvonalas munkakörnyezetet említik fő motivációként a döntésükben, és azt az örökérvényű igazságot, hogy beteg mindig lesz. A fogászati turizmusnak köszönhetően ráadásul sok a külföldi páciens is – ami szintén a meggyőző érvek között szerepel.

Egy szakterület, amelynek komoly múltja van, hiszen a fogproblémák gyógyításának története egyidős az emberiséggel. Vonzó a jelenben, köszönhetően a tiszta, rendezett közegnek, a modern eszközöknek, a fejlődési lehetőségeknek és a tervezhető karriernek. És minden racionális előrejelzés szerint a jövője is biztosított. Az asszisztensi munkáról és a szakmára felkészítő képzésről a Pannon Kincstár Fogászati asszisztens OKJ tanfolyamának oktatói meséltek.

Az asszisztens háttérmunkájával teljes a páciens által érzékelt összhang

A fogorvosi székben történő ellátás során, az orvos és a beteg közti folyamatok hátterében rengeteg kisebb-nagyobb intézkedés történik, amit a páciens alig észlel.

Nem csoda, hiszen fogfájással küzdő betegként főleg a beavatkozásra és az azt végző szakemberre, de mindenekelőtt a ránk váró megpróbáltatásokra fókuszálunk. Viszont, ha belegondolunk, kivel beszélgettünk a panaszfelvétel során, ki bátorított a székbeülés előtt, ki adogatta a segítő eszközöket és ki adta oda a tortúra végét jelentő poharat a törlővel, akkor máris jószívvel gondolunk vissza az asszisztensre.

„A jó asszisztens szintre észrevétlen a folyamat során, de mégis mindig kéznél van, ott van mindenben. Igazi háttér” – mondja Pákozdi Szilvia szakoktató (Zuglói Egészségügyi Szolgálat, BARDENT Kft., Kavics Dental), aki a praxisban végzett munkája mellett oktatja is a fogászati asszisztens, klinikai fogászati higiénikus és fogtechnikus tanulókat. „Mindkét félnek segít, az orvosnak és a betegnek is. Ismeri a pácienseket, képben van a történetükkel, így a kellő időben a kellő információt továbbítja az orvos felé.” Hiszen a kezelés során erősen koncentráló orvos mellé szükséges egy olyan munkatárs, aki a páciens testi és lelki kényelmére is tud figyelni.

Orvos és asszisztens összehangolt együttműködéséből születik meg az az élmény, amikor úgy távozunk, hogy flottul ment minden és egyáltalán nem is volt szörnyű.

 

Az adminisztráción túl közreműködés az éles bevetésben

Ahogy mondani szokták, az asszisztens az ellátás során a fogorvos jobbkeze, de a feladatai igazából már a rendelőbe lépésünket megelőző előkészületekkel kezdődnek. Szervezi, koordinálja a betegellátást, a rendelés ütemezését, a praxis mindennapi működéséhez kapcsolódó teendőket. Kapcsolatot tart a betegekkel, laboratóriumokkal, más egészségügyi egységekkel. Gondoskodik róla, hogy a rendelő alkalmas legyen a biztonságos betegellátásra. A rendelői higiénés szabályok szerint előkészíti az eszközöket, műszereket, anyagokat, gyógyszereket. Elkészíti a szükséges adminisztrációt, dokumentálja az információkat, adatokat.

A szervező, előkészítő, adminisztratív feladatokon túl kezdődik az „éles bevetés”, vagyis a segítségnyújtás a különböző eljárásokban: diagnosztikai vizsgálatokban; fogászati, fogszabályozási, sebészeti beavatkozásokban; prevenciós feladatokban; a kezelt betegek megfigyelésében; sürgősségi ellátásban; műtétek előkészítésében. A szakorvos utasításait követve önállóan is dolgozik, például a szűrővizsgálatokhoz kapcsolódó feladatokat végez.

Az asszisztensi munka fő szelete a segítő kommunikáció

Amikor a fájós fogunkkal a rendelőbe lépünk, kiszolgáltatottnak érezzük magunkat és nagyon nem mindegy, milyen fogadtatásban van részünk. A családias hangulat, harmonikus közeg sokat segít, hogy leküzdjük a kezelés előtti szorongást. Ennek a légkörnek a megteremtése ugyanolyan fontos feladat, mint a páciens ellátása.

