Támogató kezek a műtéti csapatban

Kék műtőruhás hölgy egy műtőszobában. Pannon Kincstár

A műtéti – aneszteziológiai asszisztens a tanulással megszerzett tudásával és az évek során egyre gyarapodó tapasztalatával segít abban, hogy egy komplikált műtét nehéz szituációjában magabiztosan tudja támogatni a team munkáját. A kulcsszó: a csapatjáték. Hiszen az emberéletek megmentése közös küldetés, amelyben a perioperatív asszisztens feladatköre fontos része az egésznek.

Operatív háttér

A perioperatív asszisztens munkájának lényegi részét a műtői környezetben végzett műtéti és egyéb invazív beavatkozásokhoz – azaz a beteg testébe vágással, szúrással történő behatolással járó orvosi eljárásokhoz – nyújtott segítség adja. A kompetencia szintjének megfelelő asszisztensi feladatokat lát el az operációt megelőzően, a műtét közben, és az elvégzett beavatkozás után. Együttműködik az operációt végző szakemberekkel, a műtői személyzettel, az aneszteziológussal, és a műtői beavatkozások technikai személyzetével.

Támogató munkájával bekapcsolódik a páciens állapotfelmérésébe, a kezelési terv elkészítésébe, a beavatkozás alatti megfigyelésbe és az értékelésbe. Jelzi, ha a megfigyelés során a páciens állapotának romlását érzékeli, és segítséget kér. Az egynapos sebészeti beavatkozásra kerülő betegek menedzselésének is szerves résztvevője. Szorosan együttműködik, támogatja a betegeket és a hozzátartozóikat.

Fejlődési irányok és lehetőségek

Az állami egészségügyi intézményekben és a magánszektorban is nagy szükség van a műtéteket segítő szakemberekre. A pályakezdőket is szívesen fogadják műtős segédasszisztensként, aneszteziológus segédasszisztensként. Ezekben a pozíciókban a képzés mellett elvárt az érettségi megléte is. A sterilizáló részlegen vannak olyan feladatkörök is, amelyek ellátásához a képzés elvégzése mellé nem alapfeltétel az érettségi.

„Egy év alatt kapnak a tanulók egy olyan alapot, amin tovább tudnak menni” – emeli ki a lehetőségeket Székely Ildikó oktató, ápoló. „Már ezen a ponton is vannak olyan feladatok, amelyeket önállóan is elláthatnak, mint például a szubkután injekciózás és a betegek tájékoztatása, illetve segédkezhetnek az ápolóknak. De érdemes továbbmenni a pályán a perioperatív ápolói, műtősnői, aneszteziológiai végzettségek felé. Mindegyik hiányszakma és a saját oklevél megszerzésével jóval szélesebb a lehetőségek skálája.”

„Több területre is várjuk a fiatalokat ezzel a végzettséggel. Sokan vannak, akik az elmúlt években kezdtek kórházunkban dolgozni.” – teszi hozzá saját vonatkozásait Molnárné Janecskó Elza oktató, Uzsoki Utcai Kórház, Központi Röntgen Osztályának diagnosztikai képalkotásban szakosodott vezető asszisztense. „A perioperatív asszisztensekből műtéti szakasszisztens és aneszteziológus szakasszisztens is válhat. Ehhez kell egy év műtői gyakorlat – már perioperatív asszisztensként – majd újabb egy év után megszerezhető a műtős szakasszisztensi vagy aneszteziológiai szakasszisztensi oklevél is. Pályakezdő aneszteziológus szakasszisztenseket a magán egészségügyi intézmények is szívesen foglalkoztatnak. Műtős szakasszisztensi területen inkább a több éves tapasztalattal rendelkező, akár friss nyugdíjas kollégákat részesítik előnyben a magán szférában.”

Topon lenni a szakmában

Amikor egy munkaadó a perioperatív asszisztens végzettségű jelentkezők között mérlegel, nagyon sokat nyom a latban az addig megszerzett tudás és a hozzáállás. „A képzés alapja az elmélet, hiszen erre épül a további ismeretanyag is. Ma már elméleti tudás – bizonyítvány, szakképzettséget igazoló okmány – nélkül nem nagyon lehet elhelyezkedni, vagy csak alacsonyabb besorolásban. A mindennapi munka ellátásához alapvető szakmai kompetenciák: a műszerismeret, gépismeret, eszközismeret, anyagismeret, a műtéti technikák, a latin szaknyelvi kifejezések ismerete, a szakmai etika” – emeli ki Molnárné Janecskó Elza. „Viszont sok intézmény azért foglalkoztat szívesen pályakezdőket is, mert őket úgymond a ’saját ízlésük szerint’ tudják megtanítani a szakma rejtelmeire. Itt pedig a személyes kompetenciák rengeteget számítanak. Emberekkel dolgozunk, betegekért vállalunk felelősséget. Ezekben a munkakörökben elengedhetetlen a megbízhatóság, az empátiás készség, az alkalmazkodás, az önfegyelem, az érzelmi stabilitás és kiegyensúlyozottság.”

