Sokszorosan megtérül az alapok tanulására fordított idő

Fogászati asszisztens képzés visszanézhető órákkal és online jegyzetekkel a Pannon Kincstár intézményében. Sokszorosan megtérül az alapok tanulására fordított idő. Mosolygós segítő a fogorvossal és egy pácienssel.

Sokszorosan megtérül az alapok tanulására fordított idő

A fogászat a kiemelt, frekventált területek közé tartozik az egészségügyön belül. Népszerű pálya, vonzó, tiszta közegben, folyamatos fejlődési lehetőséggel, tervezhető karrierrel. Az alaptudás megszerzéséhez az elmélet, az összefüggések megértése és a gyakorlat egyaránt szükséges, de aki nem sajnálja az időt és energiát, sokkal könnyebben boldogul majd a ráépülő ismeretekkel.

Kell egy jó tudásbázis

A fogorvos segítője, a biztos háttér, a jobb kéz, ami mindig tudja, mit csinál a bal – ezekkel a meghatározásokkal találkozunk leggyakrabban, vagy ahogy korábbi bejegyzésünkben írtuk: „A jó fogászati asszisztens segédpilóta, aki működteti a rendszert.”

Minden első számú segítőnek – segédpilótának, első tisztnek, helyettesnek, titkárnak, tanácsadónak és asszisztensnek – biztos tudással kell rendelkeznie a területén, hogy pont akkor és pont azt a szakmai támogatást nyújtsa, amit a helyzet megkíván. A rendelőre értelmezve: ami a páciens ellátásához szükséges, és amit ahhoz a fogorvos kér.

Ez a kétfelé teljesítés alapos odafigyelést és gyors kapcsolást igényel. Ahhoz pedig, hogy ez készségszinten jöjjön, érdemes az alapismeretek megszerzésébe beletenni a maximális energiát.

„Meg kell tanulni életben maradni – mondja Dr. Al-Katib Kamil, fogszakorvos, egyéni vállalkozó, felkért előadó –, ami azt jelenti, hogy egészségügyi pályáról lévén szó, elvárt a megfelelő önállóság. Ehhez nyújt segítséget az az alaptudás, illetve iskolai rendszer, ami tanulóinkra vár. Mi magunkra vállaljuk azt, hogy az elméleti ismereteken túl, olyan emberi skillek felvértezését is megalapozzuk, amikhez a későbbiekben mindig vissza lehet nyúlni.”

Fókuszpontok a képzésben

A jelentkezéshez érettségi bizonyítvány szükséges, illetve igazolás az egészségügyi alkalmasságról, amit a foglalkozás-egészségügyi szakellátó hely állít ki.

A Pannon Kincstárban 2-3 havonta indított képzés 10 hónapon át tart, heti rendszerességgel, szombati napokra ütemezett oktatással. A tanórák 8:00 és 18:00 óra között zajlanak.

Az oktatás hatékonyságát saját rendelői, székes demonstrációs terem segíti, ahol a tanulók az elméleti képzéshez kapcsolódóan gyakorlati oktatást is kapnak. A praktizáló fogorvos és klinikai fogászati higiénikus tanárokkal készült videók is hasznos segédanyagai a képzésnek.

„Az első hónapokban sok az alapinformáció, de az az idő, amit az összefüggések megtanulására fordítanak, sokszorosan megtérül. – erősíti meg Pákozdi Szilvia szakoktató (Zuglói Egészségügyi Szolgálat, BARDENT Kft., Kavics Dental) – Éppen ezért nagy hangsúlyt fektetek az ok-okozati lépések megértésére, és szívesen elmagyarázom akár többször is, megmutatom többféle szemszögből, sokszor vizuális megoldásokkal. Mert aki egyszer megértette ezeket az alapösszefüggéseket, az már biztosan tudni fogja.”

A vizualizálva átadott információ gyorsabban beépül és sokáig megmarad. A végzett tanulók később, már a szakmai munkájuk során is gyakran visszajelzik, hogy a mai napig emlékeznek arra, amit ilyen formában megtanultak. – meséli lelkesen Pákozdi Szilvia – „Biztatom is a hallgatóimat, hogy az általános alapismeretek nehezebb részeinél se keseredjenek el, mert gyorsan a helyére kerül minden és nagyon hasznosak lesznek ezek az anyagok a szakma teljes elsajátításához.”

A végzett fogászati asszisztensek sokrétű feladatokat képesek ellátni a fogorvosi rendelőben.

A szervező, előkészítő, adminisztratív feladatokon túl segítséget nyújtanak a diagnosztikai vizsgálatokban; fogászati, fogszabályozási, sebészeti beavatkozásokban; prevenciós feladatokban; a kezelt betegek megfigyelésében; sürgősségi ellátásban; műtétek előkészítésében. Ügyelnek a rendelő megfelelő higiéniájára, a színvonalas és biztonságos betegellátáshoz szükséges környezetre.
Egyszerre figyelnek a páciens lelki és fizikai állapotára, igényeire és a fogorvos keze alá dolgoznak, hogy a folyamatok zökkenőmentesen működjenek.

„Akármerre megyek, mindig találkozom Pannonosokkal” – mondja Pákozdi Szilvia, aki nagy örömmel tekint a hosszútávú kapcsolatokra a már végzett csoportokkal. „Az iskolán túl is igyekszünk segíteni őket, hiszen a kialakult bizalom később is megmarad. Tartjuk a kapcsolatot, támogatjuk egymást szakmai megbeszélésekkel. Nagyon jó és aktív közösségek alakultak így az online térben is. Már a képzésen arra biztatjuk őket, hogy tanuljanak egymástól is és ápolják a kapcsolatot. És mi sem engedjük el a kezüket később sem.”

Dr. Al-Katib Kamil

Fogszakorvos

 

Pákozdi Szilvia

Zuglói egészségügyi szolgálat BARDENT Kft.; Kavics Dental

A tanlaborból indul a gyógyszerkészítés útja

Gyógyszertári asszisztens képzés visszanézhető órákkal és online jegyzetekkel a Pannon Kincstár iskolában. A tanlaborból indul a gyógyszerkészítés útja.

A szakmai helytállás lényege, hogy a gyógyszertári asszisztens ismerje az anyagokat és eszközöket, amelyekkel dolgozik, és mindent megfelelően dokumentáljon. A gyógyszerkészítés praktikus tudásához az elméleti háttér mellé sok gyakorlat kell, éppen ezért nehéz lenne nekivágni a pályának a tanlabor alapozó órái nélkül.

