Cél a felsőoktatás? Tudj meg többet a felvételi pontokat kiváltó képzésekről!

Pannon Kincstár felvételi pontokat kiváltó képzései. A felvételin 32 többletpontot jelentő tanfolyamok. Emelt szintű érettségi kiváltása. Öt boldog tanuló, ahogy laptopok és egymás segítségével átélnek örömteli pillanatokat.

A sikeres főiskolai és egyetemi felvételiben jelentős szerep jut a különféle jogcímeken beszerezhető többletpontoknak. Egyebek mellett emelt szintű érettségivel, államilag elismert nyelvvizsgával, tanulmányi vagy sportversenyen elért kiemelkedő eredménnyel, sőt a szakmajegyzék bizonyos képzéseivel is gyarapíthatod az egyébként 100-ban maximált, több forrásból összegyűjthető pluszpontjaid számát. Blogbejegyzésünkből megtudhatod, milyen előnyöket nyújtanak a szakmai képzések a felsőoktatás vonatkozásában.

Szakképzésből a felsőoktatásba

Noha a szakmai képzések megújítását elsősorban a munkaerőpiachoz való hatékonyabb alkalmazkodás motiválta, a változás azokat is érintheti, akiknek a diploma megszerzése is szerepel a hosszú távú tervei között. Ha te is közéjük tartozol, akkor érdemes megismerned a szakmai képzések új rendszerét, azon belül is a kizárólag iskolai rendszerben tanulható alapszakmákat, amelyeket a szakmajegyzék foglal magában. Ami a 2022. december 31-én végleg kifutó OKJ-t illeti, idén utoljára még 32 többletpontot jelenthetnek a felvételin az 54-es és 55-ös kezdetű azonosítóval rendelkező képzések, ám ezeket leszámítva 2021-től csak a középfokú szakképzettséget tanúsító oklevél hoz plusz pontokat a felnőttképzés területéről.

Mely képzési területeken jár a fent említett 32 többletpont?

A törvényi előírásnak megfelelően az agrár, a műszaki, az informatikai továbbá az állam-, gazdaság-, orvos- és egészség-, természet-, társadalom- és sporttudományi képzések adott alapképzési vagy osztatlan szakjain adhatnak egyes szakmák és szakképesítések többletpontokat, de kizárólag szakirányú továbbtanulás esetén. Hogy mi számít szakirányú továbbtanulásnak, azt tételesen, táblázatba foglalva tartalmazza az aktuális felsőoktatási felvételi tájékoztató.

Lássuk, mit jelent mindez a gyakorlatban!

Tegyük fel, hogy a húszas éveid végén, a harmincas éveid elején jársz, és szeretnél bejutni egy felsőoktatási intézménybe, ám nem rendelkezel emelt szintű érettségi vizsgával, pedig ez a jelentkezés egyik alapkövetelménye. Dönthetsz a szintemelő érettségi mellett, vagy beiratkozhatsz egy alapszakmát adó, iskolai rendszerben elvégezhető képzésre is. Utóbbival két legyet üthetsz egy csapásra, mert egyfelől lesz egy kurrens szakmád, ami csakis a hasznodra válhat, másfelől ez a képzés kiváltja az emelt szintű érettségit, és többletpontokat biztosít a későbbi főiskolai, egyetemi felvételidhez.

Egy piacképes szakmai képzés mindenképp közelebb visz a céljaid eléréséhez. Ha szeretnél többet megtudni a témában, keress minket az elérhetőségeinken!

Hogy a segítség valóban célhoz érjen…

A Pannon Kincstár a kiemelt ügyek mellé áll. Az ukrajnai háború elől menekülők támogatása ingyenes képzések biztosításával. A rászorulóknak többek között dajka, gyógypedagógiai -, pedagógiai asszisztens, munkavédelmi technikus szakma.

Iskolánk alapítása óta az életünk fontos részének tartjuk, hogy kiemelt ügyek mellé álljunk.

Amellett, hogy sokféle segítő szakmát oktatunk és többezer segítő szakember végzett nálunk, mi magunk is rendszeresen segítünk.

Most napjaink legnagyobb válsága, az ukrajnai háború elől menekülők számára igyekszünk segítő kezet nyújtani.

Támogatást biztosítunk részükre képzésekkel:

  • Ingyenesen jelentkezhetnek olyan képzésekre, amelyeket elvégezve gyorsan új szakmát szerezhetnek – például dajka, gyógypedagógiai -, pedagógiai asszisztens, munkavédelmi technikus.
  • A szükséges idegennyelvű dokumentumok fordításában szakemberek közreműködésével nyújtunk segítséget.

Reméljük, hogy a sok nehézség után könnyebbé tudjuk tenni számunkra az újrakezdést!

Továbbá a Közép-európai Szakgimnázium, Technikum és Szakképző Iskola egész csapata nevében jelentős összegű adománnyal támogatjuk az alábbi szervezetek munkáját:

  • Magyar Református Szeretetszolgálat
  • Magyar Ökumenikus Segélyszervezet
  • Katolikus Karitasz

Köszönjük a segítők fáradhatatlan munkáját és hogy általuk a támogatásunk biztosan célhoz ér, mert valóban azok kapják, akiknek most a legnagyobb szükségük van rá!

Segítsetek ezt a hírt eljuttatni mindenkihez, akinek ez fontos lehet, hogy a segítségünk valóban célba tudjon érni!

Köszönjük!
A Pannon Kincstár csapata

Mentőápoló képzés

Két mentőápoló és egy orvos egy hordágyon fekvő idős férfit látnak el egy mentőautó mellett. Mentőápoló képzés a Pannon Kincstárban!

Mentőápoló képzés

visszanézhető órákkal és ONLINE jegyzetekkel

A korábbi OKJ 54 Gyakorló mentőápoló / OKJ 55 Mentőápoló képzés megszűnt, helyette végezd el megújult, államilag elismert szakmai képzésünket ONLINE!

A jelentkezésig hátralévő idő:

nap
óra
perc
mp
Két mentőápoló és egy orvos egy hordágyon fekvő idős férfit látnak el egy mentőautó mellett. Mentőápoló képzés a Pannon Kincstárban!

A csoport

12 hónap
679 000 Ftegyösszegű tandíjbefizetés esetén
  • 2025. szeptember 13. – BIZTOSAN INDUL!
Top

B csoport

6 hónap
575 000 Ftegyösszegű tandíjbefizetés esetén
  • 2025. november 21.

Mit jelent az online képzés?

A képzés során életed ritmusához alkalmazkodva tudd a tanuláshoz szükséges időt is beilleszteni a mindennapokba!

Miről szól a mentőápoló képzés

A mentőápoló munkáját hivatásként az etikai normák betartásával gyakorolja, átfogó anatómiai, élettani és klinikumi ismeretekkel rendelkezik.

Fizetési lehetőségek

Itt megtalálsz minden információt a képzés fizetési lehetőégeiről, kedvezményekről, amiket igénybe tudsz venni beiatkozáskor.

A képzés menete

Itt megtalálod a szükséges információkat a képzés folyamatáról, amennyiben kérdése lenne, keresd kollégáinkat.

A vizsgázás menete

Az órák és gyakorlat elvégzése után tudsz majd vizsgára jelentkezni, olvasd el a szükséges információkat hozzá!

Miből áll a képzés?

Üzenet a jövő szakembereinek – Pákozdi Szilvia gondolatai

Felfedezheted, milyen szemlélet és elhivatottság szükséges a klinikai fogászati higiénikus hivatáshoz. Szó esik a szakma emberközpontú oldaláról, a megelőzés fontosságáról, valamint arról, milyen tudásra és szemléletre van szüksége annak, aki ezt a hivatást választja. Őszinte, inspiráló üzenete leendő tanárodtól.