Ezt erősíti meg Székely Ildikó is: „A segítőkész hozzáállás alapvető az egészségügyi szakmákban. Emellett fizikailag is bírni kell, hiszen úgymond lábon visszük a feladatok zömét, és ugyanez elmondható a lelki tényezőkre is. Nagyfokú tűrőképesség kell, nem csupán a feladatok ellátásához, hanem a nehéz helyzetekhez, emberi sorsokhoz is, amelyekkel nap mint nap találkozunk.”

A munka nagyrésze az a csapatjáték, amelyben a perioperatív asszisztens betölti a műtétet végző team-beli szerepét. Mint minden csapatmunka, az operáció is akkor működik, ha a szakmai feladataikon túl valamennyi résztvevő képes az együttműködésre és a folyamatos kommunikációra.

„Kérdezni is tudni kell” – egészíti ki az előbbieket Molnárné Janecskó Elza. „A félinformáció nem elég, nagyon sok múlhat rajta a munkánk során, nem kockáztathatjuk mások életét, ezért mindig érdemes feltenni azt a plusz kérdést. Inkább többször, mint egyszer sem. Az összetett feladatok megoldása során pedig jól jön a logikus gondolkodás, a rendszerező képesség, a hibakeresés és problémamegoldás képessége, és persze a kreativitás a jó ötletekhez.”

Fent és lent, de belül egyensúlyban

A változó munkarend, az ügyelet, az intenzív és folyamatos munkavégzéssel járó stressz jelenthet kihívást és ez valóban nem való mindenkinek. „Aki kórházi munkát vállal, azzal is tisztában kell lennie, hogy az emberek nem csak meggyógyulnak, hanem sajnos meg is halnak itt. Érzelmileg nagyon megterhelő tud lenni, hiszen előfordulhat olyan eset is, amikor a beteg a kezeid közt hal meg, mégis meg kell tanulnunk feldolgozni ezeket az eseteket, és megőrizni a belső egyensúlyunkat” – mondja Molnárné Janecskó Elza.

Hogy mi segít a belső egyensúly helyrebillentésében, mi lendít át a nehéz helyzeteken? Székely Ildikó szerint: „Ami erőt ad, az a betegek hálája. Ahogy megfogják a kezünket és megköszönik, amit tettünk.”

Ezzel egybecsengenek Molnárné Janecskó Elza gondolatai: „Az, hogy egy segítő team fontos tagjaként részt veszünk emberek megmentésében, gyógyításában, leírhatatlan érzés. Rengeteg erőt és motivációt ad. Nincs szebb mosoly, egy meggyógyított, hálás beteg mosolyánál. Ez minden egészségügyi dolgozó szeme előtt kell, hogy lebegjen nap mint nap, és erőt kell, hogy adjon a következő feladatok megoldásához.”

Molnárné Janecskó Elza

oktató, Uzsoki Utcai Kórház, Központi Röntgen Osztályának diagnosztikai képalkotásban szakosodott vezető asszisztense

 

Székely Ildikó

oktató, diplomás ápoló, leendő APN ápoló

A műtő felé menet kell igazán a bátorítás

Műtőssegéd-gipszmester képzés visszanézhető órákkal és online jegyzetekkel a Pannon Kincstár iskolában. Budapest Váci utca 47. A műtő felé menet kell igazán a bárorítás. Három segéd a műtőben.

Az operációt végző team tagjai közül a műtőssegéd az, akivel a betegek elsőként találkoznak a műtő felé vezető úton. Ő kísér be és ő visz vissza a kórházi ágyra, az ő kezére bízzuk rá magunkat, amikor elérkezik a kiírt időpont. Ilyenkor mindenkiben ott a szorongás és az izgalom. Nem mindegy, hogyan szólnak hozzánk, hogyan kérnek meg az indulásra, hogyan fognak meg, amikor emelnek és szállítanak. A beteg szempontjából és a team tagjai számára is nagyon sok múlik a műtőssegéd szakmai és emberi hozzáállásán.

Testi- és lelkierő kerestetik

Igazi fiús szakma az egészségügy szakterületei között a műtőssegédé. Előfordul, hogy nők is jelentkeznek a képzésre, de a munkakörhöz kapcsolódó feladatok jellege miatt elsősorban férfiak maradnak a szakterületen. A betegek emelése, mozgatása kétségkívül jókora fizikai megterheléssel jár. Ezzel együtt, részben a jó erőnlét, másrészt a műtétre kísért betegeket bátorító hozzáállás miatt, a műtősfiúkról általában a vagányság, a rátermettség és a jóindulat jut eszünkbe.