Az első kilométer

A gyógyulás folyamatába sokszor szinte észrevétlenül kapcsolódnak be segítő kezek. Kaput nyitunk a gyógyulás felé című posztunkban írtunk bővebben a gyógyszertári asszisztensek munkájának fontosságáról, és arról, milyen területeken, mennyiféle formában tudják támogatni az egészségünket, mindennapi jóllétünket.

Hogyan készülnek fel a tanulók erre a sokrétű feladatra? Honnan indul a szakmai út? – Ezúttal a pálya első kilométerkövéig tartó szakaszra, a képzésre nézünk rá.

A jelentkezés előfeltételei az érettségi bizonyítvány és a foglalkozás-egészségügyi szakellátó hely által kiállított egészségügyi alkalmassági igazolás. A Pannon Kincstárban 2-3 havonta indul képzés, 10 hónapon át tart és az órák heti rendszerességgel, szombati napokra ütemezve 08:00 és 18:00 óra között zajlanak.

A tiszta patikai környezet, az esztétikus termékek, a gyógyszerkészítés izgalmas világa sokak számára vonzó. A jelentkezők között vannak olyanok is, akik nem egészségügyi alapoktatásból érkeznek, de a szakterület különlegessége, a pályában rejlő fejlődés és a biztos munka lehetősége megszólította őket.
„Éppen azért, mert a tanulók többféle középiskolából, vagy akár pályamódosítóként jönnek, a képzésben az alapozó modult az általános egészségügyi ismeretek adják. Ez több szempontból is hasznos. Egyrészt így tudunk a csoportokban mindenki számára egységes tudásbázist létrehozni. Másrészt az alapmodulok illeszthetők és a későbbiekben átjárhatóságot biztosítanak más szakterületek felé, ha valaki módosítani szeretne a célirányán, vagy bővítené a saját szakmai palettáját.” – mondja Dr. Tófeji Mária szakoktató, a budapesti Eötvös Patika beosztott gyógyszerésze.

Gyógyító alkotás

Az első év intenzív, sok elmélettel, alapozó tárgyakkal és gyakorlati munkával. A gyógyszerkészítéshez szükséges praktikus tudás megszerzéséhez nyújt segítséget az iskolai tanlabor. Itt alapozzák meg a szakmai munkájukat a tanulók, és olyan indítást kapnak, amelyre a vizsgán és később a mindennapi feladataikban is nagy szükségük lesz.
„Egy jól felkészült asszisztens ismeri az anyagokat és az eszközöket, hogy a gyógyszerek, gyógyszerformák elkészítésében helyt tudjon állni. – hangsúlyozza Tóth Jánosné Vera néni, a fitomedicina, a gyógyszertechnológia és a gyógyászati segédeszközök szakterületek szakoktatója – A méréshez, mérőeszköz kezeléshez szükséges odafigyelést, pontosságot is meg kell tanulnia. Ezekre akkor is szüksége lesz, ha végül nem patikában, hanem egy laboratóriumban vagy más hasonló intézményben fog dolgozni.”

Az iskola saját tanműhelyében végzett gyakorlatok során a tanulók felkészülnek arra, hogyan készítsenek majdani patikai munkájuk során kenőcsöt, fül- és orrcseppet, kúpot, hintőporokat és hogyan végezzék az elválasztó műveleteket: a desztillálást, dekantálást, szitálást és szűrést.

Folyamatok papíron és lélekben

A képzés a leendő munkakörrel járó adminisztratív és dokumentációs feladatokra is felkészít. „A technológia mellett nagyon fontos az ügyvitel is, ráadásul meg kell tanulniuk úgy dokumentálni, hogy a minőségbiztosítás szempontjai is teljesüljenek. – emeli ki Dr. Mátyássi Marcell gyógyszerész, szakoktató – Mivel az asszisztensek gyógyszertáron kívül is forgalmazott, vény nélkül kapható gyógyszereknél, étrendkiegészítőknél már végezhetnek expediálást, igyekszem arra sarkallni őket, hogy folyamatosan bővítsék a háttértudásukat. Így tudnak majd minél több hasznos információt átadni a betegeknek.”

A felkészítésben a tananyagok átadásán túl az emberi dolgok is sokszor szerepet kapnak. A tíz hónap során néha előfordulhat egy-egy elakadás. Az oktatók ilyenkor a saját pályafutásuk tapasztalataiból merítve nyújtanak támogatást. Ahogy Dr. Tófeji Mária mondja: „Ha a lélek szorul ápolásra, akkor egy picit megállunk. Megnézzük, mi miatt érzi bizonytalanul magát a tanuló, és igyekszem segíteni.”

További kilométerkövek

A képzés ideje alatt kialakult jó kapcsolatok a bizonyítvány megszerzését követően is megmaradnak. Vera néninél is gyakran cseng a telefon, érkeznek levelek, üzenetek: „Hatalmas öröm nekem, amikor sorra megkeresnek, beszámolnak az eredményeikről, vagy a véleményemet kérik egy aktuális szakmai kérdésben, és megosztják velem a sikereiket.”

A sikerek ugyanis nem maradnak el. A szorgalmas munkaerő hamar eredményekre váltja a befektetett energiát. Dr. Mátyássi Marcell így foglalja össze a képzésre jelentkező leendő munkatársaknak: „Az elhivatott szakemberekből hiány van a pályán. Aki jó, azt megbecsülik a munkahelyén, anyagilag is elismerik, és tervezhető karrier vár rá. A betegek megfelelő ellátásában mindig szükség lesz a gyógyszerekhez értő szakemberekre.”

 

dr. Tófeji Mária beosztott gyógyszerész, Eötvös Patika Budapest Pannon Kincstár, oktató

Dr.  Tófeji Mária

beosztott gyógyszerész, Eötvös Patika Budapest

 

Dr. Mátyássi Marcell

gyógyszerész, egyéni vállalkozó

Együtt készülünk fel egy értő és segítő pályára

Rózsaszín felsős tanító hölgy áll ölbe tett kézzel tanítványai előtt az iskolában. Pannon Kincstár

Együtt készülünk fel egy értő és segítő pályára

A pedagógiai és családsegítő munkatárs két irányban segíti a pedagógiai munkát: részt vesz az oktatási feladatok előkészítésében és odafigyel a gyerekek igényeire, problémáira. Ezúttal azt járjuk körül, hogyan készít fel erre az összetett munkára a szakképzés.

Segítő szerepben iskola és család között című bejegyzésünkben foglalkoztunk vele, mit is jelent ez a  koordináló tevékenység a mindennapokban. A pedagógiai és családsegítő munkatárs dolgozhat óvodákban, iskolákban, egyéb köznevelési intézményekben. A munkáját felsőfokú végzettségű pedagógus irányítja, a vezetővel egyeztetve – így egy szakmai teamként működnek az intézményen belül. A keretet a tanrend és a belső szabályok, ütemezések adják, ezen belül viszont egy különleges szabadságfokkal jár a munkakör, hiszen támogató közegben kellő teret ad a saját kreativitásnak, egyedi módszereknek.