Az asszisztens munkájának az egyik legnagyobb szelete éppen ez a segítő kommunikáció: vagyis a betegek testi-lelki felkészítése. Ide tartozik még a szükséges felvilágosítás, tájékoztatás a megfelelő szájápolásról, a tisztításhoz ajánlott eszközökről, módszerekről. Az egészségnevelés keretében pedig tanácsadást nyújt a betegek mellett az egészséges közösségeknek – gyerekeknek és szülőknek, külön kiemelve a fogyatékkal élőket.  Különösen nagy szükség van arra a képességére, hogy nyugalmat sugározva oldja a gyerekek félelmét és szorongását a fogászattal szemben. Kedvességgel és a humorral sokat segíthet, hogy ne a rossz élményen legyen a hangsúly.

A végzett fogászati asszisztensek tehát sokrétű feladatokat képesek ellátni a fogorvosi rendelőben. Egyszerre figyelnek a páciens lelki és fizikai állapotára, igényeire és a fogorvos keze alá dolgoznak, hogy a folyamatok zökkenőmentesen működjenek. Ezt a gördülékeny munkát alapozza meg a képzésen elsajátított tudás.

Megbízható tudás kell a fogorvos és a páciens együttes támogatásához

Minden első számú segítőnek – segédpilótának, első tisztnek, helyettesnek, titkárnak, tanácsadónak és asszisztensnek – biztos tudással kell rendelkeznie a területén, hogy pont akkor és pont azt a szakmai támogatást nyújtsa, amit a helyzet megkíván. A rendelőre értelmezve: ami a páciens ellátásához szükséges, és amit ahhoz a fogorvos kér.

Ez a kétfelé teljesítés alapos odafigyelést és gyors kapcsolást igényel. Ahhoz pedig, hogy ez készségszinten jöjjön, érdemes az alapismeretek megszerzésébe beletenni a maximális energiát.

„Meg kell tanulni életben maradni – mondja Dr. Al-Katib Kamil, fogszakorvos, egyéni vállalkozó, felkért előadó –, ami azt jelenti, hogy egészségügyi pályáról lévén szó, elvárt a megfelelő önállóság. Ehhez nyújt segítséget az az alaptudás, illetve iskolai rendszer, ami a tanulóinkra vár. Mi magunkra vállaljuk azt, hogy az elméleti ismereteken túl, olyan emberi skillek felvértezését is megalapozzuk, amikhez a későbbiekben mindig vissza lehet nyúlni.”

A Pannon Kincstár Budapesten folyamatosan indít Fogászati asszisztens OKJ képzéseket. A jelentkezés feltétele érettségi bizonyítvány, illetve igazolás az egészségügyi alkalmasságról, amit a foglalkozás-egészségügyi szakellátó hely állít ki. Az oktatás hatékonyságát saját rendelői, székes demonstrációs terem segíti, ahol a tanulók az elméleti képzéshez kapcsolódóan gyakorlati oktatást is kapnak. A praktizáló fogorvos és klinikai fogászati higiénikus tanárokkal készült videók is hasznos segédanyagai a képzésnek.

„Az első hónapokban sok az alapinformáció, de az az idő, amit az összefüggések megtanulására fordítanak, sokszorosan megtérül – erősíti meg Pákozdi Szilvia. „Éppen ezért nagy hangsúlyt fektetek az ok-okozati lépések megértésére, és szívesen elmagyarázom akár többször is, megmutatom többféle szemszögből, sokszor vizuális megoldásokkal. Mert aki egyszer megértette ezeket az alapösszefüggéseket, az már biztosan tudni fogja.”

A vizualizálva átadott információ gyorsabban beépül és sokáig megmarad. A végzett tanulók később, már a szakmai munkájuk során is gyakran visszajelzik, hogy a mai napig emlékeznek arra, amit ilyen formában megtanultak.  „Biztatom is a hallgatóimat, hogy az általános alapismeretek nehezebb részeinél se keseredjenek el, mert gyorsan a helyére kerül minden és nagyon hasznosak lesznek ezek az anyagok a szakma teljes elsajátításához” – teszi hozzá Pákozdi Szilvia.