Jelentkezés menete

Tanulási területek

Az egészségügyi ágazati alapoktatásban olyan alapvető ismeretekkel találkozhatsz, amelyek elengedhetetlenek az egészségügyi ellátás területén történő munkavégzéshez. A tanulók átfogó képet kapnak a betegellátás alapelveiről, megismerik az emberi test felépítését, az egészségügyi ellátórendszer működését, valamint az ápolási és gondozási beavatkozások helyes kivitelezését.

Kiemelt hangsúlyt kap az etikus és empatikus hozzáállás, a betegjogok tiszteletben tartása, valamint a munkavédelem-betegbiztonság alapelvei. A tananyag során a tanulók nemcsak elméletben sajátítják el a szükséges tudást, hanem demonstrációstermi környezetben – szimulációs skill gyakorlatokon – is alkalmazzák azt. Célunk, hogy a diákok magabiztos, felelősségteljes és felkészült segítőként léphessenek be az egészségügyi pályára.

Tantárgyak:

  • Munkavállalói ismeretek
  • Munkavállalói idegen nyelv
  • Egészségügyi etikai és betegjogi alapismeretek
  • Kommunikáció alapjai
  • Egészségügyi terminológia
  • Az emberi test felépítése
  • Elsősegélynyújtási alapismeretek
  • Munka-balesetvédelem, betegbiztonság
  • Alapápolás-gondozás
  • Irányított gyógyszerelés
  • Komplex klinikai szimulációs gyakorlat

A Klinikumi képzési szakasz az alap- és társadalomtudományok, az egészségügyi alapozó ismeretek mellett izgalmas bepillantást nyújt a belgyógyászat, sebészet, neurológia, pszichiátria, geriátria és azok határterületeinek világába.

Megismerkedhettek azokkal a betegségekkel és kórképekkel, amelyekkel a leggyakrabban találkozhatnak az egészségügyi gyakorlatban. A cél, hogy a diákok magabiztosan mozogjanak a klinikai gondolkodás alapjai között, és felismerjék a tünetek mögött rejlő okokat és összefüggéseket.

Figyelemfelkeltő, gyakorlatias és nélkülözhetetlen minden jövőbeli egészségügyi szakember számára.

Tantárgyak:

  • Szakmai kémiai és biokémiai alapok
  • Szakmai fizikai és biofizikai alapok
  • Egészségügyi informatika
  • Sejtbiológia
  • Emberi test és működése
  • Alapvető higiénés rendszabályok
  • Általános ápolástan és gondozástan
  • Általános laboratóriumi alapismeretek
  • Rehabilitációs alapismeretek és fizioterápia
  • Szociológia alapjai
  • Pszichológia alapjai
  • Népegészségtan, egészségfejlesztés
  • Pedagógiai - betegoktatási alapismere- tek
  • Belgyógyászat és ápolástana
  • Sebészet és ápolástana
  • Kisklinikumi ismeretek és ápolástanuk
  • Szülészet-nőgyógyászat klinikuma
  • Neurológia klinikuma
  • Pszichiátria klinikuma
  • Geriátria klinikuma

A mentőápolói hivatás gyors döntéseket, magabiztos szakmai tudást és erős helyzetfelismerő képességet igényel. E tanulási terület célja, hogy a tanuló elsajátítsa mindazokat a speciális szakmai és személyes kompetenciákat, amelyek elengedhetetlenek a sürgősségi betegellátásban és a mentésben való aktív részvételhez.

A képzés során a tanuló:

  • megismeri a sürgősségi betegellátás szervezeti és szakmai alapjait,
  • elsajátítja a gyógyszertani és terápiás alapismereteket,
  • képessé válik a kritikus állapotú betegek ellátására,
  • gyakorlati tapasztalatot szerez az újraélesztés (BLS és ALS szinten), valamint a tömeges események és katasztrófahelyzetek kezelésében,
  • megtanulja a prehospitális ellátás protokolljait, valamint az oxiológiai és sürgősségi kórképek felismerését és ellátását.

A tanulási terület kiemelten fejleszti a szakmai készségeket, módszerkompetenciákat, a csapatmunka képességét és azokat a személyes tulajdonságokat, amelyek egy mentőápolói pályán nélkülözhetetlenek.

Tantárgyak:

  • Gyógyszertani és terápiás alapismeretek
  • Kritikus állapotú betegek ellátása
  • Mentés és sürgősségi ellátás szervezése
  • Prehospitális ellátás
  • Oxiológiai és sürgősségi kórképek ellátása
  • Újraélesztés
  • ALS szintű mentőegység mentőápolói tevékenységei
  • Tömeges események/katasztrófa ellátás

Oktatóink

Online foglalkozásaink során aktív tanári jelenlét mellett otthonodból tehetsz szert a naprakész és mély szakmai tudásra. Fontos, hogy óráinkon olyan szakemberektől tanulhatsz, akik szakterületükön is aktívan végzik hivatásukat. Mindezek nemcsak a sikeres vizsgához segítenek hozzá, hanem ahhoz is, hogy a munka világába csöppenve valóban helyt tudj állni.

Sorry, we couldn't find any posts. Please try a different search.

További kérdésed van?

Kérdés esetén, kérünk, írj e-mailt, mely megkeresésekre 2 munkanapon belül válaszolunk.

Erdős András Károly

Ügyfélkapcsolati referens
Erdős András, ügyfélkapcsolati referens, a Pannon Kincstár munkatársa

Az alábbi témákkal fordulhatsz hozzám telefonon és e-mailben:

  • a képzés menetével,
  • beiratkozással,
  • gyakorlattal

kapcsolatos tudnivalók, vagy egyéb, a képzéshez fűződő kérdések.

Ügyfélfogadási idő:
Kedd-Péntek: 12:30-16:30
Szombat: 7:30-15:30

Rólunk mondták

Ismerj meg minket jobban!

A Pannon Kincstár Humán Szakképző Központban több mint 15 éve biztosítjuk az utánpótlást a segítő szakmák, valamint a pénzügyi, jogi, logisztikai és más gazdasági szakterületek számára.

Igyekszünk úgy alakítani képzési palettánkat, hogy időben felkészüljünk a változó helyzetekre és mindig magas szintű, piacképes tudást nyújtsunk.

Nézd meg a bemutatkozó videónkat!

Tekintd meg bemutatkozó videónkat! borító. Ismerj meg jobban! Pannon Kincstár

A képzés adatai:

Közbeszerzési szakértő tanfolyam

Közbeszerzési szakértő férfi, üzleti öltözetben áll egy intézmény előtt, kezében egy táblagéppel. Közbeszerzési szakértő képzés a Pannon Kincstárban!

Közbeszerzési szakértő tanfolyam

visszanézhető órákkal és ONLINE jegyzetekkel

A korábbi OKJ 52 343 01 Közbeszerzési referens megszűnt, helyette végezd el megújult tanfolyamunkat, egyéni időbeosztással ONLINE!

A jelentkezésig hátralévő idő:

nap
óra
perc
mp
Közbeszerzési szakértő férfi, üzleti öltözetben áll egy intézmény előtt, kezében egy táblagéppel. Közbeszerzési szakértő képzés a Pannon Kincstárban!

Szombati csoport

6 hónap
149 000 Ft (bruttó)egyösszegű tandíjbefizetés esetén
  • 2025. szeptember 6. - BIZTOSAN INDUL!
Top

Hétköznapi csoport

  • 2025. szeptember 6.

Mit jelent az online képzés?