Felkészül: legújabb hallgatónk

A Pedagógiai és családsegítő munkatárs képzésre jelentkezés feltétele az érettségi bizonyítvány. A tanfolyam a Pannon Kincstárban félévente indul, nyolc hónapon át tart és hogy a tanórák látogatása munka mellett se jelentsen gondot, a képzés szombati napokon, 8:00 és 18:00 óra között zajlik.

„Csupa olyan oktatók vagyunk a csapatban, akik nyakig benne vagyunk a mindennapi gyakorlatban is. – emeli ki Földes Petra pedagógiai szakoktató, az Új Pedagógiai Szemle szerkesztője – Ha összeadjuk a szakmai tapasztalatunkat, teljesen lefedjük a gyermekkor életszakaszait, kisgyermektől egészen a kamaszkorig.”

A képzés további nagy erőssége, hogy minden hallgatónknak tudunk gyakorlati helyet biztosítani, annak köszönhetően, hogy több intézményvezető is óraadó tanárunk.

Eszköztár az iskolatáskában

Mivel a pedagógiai segítő munkatárs aktívan közreműködik az óvodai-iskolai tevékenységek, foglalkozások, tanítási órák előkészítésében és lebonyolításában, nagyon fontos a mindezekre irányuló alapképességek megerősítése. Ilyen a köznyelvi és szakmai szövegek megértése, megírása, a témákhoz kapcsolódó információgyűjtés, a pontos adminisztratív munka és a megfelelő kommunikáció.

„A pedagógiai asszisztens egy különleges szereplő az intézmény és a családok között, ezért a képzésben igyekszünk megtámogatni azt a képességét, hogy minden irányban jól tudjon kommunikálni: a vezető, a kollégák, a gyerekek és a szülők felé is.” – hangsúlyozza Földes Petra.

Nagyon fontos, hogy mind a kommunikációjával, mind a pedagógiai munkát támogató tevékenységével jól tudja segíteni a gyerekeket, külön kiemelve a speciális nevelésű igényű és a hátrányos szociokulturális környezetből érkező tanulókat. Ahogy a pályán, úgy már a képzés során is kulcsfogalmak az elfogadás, az empátia, a tolerancia, a konfliktusok feloldása, a szakmai és etikai szabályok, értékek.

„Amit mindig kiemelek a hallgatóim számára, hogy a pedagógiai és családsegítő munkatárs nem lehet jelen a munkájában kritikai attitűddel. Értékelő hozzáállás helyett ÉRTŐ és SEGÍTŐ attitűdre van szükség. Ennek a megerősítésében igyekszem segíteni őket sok-sok tapasztalat és ismeret átadásával.” – mondja Földes Petra.

Közös tanulás, közös út

A képzés során összekovácsolódnak a csoportok. Erre ösztönöznek az oktatók is, hiszen a behozott tapasztalatok, ismeretek tovább növelik a közös tudástárat. „Bátorítjuk is a csapatokat, hogy egymás között osszák meg a tudást, hozzanak be minél több esetet, kérdést, amit aztán együtt feldolgozhatunk, hiszen ebből rengeteg pluszt kapnak mindannyian, és ehhez adjuk még mi oktatók a szakmai anyagokat.”

A közös felkészülés eredményessége a vizsgákon is látszik, az országos 4,38-as átlaghoz képest a Pannon Kincstár végzős pedagógiai asszisztensei 4,86-os átlaggal teljesítenek. A tapasztatok pedig azt mutatják, hogy a barátságok és a szakmai támogatás a képzés után is megmaradnak – egymáshoz és az oktatókhoz is gyakran fordulnak a napi munka során felmerülő kérdésekkel. Vagyis az egykori csoporttagok tovább kísérik egymást a közösen megalapozott pályán.

 

Földes Petra

szerkesztő, Új Pedagógiai Szemle

A masszázs mellett fontos, hogy rendszerben lássuk az egészet

Gyógymasszőr képzés visszanézhető órákkal és online jegyzetekkel. Pannon Kincstár. A masszázs mellett fontos, hogy rendszerben lássuk az egészet. Szakmai cikk az egészségügyben. Masszőr kezeli a női páciens vállát.

A masszázs mellett fontos, hogy rendszerben lássuk az egészet

Értő hallgatás, empátia, hozzá pedig kellő fizikum, hiszen a mindennapi terhelést bírni kell. A gyógymasszőr mindennapjai a segítségnyújtás, a testi-lelki megújulást szolgáló kezelések körül zajlanak. Népszerű és elismert szakma, keresett tudás, amely sok elméleti és gyakorlati ismeretet igényel – vagyis kellenek a biztos alapok.

Építkezés előtt

A pálya vonzerejéről, kihívásairól, a sokféle irányról és lehetőségéről A gyógyító értintéshez értő hallgatást adunk című posztban írtunk részletesebben. A szakma elsajátításához a fogásokon, módszereken túl kiterjedt és sokrétű ismeretanyagra van szükség. Ezek adják azt a biztos alapot, amelyre a későbbiekben építkezni tudunk.

„Az anatómiával, fizikai felépítéssel tökéletesen tisztában kell lennünk. Ismernünk kell az eszközöket, anyagokat és tudnunk kell használni ezeket, hiszen csak így tudunk az orvosi utasításokat követő, megfelelő kezelést nyújtani.” – mondja Niedermüller Péter, gyógymasszőr, szakoktató.

A képzés előfeltétele az érettségi bizonyítvány, emellett a jelentkezéshez szükséges a foglalkozás-egészségügyi szakellátó hely által kiállított egészségügyi alkalmassági igazolás is. Népszerű képzésről lévén szó, 2-3 havonta indulnak csoportok a Pannon Kincstárnál. A tanfolyam ideje 10 hónap, heti rendszerességgel, szombati napokra ütemezve, hogy a munkába járók számára is megoldható legyen az óralátogatás. Az oktatási napokon 8:00-tól 18:00 óráig tartanak a tanórák.

Bővülő látószög

„Már a képzés során sem csupán a mozgásszervi jelenségekkel foglalkozunk. A fókusz sokkal nagyobb. – hangsúlyozza Niedermüller Péter – A szakma folyamatosan fejlődik, új módszerek, új irányok, új anyagok lépnek be. Az innovációkkal lépést tartani munka mellett persze nehezebb és sok egyéni felkészülést igényel. Azonban aki megfelelően elsajátította az alapokat, az új helyzetekkel is könnyebben megbirkózik.”