„A képzésen résztvevők között többségben vannak azok, akiket a munkahelyük iskoláz be – mondja Székely Ildikó oktató, diplomás ápoló, leendő APN ápoló – de szép számmal jelentkeznek olyanok is, akik egészen más szakmából érkeznek. A tanulás azok számára is sok újat hoz, akik már addig is egészségügyi intézményben dolgoztak. A féléves képzés alatt még nagyobb belátást nyernek a szakmába, elmélyítik az ismereteiket és nem ritkán további, kiegészítő tanulmányokhoz is kedvet kapnak. Menet közben ugyanis rájönnek arra, hogy sokkal könnyebben végzik a mindennapi munkájukat, ha kellő szakmai tudással rendelkeznek.”

„Sokakat az hoz a képzésre, hogy meglátják a hiányszakmában rejlő lehetőségeket” – teszi hozzá saját tapasztalatait Rés Zsuzsanna oktató, műtős szakasszisztens. „Ahogy műtősnőre, úgy műtőssegédre is nagy szükség van, keresett szakmák és mivel a műtéteket el kell végezni, a munkáltatók is egyre jobban próbálják anyagilag motiválni a jó szakembereket. Főleg a képzett munkaerőt. A szakmai tudatosság nagyon fontos a saját hatáskörben meghozható döntéseknél és a teljes műtéti teammel való együttműködésben is. Sokkal könnyebb félszavakból kommunikálni, ha minden munkatárs képben van.”

Jó kezekben lenni

Feladatait tekintve a műtőssegéd–gipszmester részt vesz az előkészítő munkákban, a műtét során pedig az operációt végző csapat, elsősorban az orvos és a műtősnő keze alá dolgozik. Ismeri és használja a műtői berendezéseket, alkalmazza a különböző műtéti eljárások szerinti beteg–előkészítési és fektetési módszereket. A feladatkörének megfelelően gondoskodik a betegekről a műtétek előtt és után, valamint intézi a műtők szakszerű rendbetételét. Gipszelési tevékenységet az orvos által megadott útmutató alapján végezhet, az ehhez szükséges anyagok és eszközök ismeretében.

„A gipszmesteri képzettség olyankor jön igazán jól, amikor valaki mondjuk egy egészségi probléma miatt átmenetileg, vagy sok ledolgozott év után már egyáltalán nem tudja emelni a betegeket. Ezzel a plusz szaktudással továbbra is szükség lesz rá, hiszen az orvosnak nyújt asszisztenciát a gipszelési tevékenységben.” – emeli ki Székely Ildikó.

A sok szerepük közül talán a legfontosabb, ahogyan a műtétre váró beteghez kapcsolódnak. „A műtő a legtöbb ember számára ijesztő hely. Félelmet, szorongást kelt, hogy nem tudnak majd magukról, miközben számukra jórészt idegen emberek beavatkozást végeznek a testükön. Ráadásul az operáció kimenete miatt is izgulnak. Ekkor az első ember, akivel a műtét felé vezető úton kapcsolatba kerülnek: a műtősfiú. Az ő kezében ezzel máris van egy felelősség, hiszen emberek bízzák rá magukat. Nagyon sok múlik rajta, hogy a beteg milyen lelkiállapotban kerül a műtétre. Pozitív hozzáállással, kiegyensúlyozottsággal és bátorító humorral rengeteget tud segíteni.” – hangsúlyozza Rés Zsuzsanna a munkája során tapasztaltakat.

Stabil játékos a csapatban

„Szerencsére sokan hozzák magukban ezt a hozzáállást, a veleszületett empátiát. Jó látni, mennyi szeretet van például azokban, akik gyerekosztályokról érkeznek a képzésre, hiszen ezért is választották, hogy kicsik mellett dolgozzanak. Ez az elhivatottság nagyon kell a pályán. De ugyanilyen fontos, hogy jó csapatjátékos legyen a műtőssegéd. Ennek az alapjait pedig tanulni kell és a gyakorlatban elsajátítani” – mondja Székely Ildikó.

Mint minden segítő szakmában, a mindennapok nehézségeiben erőt ad a tudat, milyen fontos feladat embereket a bajban támogatni és mennyire jó megélni az eredményét. A műtőssegéd direktben kapja a hálás tekinteteket, kézszorítást, köszönetet – elsőként a műtétet végző csapatból. „A munkakörrel járó felelősséggel, a segítő szereppel, a team-ben nyújtott teljesítmény fontosságával tisztában kell lenni – erősíti meg Rés Zsuzsanna – ezeket a szempontokat is igyekszünk tudatosítani a képzés során. Nemcsak a gyógyításra váró testtel, hanem a betegek lelkével is találkoznak, ez pedig megtisztelő feladat. Talán ez a lelki jelenlét is hozzájárul, hogy már a képzés során nagyon jó csapatok alakulnak, akik a továbbiakban is segítik egymást. Küldik a szakmai anyagokat, megosztanak történeteket. Sokszor közös programokat, sütögetést is szerveznek, és megmozgatják a kapcsolataikat annak érdekében, hogy segítsenek egymásnak a vágyott szakterületen elhelyezkedni. Nagyon jó érzés ezt oktatóként megélni, és ilyenkor már biztosan tudjuk, hogy a munkájukat is ilyen szeretettel és elhivatottan végzik majd.”