A képzés során életed ritmusához alkalmazkodva tudd a tanuláshoz szükséges időt is beilleszteni a mindennapokba!

Miről szól a közbeszerzési szakértő képzés

A közbeszerzési szakértő a munkája során mind ajánlatkérői, mind ajánlattevői oldalon alkalmazza a közbeszerzésekről szóló törvényt, annak végrehajtási rendeleteit, valamint a közbeszerzési vonatkozású polgári jogi és pénzügyi jogi szabályokat.

Fizetési lehetőségek

Itt megtalálsz minden információt a képzés fizetési lehetőégeiről, kedvezményekről, amiket igénybe tudsz venni beiatkozáskor.

A képzés menete

Itt megtalálod a szükséges információkat a képzés folyamatáról, amennyiben kérdése lenne, keresd kollégáinkat.

Miből áll a képzés?

Üzenet a jövő szakembereinek – Pákozdi Szilvia gondolatai

Felfedezheted, milyen szemlélet és elhivatottság szükséges a klinikai fogászati higiénikus hivatáshoz. Szó esik a szakma emberközpontú oldaláról, a megelőzés fontosságáról, valamint arról, milyen tudásra és szemléletre van szüksége annak, aki ezt a hivatást választja. Őszinte, inspiráló üzenete leendő tanárodtól.

Jelentkezés menete

Tananyagegységek

Ez a rész bemutatja a közbeszerzési rendszer működését, a közbeszerzésekről szóló törvény (Kbt.) és a kapcsolódó végrehajtási rendeletek logikáját. A résztvevők megismerik a közbeszerzési eljárások főbb típusait, azok alkalmazásának feltételeit, valamint az eljárások tervezésének és előkészítésének lépéseit.
Főbb témák: Közbeszerzési alapfogalmak, eljárásrendek, eljárási fajták kiválasztása, piackutatás és előkészítési stratégiák.

A közbeszerzési jogorvoslati rendszer és a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) eljárásainak megismerése áll a középpontban. A hallgatók gyakorlati példákon keresztül tanulják meg, hogyan készíthető jogorvoslati kérelem, és milyen jogi eszközök állnak rendelkezésre vitás helyzetekben.
Főbb témák: Jogorvoslati lehetőségek, KDB eljárások, jogsértések bejelentése, határidők és jogorvoslati stratégiák.

Ez a modul a közbeszerzéseket érintő polgári jogi és pénzügyi jogi ismereteket öleli fel. Részletesen tárgyaljuk a szerződéskötési szabályokat, a szerződésmódosítás lehetőségeit, valamint a közbeszerzési szerződések sajátosságait.
Főbb témák: Polgári jog alapjai (szerződés, kötelem, szerződésszegés), pénzügyi jogi ismeretek, szerződésmódosítás és -teljesítés.

A résztvevők gyakorlati feladatokon keresztül sajátítják el az ajánlatkérői és ajánlattevői oldal folyamatait. Ide tartozik a beadványok, nyilatkozatok, dokumentációk összeállítása és ellenőrzése, valamint az ajánlatok értékelése és az elektronikus rendszerek használata.
Főbb témák: Dokumentumok előkészítése és kezelése, ajánlatok értékelése, e-közbeszerzés, TED és Közbeszerzési Értesítő követése.

A hallgatók elsajátítják a közbeszerzési hirdetmények előkészítését és közzétételét, valamint a közbeszerzési kommunikáció szabályait. Emellett kiemelt szerepet kap a piaci szereplőkkel való kapcsolattartás és a transzparens kommunikáció.
Főbb témák: Hirdetménytípusok, közzétételi szabályok, kommunikációs stratégia, elektronikus dokumentálás.

Oktatóink

Online foglalkozásaink során aktív tanári jelenlét mellett otthonodból tehetsz szert a naprakész és mély szakmai tudásra. Fontos, hogy óráinkon olyan szakemberektől tanulhatsz, akik szakterületükön is aktívan végzik hivatásukat. Mindezek nemcsak a sikeres vizsgához segítenek hozzá, hanem ahhoz is, hogy a munka világába csöppenve valóban helyt tudj állni.

Sorry, we couldn't find any posts. Please try a different search.

További kérdésed van?

Kérdés esetén, kérünk, írj e-mailt, mely megkeresésekre 2 munkanapon belül válaszolunk.

Tolmácsi Tamás

Ügyfélkapcsolati koordinátor
Tolmácsi Tamás, ügyfélkapcsolati referens, a Pannon Kincstár munkatársa

Az alábbi témákkal fordulhatsz hozzám telefonon és e-mailben:

  • a képzés menetével,
  • beiratkozással,
  • gyakorlattal

kapcsolatos tudnivalók, vagy egyéb, a képzéshez fűződő kérdések.

Ügyfélfogadási idő:
Kedd-Péntek: 12:30-16:30
Szombat: 7:30-15:30

Böngéssz szakmai cikkeink között!

Mire lehetsz képes a megszerzett képesítéssel?

Sorry, we couldn't find any posts. Please try a different search.

Rólunk mondták

Ismerj meg minket jobban!

A Pannon Kincstár Humán Szakképző Központban több mint 15 éve biztosítjuk az utánpótlást a segítő szakmák, valamint a pénzügyi, jogi, logisztikai és más gazdasági szakterületek számára.

Igyekszünk úgy alakítani képzési palettánkat, hogy időben felkészüljünk a változó helyzetekre és mindig magas szintű, piacképes tudást nyújtsunk.

Nézd meg a bemutatkozó videónkat!

Tekintd meg bemutatkozó videónkat! borító. Ismerj meg jobban! Pannon Kincstár

A képzés adatai:

Szociális ápoló és gondozó képzés

Idős hölgy ül az ágy szélén, miközben egy mosolygó szociális ápoló és gondozó tálcán ételt nyújt neki. Szociális ápoló és gondozó képzés a Pannon Kincstárban!
Most 40 000 Ft tandíjkedvezménnyel iratkozhatsz be a szeptemberben induló képzésünk “A csoport”-jára! Beiratkozási határidő: 2025.08.31. Ne maradj le!

Szociális ápoló és gondozó képzés

visszanézhető órákkal és ONLINE jegyzetekkel

A korábbi 34 762 01 Szociális gondozó és ápoló képzés megszűnt, helyette végezd el megújult, államilag elismert szakmai képzésünket ONLINE!

A jelentkezésig hátralévő idő:

nap
óra
perc
mp
Idős hölgy ül az ágy szélén, miközben egy mosolygó szociális ápoló és gondozó tálcán ételt nyújt neki. Szociális ápoló és gondozó képzés a Pannon Kincstárban!

Szombati csoport

12 hónap
339 000 Ftegyösszegű tandíjbefizetés esetén
  • 2025. szeptember 13. – BIZTOSAN INDUL!
Top

Hétköznapi csoport

12 hónap
339 000 Ftegyösszegű tandíjbefizetés esetén
  • 2025. szeptember 13.

Mit jelent az online képzés?

A képzés során életed ritmusához alkalmazkodva tudd a tanuláshoz szükséges időt is beilleszteni a mindennapokba!

Miről szól a szociális ápoló és gondozó képzés

Felsőfokú (Bsc, Msc) végzettséggel rendelkező szociális vagy egészségügyi szakember irányításával végzi feladatait.

Fizetési lehetőségek

Itt megtalálsz minden információt a képzés fizetési lehetőégeiről, kedvezményekről, amiket igénybe tudsz venni beiatkozáskor.

A képzés menete

Itt megtalálod a szükséges információkat a képzés folyamatáról, amennyiben kérdése lenne, keresd kollégáinkat.