A nagyobb fókuszban pedig olyan különleges ismeretek is szerepelnek, mint például a fürdők működése, a tangentor használata, az iszap-, balneo- és hidroterápiás kezelések, gyógynövényes és szénsavas fürdőkezelések, súlyfürdő és trakciós kezelések, hőlégkamrás, gőzkamrás és szauna kezelések. A képzést elvégző hallgatók megtanulják a gyógymasszázs, a svédmasszázs, a frissítő masszázs alapfogásait, az aromaterápiás masszázst. A teljes test és az egyes testtájak masszírozásában a különleges masszázsfajták alkalmazását, nyirokmasszázst, passzív kimozgatást és reflexzóna masszázst.

Képesek lesznek állapotfelmérést végezni és a szakorvos iránymutatása alapján az elméleti képzés során elsajátított reumatológiai, ortopédiai, traumatológiai betegségeket kezelni. Aki később egészségügyi intézményben helyezkedik el, csapatban dolgozva támogatja majd az orvos munkáját, együttműködik a gyógytornásszal, fizikoterápiás szakasszisztenssel a páciensek gyógyulása, rehabilitációja és pihenése érdekében.

Részekből az egész

„Azért is fontos, hogy már a képzésben ennyiféle kapcsolódó területet megismertessünk a tanulókkal, mert a munkánk során sem csupán a masszázsra koncentrálunk. Nagy hangsúlyt fektetek azokra az irányokra, amelyek az egészséges életmód támogatásához elengedhetetlenek, mint például az ergonómia szempontjai. A célom az, hogy rendszerben lássák mindazt, amivel majd a pácienseiket segíteni tudják.”

A svéd- és gyógymasszázs alapok és simítás elsajátítása a szombati képzési napok keretében, helyben történik, mivel az iskola rendelkezik saját masszázságyakkal és a masszázshoz szükséges kiegészítőkkel is. Gyakorlati helyhez a kiterjedt kapcsolatrendszeren keresztül az ország majdnem minden pontján tudunk segítséget nyújtani.

A szakmai vizsgára Budapest leghatásosabb gyógyvíz lelőhelyén, a Lukács fürdőben kerül sor, amelyre az iskola helyszínbejárást biztosít. Ennek keretében a tanulók a szakmai vizsga előtt 1-2 alkalommal az óraadó tanárral együtt feltérképezik a kezelőhelységeket és megismerik az eszközöket.

„Szeretek a felnőttoktatásban dolgozni – foglalja össze oktatói tapasztalatait Niedermüller Péter – mert a hallgatóimnak már kellő rálátásuk van a világra és tudják, mit szeretnének tanulni. Én pedig arra próbálom sarkallni őket, hogy gondolkozzanak. Minden ismeretet és gyakorlatot gyúrjanak egybe és ebből a tudáscsomagból válogatva rakják össze a páciensre szabott kezelés kombinációját.”

Megbízható partnerré kell válnunk a fogorvos és a páciens számára is!

Tanulható fogtechnikus szakma a Pannon Kincstár keretében. Megbízható partnerré kell válnunk a fogorvos és páciens számára is! Fogorvos, ahogy gyakorol műfogsoron.

Megbízható partnerré kell válnunk a fogorvos és a páciens számára is!

Korábbi posztunkban a fogtechnikus szakmával foglalkoztunk, ezúttal az ezt megalapozó gyakornoki képzés oldaláról nézünk rá a szakterületre.

Ahogy azt „Vissza kell adnunk az emberek mosolyát!” című írásunkban olvashattátok, a fogtechnikus a fogászati team kreatív művésze, aki akkor kapcsolódik be a csapat munkájába, amikor már valamilyen foghiányról beszélünk.

Mint más egészségügyi szakmákban is, az első két év gyakornoki időnek számít, amelynek során a gyakornok a fogtechnikus irányítása mellett javításokat készít, közeműködik a fogpótlások készítésében, miközben folyamatosan tanulja a módszereket és eljárásokat, tanulmányozza az anyagokat.

Szakmai alapozó

A Pannon Kincstárban félévente indítjuk a fogtechnikus gyakornok képzéseket, tíz hónapos időtartammal, heti egy teljes képzési nappal, szombatokra ütemezve, hogy a tanulás a munka mellett is megoldható legyen. A jelentkezéshez érettségi bizonyítvány szükséges, valamint egészségügyi alkalmassági igazolás, amelyet a foglalkozás-egészségügyi szakellátó hely állít ki.

„A képzés alapját két fő terület adja.” – mondja Szántó Gábor, fogtechnikus, szaktanár – „Az egyik nagy egység a teljesen vagy részlegesen kivehető fogpótlások területe. A másik pedig a rögzített fogpótlásokra, mint például a koronákra, hidakra vonatkozó szakismeretek. Ennek a tudásnak az elsajátítása képezi azt a stabil alapot, amelyre a későbbiekben építeni tudunk.”

Az elméleti alapismeretek egyik kiemelt részét adja az anatómia. „Azért ennyire fontos, hiszen a szerkezet, amelyet készítünk, a testrészévé válik a páciensnek. Tisztában kell lennünk a test felépítésével, hogy az általálunk készített pótlások harmonizáljanak a testrészek működésével és valóban visszaadjuk a rágás képességét.” – emeli ki Szántó Gábor – „Az anyagtan pedig azért elengedhetetlen alapozó tudás, hiszen ezekkel dolgozunk, tudnunk kell, miből készülnek, mik a jellegzetességeik.”

Ezekhez jönnek aztán az egyéb szakmai ismeretek. Mivel ahogy már említettük, a szakmának van egyfajta művészi jellege, ezért a képzés során végig sok a modellezés, formázás, rajzolás, a kézügyességet igénylő alkotómunka.

A Pannon Kincstár képzésében plusz segítség, hogy minden jelentkező számára lehetőséget biztosítunk fogtechnikai laboratóriumban végezhető gyakorlatra. A hátteret a partner laboratóriummal kötött együttműködési megállapodásunk adja, a gyakorlat díja pedig a felhasznált agyagok költségét fedezi.

Pályára állunk

Tanulóink a vizsgán jóval az országos átlag teljesítenek: a 3,01-es országos átlaggal szemben 4,0-es átlaggal szerepelnek.

A szakképesítés megszerzésével fogtechnikus gyakornokaink képesek lesznek kivehető műanyag alaplemezes fogpótlást és fémlemezes fogpótlást készíteni, összeállítani a rögzített fogpótlások vázrészét, elvégezni a fogpótlások javítását. Így már ezzel a végzettséggel is vállalhatnak laboratóriumi munkát. Önálló fogtechnikusi munkavégzéshez azonban szükség lesz a továbbiakban a ráépülő képzések elvégzésére. Érdemes szélesebb spektrumon is körülnézni, mert a végzett szakember a kapcsolódó szakterületek, mint az implantológia, vagy a fogszabályozás területe felé is továbbléphet.