Kell, hogy időt adjunk a betegeknek!

Kell, hogy időt adjunk a betegeknek! Általános ápoló képzés a Pannon Kincstár iskolában visszanézhető órákkal és online jegyzetekkel. Boldog ápolónő a munka világában, ahogy a kezében tartja a fontos információkat.

A beteg ember személyisége a fájdalom, a félelem, a kiszolgáltatottság érzése miatt megváltozhat. Lehet, hogy magába fordul, depresszív vagy akár ellenséges lesz, és éppen a segítő kezet tolja el magától, bármennyire is szüksége van rá. Ilyenkor a legnagyobb feladat megtalálni azt a hangot, azt a módszert, amivel megnyitjuk a lelkét és kibillentjük ebből a nehéz, zárt állapotból. Ebben rejlik az ápolói munka mindennapi nehézsége és szépsége.

Több, mint szakma: hivatás

A Gyakorló ápolói képzés az OKJ 55 ápoló képzésre készít fel. Nagyobb önállóságot ad, mint a segédápolói végzettség, több feladattal – ilyen lehet például a szubkután injekciózás -, de aki úgy érzi, megtalálta a hivatását, érdemes még tovább haladnia a ráképzésben.

„Gyakori szófordulat, de én valóban úgy gondolom, hogy ez számunkra nem szakma, hanem hivatás – mondja Takács Nándorné Andrea oktató, az Uzsoki utcai Kórház – Urológiai sebészet osztályos nővére. Aki belevág, sok esetben még nem tudja, mire számíthat. Ezért fontos a gyakorlati idő, amikor élesben is megtapasztalják a tanulók, hogy a mindennapi munkánk maga is egy kihívás. Sosem tudhatjuk, aznap milyen eseteket kapunk, egy műtét után a beteg milyen állapotban lesz, hogyan reagál. Azért kell megfelelő mennyiségű tudás, hogy a döntési helyzetekben azonnal tudjuk, mit kell tenni. A gyakorló ápolóknak el kell tudni látni a betegek megfigyelését és értesíteni az orvost, ha gond van. Ehhez pedig fel kell ismerni és értelmezni a jeleket.”

A betegápoló, -gyógyító szakterületeken gyakran nincs második lehetőség, elsőre kell jól dönteni. Erre hívja fel a figyelmet Oroszi Zsuzsanna oktató, a váci Jávorszky Ödön Városi Kórház aneszteziológus szakasszisztense is: „Azt szoktam mondani, hogy bár gyakorlati területről beszélünk, megfelelő értelem, okosság is kell hozzá, hiszen egy gyakorló ápolónak fel kell ismernie, mivel találkozik. A képzés során azt erősítem a tanulóimban, hogy az időben történő segítségnyújtáshoz nélkülözhetetlen az alaptudás. A jó és rossz példákat is igyekszem megtanítani, hogy már a felkészülés során megértsék, milyen könnyű hibázni és milyen sok múlhat rajta.”

Helytállás háromfelé

Akár intézményben vállalt munka, akár otthon ápolás a leendő cél, az empátia, a türelem, az érzelmi stabilitás és a nyugalom azok a kompetenciák, amelyekre a tudás mellett a legnagyobb szükség van. „Ez egy első önvizsgálati pont – emeli ki Takács Andrea. Csak akkor lépjen valaki erre a pályára, ha tudja magáról, hogy rendelkezik ezekkel a tulajdonságokkal. A beteg ember személyisége ugyanis a fájdalom, félelem, a kiszolgáltatottság érzésének hatására megváltozhat. Lehet, hogy ellenkezik, agresszíven reagál, vagy befelé forduló lesz. Ilyenkor meg kell találnunk azt a hangot, azt a módszert, amellyel megnyugtatjuk, megnyitjuk és kibillentjük ebből az állapotból. Hiszen nem hagyhatjuk, hogy elszigetelődjön, és időnként ehhez a család segítségét is kérnünk kell. Vagyis a kommunikáció a harmadik fontos terület, ahol toppon kell lennünk. Segítjük, bátorítjuk a beteget, beszélünk a családtagokkal, illetve tájékoztatjuk az orvost és az ellátó csapat többi tagját. Ehhez a három irányú információhoz nagy szükség van a jó kommunikációs készségre.”

