Új szelek fújnak a vállalkozási mérlegképes könyvelők képzése körül. A kormány hatósági képzéssé alakítja ezeket a tanfolyamokat, ami magasabb árakat és kötöttebb képzési formákat jelent majd a jelentkezők számára. Az intézkedés célja a szakmai minőség emelése és az átláthatóság növelése az adótanácsadók és okleveles adószakértők képzése terén.

A változások leginkább a Vállalkozási mérlegképes könyvelő képzésre fókuszálnak. A képzés hossza jelentős mértékben megnő: az eddigi 500-600 órás tanfolyamok helyett mostantól 1150 órát kell majd beiktatni a tanulási folyamatba. Ez azt jelenti, hogy a korábban 1-1,5 év alatt teljesíthető tanfolyam mostantól 2-3 évre nyúlik majd. Emellett a kontaktórák száma is kötelezően növekszik, nagyjából 700 kontaktóra szerepel majd a képzési tervben. Ezek az órák lehetnek online konzultációk, amelyeket például Teams vagy Zoom segítségével tartanak meg.

A Vállalkozási mérlegképes könyvelő képzés modulokból áll, amelyek különböző területeket fednek le, mint például a gazdasági és jogi alapismeretek, a vállalkozások pénzügyei, a könyvelés, az adózás és a pénzügyi számvitel. Az egyes modulok alól bizonyos esetekben felmentést lehet kapni előzetes képesítések vagy oklevelek alapján.

Az első újképzések 2024. július 1-jétől indulhatnak el. Addig is az érdeklődőknek lehetőségük van a Vállalkozási mérlegképes könyvelő képzésre kedvező áron, 100%-ban online formában, rugalmas feltételekkel jelentkezni.

Ahogy a tortaevés, a tanulás is szeletenként megy

Egy életen át az oktatásban, 15 éve a Pannonban – Ridegné Cseke Irénnel beszélgettünk

15 éve itt vagy velünk, neked is a részeddé vált a Pannon Kincstár, és te is a részévé váltál az iskolánknak. Nemcsak az általad oktatott tárgyakban, hanem rengeteg háttérszervezésben is segíted a tanulókat és a működésünket. Ha most megkérdezhetném azt a valamikori diáklányt – „Mi leszel, ha nagy leszel, Irénke?” –, vajon milyen választ kapnék?

Azt válaszolnám, hogy tanár. Mindig is erre a pályára vágytam, illetve eleinte tanító akartam lenni, érettségi után oda jelentkeztem először. Sok szűrő volt, ezeken sorra átjutottam, de akkor mégsem sikerült.

Ezért fordultál az egészségügy irányába?

Egészségügyi szakközépiskolában érettségiztem, ami akkoriban együtt járt a szakmai képesítéssel. Mivel így már volt tanult szakmám, el is helyezkedtem. Kórházban, intenzív osztályon találtam szabad státuszt, négy éven át itt dolgoztam és ez idő alatt elvégeztem azokat a további iskolákat, amelyekre szükségem volt.

Az I-es sebészeti klinika, ahol dolgoztam, országosan is kiemelt volt, ott indult hazánkban elsőként vese transzplantáció, így hát kiválasztottként közreműködhettem akkor egy szűkebb csapatban.

Az oktatás iránti vágyad mégis erősebbnek bizonyult…

Így van, mindig bennem volt, hogy nagyon szeretnék tanítani. Akkoriban – a ’70-es évek közepéről beszélünk – azokat az oktatókat fogadták szívesen az iskolák, akik korábban maguk is az adott intézményben tanultak. Az is elvárás volt persze, hogy legyen megfelelő szakképzettségük.  Az addig megszerzett szaktudást pedagógiai ismeretekkel kellett kiegészíteni. Én is elvégeztem a főiskolai egészségügyi szakoktatói képzést, hogy ennek megfeleljek.

Ezután minden szükséges végzettséggel a zsebemben sorra felkerestem az akkori egészségügyi szakközepeket, hogy hol tudnék tanítani. És sorra mindenhol azzal szembesültem, hogy nem elég a szaktudásom. Azért utasítottak el, mert csak olyan jelentkezőt vettek fel, aki náluk tanult. Így végül egy lehetőségem maradt: felhívtam a saját iskolámat is és elmentem egy beszélgetésre. Szerencsére emlékeztek rám, nagyon örültek és helyet ajánlottak nekem.

Ezután 28 évig tanítottam az egykori iskolámban és igazgatóhelyettes is lettem. Sokan bíztattak, hogy vállaljam el az igazgatói posztot, de a terveim arról már nem szóltak, nem indultam el azon az úton.

Viszont elindultál egy másikon, ami egy kicsit rokonterület.