Ahogy Szántó Gábor a szakma lényegét látja: „A fogtechnikusok jelszava a saját hitvallásom is: Nil nocere! Úgy segíts, hogy ne árts! – Ehhez pedig megfelelő alaptudásra van szükség, csak így tudunk megbízható partnerei lenni fogorvosnak és páciensnek egyaránt.”

 

Szántó Gábor

Minden napra jut valami pozitív dolog

Piros ruhás, barna hajú tanár oktat négy kisgyereket az iskolában. Pannon Kincstár

Aki szívesen foglalkozik gyerekek gondozásával és azt tervezi, hogy óvodai dajkaként helyezkedik el, két dologban egészen biztos lehet. A napi nyolc óráját teljes egészében kitölti majd, hiszen a gyerekek mellett kevés az üresjárat. Emellett pedig az is garantált, hogy a munkájáért cserébe hihetetlen mennyiségű szeretetet és nevetést kap minden egyes napon.

Varázslók akcióban

Akár a saját óvodai emlékeinket idézzük fel, akár már szülőként gondolunk a gyerekünk első közösségben töltött éveire, az óvónéni mellett mindig ott vannak a fáradhatatlanul körülöttünk tevő-vevő dadusok. Ez a kép mindig nagyon pörgős: hozzák a kancsókat, terítik az asztalt, pakolják az ágyakat, segítenek kezet mosni-törölni, egy villanás alatt felvarázsolják a labirintusnak látszó anorákot, és jönnek, amikor nincs meg valami, vagy kifolyt, eltörött, nem sikerült, összekenődött, túl magasan van és le kellene venni. Ha csak a kezüket figyelnénk, mint Rodolfónak, azt látnánk, hogy szinte egész nap akcióban vannak: varázsolnak. Vagyis minden hívásra, és hívás nélkül is jönnek, jönnek, jönnek … és megoldanak mindent.

Szupererők: empátia és türelem

A hálás szülő és a szeretettel visszaemlékező egykori óvodás joggal érzi, hogy a dajka feladatkör egy amolyan „mindent is” csomag.  Hogyan fordítható le a mindennapok gyakorlatára? Szakmai meghatározás szerint az óvodai dajka az óvodáskorú gyermek gondozását, nevelését ellátó intézményben a pedagógus irányításával végzi munkáját. Közreműködik a gyerekek gondozásában, a higiénés feltételek biztosításában, a környezet rendjének és tisztaságának megteremtésében. Az óvodapedagógussal együttműködve segíti a gyerekek napi tevékenységét, részt vesz a programok előkészületeiben, az étkezésekhez kapcsolódó feladatokban, figyel a szabályok betartására és a balesetvédelemre. Betegség, sérülés esetén ápolja és ellátja a gyermeket, amíg a szülő megérkezik.

Mindezekhez pedig nagy szüksége van a saját eszköztárából a kommunikációs képességeire, az empátiájára, a türelmére és arra, hogy a különböző családi környezetből érkező gyerekeket előítéletektől mentesen kezelje, elfogadja.

„A feladat komoly és sokrétű. A dajka ismeri minden gyermek helyzetét a csoportban, látja és felismeri a csoportdinamikát, testileg és lelkileg is segíti a gyerekeket.  A szülőtől való elválást is igyekszik megkönnyíteni számukra. Ehhez kell, hogy jól kommunikáljon, bevonja a gyerekeket a mindennapi óvodai létbe. Bizalmi kapcsolatot épít velük, miközben az óvónővel és a szülőkkel is együttműködik.” – mondja Schmidka Istvánné Éva, szociálpedagógus, szakoktató.

Viszonzott gondoskodás

A napirend fenntartásához az idővel is jól kell gazdálkodni: pont akkorra legyen ebéd, uzsonna, alváshoz kész fekhelyek és tisztaság, amikor a kis csapat programja előírja. A fix és tervezhető időbeosztás a munkakörhöz tartozó előnyök között is megjelenik, hiszen a napi menetrend, a hétvégék, szabadságok is előre láthatók, tervezhetők.
„Sokan választják éppen a kiszámítható időbeosztás miatt a dajkaságot, nem ritkán már saját gyerek mellett, pályamódosítással. – erősíti meg Andróczki-Varga Irén, óvodapedagógus, szakoktató – És ami szintén nagy érv a szakmánk mellett, a rengeteg szeretet. Más szakmákból is jönnek, hogy tanuljanak és ezen a pályán dolgozzanak, mert tudják magukról, milyen sokat képesek adni és vágynak arra, hogy a munkába tett energiáért cserébe valódi hálát kapjanak. Aki az egyoldalú teljesítésben kiégett, elfáradt, szinte kicserélődik, megújul ebben a közegben. A munkánk legnagyobb szépsége ez a szeretet, amit a gyerekektől kapunk.”

A viszonzás pedig naponta más. Lehet egy rajz, egy vicc, a nevetés, az odabújás, az ölelés. A gyerekek tárháza kifogyhatatlan és megtippelni is nehéz lenne, milyen formában köszön vissza a gondoskodás. Ahogy Schmidka Istvánné Éva a gyermekellátásban töltött évek során szerzett élményeit összefoglalja: „Rengeteg öröm, amit hoznak nekünk és minden napra jut valami pozitív dolog.”

Vissza kell adnunk az emberek mosolyát!

Fogorvos segéd fiú fogászati eszközökkel foglalkozik egy asztalnál. Pannon Kincstár

Speciális szakterület a fogtechnikusi munka. A fogászati team-ben ő a művész, a kreatív alkotó, aki az orvossal együttműködve ezért dolgozik, hogy a páciens visszakapja az életminőségét.

Ha bármilyen fogbetegséggel küzdünk, nem szívesen érintkezünk másokkal, inkább elbújunk a világ elől. Fokozottan igaz ez, ha valamilyen hirtelen baleset, vagy elhúzódó fogprobléma miatt elveszítjük egy fogunkat. A foghiány – pláne, ha jól látható helyen van – szégyenérzetet okozhat bennünk. Ha lehet, inkább hallgatunk, vagy ha muszáj megszólalni, a szánk elé tesszük a kezünket, szabadkozunk a helyzet miatt – közben meg legszívesebben elbarikádoznánk magunkat a külvilágtól, amíg a probléma megoldódik.