A vizsgázás menete

Az órák és gyakorlat elvégzése után tudsz majd vizsgára jelentkezni, olvasd el a szükséges információkat hozzá!

Miből áll a képzés?

Üzenet a jövő szakembereinek – Pákozdi Szilvia gondolatai

Felfedezheted, milyen szemlélet és elhivatottság szükséges a klinikai fogászati higiénikus hivatáshoz. Szó esik a szakma emberközpontú oldaláról, a megelőzés fontosságáról, valamint arról, milyen tudásra és szemléletre van szüksége annak, aki ezt a hivatást választja. Őszinte, inspiráló üzenete leendő tanárodtól.

Jelentkezés menete

Tanulási területek

A tanuló átfogó képet kap a szociális ágazathoz tartozó szolgáltatásokról – beleértve a gyermekjóléti alapellátást, a gyermekvédelmi szakellátást, a javítóintézeti ellátást és a szociális szolgáltatásokat. A képzés célja, hogy a tanuló empatikus, felelősségteljes és emberközpontú szemléletet sajátítson el, amely a testi, szellemi és szociális jólét elősegítését helyezi a középpontba.
A tanulók önismerete, kommunikációs készsége és felelősségérzete folyamatosan fejlődik, miközben megismerkednek a szociális szféra alapértékeivel, az elfogadás és tisztelet fontosságával.

Tantárgyak:

  • Szakmai személyiségfejlesztés
  • Pszichológia
  • Egészségügyi ismeretek
  • Elsősegélynyújtás alapismeretei
  • Társadalomismeret
  • Szociális ismeretek

Ebben a tanulási területben a pozitív életszemlélet kialakítása és a nehézségek hatékony kezelése áll a középpontban. A résztvevők megismerik az életkorok mentálhigiénés sajátosságait, valamint azokat a kommunikációs technikákat, amelyekkel valódi segítő kapcsolatot teremthetnek. Fontos szerepet kap a belső erőforrások feltárása és mozgósítása, miközben a szupervízió segíti a szakmai elakadások feldolgozását.

Tantárgyak:

  • Mentálhigiéné
  • Szakmai kommunikáció és készségfejlesztés
  • Esetmegbeszélés és szupervízió

A szociálpolitikai és jogi alapok mellett a résztvevők rálátást nyernek a társadalmi folyamatokra és az ellátórendszer működésére. Olyan tudást szereznek, amellyel támogatni tudják az egyéneket és családokat a problémáik megoldásában. A digitális eszközök használata és a szociális munka módszereinek elsajátítása révén felkészülnek az adminisztratív és segítő feladatok szakszerű ellátására.

Tantárgyak:

  • Szociálpolitika
  • Jogi ismeretek
  • Társadalomismeret
  • Szociális munka

Az ellátottak szükségleteinek felismeréséhez és a teljes körű, személyre szabott gondozási terv kialakításához ad gyakorlati és elméleti alapokat ez a modul. Megtanítja a különböző ellátási formákhoz kapcsolódó feladatokat, a segédeszközök szakszerű használatát és a gondozás adminisztrációját. Célja, hogy a résztvevők magabiztosan és empatikusan végezzék a gondozási tevékenységeket.

Tantárgyak:

  • Gondozási alapismeretek
  • Gondozási szükségletek felmérése
  • Gondozás az alapellátásban
  • Gondozás a szakosított ellátásban
  • Szociális gondozás adminisztrációja
  • Akadályozottság és segédeszközök

A szocioterápiás és foglalkoztatásterápiás módszerek elsajátítása lehetővé teszi, hogy az ellátottak mindennapjai értékesebbek és motiválóbbak legyenek. A résztvevők megtanulják, hogyan teremtsenek olyan környezetet és programokat, amelyek fenntartják a kliensek önértékelését, önbizalmát és lelki egyensúlyát.

Tantárgyak:

  • Szocioterápia és foglalkoztatásterápia

Az ápolási ismeretek elsajátításával a résztvevők képessé válnak szakszerűen támogatni az ellátottakat, miközben együttműködnek a gyógyító team tagjaival. A betegmegfigyelés, a szakápolási feladatok és az adminisztráció során megszerzett gyakorlat hozzájárul a betegek életminőségének javításához.

Tantárgyak:

  • Ápolási alapismeretek
  • Betegmegfigyelés
  • Szakápolási ismeretek
  • Ápolási adminisztráció

A betegségek okainak, tüneteinek és kezelési lehetőségeinek megismerése biztos alapot ad a szakápolási feladatokhoz. A belgyógyászati, neurológiai, pszichiátriai és geriátriai ismeretek segítenek abban, hogy a résztvevők a holisztikus ápolás szemléletével tudják kísérni és támogatni a betegeket.

Tantárgyak:

  • Belgyógyászati ismeretek
  • Neurológiai és pszichiátriai megbetegedések
  • Kisklinikumi ismeretek
  • Gerontológia, geriátria

Oktatóink

Online foglalkozásaink során aktív tanári jelenlét mellett otthonodból tehetsz szert a naprakész és mély szakmai tudásra. Fontos, hogy óráinkon olyan szakemberektől tanulhatsz, akik szakterületükön is aktívan végzik hivatásukat. Mindezek nemcsak a sikeres vizsgához segítenek hozzá, hanem ahhoz is, hogy a munka világába csöppenve valóban helyt tudj állni.

Sorry, we couldn't find any posts. Please try a different search.

További kérdésed van?

Kérdés esetén, kérünk, írj e-mailt, mely megkeresésekre 2 munkanapon belül válaszolunk.

Tolmácsi Tamás

Ügyfélkapcsolati koordinátor
Tolmácsi Tamás, ügyfélkapcsolati referens, a Pannon Kincstár munkatársa

Az alábbi témákkal fordulhatsz hozzám telefonon és e-mailben:

  • a képzés menetével,
  • beiratkozással,
  • gyakorlattal

kapcsolatos tudnivalók, vagy egyéb, a képzéshez fűződő kérdések.

Ügyfélfogadási idő:
Kedd-Péntek: 12:30-16:30
Szombat: 7:30-15:30

Böngéssz szakmai cikkeink között!

Mire lehetsz képes a megszerzett képesítéssel?

Sorry, we couldn't find any posts. Please try a different search.

Rólunk mondták

Ismerj meg minket jobban!

A Pannon Kincstár Humán Szakképző Központban több mint 15 éve biztosítjuk az utánpótlást a segítő szakmák, valamint a pénzügyi, jogi, logisztikai és más gazdasági szakterületek számára.

Igyekszünk úgy alakítani képzési palettánkat, hogy időben felkészüljünk a változó helyzetekre és mindig magas szintű, piacképes tudást nyújtsunk.

Nézd meg a bemutatkozó videónkat!

Tekintd meg bemutatkozó videónkat! borító. Ismerj meg jobban! Pannon Kincstár

A képzés adatai:

Miért jártok jobban az új szakmai oktatási rendszerrel az OKJ után?

Gyakran fordultok hozzánk azzal a kérdéssel, hogy az új szakmai képzésekkel jobban jártok-e, mint az eddigi OKJ-val? Az átmeneti időszakban bennünk is voltak kérdések, de aztán helyre kerültek a részletek. Már látjuk, hogy egy sokkal hatékonyabb és a számotokra több szempontból is előnyösebb rendszer alakult ki. Megmutatjuk, mi miért örülünk, hogy az új rendszer képzéseit nyújthatjuk nektek!

Viszlát OKJ – Helló új szakmai oktatási rendszer!