A jó gyakorlati helyeken a tanulókat is bevonják

Az asszisztensi, higiénikusi pozíciót ideális női munkának tartják, de a szakmában szívesen fogadják a férfi kollégákat is. Nagyobb csapatoknál kifejezetten örülnek, ha kiegyenlített az összetétel. A munkakör népszerűségéhez egyértelműen hozzájárul, hogy család mellett is nagyon jól ütemezhető. Najdeh Nidál Nóra, a Pannon Kincstár egykori tanulója, aki ma már klinikai fogászati higiénikusként dolgozik, szintén megosztotta velünk a tapasztalatait: „Ha találsz egy jó helyet, akkor ez egy ideálisan tervezhető élet, ütemezhető szakma. Fizetésben éppúgy, mint munkarendben. A fogorvos a főnök, a rendelő működését az ő személye, az ő elképzelései határozzák meg. Ha kellően rugalmas, akkor meg lehet állapodni, hogy például egy anyuka egy ideig részmunkaidőben vállal munkát. Ugyanígy sokat számít, ha a vezető nyitott az újdonságokra, új technológiákra, eljárásokra, anyagokra. Rengeteg pluszt lehet tanulni egy ilyen fogorvos mellett. Ha az emberi-szakmai együttműködés jó, akkor ebből egy hosszútávú elköteleződés lehet a pályán.”

A digitális technológiák a fogászat világában is új távlatokat nyitnak

A fogászati asszisztens szakmát választók egyik fő motivációja, hogy olyan tevékenységet végezzenek, amellyel segítenek másoknak életük vagy egészségük javításában. Az alap inspiráción túl azoban egy olyan szakmában, amely napról-napra fejlődik, fontos, hogy bennük is meglegyen a hajtóerő az új dolgok megismerésére. Hasznos az idegen nyelv ismerete, hiszen az új szakirodalmak megismerésén túl az egyre több külföldi vendéggel való kommunikációhoz is szükséges. Ugyanígy hozzátartozik az életükhöz a számítógép és a fogászati ellátáshoz használt gépek ismerete, a fejlesztésekkel érkező új módszerek, anyagok, eszközök alkalmazásának megtanulása.

A legújabb fogászati technológiákat látva arra biztosan számíthatunk, hogy a diagnosztika, a kezelések és a megelőzések terén is számos változást fogunk tapasztalni a jövőben. Néhány évtizeddel ezelőtt elképzelni sem tudtuk, hogy mekkora fordulatot fognak hozni a számítógépek az életünkben. A digitalizáció a fogászatban is villámgyorsan teret nyert. Gondoljunk csak arra, hogy a fogtechnikusok és az implantológusok egyre gyakrabban használják a számítástechnika 3D megoldásait. A folyamatos innováció vívmányai nemcsak hatékonyabb segítséget hoznak a fogproblémákkal küzdőknek, de nagyban megkönnyítik a szakmában dolgozók munkáját is. Az előrejelzések szerint a digitális fogászati technológiák pár éven belül teljesen megváltoztatják a fogászat világát és ezzel együtt a betegek elvárásait a kezelésekkel kapcsolatban.

A digitális jövőben is szükségünk lesz az asszisztensek kétirányú munkájára

A fogászati szakterület fejlődése tehát most is folyamatos és a jövő a digitalizációval további távlatokat nyit. Az új megoldások az asszisztensek mindennapjaiban is új feladatokat, új lehetőségeket hoznak. Ami változatlan, az a mindenkori páciens testi-lelki igénye a segítségre, empátiára, bátorításra, és a fogorvosnak is mindig szüksége lesz rá, hogy megbízható munkatárs segítse a munkáját.