Ráadásul, ha a pótlás nem történik meg belátható időn belül, a hiányos fogsor a lelki tényezőn kívül egészségügyi gondokat is okozhat. A táplálkozás folyamatában a fogaink szerepe kihagyhatatlan –a tápanyagok tökéletes feldolgozásához, lebontásához az ételt meg kell rágni. Vagyis nincs mese, az egészségünk megőrzéséhez ép fogazatra van szükség.

Visszaadni a rágás képességét

Legyen szó fogpótlásról, rögzített-, vagy kivehető fogsorról, a fogtechnikus akkor lép a képbe, amikor már fennáll valamilyen hiány. A rágóképességet vissza kell adni, hogy a páciens újra a megszokott minőségben élhesse az életét.

A fogtechnikus ügyfele egyik oldalról a páciens, akinek a kéréseit figyelembe véve végzi a munkáját; a másik oldalról pedig az orvos. Vele együttműködve, az ő iránymutatása alapján kivitelezi a tökéletes megoldást. Minden eset egyedi és a páciensre szabott. Megfelelő megoldás éppen ezért csak az lehet, amellyel visszakapja az életminőségét, a képességét az ételek megrágására és a problémamentes kommunikációra, a közösségben létezésre.

Kulcsszó: művészet

A fogászati csapaton belül, a kapcsolódó szabályok betartása mellett a fogtechnikusnak megvan a saját önállósága. Hasonlóan a művészi szabadsághoz, a feladat keretein belül mozogva beviheti az egyedi ötleteit, kreatív megoldásait. A szakmában elvárt a jó kézügyesség, és már a képzési időszakban is rengeteg a rajzolás, modellezés. Fontos a térlátás, a színek, formák megfelelő érzékelése. Ezek a képességek alapozzák meg a szakmaiságát, és végigkísérik a teljes pályafutását.

Új módszerek, új szinteken

Egészségügyi szakmáról lévén szó, az első két év gyakornoki időnek számít. Ezalatt a gyakornok a laboratóriumban a fogtechnikus irányítása mellett közreműködik a javítások, fogpótlások elkészítésében, tanulmányozza a technológiát, megtanulja az előírásokat és folyamatosan képezi magát.
A rendszeres tanulásra, tájékozódásra később is szüksége lesz, nemcsak a szakmai fejlődéshez, hanem a tudása naprakészen tartásához is, hiszen mindig új alapanyagok, új technológiák kerülnek az eljárásokba. Ezekkel mind képben kell lennie egy szakembernek és elsajátítani az alkalmazásukat.

Minden igény a legfontosabb

„Úgy kell hozzáállni minden pácienshez, mintha a legkedvesebb szerettünknek segítenénk. Ezt szoktam mondani a tanítványaimnak. Vissza kell adnunk az emberek mosolyát.” – mondja Szántó Gábor fogtechnikus szaktanár. – „Ehhez persze türelem és kitartás kell, de a Magyarországon megszerezhető szakképesítés emelt szintű és a magyar fogtechnikusok világszerte elismertek.”
Aki szeret rajzolni, alkotni, képes partnerséget kialakítani az orvossal és a team tagjaival és megvan benne a szociális érzékenység, segíteni akarás a páciens felé, az megtalálja a pályán a helyét. Kreatív szakma, amelyben mindig lehet és kell is újat tanulni.

„Olyan nemzetközileg is elismert szakembereink vannak, mint például Makó János, akinek az előadásai ma már világszerte népszerűek és látogatottak. De a szakmánk képviselői a versenyeken is jól teljesítenek.” – mondja Szántó Gábor.

Akiben megvan az elhivatottság és kitartás, el tud jutni a szakma csúcsára. A befektetett energia meghozza az eredményeket anyagilag is, a képzések ára hamar megtérül és hosszú távon stabil megélhetést, megbecsülést biztosít.

 

Szántó Gábor

Segítő szerepben iskola és család között

Vidám pedagógus hölgy játszik egy csíkos felsős kislánnyal. Pannon Kincstár

Munkája fókuszában a gyermek áll, miközben a nevelők munkáját is támogatja. Jó közösségben a pedagógiai és családsegítő munkatárs igazi jolly joker, aki segítő-alkotó tevékenységével teszi színesebbé az intézmény életét.

Mindennapi teljesítmény-balansz

Az óvoda-iskola az a közeg, amellyel kapcsolatban tényleg mindannyiunknak van tapasztalata és emlékszünk rá, hogy a napi tanórák, foglalkozások mellett mennyi más esemény, ünnepség, verseny helyszínei voltak. Egy biztos, hogy programból nem lett kevesebb azóta sem. Viszont a szabályozások időközben még komolyabbá váltak, nőtt a kötelező óraszám, és a pedagógusokra az oktatói, nevelői munkán és a kulturális szerepkörökön túl több adminisztrációs feladat hárult. Miközben az ő napjuk is csak huszonnégy órából áll.

A gyerekek pedig most is ugyanazt a figyelmet igénylik. Sőt, esetenként többet is. „Ezért egyre nagyobb szükség van a pályán olyan szakemberekre, akik a pedagógiai munkát két irányban is tudják segíteni: részt vesznek az oktatási feladatok előkészítésében és odafigyelnek a gyerekek igényeire, problémáira. Vagyis egyfajta koordináló szerepet látnak el az intézmény és a család között.” – mondja Földes Petra pedagógiai szakoktató, az Új Pedagógiai Szemle szerkesztője.

Kettős szerepkörben

A pedagógiai és családsegítő munkatárs köznevelési intézményekben foglalkoztatott szakember, aki felsőfokú végzettségű pedagógus irányítása mellett végzi mindennapi munkáját. A vezetővel és a pedagógusokkal egyeztetve, rögzített keretek közt részt vesz az óvodai tevékenységek, a tanítási órák előkészítésében és lebonyolításában. Közreműködik a közösségi szabályok megtanításában, a gyerekek higiénés szokásainak kialakításában, felügyeli, kíséri őket a foglalkozások és egyéb tevékenységek során. Bekapcsolódik az intézményen belüli szabadidős programok, ünnepségek, rendezvények szervezésébe. Mindezzel egyrészt könnyíthet a pedagógus leterheltségén, aki így jobban tud fókuszálni a tananyag megfelelő átadására és az adminisztratív kötelezettségeire is.

Másrészt a gyerekekkel töltött időnek köszönhetően ő is képbe kerül a problémáikkal, szükségleteikkel, így átvállalhat a fizikális és lelki gondozási feladatokból. A intézményvezető, a pedagógus, valamint a pedagógiai és családsegítő munkatárs team-ként tud együttműködni, rendszeresen átbeszélve az aktuális témákat. Az információátadás és a munkamegosztás ilyen formában minden résztvevő életét nagyban megkönnyíti.