Ti is tapasztaltátok, hogy a 2010-es évekre átláthatatlan méretűre duzzadt az OKJ képzések rendszere. Komoly kihívás volt eligazodni és megtalálni, hogy a hasonló csengésű képzésnevek között melyikre lesz szükség a megcélzott szakterületen. Képző központként – látva a nehézségeket – igyekeztünk egyértelművé tenni a lehetőségeket és minden infót megadni ahhoz, hogy a hozzánk jelentkezők könnyen megtalálják az útjukat. De még így is sokszor szembesültünk a szabályozások bonyolultságával, a megfelelés kihívásaival. Az OKJ rendszere tarthatatlanná vált és rengeteg ponton reformra szorult.

A harmadára karcsúsított szakmai listáról szóló első bejelentések után mi is tele voltunk kérdésekkel. Vártuk, figyeltük az újabb híreket, a közlönyökben megjelent rendeleteket. Közben a COVID-helyzet is lelassította az átalakulás folyamatát és sokszor megnehezítette az intézkedéseket. Aztán ahogy telt az idő, úgy vált kézzelfoghatóvá az új rendszer szerkezete – és mi is megnyugodtunk. Már láttuk, hogy még jobb, még hatékonyabb keretek között tudjuk nyújtani nektek a képzéseinket.

Miért jártok jobban?

Egyértelmű, hogy mindenkit ez érdekelt a leginkább: tényleg jobb lesz az új? Most már biztosan mondhatjuk nektek, hogy szerintünk igen! Mutatjuk a szempontokat:

  1. Végzettséget nyújt

Ez eddig még nem különbözik az OKJ-tól, hiszen a korábban elvégzett OKJ-s képzések is államilag elismert végzettséget adnak. Azért tartottuk fontosnak kiemelni, mert sokan aggódtatok az új képzések értéke miatt. Természetesen az új oktatási rendszerben is, a választott pályára lépéshez szükséges államilag elismert végzettséget kapjátok. 

  1. Megfelel a hatályos jogszabályoknak

Ez már egy lényeges különbség, hiszen OKJ-s képzés a hatályos jogszabályok alapján már egyáltalán nem indítható. Olyan előírások léptek életbe, amelyeket már csak az új szakmai oktatási rendszerben elvégzett képzések teljesítenek.

  1. A munkáltatók is elfogadják

Ahogy a bevezetőben írtuk, a korábbi OKJ az utóbbi években már egy kezelhetetlen, önmagán rég túlnőtt kavalkáddá vált. Ezzel együtt a képzései is sokat veszítettek a piaci értékükből. A munkaadók jóval bizalmatlanabbul fogadták az OKJ-tanfolyamos jelentkezőket és egyre inkább „gyorstalpalóként” tekintettek az így szerzett végzettségekre.

Ezzel szemben az új szakmai oktatásokra letisztultabb, átgondolt és megalapozott rendszerként tekintenek, ahol egyértelmű, hogy egy képzés mire irányul, milyen tartalommal működik és milyen tudást ad. 

  1. A legfrissebb tanmenet, a legfrissebb tananyagokkal  

Jogos elvárás, hogy egy most felépült rendszer naprakész ismeretekkel, a jelenleg elérhető leghatékonyabb keretek között működjön. Az új rendszer indulásánál az alapfeltételek között szerepelt, hogy aktuális és frissen fejlesztett tudáscsomagokkal induljon. 

Erre is hatalmas szükség volt már, mert az OKJ ernyője alatt sok képzés nem követte a piac követelményeit és az élet változásait, rengeteg elavult módszer és meghaladott tananyag ragadt a tudástárban. Ezek most mind kikerültek a rendszerből.

  1. Alacsony központi vizsgadíjak

Egy újabb jó hír, hiszen a vizsgák rendszerének átalakításával a díjazási opciók is megváltoztak. A központosított vizsgáztatás lehetővé tette a költségek csökkentését, így lényegesen kedvezőbb díjért jelentkezhettek a záróvizsgára, melynek 50 ezer forint lett a maximuma.

  1. Pótvizsga lehetősége 2022 után

Ez a tétel ugyan csak a jövő évtől kerül bevezetésre, de máris megnyugtató lehetőséget biztosít, mivel 2022. után sem alap sem pót OKJ-s vizsga nem szervezhető.

  1. Online követhetők az órák

A COVID-helyzet minden órát a virtuális térbe száműzött, de miután visszatértünk a normál kerékvágásba, a szükséges óvintézkedések mellett a képzések tanteremben is folyhatnak. Sokaknak azonban továbbra is nehézséget okoz az órák látogatása, hiszen a munka, család és egyéb tennivalók mellett nem könnyű megoldani az egész napos távolléteket. 

Az új oktatási rendszerben ötvöztük a kétféle részvételi lehetőséget és akinek így hatékonyabb, most is online tud bekapcsolódni a képzési napokon. 

  1. Kérhető hozzá a kamatmentes képzési hitel

Tudjuk, hogy ez az egyik legnépszerűbb pont a listán, hiszen kinek nem jön jól egy kis segítség a költségek kigazdálkodásához?! Az OKJ keretében nem volt módotok képzési hitel felvételére, az új oktatási rendszer azonban lehetővé tette, hogy ezzel is segítse és ösztönözze a tanulni vágyókat.

  1. Diákigazolvány is igényelhető

Ez pedig a hitel mellett a másik nagy segítség, hiszen, ha iskolarendszerű képzésekre jelentkeztek, az utazás mellett belépőjegyekhez, programok látogatásához és más kedvezményekhez is tudjátok használni. Már mondanunk sem kell, hogy az eddigi rendszerben nem találkozhattunk hasonló támogatási formával.

A leggyakrabban kapott kérdések és a már megtapasztalt, tényleges előnyök alapján állítottunk össze nektek a legfontosabb szempontokat. Nézzetek szét az új képzések között, gyűjtsétek össze az infókat, és ha szeretnétek belevágni a tanulásba, segítünk megtalálni a legjobb lehetőséget!

Hospice szakápoló, palliatív gondozó képzés

Hospise szakápoló nő egy kerekesszékben ülő, idős beteg hölgy társaságában. Hospise szakápoló képzés a Pannon Kincstárban

Hospice szakápoló, palliatív gondozó képzés

visszanézhető órákkal és ONLINE jegyzetekkel

A korábbi OKJ 55 723 09 Hospice szakápoló képzés megszűnt, helyette végezd el megújult, államilag elismert szakmai képzésünket ONLINE!

A jelentkezésig hátralévő idő:

nap
óra
perc
mp
Hospise szakápoló nő egy kerekesszékben ülő, idős beteg hölgy társaságában. Hospise szakápoló képzés a Pannon Kincstárban

Szombati csoport

7 hónap
250 000 Ftegyösszegű tandíjbefizetés esetén
  • 2025. szeptember 6.
Top

Hétköznapi csoport

7 hónap
250 000 Ftegyösszegű tandíjbefizetés esetén
  • 2025. szeptember 6.

Mit jelent az online képzés?

A képzés során életed ritmusához alkalmazkodva tudd a tanuláshoz szükséges időt is beilleszteni a mindennapokba!

Miről szól a hospice szakápoló, palliatív gondozó képzés

A hospice szakápoló, palliatív gondozó terminális állapotban lévő betegek ápolását, és gondozását végzi, magas szintű empátiával és elhivatottsággal rendelkező szakember.

Fizetési lehetőségek

Itt megtalálsz minden információt a képzés fizetési lehetőégeiről, kedvezményekről, amiket igénybe tudsz venni beiatkozáskor.

A képzés menete

Itt megtalálod a szükséges információkat a képzés folyamatáról, amennyiben kérdése lenne, keresd kollégáinkat.

A vizsgázás menete

Az órák és gyakorlat elvégzése után tudsz majd vizsgára jelentkezni, olvasd el a szükséges információkat hozzá!