„A képzésre jelentkeznek olyan útkeresők is, akikre hat a fogászati szakma szépségének vonzereje, vagy azt tudják, hogy segítő szakmában szeretnének elhelyezkedni. Ha az útjukon társul hozzájuk a szükséges motiváció, akkor a siker sem marad el. Szükséges, hogy az asszisztens nyitott legyen a páciensek iránt – mondja Dr. Al-Katib -, és képes legyen az önálló munkavégzésre. Az orvos irányít, de nem fogja munkatársa kezét. Az lesz elégedett, az ér el sikereket, aki a magabiztosan és magas színvonalon végzi a feladatát. Az életrevaló munkatárs nagy kincs. A jó asszisztens olyan nekünk orvosoknak, mint egy másodpilóta, akinek jelenléte elengedhetetlen a sikeres betegellátáshoz.

Dr. Al-Katib Kamil

Fogszakorvos

 

Pákozdi Szilvia

Zuglói egészségügyi szolgálat BARDENT Kft.; Kavics Dental

Sok családnak most hiányzik igazán az óvodai dajkák segítsége

Dajka képzés a Pannon Kincstár iskolában visszanézhető órákkal, online jegyzetekkel. Kisgyermekek, ahogy rajzolnak és épülnek lelkileg, fizikailag a felnőtt kezek segítségével. Óvónők szeretete a gyerekek felé. Lehetőség pozitívan hozzájárulni a kicsik személyiségéhez, életéhez.

A #maradjotthon időszakként emlegetett hetek sok változást hoztak az eddig megszokott életünkben. A családosok számára már a home office sem egyenlő azzal, hogy apa és anya otthonról végzi a feladatait. A munkájuk mellé bejöttek az online iskolai feladatok, foglalkozás a kisebbekkel és a napközbeni ellátás szervezése. Nem csoda, hogy sokan gondolnak vágyakozva a bölcsődére, óvodára. Most értékelődött fel igazán a dajkák segítsége, amelyre most is nagy szükségünk van és a jövőkutatók szerint ez így is marad.

Hol vannak a segítő kezek?

A korlátozások idejére bezártak az iskolák, szünetel a bölcsődei, óvodai ellátás. Ezek a hetek sok családot keményen próbára tettek. Hiszen még ha megoldható is az otthonról dolgozás, a minőségi munkavégzés igencsak kétséges, ha kisgyerekek rohangálnak az online meetingelő szülők körül, vagy iskolások rimánkodnak segítségért a matekpéldához.

Sok szülő agytekervényei gyűrődnek fel már délelőtt tíz órára és hol van még a lefekvés ideje?! És hol vannak azok az áldott segítő kezek, akik reggel az öltözőben átvették a gyereket és délutánig biztosak lehettünk benne, hogy jó helyen van? Hol vannak a bölcsődei dajkák, az óvónők és az óvodai dadusok? A fontosságuk most értékelődött fel igazán. Már mindannyian látjuk, hogy hosszabb távon nélkülözhetetlenek.

 

A szakma iránti megbecsülés és a képzés népszerűsége is nő

A veszélyhelyzet fókuszba emelt néhány szakmát. Kézzelfoghatóan növekedett az egészségügyi dolgozók, orvosok, ápolók, mentősök iránti tisztelet. Nem meglepő, hiszen ők azok, akikre leginkább rá vagyunk utalva, ha baj van. A másik fő csoportot azok a szakemberek jelentik, akiknek a segítségét nélkülöznünk kell a korlátozások miatt, pedig a megszokott mindennapjainknak szoros részét képezik.

Kérdezzünk meg a környezetünkben bármelyik kisgyerekes családot, kinek a segítsége hiányzik nekik a legjobban! A válaszok között leggyakrabban az óvodát, az óvónénit és a dadus nénit fogják említeni. Na jó, meg persze a nagyit, de ez is érthető.

Furcsamód a vírus egyik pozitív hozadéka lehet, hogy valóban felértékelődnek olyan szakmák, amelyeknek a jelentlétét szinte természetesnek vesszük. Gondoljunk csak arra, akár a saját óvodai emlékeinket idézzük fel, akár szülőként elevenítjük fel a gyerekünk első közösségben töltött éveit, az óvónéni mellett mindig ott vannak a körülöttünk tevő-vevő, fáradhatatlan dadusok. Hozzák a kancsókat, terítik az asztalt, pakolják az ágyakat, segítenek kezet mosni-törölni, felvarázsolják a labirintusként viselkedő anorákot. Jönnek, amikor nincs meg valami, vagy kifolyt, eltörött, nem sikerült, összekenődött, túl magasan van és le kellene venni. Szinte egész nap akcióban vannak, minden hívásra, és hívás nélkül is jönnek, jönnek, jönnek … és megoldanak mindent.