Feltétlen törődés

Amikor a beteg már jobban érzi magát, visszatér a kedve és többnyire hálával fordul a segítői felé. Többnyire, mondhatjuk, mert – bár az esetek túlnyomó többségében a kedves köszönet a jellemző – előfordul, hogy a páciens türelmetlen, hiszen már indulna haza, vagy ha olyan diagnózist kapott, amellyel további kezelések elé néz, megijed és újra elkeseredik.
„Minden beteg arra vágyik, hogy megvigasztalják és támogassák – mondja Oroszi Zsuzsanna. A mi dolgunk, hogy szeretettel forduljunk felé, felmérjük, mire van szüksége és segítsünk neki. Akárhogy is viselkedik, tudnunk kell, hogy kétségbeesésében teszi, ezért mindig arra kell törekednünk, hogy megértsük őt és elfogadjuk, amit mond.”

Tudás, idő és szeretet

A jobb testi-lelki állapot elérése egy folyamat, nem megy egyik pillanatról a másikra. Ezt hangsúlyozza Takács Andrea is: „Kell, hogy időt adjunk a betegeknek. A törődésre szánt idő csodákat tesz. Ezt szoktam elmondani a tanulóimnak is. A legnagyobb dolog egy nővér életében, amikor a visszatérő, vagy akár látogatóként érkező egykori beteg név szerint minket keres. Nekem volt olyan betegem, aki tíz év elteltével jött meglátogatni és megköszönni, hogy annak idején megmentettem az életét. Leírhatatlan érzés volt.”

Más szakterületekhez hasonlóan az ápolási munkában is folyamatosan nyílnak új fejlődési irányok, születnek új módszerek, gépek, fejlesztések. Ahogy Oroszi Zsuzsanna látja: „Nálunk is örök a fejlődés. Én elmondhatom, hogy több mint negyven év után is mindig tanulok és mindig visz valami előre. Az nagyon jó érzés és hatalmas hajtóerő, hogy mások állapotán segíteni tudunk, vagy a fájdalmukban támogatást nyújtani. Én úgy gondolom, az tudja megélni ezt a jó érzést és az marad meg a pályánkon, akiben eredendően ott van a segíteni akarás, az ehhez szükséges tudás vágya és a betegek iránti feltétlen szeretet.”

 

Oroszi Zsuzsanna

diplomás ápoló,
a váci Jávorszky Ödön Városi Kórház aneszteziológus szakasszisztense

Az ápolás legnagyobb díjai: a folyamatos fejlődés és a hálás tekintetek

Kék színű illusztráció, ami egy kórházat igyekszik szemléltetni. Pannon Kincstár

Az egészségügy területén az egyik legszebb hivatás, ugyanakkor az egyik legnehezebb is. Emberileg, érzelmileg, fizikailag is sok kihívást rejt. A pályán sok éve dolgozók történeteiben mégsem az akadályok az elsődlegesek, hanem a betegek hálája, amellyel még sok idő elteltével is újra meg újra találkoznak. Ezt a gondoskodást, előítéletektől mentes törődést az tudja igazán adni, akiben megvan a segíteni akarás és a motiváció.

A segítő kéz büszkesége

Betegként vagy aggódó családtagként mindannyian találkoztunk már azzal az érzéssel, amikor egy kiszolgáltatott helyzetben más kezébe helyezzük azokat a dolgokat, amelyeket egyébként megoldunk. Amikor egy idegen kéz segítségét kérjük, az ő támogatásán múlik saját hogylétünk, vagy szerettünk biztonsága, komfortérzete. Ebben a nehéz helyzetben nem mindegy, ki az, akihez fordulni tudunk. Megkapjuk-e azt a törődést, odafigyelést, megnyugtató szavakat, amelyek ugyanúgy nélkülözhetetlenek a gyógyuláshoz, jobb közérzethez, mint a kezelések és gyógyszerek.

Az ápolók azok, akik a kórházi, egyéb intézményi kezelések alatt folyamatosan jelen vannak az életünkben. A munkájuk egy részét látjuk, megtapasztaljuk. De mi minden van még a napi listájukon a segítő kéz nyújtása mellett?

Az ápoló az egészségügyi ellátórendszer területein végzi munkáját önállóan, illetve más egészségügyi szakma képviselőivel együttműködve. Aktív részese a megelőző, gyógyító, gondozó és rehabilitációs folyamatoknak. Az ellátó csapat tagjaként szervezi, koordinálja, ellenőrzi az ápolási tevékenységet. Elméleti ismeretei és gyakorlati készségei segítik abban, hogy képes legyen a beteg szükségleteinek megfelelő ápolási, gondozási szolgáltatást nyújtani. Kompetencia szintjének megfelelően ellátja a szakorvosi beavatkozásokhoz kapcsolódó ápolói tevékenységeket. Emellett egészségügyi dokumentációt vezet az aktuális jogi és minőségirányítási szabályozások szerint.