Miből áll a képzés?

Üzenet a jövő szakembereinek – Pákozdi Szilvia gondolatai

Felfedezheted, milyen szemlélet és elhivatottság szükséges a klinikai fogászati higiénikus hivatáshoz. Szó esik a szakma emberközpontú oldaláról, a megelőzés fontosságáról, valamint arról, milyen tudásra és szemléletre van szüksége annak, aki ezt a hivatást választja. Őszinte, inspiráló üzenete leendő tanárodtól.

Jelentkezés menete

Tananyagegységek

Ez a képzés a terminális állapotú betegek ápolására és a méltóságteljes életvégi gondoskodásra készít fel. A hangsúly a holisztikus szemléletű ellátáson, az empatikus kommunikáción és a családtagok támogatásán van. A tananyag bemutatja a magyarországi hospice-palliatív ellátórendszer felépítését, a különböző ellátási formák sajátosságait, valamint a jogi és etikai kereteket.

A résztvevők elsajátítják a palliatív és szupportív terápia ápolói vonatkozásait, az utolsó órák ellátásának szakmai és lelki feladatait, valamint a gyász támogatásának módszereit. A multidiszciplináris team (orvos, pszichológus, mentálhigiénés szakember, lelkész) munkájába való bekapcsolódásra is felkészít, kiemelve a csapatmunka fontosságát.

Főbb tantárgyak és témakörök:

  • A magyarországi hospice-palliatív ellátórendszer felépítése, törvényi és finanszírozási háttere, ellátási formák sajátosságai
  • Multidiszciplináris team tagjai, feladatai, jelentősége
  • A palliatív és szupportív terápia orvosi és ápolói vonatkozásai
  • Életvégi ellátással kapcsolatos jogi, etikai vonatkozások
  • Az utolsó órák ellátása, halott ellátása
  • Gyász és gyásztámogatás

Oktatóink

Online foglalkozásaink során aktív tanári jelenlét mellett otthonodból tehetsz szert a naprakész és mély szakmai tudásra. Fontos, hogy óráinkon olyan szakemberektől tanulhatsz, akik szakterületükön is aktívan végzik hivatásukat. Mindezek nemcsak a sikeres vizsgához segítenek hozzá, hanem ahhoz is, hogy a munka világába csöppenve valóban helyt tudj állni.

Sorry, we couldn't find any posts. Please try a different search.

További kérdésed van?

Kérdés esetén, kérünk, írj e-mailt, mely megkeresésekre 2 munkanapon belül válaszolunk.

Horváth Viktória

Ügyfélkapcsolati referens
Horváth Viktória, ügyfélkapcsolati referens, a Pannon Kincstár munkatársa

Az alábbi témákkal fordulhatsz hozzám telefonon és e-mailben:

  • a képzés menetével,
  • beiratkozással,
  • gyakorlattal

kapcsolatos tudnivalók, vagy egyéb, a képzéshez fűződő kérdések.

Ügyfélfogadási idő:
Kedd-Péntek: 12:30-16:30
Szombat: 7:30-15:30

Rólunk mondták

Ismerj meg minket jobban!

A Pannon Kincstár Humán Szakképző Központban több mint 15 éve biztosítjuk az utánpótlást a segítő szakmák, valamint a pénzügyi, jogi, logisztikai és más gazdasági szakterületek számára.

Igyekszünk úgy alakítani képzési palettánkat, hogy időben felkészüljünk a változó helyzetekre és mindig magas szintű, piacképes tudást nyújtsunk.

Nézd meg a bemutatkozó videónkat!

Tekintd meg bemutatkozó videónkat! borító. Ismerj meg jobban! Pannon Kincstár

A képzés adatai:

Diabetológiai szakápoló és edukátor képzés

Diabetológiai szakápoló nő mérőszalaggal és friss zöldségekkel az asztalán konzultál betegével. Diabetológiai szakápoló és edukátor képzés a Pannon Kincstárban!

Diabetológiai szakápoló és edukátor képzés

visszanézhető órákkal és ONLINE jegyzetekkel

A korábbi OKJ 55 723 03 Diabetológiai szakápoló és edukátor képzés megszűnt, helyette végezd el megújult, államilag elismert szakmai képzésünket ONLINE!

A jelentkezésig hátralévő idő:

nap
óra
perc
mp
Diabetológiai szakápoló nő mérőszalaggal és friss zöldségekkel az asztalán konzultál betegével. Diabetológiai szakápoló és edukátor képzés a Pannon Kincstárban!

Szombati csoport

7 hónap
249 000 Ftegyösszegű tandíjbefizetés esetén
  • 2025. szeptember 6. - BIZTOSAN INDUL!
Top

Hétköznapi csoport

7 hónap
249 000 Ftegyösszegű tandíjbefizetés esetén
  • 2025. szeptember 6.

Mit jelent az online képzés?

A képzés során életed ritmusához alkalmazkodva tudd a tanuláshoz szükséges időt is beilleszteni a mindennapokba!

Miről szól a diabetológiai szakápoló és edukátor képzés

A diabetológiai szakápoló és edukátor mind a prevenciós munkában, mind a betegellátásban a szövődmények késleltetésében, illetve az ellátásban team tagként szakmailag magasan képzet- 2/10 ten vesz részt.

Fizetési lehetőségek

Itt megtalálsz minden információt a képzés fizetési lehetőégeiről, kedvezményekről, amiket igénybe tudsz venni beiatkozáskor.

A képzés menete

Itt megtalálsz minden információt a képzés fizetési lehetőégeiről, kedvezményekről, amiket igénybe tudsz venni beiatkozáskor.

A vizsgázás menete

Az órák és gyakorlat elvégzése után tudsz majd vizsgára jelentkezni, olvasd el a szükséges információkat hozzá!

Miből áll a képzés?

Üzenet a jövő szakembereinek – Pákozdi Szilvia gondolatai

Felfedezheted, milyen szemlélet és elhivatottság szükséges a klinikai fogászati higiénikus hivatáshoz. Szó esik a szakma emberközpontú oldaláról, a megelőzés fontosságáról, valamint arról, milyen tudásra és szemléletre van szüksége annak, aki ezt a hivatást választja. Őszinte, inspiráló üzenete leendő tanárodtól.

Jelentkezés menete

Tananyagegységek

A képzés célja, hogy a résztvevők magas szintű szakmai tudással és gyakorlati készségekkel rendelkezzenek a cukorbetegek komplex ellátásában, gondozásában és edukációjában. A diabetológiai szakápoló nemcsak az ápolási feladatokat látja el, hanem aktív szerepet vállal a betegek és hozzátartozóik oktatásában, az életmód-tanácsadásban és a prevencióban. A képzés nagy hangsúlyt fektet a cukorbetegség szövődményeinek felismerésére, kezelésére és megelőzésére.

Főbb tantárgyak és témakörök:

  • A cukorbetegség biológiai és patológiai alapjai – A hasnyálmirigy működése, hormonok szerepe, a diabétesz típusai és kialakulásának folyamata.
  • Akut és krónikus szövődmények ellátása – Hypoglykaemiás és hyperglykaemiás állapotok felismerése, kezelése, megelőzése.
  • Speciális vizsgálatok és diagnosztikai eljárások – Vérvételek, terheléses vizsgálatok, neuropathiás szűrések, Doppler-vizsgálat, vibrációs érzésvizsgálatok.
  • Gyermek- és újszülöttkori diabétesz ellátása – Életkorhoz igazított ápolás és inzulinterápia.
  • Lábápolás és sebkezelés – Diabéteszes láb szakszerű gondozása, benőtt köröm és sebek kezelése.
  • Életmód és étrendi edukáció – Táplálkozási alapelvek, mintaétrendek, tápanyagtáblázatok használata.
  • Önmenedzselés támogatása – Vércukorszint ellenőrzése, inzulinadagolók és modern technológiák (pumpák, CGM) bemutatása.
  • **Egészség

Oktatóink

Online foglalkozásaink során aktív tanári jelenlét mellett otthonodból tehetsz szert a naprakész és mély szakmai tudásra. Fontos, hogy óráinkon olyan szakemberektől tanulhatsz, akik szakterületükön is aktívan végzik hivatásukat. Mindezek nemcsak a sikeres vizsgához segítenek hozzá, hanem ahhoz is, hogy a munka világába csöppenve valóban helyt tudj állni.