Éppen ezért olyan feltűnő a hiányuk most, amikor nélkülöznünk kell a segítségüket, és máris még nagyobb hálával gondolunk rájuk. A piac törvényei szerint pedig amikor egy szakma megbecsültsége, elismerése emelkedik, fokozódik iránta az érdeklődés, ezzel együtt nő a képzés iránti kereslet.

A dajka igazi „mindent is” segítő a kicsik életében

A bölcsődei, óvodai dadusok szakmájának jellegzetességeiről és a képzésről Andróczki-Varga Irén szakoktató, óvodapedagógussal és Schmidka Istvánné Éva szakoktató, szociálpedagógussal beszélgettünk, akik a Pannon Kincstár óvodai dajka OKJ képzésének oktatói.

Mindketten egyetértenek abban, hogy a szülők – úgy is, mint nosztalgiával visszaemlékező egykori óvodások – joggal érzik a dadus feladatkörét igazi „mindent is” csomagnak.  Szakmai meghatározás szerint az óvodai dajka az óvodáskorú gyermek gondozását, nevelését ellátó intézményben a pedagógus irányításával végzi munkáját. Közreműködik a gyerekek gondozásában, a higiénés feltételek biztosításában, a környezet rendjének és tisztaságának megteremtésében. Az óvodapedagógussal együttműködve segíti a gyerekek napi tevékenységét, részt vesz a programok előkészületeiben, az étkezésekhez kapcsolódó feladatokban, figyel a szabályok betartására és a balesetvédelemre. Betegség, sérülés esetén ápolja és ellátja a gyermeket, amíg a szülő megérkezik.

A napirend fenntartásához az idővel is jól kell gazdálkodni, hogy pont akkorra legyen ebéd, uzsonna, alváshoz kész fekhelyek és tisztaság, amikor a kis csapat programja előírja. Mindezekhez pedig nagy szüksége van a saját eszköztárából a kommunikációs képességeire, az empátiájára, a türelmére és arra, hogy a különböző családi környezetből érkező gyerekeket előítéletektől mentesen kezelje, elfogadja.

Ahogy Schmidka Istvánné Éva látja: „A feladat komoly és sokrétű. A dadus ismeri minden gyermek helyzetét a csoportban, látja és felismeri a csoportdinamikát, testileg és lelkileg is segíti a gyerekeket.  A szülőtől való elválást is igyekszik megkönnyíteni számukra. Ehhez kell, hogy jól kommunikáljon, bevonja a gyerekeket a mindennapi óvodai létbe. Bizalmi kapcsolatot épít velük, miközben az óvónővel és a szülőkkel is együttműködik.”

Minden gyerek magával hozza a családi mintákat

Ez a sokszínű, összetett munkakör elméleti és gyakorlati felkészülést igényel. A csoportba érkezve a frissen végzett dajka nem csupán a gyerekekkel találkozik, ugyanis mindegyikük magával hozza azokat a mintákat, amelyekkel a családja működik. A mindennapi gondozás mellett nevelési, pszichológiai kérdések is felmerülnek, amelyekre a képzés során ugyanúgy fel kell készülni, mint az ellátás, az együttműködés és a kommunikáció feladataira, szabályaira.

„A képzés során egy látásmódot igyekszünk adni, hasznos plusz tudással” – mondja Schmidka Éva. „Nagyon fontos, hogy a gyerekkel együtt magát a családot értsék meg. Hiszen minden gyerek mögött ott egy rendszerként működő család, és ezt az egészet egyben kell értelmezni. A nevelési, pszichológiai szempontokkal együtt kell meglátni és megérteni, hogy mi miért történik úgy. Ez a fajta látásmód jó kapaszkodó lesz majd ahhoz, hogy a gyerekek gondozása közben megfelelően tudjanak segítséget nyújtani.”