„Szép, emberi, izgalmas hivatás, amely lelkileg, érzelmileg, erkölcsileg komoly kihívást jelent, ugyanakkor vele jár a más emberek támogatása felett érzett büszkeség – mondja Balázs Katalin oktató, diplomás ápoló, az „Egységes ápolási eszközpark” kiemelt projekt és az Állami Egészségügyi Ellátó Központ szakmai vezetője. A szakterületek skáláján széles körből választhatunk saját szakmai irányvonalat. Ezt mindenki a személyiségének megfelelően célozhatja be. A gyakorlati területeken szerzett tapasztalatok sokat segítenek az egyéni döntés meghozatalában. Az egészségügy innovatív fejlődése és a mindennapi ápolási feladatok pedig eleve magukban hordozzák a folyamatos, egész életen át tartó tanulást, fejlődést.”

Hajtóerő: a tanulási vágy

A korábban nem tapasztalt helyzetek, esetek kezeléséhez, a betegellátáshoz használt eszközök alkalmazásához, az új módszerek elsajátításához valóban nagy szükség van a saját szakmai tudás rendszeres és tudatos fejlesztésére. A beteg állapotváltozásának észlelése és értelmezése, a sürgősségi esetek, vészhelyzetek felismerése, a gyors intézkedés életmentő lehet, és sok múlik az ápoló felkészültségén, rátermettségén. „A mi életünk egy hosszú tanulás – emeli ki Szántayné Lehoczky Éva szakoktató, Szent Imre Egyetemi Oktatókórház Gastroenterológiai osztályának főnővére,a SOTE Neurológiai Klinika és az Intenzív osztály munkatársa – Az marad meg a pályán, akiben ott van a tanulás iránti vágy és hajtja előre a mindennapokban.”

Az önfejlesztés kulcsfontosságú szerepét erősíti meg Balázs Katalin is: „A tanulás kétségkívül időt vesz el a családtól és a szabadidőből, hiszen felnőttként, munka mellett végzik. A tudás megszerzése azonban alapvető feltétel, nem hagyhatjuk, hogy enélkül kerüljenek ápolók a rendszerbe. Fontos, hogy már a gyakorlati helyszíneken foglalkozzanak a tanulókkal, erősítsék a hivatástudatot, szerettessék meg azt a szakterületet, amihez vonzódni kezdenek.”

Az út tehát hosszú és gyakran már az indulás is tartogat meglepetéseket. „A tanuló ápolók számára az első nagy kihívás: meglátni a beteget – emeli ki Szántayné Lehoczky Éva. Előfordul, hogy valakiben az ápoláshoz romantikus fantáziaképek kapcsolódnak és a gyakorlaton szembesül a valódi emberi helyzetekkel, fájdalmakkal. Nem mindenki alkalmas arra, hogy a mindennapi gondozással járó testi-lelki terhet viselje és jó, ha ezzel idejében tisztába jövünk. Éppen ezért vagyok az őszinteség híve. Hibát követnék el, ha idillt festenék a tanulóimnak. A szakmámban és oktatóként is azt tapasztalom, ha már az elejétől fogva a tények mentén haladunk, sokkal jobban élik meg a kihívásokat. Mert ez egy felemelő és szép szakma, de testileg, lelkileg és fizikailag is nehéz.”

Kapocs a beteg, a hozzátartozók és a szakmai csapat között

Az ápoló mindennapi munkájának természetes része, hogy a gondozási feladatok közben beszélget a betegekkel, válaszol a kérdéseikre, megnyugtatja őket és segít oldani a kiszolgáltatott helyzetükkel járó szorongást, félelmet. Emellett rendszeresen kommunikál a hozzátartozókkal és egyeztet, együttműködik a teljes ellátó csapat tagjaival is. Az egészségnevelő és egészségfejlesztő tevékenységéhez hozzátartozik, hogy segítse a beteget és családját az önellátó képesség lehető legmagasabb fokának elérésében, felkészítse őket a hazatérés utáni tennivalókra. Ellátja őket az egészségmegőrzéshez, szükség esetén az életmódváltáshoz kapcsolódó információkkal.

A szakmai tudása mellett tehát egyéb kompetenciákra is nagy szüksége van. Ahogy Balázs Katalin mondja: „Aki empatikus, megfelelően motivált és szeretne segíteni, csak annak szabad ezt a hivatást választania. Csak az tud adni, akinek van miből.”

És nem lehet elégszer elmondani, mekkora szükség van ilyen emberekre. „Mindennap halljuk, megéljük, a szakmában és magánemberként is, hogy kevés ápoló van a rendszerben, főleg a kórházakban. Hiányszakma vagyunk és hatalmas szükség lenne még több kézre” – hangsúlyozza Szántayné Lehoczki Éva.

Mint oktatóink, úgy sokan mások is, akik a pályán maradtak, a nehézségekkel szemben a mindennapokban megélt rengeteg pozitív érzésre emelik a hangsúlyt a történeteikben. Balázs Katalin ezzel ösztönzi a tanulóit és azokat, akik a pályaválasztási döntésük meghozatala előtt hozzá fordulnak: „Én elmondhatom, hogy büszke vagyok a hivatásomra: hogy segíthetek, hogy gondoskodhatok, hogy tudással és gyakorlati tapasztalattal rendelkezem. Ez nagyon jó érzés. Mindemellett rendkívül motiváló a tekintetekben megjelenő hála és öröm – akár betegről, akár hallgatóról van szó.”