Empatikus megoldások, kreatív ötletek

A pedagógiai és családsegítő munkatárs az óvónővel, tanítóval egyeztetve a gyerekek jólléte érdekében a családokkal is kommunikálhat. Megoszthatja az észrevételeit, kérheti a szülők együttműködését, ha közös megoldást igénylő problémát érzékel. Mivel munkája során hátrányos szociokulturális környezetből érkező gyermekkel is találkozik, az egyik legfontosabb készsége, hogy képes legyen kellő empátiával feléjük fordulni.

Koordinátori szerepében több irányban is kommunikál, ezért kompetenciái között szintén nagyon fontos a türelem, a tolerancia, a másokra hangolódás képességre és a családokkal, más szakemberekkel kialakított kölcsönös tisztelet.

„Ha valaki szakirány választás közben gondolkodik a pedagógiai-családsegítő vonalon, érdemes olyan szemszögből végiggondolnia a saját motivációit, hogy mennyire szeret gyerekekkel foglalkozni, segíteni, mennyire tud team-ben dolgozni, együttműködni más szakemberekkel.” – javasolja Földes Petra. – „Ez a munkakör lehet egy állomás az óvodai, gyógypedagógiai, pedagógiai tanulmányok útján, de egy jó közegben adhat olyan kiteljesedést, amellyel igazán örömteli módon lehet megélni a szakmát. Köszönhetően változatos jellegének is, ami különleges alkotói szabadsággal is járhat.”

Ha az intézmény felismeri és megbecsüli a munkatárs képességeit, még színesebbé tehetik vele az iskola, óvoda életét. Ahogy Földes Petra látja: „Aki képes a saját élettapasztalatát beemelni a munkájába, kreatív ötleteket hozni a fejlődés érdekében; aki szereti megoldani a dolgokat és tud tenni a békéért, az egyensúlyért, az egészen új dolgokat hozhat be egy intézmény életébe. Egy jó szellemiségű közösségben a gyerekek, a szülők és a tantestület is elismeri az ilyen szakember tevékenységét.”

 

Földes Petra

szerkesztő, Új Pedagógiai Szemle

Utat találni a legnagyobb sikerünk

Fiatal lány, gyermekkel és egy lufival a kezében, egy zöld mezőn. Pannon Kincstár

Sosem tudjuk előre, milyen út vezet egy gyerek lelkéhez, különösen, ha nehéz helyzetben van . A gyógypedagógiai szakma legnagyobb adománya, ha megtaláljuk ezt az utat.

Minták, érintettség, hivatás

Sokan a családból hozzák azt a történetet, amely elindítja őket a pályán. Egy otthon ápolt, gondozott családtag körül a közösség életének korábbi rendszere megváltozik. A napok új tevékenységek, új feladatok szerint szerveződnek, és az így megtapasztalt minta öröklődhet tovább. Aki úgy nőtt fel, hogy természetes volt számára a hozzátartozók gondozása, gyakran választja hivatásként más emberek segítését.
„Lehet személyes érintettség olyan formában is, hogy valaki a sérült gyermekéhez szeretne még közelebb kerülni úgy is, hogy többet akar tudni a problémájáról.” – mondja Gyírkis Ágnes, a Budapesti Bárczi Gusztáv Óvoda, Általános Iskola és Szakiskola gyógypedagógiai tanára – „Vannak olyanok is, akik azért választják ezt a szakmát, mert az életük során megtapasztaltak valamit, ami megérintette őket, és ez indítja el a sajátos nevelési igényű gyerekek, fogyatékkal élők gondozása felé.”

Mivel sokan érkeznek úgy tanulni, hogy nincs magukkal hozott korábbi tapasztalatuk, fontos, hogy mielőbb képbe kerüljenek a szakterület feladataival, kihívásaival. „Éppen ezért a képzés során sok gyakorlati mintát hozok, hogy a hallgatóim lássák, miről van szó.” – mondja Gyírkis Ágnes.

Gyógypedagógiai segítés a mindennapokban

A gyógypedagógiai munka hosszú folyamatokból áll, és az eredménye nagyban függ attól is, hogy ugyanazok a személyek vigyék végig. Ez nagyfokú elhivatottságot és kitartást igényel. Emellett nagy felelősséggel is jár, hiszen például egy sajátos fejlődési igényű gyerek fejlődésében kulcsfontosságú lehet az őt gondozó személyek állandósága.

A gyógypedagógus mellett a segítő munkatárs is részt vesz a gyerekek mindennapjaiban, közreműködik a gyógypedagógiai munka előkészítésében. Segít a tanórai, a tanórán kívüli és az intézményen kívüli foglalkozások, szabadidős tevékenységek előkészítésében és lebonyolításában. Közreműködik a sajátos nevelési igényű, fogyatékkal élő személyek körében végzett nevelési, oktatási feladatokban; felügyeli, kíséri a tanulókat vagy csoportokat.

A gyógypedagógus, konduktor útmutatásait követve ellátja az egyes sajátos nevelési igény–specifikus, fogyatékosság–specifikus, gyógypedagógiai asszisztensi feladatokat. Gondozási feladatokat végez és tevékenyen részt vesz a higiénés szokásrendszer kialakításában.

Hullámhegyek-hullámvölgyek és rengeteg szeretet

„A jó gyógypedagógiai munka alapja a megfigyelés és hogy mindig kellő alázattal forduljunk a másik ember felé.” – emeli ki Gyírkis Ágnes – „Minden gyerek egyedi és a kapcsolatépítést mindig ezt figyelembe véve kezdjük. A folyamat rengeteg apró megfigyelésből adódik össze, miközben egy SNI-s gyerek akár mindennap máshogy viselkedhet, más jeleket mutathat. Nekünk kell megtalálni a sok kis jel, sok kis megfigyelés alapján, hogy mivel tudjuk motiválni őt.”

A sikeres munkafolyamat alapja a kölcsönös bizalom kialakítása, nem csupán a gondozott személlyel, hanem a családtagjaival is. Ehhez pedig nélkülözhetetlen a megfelelő titoktartás. Ugyanígy nagyon fontos az együttműködés, a hatékony közös munka a gyógypedagógussal és más szakemberekkel, hogy a megfelelő módszerek kiválasztása és alkalmazása gördülékenyen működjön.

Kölcsönös tisztelet, empátia, kommunikáció – ezek a kulcsszavak. És persze a türelem, optimista hozzáállás, hiszen a fejlesztés eredménye ebben a szakmában előre alig-alig tervezhető. Viszont éppen ez a nehezen kiszámítható folyamat tudja hozna a legszebb pillanatokat, váratlan megoldásokat. És minden ilyen kapcsolódás rengeteg szeretetet ad.