A rajzokban megjelennek az otthoni események és kapcsolatok

Egy gyerekközösség mindennapjai igencsak színesek, ennek megfelelően a képzésen is sokféle téma kerül szóba. Pedig szinte lehetetlen felkészülni arra a rengeteg dologra, amiről a gyerekek kérdeznek, mesélnek, ötletelnek. A saját felismerései, közlendői mellett egy kisgyerek mindannak a szócsöve, ami otthon a családjában történik. A viselkedésén át, a játék során, vagy szóban kifejezve is behozzák mindazt, ami őket, vagy az egész családot foglalkoztatja. Éppen ezért az oktatók igyekeznek minél több témakört érinteni a felkészítés során.

„Foglalkozunk a generációkkal, az egyes életszakaszok velejáróival, de magukkal a generációs jellegzetességekkel is. Beszélgetünk arról, hogyan jelennek meg a gyerekrajzokban az otthoni események, a családi kapcsolatok. Ezek is segítenek megérteni összefüggéseket, és a felismerések által közelebb kerülhetünk a gyerekek lelkéhez” – mondja Andróczki-Varga Irén. „Gyakori téma lehet a gyerekek között a hozzátartozók elvesztése. Szintén nem ritka, amikor azzal fordulnak hozzánk, hogy szellemet látnak, valaki van a szobában. Ugyanígy foglalkoztatja őket a gyógyítás, amelynek kapcsán az orvoson kívül holisztikus segítőkkel, kineziológussal, természetgyógyásszal, különböző terapeutákkal találkozhatunk. És ott van az egyik legnagyobb témakör, a párkapcsolat, amelyből a gyerekek szintén behozzák a családban megélt problémákat.”

Hasonló helyzetekkel minden óvónő és minden dada találkozni fog majd a napi munkája során. Komolyan kell tehát venni, és felkészülni rá, hogyan nyúljanak ezekhez a témákhoz, hogyan beszélgessenek róla.

A dadussal megosztott történetek feltárhatnak fontos problémákat

A napi rutin közben a dajka minden gyermek helyzetét megismeri a csoportban. Megtanulja látni és felismerni a csoportdinamikát, a kapcsolatok alakulását. A viselkedésükből és az elmesélt történetekből kirajzolódnak előtte a gyerekek egyéni nehézségei, problémái. Ezekkel a felismerésekkel nagyon sokat tud segíteni nekik, miközben az óvodapedagógussal együttműködve a szakmai munka eredményességét is támogatja.

A viszonzás pedig naponta más. Lehet egy rajz, egy vicc, a nevetés, az odabújás, az ölelés. A gyerekek tárháza kifogyhatatlan és megtippelni is nehéz lenne, milyen formában köszön vissza a gondoskodás. Ahogy Schmidka Istvánné Éva a gyermekellátásban töltött évek során szerzett élményeit összefoglalja: „Rengeteg öröm, amit hoznak nekünk és minden napra jut valami pozitív dolog.”

A képzés résztvevői a való életből vett pluszt is kapnak

A Pannon Kincstár Budapesten folyamatosan indít OKJ képzéseket, többféle ütemezési lehetőséggel. A jelentkezés feltétele általános iskolai végzettség, a gyakorlathoz pedig egészségügyi kiskönyv szükséges.

„A tanfolyam témakörein túl a tanulók plusz ismeretet kapnak az élet iskolájából is – mondja Andróczki-Varga Irén –, a megosztott tananyag hitelességét ugyanis személyes tapasztalatból merítve adjuk át, saját esetpéldákkal, történetekkel.”

Az oktatói tapasztalat szerepét erősíti meg Schmidka Istvánné Éva, szociálpedagógus, szakoktató is: „Amíg nincs saját megélésük, rengeteget segítenek a mi gyakorlatunkból hozott példák. Ráadásul a figyelem fenntartásához is hasznosak, hiszen az igazi történetek mindig érdeklik a tanulókat. Mi pedig törekszünk arra, hogy az ismeretek elsajátítása közben jól is érezzék magukat. Sokkal hatékonyabb, ha nemcsak passzív hallgatás van, ezért igyekszünk alkalmat adni az interaktivitásra kreatív, játékos megoldásokkal is.”