Balázs Katalin

oktató, diplomás ápoló, az „Egységes ápolási eszközpark” kiemelt projekt és az Állami Egészségügyi Ellátó Központ szakmai vezetője

Szántayné Lehoczky Éva

szakoktató, Szent Imre Egyetemi Oktatókórház Gastroenterológiai osztályának főnővére, a SOTE Neurológiai Klinika és az Intenzív osztály munkatársa

A rendelőben és az oktatás során is a logikai gondolkodás a kulcs

Klinikai fogászati higiénikus képzés visszanézhető órákkal és online jegyzetekkel a Pannon Kincstár iskolában. Barna hajú fogorvos kezeli a páciensét.

A releváns tudás, amellyel a frissen végzett fogászati higiénikus a pályára lép, az órán és a gyakorlati helyen tanultakból együttesen áll össze. Egy tartalmas képzésen olyan dolgokat is megismernek a tanulók, amelyekkel kizárólag a könyvekből tájékozódva nem találkoznának. A sikerért persze itt is kell meg dolgozni -az a tanuló számíthat biztos karrierre, aki hajlandó rászánni a megfelelő időt és energiát az ismeretei bővítésére.

Pályán innen, a jelentkezésen túl

A klinikai fogászati higiénikus szakmai palettája meglehetősen színes, ezekről számoltunk be A szaktudás mellé a mosolyunkat is adjukcímű posztunkban. OKJ-s végzettség mellé a törvény orvosi felügyeletet ír elő, önálló feladatellátáshoz főiskolai végzettség szükséges.

A képzés bemeneti feltételei az 54 OKJ Fogászati asszisztens szakképesítés, 1 év fogászati asszisztensi gyakorlat, érettségi bizonyítvány és az egészségügyi alkalmassági igazolás, amelyet foglalkozás-egészségügyi szakellátó hely állít ki. A Pannon Kincstárban félévente induló képzés időtartama 5 hónap. Az oktatások kéthetente, szombati napokon, 8:00 és 18:00 között zajlanak.

Az iskola saját rendelői, székes demonstrációs terme is segítséget nyújt ahhoz, hogy a tanulók az elméleti képzéshez kapcsolódóan gyakorlati felkészülést szerezzenek. A képzés idejére extra szolgáltatásként diákigazolvány is jár.

„Fontos kihangsúlyozni, hogy ez egy felnőttképzés, amelynek kereteit a jogi szabályozás adja, és ezt töltjük fel szakmai tartalommal. – mondja Dr. Al-Katib Kamil fogszakorvos, egyéni vállalkozó, felkért előadó – Amennyiben kizárólag a szakkönyvekben tárgyalt tartalommal ismerkednének meg a tanulók, abban az esetben kifejezetten hosszú folyamat lenne, míg a vizsgák letétele után elsajátítanák a piac által támasztott valódi követelményeket. A releváns, vizsgára és valódi klinikai körülményekre felkészítő tudás az órákon és a gyakorlati helyen szerzett ismeretekből, tapasztalatokból áll össze. A szakmánk annyira változatos és szerteágazó, hogy az oktatás keretein belül intenzív tempót diktálunk annak érdekében, hogy a lehető legjobban átadhassuk az ismereteket, viszont ehhez szükséges az a tanuló is, aki a megfelelő időt és energiát is hajlandó rászánni ismeretei bővítésére.”

Felkészül: az új csapattag

A klinikai fogászati higiénikus a fogászati munkacsoport tagjaként dolgozik majd a fogorvos irányítása mellett, együttműködve a fogászati asszisztenssel és a fogtechnikussal is. Segédkezik a páciensek fogászati ellátásában, előkészíti a betegeket a beavatkozásokra. Feladataihoz tartozik a kezelt és szájüregi műtéteken átesett betegek gondozása és pszichés támogatása.
Ahhoz, hogy a csapat hatékony munkáját támogassa, fél szavakból megértse a szakmai kommunikációt, és a sürgős helyzetekben gyorsan kapcsoljon, nagyon fontos, hogy tisztában legyen az elhangzott információ jelentésével.

„Az oktatás elejétől kezdve szoktatom a tanulóimat a szakmai kifejezésekhez, hogy beépüljenek a gyakorlati munkájukba, hiszen az orvostól is ezeket fogják hallani.” – erősíti meg Pákozdi Szilvia szakoktató (Zuglói Egészségügyi Szolgálat, BARDENT Kft., Kavics Dental) – „A szakmai tudatosságuk elmélyítéséhez ajánlom nekik a szaklapok, szakirodalom olvasását is. A kifejezések gyakorlásán kívül azért is jó, ha ez beépül a mindennapi életükbe, mert így később is természetes lesz számunkra, hogy figyelemmel kísérjék az újításokat, eredményeket, a szakma fejlődését.”