Ahogy Gyírkis Ágnes fogalmaz: „A legnagyobb sikernek élem meg, ha egy gyerekhez utat találok. Egy nehéz helyzetben lévő gyerekhez sosem tudjuk előre, hogyan fogunk majd kapcsolódni. Nagy adománya ennek a pályának, hogy megtapasztalhatjuk ezt a rátalálást.”

 

Gyírkis Ágnes

gyógypedagógiai tanár, Budapesti Bárczi Gusztáv Óvoda, Általános Iskola és Szakiskola

Sok beteg életében szinte családtaggá válik a patikus

Gyógyszertári szakasszisztens képzés visszanézhető videókkal, e-jegyzetekkel a Pannon Kincstár iskolában. Sok beteg életében szinte családtaggá válik a patikus. Szakmai cikk az egészségügyben. Mosolygós segéd a patikában, ahogy jegyzetel.

A gyógyszerére váró beteg lehet fáradt és türelmetlen, de nagyon hálás lesz, amikor segítséget és bátorító szavakat kap a gyógyulásához. A gyógyszertárban dolgozók pedig a visszajáró kör életének fontos résztvevőivé válnak.

Gyógyulás és köszönet

A gyógyszerkiadó munkatársak nem csupán a gyógyszerekkel, hanem az emberekkel is foglalkoznak. Ez adja a szépséget és a kihívást is a mindennapi munkavégzésük során. A beteg ember kiszolgáltatottabb helyzetében levertnek, türelmetlennek érezheti magát. Ha sor van és várni kell, ideges lesz, sietne haza pihenni. Az őt kiszolgáló szakasszisztensnek ilyenkor nem kis feladat megőrizni a kedvességét, megértő hangját és válaszolni a kérdésekre, tanácsot adni, nyugalmat sugározni. Miközben arra is figyel, hogy a vásárló az igényeinek megfelelő készítménnyel távozzon, minden szükséges utasítással és tájékoztatással ellátva.

„A visszatérő, hálás beteg viszont a legjobb érzés, amit munkánk eredményeként kapunk.” – mondja Dr. Tófeji Mária szakoktató, a budapesti Eötvös Patika beosztott gyógyszerésze – „Lelkesen mesélnek nekünk, újabb tanácsot kérnek, majd újra beszámolnak a tapasztalataikról. Bekerülünk a hozzánk járó kör életébe, megosztják velünk a számukra fontos dolgokat. Sokan annyira családtagnak tekintenek minket, hogy hálából néha még házi sütit is kapunk.”

Eszközigény: teljesítve

A gyógyszerkiadó szakasszisztens mögött több évnyi felkészülés, tanulás áll. A szakismeret bővülésével egyre nagyobb önállóság jár, részt vehet az expediálásban, a betegekkel is közvetlen kapcsolatba léphet. Gyógyszerész jelenlétében, de önállóan végezheti a vényköteles és a vény nélküli gyógyszerek, gyógynövények, gyógyhatású készítmények és az egyéb, gyógyszertárban kiadható termékek kiadását. Ellátja az ezekhez kapcsolódó betegtájékoztatást, tanácsadást.

Tóth Jánosné Vera néni, a fitomedicina, a gyógyszertechnológia, és a gyógyászati segédeszközök szakterületek szakoktatója kiemeli: „A szakasszisztensnek már tudnia kell, hogyan foglalkozzon a beteggel, hogyan adjon megfelelő tájékoztatást. Fontos, hogy nem csupán a terápiában, hanem már a megelőzésben is tud segíteni, ezért nagyon képben kell lennie a gyógyszerek felhasználásával, a gyógynövényekkel, az étrendkiegészítőkkel, gyógyászati segédeszközökkel – minden termékkel, amit a gyógyszertár kínál.”

A szakmai tudáson túl pedig – ahogy Vera néni fogalmaz – „bírni kell a betegek kérdéseit, bizalmat sugározni a fellépésünkkel, a bennünk lévő segítő szándékkal.”

Ezt hangsúlyozza Dr. Mátyássi Marcell gyógyszerész, oktató is: „A türelem és az empátia alapvető ahhoz, hogy beteg emberekkel kommunikáljunk. Az intelligencia és a kellő szakismeret is minden bizonnyal ott van már az eszköztárban, hiszen egy szakasszisztens mögött évek hosszú tanulása áll. Ezen kívül a precizitás, a pontosság is fontos kritérium, mert egy kicsi hiba is okozhat súlyos problémát.”

Szakma kilátással

Kétségkívül nagy előnye a szakterületnek, hogy biztos jövő látszik a horizonton. Aki több évnyi tanulás után eldöntötte, hogy a pályán marad, még azon belül is több irányban kipróbálhatja magát. „A lehetőségek adottak, sokszínű a rendszer, többféle vonalon lehet mozogni: van, aki inkább a dermokozmetikumokkal szeretne foglalkozni; van, aki a gyógyszergyártás felé mozdul el; és persze sokan vannak, akik legszívesebben a betegek ellátására koncentrálnak, és a gyógyítói vonalon maradva fejlődnének tovább.” – mondja Dr. Mátyássi Marcell.

Bármelyik irányt választják, lépést fognak tartani a fejlődéssel, hiszen a gyógyszerek, gyógyhatású készítmények, gyógyászati eszközök piacán folyamatos az innováció. A szakterület támogatásához egymás után születnek az informatikai megoldások. Az olyan technikai újdonságok, mint például az e-vény, sorra épülnek be a gyógyszertárak életébe.

Dr. Mátyássi Marcell ezekkel a kilátásokkal bíztatja a pályára lépésen gondolkodó fiatalokat: „Meg kell hozni az elhatározást, és akkor már szépen mennek egymás után a lépések. Sokrétű a gyógyszerészet, sok irányban lehet vele fejlődni. Nagy előny, hogy a szakmán belül mozogva lehet kísérletezni, melyik terület a leginkább testhezálló. Piac és kereslet van. Akár már a képzés ideje alatt lehet munkát vállalni és olyan feladatokba bekapcsolódni, amellyel a szaktudás, a gyakorlati tapasztalat bővíthető. Kitartó tanulással hamar lehet érvényesülni és biztos, megbecsült munkával karriert építeni.”

Dr. Mátyássi Marcell

Gyógyszerész, egyéni vállalkozó

 

dr. Tófeji Mária beosztott gyógyszerész, Eötvös Patika Budapest Pannon Kincstár, oktató

Dr. Tófeji Mária

beosztott gyógyszerész, Eötvös Patika Budapest