A szakma versenyelőnyei: tervezhetőség és rengeteg szeretet

A fix és tervezhető időbeosztás a munkakörhöz tartozó előnyök között is megjelenik, hiszen a napi menetrend, a hétvégék, szabadságok is előre láthatók, tervezhetők.

„Sokan választják éppen a kiszámítható időbeosztás miatt a dajkaságot, nem ritkán már saját gyerek mellett, pályamódosítással” – erősíti meg Andróczki-Varga Irén. „És ami szintén nagy érv a szakmánk mellett, a rengeteg szeretet. Más szakmákból is jönnek, hogy tanuljanak és ezen a pályán dolgozzanak, mert tudják magukról, milyen sokat képesek adni és vágynak arra, hogy a munkába tett energiáért cserébe valódi hálát kapjanak. Aki az egyoldalú teljesítésben kiégett, elfáradt, szinte kicserélődik, megújul ebben a közegben. A munkánk legnagyobb szépsége ez a szeretet, amit a gyerekektől kapunk.”

Az óvodai dajka OKJ tanfolyamhoz a Pannon Kincstár minden tanulónak tud gyakorlati helyet biztosítani, mivel több intézményvezető óraadó tanárként dolgozik a szakképző központban. „Mindig pozitív tapasztalatokkal érkeznek a tanulóink a gyakorlatokról – meséli Schmidka Éva –, és nagyon lelkesen számolnak be az élményeikről. Sőt, minden csoportban van legalább egy-két ember, aki már ez idő alatt munkalehetőséget kap. Oktatóként igyekszünk a gyakorlathoz is tanácsokkal szolgálni, azután pedig segítünk abban, hogy a vizsga is ilyen sikeresen menjen. Amire mindig hangsúlyt fektetünk a tanulás során, hogy a vizsgabizottság előtt hogyan célszerű az egyes témákat felvezetni. Ebben a szellemben készülünk fel és vesszük át az anyagot.”

Az igazi jó visszajelzések a képzés idején túl, már az életből érkeznek az oktatókhoz. A kialakult bizalom hosszútávú kapcsolatokat teremt, és később is megkeresik őket tanácsért, vagy azért, hogy megosszák a sikereiket, beszámoljanak arról, hogy egyéb pedagógiai képzésbe vágva tovább építik a karrierjüket.

A segítő szakmákra a jövőben is szükség lesz

A jövőkutatók szerint a 2020 utáni évek során azok a szakmák fognak fokozatosan eltűnni, amelyek a legkevesebb hozzáadott értéket igénylik. A McKinsey & Company évente kiadott tanulmányai rendre megerősítik, hogy az emberek motivációinak, érzelmi világának megértését a tudomány jelenlegi állása szerint nem lehet beleprogramozni a mesterséges intelligenciába. Különböző irodai munkakörök, adminisztrációs feladatok, gyártás, de még a jogász szakma egyes területei is mind helyettesíthetők lesznek a jövő szuperfejlett számítógépeivel, míg az empátia, a szociális érzékenység és gondoskodáshoz szükséges emóciók várhatóan még nagyon sokáig nem taníthatók meg gépeknek.

Mivel az emberi a személyes kapcsolódást, a gondoskodást igénylő pályák nem automatizálhatók, a segítő, gondozó és terápiás szakterületek a belátható jövőben biztosan nem lesznek kiválthatók. Így a gyermekeink gondozásában segítő bölcsődei, óvodai szakemberek, óvónők, dajkák, óvodapedagógiai asszisztensek munkájára továbbra is szükség lesz.

A járványhelyzet hónapjai sokat tanítottak nekünk. A figyelmeztetések és tanulságok mellett azt is   megmutatták, bárhogy robotizálódik a világunk, bármennyire az online térbe költöztetjük az életünk egyre több szeletét, az emberi kapcsolódások és a segítő kezek nélkülözhetetlenek számunkra.

Andróczki-Varga Irén

óvodapedagógus VI. kerület Bajza utcai Kincseskert Óvoda