Sorry, we couldn't find any posts. Please try a different search.

További kérdésed van?

Kérdés esetén, kérünk, írj e-mailt, mely megkeresésekre 2 munkanapon belül válaszolunk.

Tolmácsi Tamás

Ügyfélkapcsolati koordinátor
Tolmácsi Tamás, ügyfélkapcsolati referens, a Pannon Kincstár munkatársa

Az alábbi témákkal fordulhatsz hozzám telefonon és e-mailben:

  • a képzés menetével,
  • beiratkozással,
  • gyakorlattal

kapcsolatos tudnivalók, vagy egyéb, a képzéshez fűződő kérdések.

Ügyfélfogadási idő:
Kedd-Péntek: 12:30-16:30
Szombat: 7:30-15:30

Rólunk mondták

Ismerj meg minket jobban!

A Pannon Kincstár Humán Szakképző Központban több mint 15 éve biztosítjuk az utánpótlást a segítő szakmák, valamint a pénzügyi, jogi, logisztikai és más gazdasági szakterületek számára.

Igyekszünk úgy alakítani képzési palettánkat, hogy időben felkészüljünk a változó helyzetekre és mindig magas szintű, piacképes tudást nyújtsunk.

Nézd meg a bemutatkozó videónkat!

Tekintd meg bemutatkozó videónkat! borító. Ismerj meg jobban! Pannon Kincstár

A képzés adatai:

Fogászati asszisztens képzés

Női fogászati asszisztens mosolyogva használ egy táblagépet, miközben a fogorvos egy pácienst kezel. Fogászati asszisztens képzés a Pannon Kincstárban!
Most 60 000 Ft tandíjkedvezménnyel iratkozhatsz be a szeptemberben induló képzésünk “A csoport”-jára! Beiratkozási határidő: 2025.08.31. Ne maradj le!

Fogászati asszisztens képzés

visszanézhető órákkal és ONLINE jegyzetekkel

A korábbi OKJ 54 720 02 Fogászati asszisztens képzés megszűnt, helyette végezd el megújult, államilag elismert szakmai képzésünket ONLINE!

A jelentkezésig hátralévő idő:

nap
óra
perc
mp
Női fogászati asszisztens mosolyogva használ egy táblagépet, miközben a fogorvos egy pácienst kezel. Fogászati asszisztens képzés a Pannon Kincstárban!

A csoport

12 hónap
549 000 Ftegyösszegű tandíjbefizetés esetén
  • 2025. szeptember 13. – BIZTOSAN INDUL!
Top

B csoport

5 hónap
370 000 Ftegyösszegű tandíjbefizetés esetén
  • 2025. november 21.

Mit jelent az online képzés?

A képzés során életed ritmusához alkalmazkodva tudd a tanuláshoz szükséges időt is beilleszteni a mindennapokba!

Miről szól a fogászati asszisztens képzés

A fogászati asszisztens a fogorvos irányítása és ellenőrzése mellett segédkezik a mindennapi fogászati kezeléseknél, beavatkozásoknál. 

Fizetési lehetőségek

Itt megtalálsz minden információt a képzés fizetési lehetőégeiről, kedvezményekről, amiket igénybe tudsz venni beiatkozáskor.

A képzés menete

Itt megtalálod a szükséges információkat a képzés folyamatáról, amennyiben kérdése lenne, keresd kollégáinkat.

A vizsgázás menete

Az órák és gyakorlat elvégzése után tudsz majd vizsgára jelentkezni, olvasd el a szükséges információkat hozzá!

Miből áll a képzés?

Üzenet a jövő szakembereinek – Pákozdi Szilvia gondolatai

Felfedezheted, milyen szemlélet és elhivatottság szükséges a klinikai fogászati higiénikus hivatáshoz. Szó esik a szakma emberközpontú oldaláról, a megelőzés fontosságáról, valamint arról, milyen tudásra és szemléletre van szüksége annak, aki ezt a hivatást választja. Őszinte, inspiráló üzenete leendő tanárodtól.

Jelentkezés menete

Tanulási területek

Az egészségügyi ágazati alapoktatásban olyan alapvető ismeretekkel találkozhatsz, amelyek elengedhetetlenek az egészségügyi ellátás területén történő munkavégzéshez. A tanulók átfogó képet kapnak a betegellátás alapelveiről, megismerik az emberi test felépítését, az egészségügyi ellátórendszer működését, valamint az ápolási és gondozási beavatkozások helyes kivitelezését.

Kiemelt hangsúlyt kap az etikus és empatikus hozzáállás, a betegjogok tiszteletben tartása, valamint a munkavédelem-betegbiztonság alapelvei. A tananyag során a tanulók nemcsak elméletben sajátítják el a szükséges tudást, hanem demonstrációstermi környezetben – szimulációs skill gyakorlatokon – is alkalmazzák azt. Célunk, hogy a diákok magabiztos, felelősségteljes és felkészült segítőként léphessenek be az egészségügyi pályára.

Tantárgyak:

  • Munkavállalói ismeretek
  • Munkavállalói idegen nyelv
  • Egészségügyi etikai és betegjogi alapismeretek
  • Kommunikáció alapjai
  • Egészségügyi terminológia
  • Az emberi test felépítése
  • Elsősegélynyújtási alapismeretek
  • Munka-balesetvédelem, betegbiztonság
  • Alapápolás-gondozás
  • Irányított gyógyszerelés
  • Komplex klinikai szimulációs gyakorlat

A Klinikumi képzési szakasz az alap- és társadalomtudományok, az egészségügyi alapozó ismeretek mellett izgalmas bepillantást nyújt a belgyógyászat, sebészet, neurológia, pszichiátria, geriátria és azok határterületeinek világába.

Megismerkedhettek azokkal a betegségekkel és kórképekkel, amelyekkel a leggyakrabban találkozhatnak az egészségügyi gyakorlatban. A cél, hogy a diákok magabiztosan mozogjanak a klinikai gondolkodás alapjai között, és felismerjék a tünetek mögött rejlő okokat és összefüggéseket.

Figyelemfelkeltő, gyakorlatias és nélkülözhetetlen minden jövőbeli egészségügyi szakember számára.

Tantárgyak:

  • Szakmai kémiai és biokémiai alapok
  • Szakmai fizikai és biofizikai alapok
  • Egészségügyi informatika
  • Sejtbiológia
  • Emberi test és működése
  • Alapvető higiénés rendszabályok
  • Általános ápolástan és gondozástan
  • Általános laboratóriumi alapismeretek
  • Rehabilitációs alapismeretek és fizioterápia
  • Szociológia alapjai
  • Pszichológia alapjai
  • Népegészségtan, egészségfejlesztés
  • Pedagógiai - betegoktatási alapismere- tek
  • Belgyógyászat és ápolástana
  • Sebészet és ápolástana
  • Kisklinikumi ismeretek és ápolástanuk
  • Szülészet-nőgyógyászat klinikuma
  • Neurológia klinikuma
  • Pszichiátria klinikuma
  • Geriátria klinikuma

A Fogászati szakmai ismeretek képzési szakasz ablakot nyit a fogászat világára: a tanulók megismerik az emésztőrendszer felső szakaszának anatómiáját és működését, valamint elmélyülnek a fogászat különböző szakterületeinek izgalmas mozgalmas mindennapjaiban.