Az Egészségügyi Minisztériumból kerestek meg, hogy az ágazati irányítás oldaláról foglalkozzak a szakképzéssel. Ez egy teljesen más terület volt, de izgalmas lehetőséget láttam benne, így végül váltottam. Az iskolában a kollégáim nem értették a döntésemet, azt gondolták, hogy már nem szeretek tanítani. Ez persze nem így volt, de vonzott, hogy most egy másik szemszögből tudok ránézni a képzés folyamatára. Nagyon más közeg volt, de ezt is szerettem és sok tapasztalatot gyűjtöttem. A jogszabályi vonatkozások, a szakképzés/felsőoktatás folyamatai, a Bolognai rendszer megismerése mind-mind olyan tudások, amelyeknek azóta is hasznát vettem.

Azt gondolom, van az elmélet, ami az asztaloknál íródik, és vannak a tapasztalatok. Én minden oldalról körbejártam a szakképzést, nem beszélve arról, milyen sok kapcsolatot ápolok a mai napig. Négy évig dolgoztam itt, aztán több változás történt és én is tovább léptem.

Visszatértél a gyakorlati oldalra?

Igen, ezután a SOTE Egészségtudományi Karához adtam be a pályázatomat és elkezdtem a felsőoktatásban tanítani. Egyébként a minisztériumban szerzett tudásomra már itt is sokszor tudtam építeni. Később, az OKFŐ-nél volt egy főigazgató, aki felajánlotta, hogy menjek át hozzájuk. Ez is jó döntés volt, mert sok izgalmas projektet vittünk végig. TÁMOP programban komoly feladatokat láttunk el a szakképzés és vizsgáztatás területén, kiemelt intézmény lettünk. Végül innen mentem nyugdíjba.

A Pannon Kincstárral mikor találkoztál először?

Az Egészségtudományi Karon szakkollégiumi igazgató voltam, amikor Balázzsal találkoztam, 2008 körül. Akkor építgették a Pannon alapjait Krisztával. Annyira az elején jártunk az egésznek, hogy még eszközeink sem voltak, projektort is az egyetemről hoztam magammal, hogy lássuk magunk előtt kivetítve a terveket.

Mondhatjuk, hogy az évek alatt a felnőttképzés lett számodra a legkedvesebb szakterület?

Teljes mértékben. Azt szeretem igazán a felnőttoktatásban, hogy a képzésben résztvevők már saját tapasztalattal, motivációval érkeznek, tudnak döntést hozni és szeretnének fejlődni. A fiatalabb korosztályokat is szerettem, de ez egy teljesen más aspektus, más életkorban.

Sokszor megkeresnek, felkérnek, hogy ne csak tanítsak, hanem más tevékenységekben is közreműködjek. Szívesen részt veszek sokféle feladatban, de mindig kell számomra a visszacsatolás a tanulóktól, ezért sem hagynám abba az oktatást.

Mitől maradtál önazonos a munkádban? Úgy is kérdezhetem, mi az, ami az oktatói létedben alapvető számodra?

Azt gondolom, mindegy, mit csinálunk, de abban legyünk példamutatók. Én is elvárom másoktól az aktivitást és én is ezt nyújtom. Hiszen csak azt várhatjuk el, amit mi magunk is teljesítünk.

Azért nem bánom, hogy annak idején otthagytam a sebészeti osztályt, mert az is fontos részem és nagyon kellett ahhoz, hogy hiteles legyek az általam oktatott területen.

Hogy őrizted meg, hogy ilyen aktív maradtál és mindig van energiád?

Ha alapos vagy, utánanézel mindennek, felelősséggel jelentesz ki dolgokat, amikor választ várnak tőled, ha megbízható vagy, akkor megkapod az elismerést, a visszacsatolást és ez tesz fitté. Valamennyi kudarc mindig van, persze, de a kommunikáció nagyon sokat számít. Én a verbális kommunikációt preferálom, ha meg kell beszélni valamit. És azt is elismerem, ha nem volt igazam. Szerintem ez is számít. Igyekszem jelen lenni és ember maradni.

Ha nem dolgozom, akkor például szívesen sütök-főzök, szeretek autót vezetni. Az unokáim nagyon díjazzák, szeretnek együtt főzőcskézni velem. Igazi nagyszülői státusz, lehet a mamánál mindent is csinálni.

Mik a terveid a következő évekre?

Vigyázok az egészségemre, mert szeretnék utazni, eljutni olyan helyekre, ahol még nem jártam. Magyarországon belül is. Nem mondtam le arról sem, hogy virágkötést tanuljak. Aktuálisan a tankönyvekkel van teendőm, ahol társszerző voltam és a tankönyvi minősítést kell megújítani. Angolt is tanulnék még. Kis lépésekben szeretek haladni. Kis lépésekben, de biztosan. Gyakran használom a tanulással kapcsolatban is ezt a metaforát: a tortát is szeletenként lehet megenni.