Ez már az a szakmaspecifikus szakasz, amelynek során betekintést nyernek a fogászati osztályok működésébe, a betegellátás lépéseibe, a kezelési protokollokba, és elsajátítják a fogászati asszisztens gyakorlati feladatait is legyen szó felnőtt vagy gyermekellátásról. Az elméleti tudást valós helyzetekben alkalmazhatják, így már a tanulmányaik alatt aktív részeseivé válhatnak a fogászati csapat munkájának.

Együtt ismerjük meg a mosolyok mögött rejlő precíz munkát.

Tantárgyak:

  • Fogászati anatómia, élettan
  • Műszertan
  • Infekciókontroll
  • Adminisztráció
  • Prevenció
  • Konzerváló fogászat
  • Parodontológia
  • Szájsebészet, dentoalveoláris sebészet, implantológia
  • Gyermekfogászat, fogszabályozás
  • Fogpótlástan
  • Radiológia

Oktatóink

Online foglalkozásaink során aktív tanári jelenlét mellett otthonodból tehetsz szert a naprakész és mély szakmai tudásra. Fontos, hogy óráinkon olyan szakemberektől tanulhatsz, akik szakterületükön is aktívan végzik hivatásukat. Mindezek nemcsak a sikeres vizsgához segítenek hozzá, hanem ahhoz is, hogy a munka világába csöppenve valóban helyt tudj állni.

Sorry, we couldn't find any posts. Please try a different search.

További kérdésed van?

Kérdés esetén, kérünk, írj e-mailt, mely megkeresésekre 2 munkanapon belül válaszolunk.

Horváth Viktória

Ügyfélkapcsolati referens
Horváth Viktória, ügyfélkapcsolati referens, a Pannon Kincstár munkatársa

Az alábbi témákkal fordulhatsz hozzám telefonon és e-mailben:

  • a képzés menetével,
  • beiratkozással,
  • gyakorlattal

kapcsolatos tudnivalók, vagy egyéb, a képzéshez fűződő kérdések.

Ügyfélfogadási idő:
Kedd-Péntek: 12:30-16:30
Szombat: 7:30-15:30

Böngéssz szakmai cikkeink között!

Mire lehetsz képes a megszerzett képesítéssel?

Sorry, we couldn't find any posts. Please try a different search.

Rólunk mondták

Ismerj meg minket jobban!

A Pannon Kincstár Humán Szakképző Központban több mint 15 éve biztosítjuk az utánpótlást a segítő szakmák, valamint a pénzügyi, jogi, logisztikai és más gazdasági szakterületek számára.

Igyekszünk úgy alakítani képzési palettánkat, hogy időben felkészüljünk a változó helyzetekre és mindig magas szintű, piacképes tudást nyújtsunk.

Nézd meg a bemutatkozó videónkat!

Tekintd meg bemutatkozó videónkat! borító. Ismerj meg jobban! Pannon Kincstár

A képzés adatai:

Betegkísérő képzés

Maszkot viselő fiatal betegkísérő nő tol egy kerekesszékben ülő, maszkot viselő idős férfit. Betegkísérő képzés a Pannon Kincstárban!

Betegkísérő képzés

visszanézhető órákkal és ONLINE jegyzetekkel

A korábbi OKJ 31 723 01 Betegkísérő képzés megszűnt, helyette végezd el megújult, államilag elismert szakmai képzésünket ONLINE!

A jelentkezésig hátralévő idő:

nap
óra
perc
mp
Maszkot viselő fiatal betegkísérő nő tol egy kerekesszékben ülő, maszkot viselő idős férfit. Betegkísérő képzés a Pannon Kincstárban!

Szombati csoport

4 hónap
99 000 Ftegyösszegű tandíjbefizetés esetén
  • 2025. szeptember 6.
Top

Hétköznapi csoport

4 hónap
99 000 Ftegyösszegű tandíjbefizetés esetén
  • 2025. szeptember 6.

Mit jelent az online képzés?

A képzés során életed ritmusához alkalmazkodva tudd a tanuláshoz szükséges időt is beilleszteni a mindennapokba!

Miről szól a betegkísérő képzés

A betegkísérő orvosi beutalás alapján, egészségügyi szakkíséretet nem igénylő esetekben betegszállítási feladatokat végez egészségügyi vizsgálat, kezelés, valamint ellátás céljából. 

Fizetési lehetőségek

Itt megtalálsz minden információt a képzés fizetési lehetőégeiről, kedvezményekről, amiket igénybe tudsz venni beiatkozáskor.

A képzés menete

Itt megtalálsz minden információt a képzés fizetési lehetőégeiről, kedvezményekről, amiket igénybe tudsz venni beiatkozáskor.

A vizsgázás menete

Az órák és gyakorlat elvégzése után tudsz majd vizsgára jelentkezni, olvasd el a szükséges információkat hozzá!

Miből áll a képzés?

Üzenet a jövő szakembereinek – Pákozdi Szilvia gondolatai

Felfedezheted, milyen szemlélet és elhivatottság szükséges a klinikai fogászati higiénikus hivatáshoz. Szó esik a szakma emberközpontú oldaláról, a megelőzés fontosságáról, valamint arról, milyen tudásra és szemléletre van szüksége annak, aki ezt a hivatást választja. Őszinte, inspiráló üzenete leendő tanárodtól.

Jelentkezés menete

Tananyagegységek

A modul átfogó elméleti alapokat nyújt a betegszállítás és -mozgatás biztonságos kivitelezéséhez. Témái között szerepelnek az etikai és jogi előírások, a fertőzésmegelőzés (aszepszis-antiszepszis), a munkavédelmi elvek, valamint az elsősegélynyújtás protokolljai. A résztvevők elsajátítják a helyszínbiztonság felmérésének, az ABCDE betegvizsgálatnak, a betegpozícionálásnak és a szállíthatóság megítélésének elméleti alapjait.

Ez a rész a mozgásképtelen vagy segítségre szoruló betegek szakszerű mozgatására, pozicionálására és szállítására koncentrál. Gyakorlati helyzeteken keresztül sajátíthatók el a különféle betegmozgató eszközök (pl. kerekesszék, hordágy) használata, az immobilizációs technikák, valamint az alap- és emelt szintű újraélesztési feladatok (xBLS, AED). A hallgatók életszerű szimulációk során gyakorolhatják a betegbiztonság szempontjából kritikus műveleteket és az elsősegélynyújtás gyakorlati kivitelezését.

Oktatóink

Online foglalkozásaink során aktív tanári jelenlét mellett otthonodból tehetsz szert a naprakész és mély szakmai tudásra. Fontos, hogy óráinkon olyan szakemberektől tanulhatsz, akik szakterületükön is aktívan végzik hivatásukat. Mindezek nemcsak a sikeres vizsgához segítenek hozzá, hanem ahhoz is, hogy a munka világába csöppenve valóban helyt tudj állni.

Sorry, we couldn't find any posts. Please try a different search.

További kérdésed van?

Kérdés esetén, kérünk, írj e-mailt, mely megkeresésekre 2 munkanapon belül válaszolunk.

Juhász László

Ügyfélkapcsolati referens
Juhász László, ügyfélkapcsolati referens, a Pannon Kincstár munkatársa