A képzés során fontos szerepet kap a kérdezve, megbeszélve tanulás módszere. Az oktatók is preferálják, hogy a nehezebben érthető részeket a tanulók felmerülő kérdései alapján közösen értelmezzék. „Támogatom és biztatom őket, hogy a csoporton belül osszák meg a kérdéseiket, a gyakorlat során megtapasztalt helyzeteket. – emeli ki Dr. Al-Katib Kamil – A megélt szituációk értelmezése sokat segít abban, hogy kialakuljon egy szakmai, logikai alapokon nyugvó gondolkodás, ami az egyik legfontosabb tényező a működésünkben.”
Ehhez csatlakozik Pákozdi Szilvia is: „A közös megbeszélés, órai feldolgozás rengeteget segít a nehezebb szakmai tartalmak elsajátításához. Szívesen hozok be példákat a saját munkatapasztalatomból is, hogy segítsem a könnyebb megértést. A többi oktatóval együtt igyekszünk olyan használható tudást átadni, amelyet kizárólag a könyvekből tájékozódva nem tudnának összegyűjteni.”

A megelőzés szolgálatában

A fogászati csapatban végzett munkáján kívül a klinikai fogászati higiénikust az egészségnevelés és a prevenció terén is várják feladatok. Ehhez rendelkeznie kell a szükséges anatómiai–élettani tudással, a táplálkozás és a szájhigiéné összefüggéseinek ismeretével.

„Azért is tartom az egyik kulcsterületnek a prevenciót – hangsúlyozza Dr. Al-Katib Kamil –, mert mindennek az alapja, mindenre hatással van. Saját egészségi állapotában elsősorban a kellően felkészített és informált páciens tud változást elérni azáltal, hogy odafigyel a megfelelő életvitelre, illetve azon belül is a szájhigiéniára. Szakemberként ebben is fontos szerepünk van, amelyre a tanulmányok során fel kell készülni.”

Egy lépésre a szakmai jövő

A sikeres vizsga után kitárul a világ. Egy olyan terület várja a frissen végzett szakembereket, amelyben folyamatos a fejlődés, jók az elhelyezkedés lehetőségei és maga a közeg is népszerű és vonzó. A tanulás, önképzés azonban nem ér véget a bizonyítvány átvételével. A Pannon Kincstár oktatói is arra ösztönzik a tanulóikat, hogy később is tartsák a kapcsolatot, segítsék egymást szakmai tapasztalataikkal, és osszák meg az eredményeiket.
Ahogy Pákozdi Szilvia fogalmaz: „Amiként a szakmai munkámban szeretem az embereket, a pácienseket, úgy tekintek a tanulóimra az oktatás során és azt követően is. Nagyon jó érzés híreket kapni róluk és együtt örülni annak, milyen sikereket értek el azon a pályán, amelyen a mi közreműködésünkkel indultak el.”

Dr. Al-Katib Kamil

Fogszakorvos

 

Pákozdi Szilvia

Zuglói egészségügyi szolgálat BARDENT Kft.; Kavics Dental

A gyógyszer, a tanács és az empátia együtt segít

A gyógyszer, a tanár, és az empátia együtt segít. A Pannon Kincstár egy szakmai cikke az egészségügyben. Gyógyszertári szakasszisztens képzés visszanézhető órákkal és online jegyzetekkel. Egy boldog gyógyszerész, ahogy segítséget nyújt egy idős hölgynek.

Hatás, lehetséges mellékhatás, mit nem lehet együtt szedni, ajánlott adagolás – mindezek ugyanúgy nélkülözhetetlenek a gyógyszerkiadó szakasszisztens tudástárából, mint a bizalom megteremtésének képessége. A beteg oda tér vissza, ahol a korábban adott tanács is bevált és a kiszolgálás során érezte az odafigyelést, a segítő hozzáállást.

Gyógyulásra várva

A gyógyszerkiadó munkatársak nem csupán a készítményekkel, hanem az emberekkel is foglalkoznak – erről szólt korábbi blogposztunk Sok beteg életében szinte családtaggá válik a patikuscímmel. Bár gyógyszertárba sokféle termékért járunk, és van, hogy csak egy kozmetikumért, teáért szaladunk be, a látogatások zömében mégis valamilyen gyógyszerért állunk sorban. Akár saját magunknak, akár egy családtagunknak vásárolunk, éppen egy betegséget igyekszünk legyőzni. Bosszanthat a sor, a többi vásárló ezer kérdése, a betegséggel szembeni kiszolgáltatottság, a rossz közérzet. Vinnénk haza minél előbb a gyógyulást, gyógyítást. Így aztán amikor sorra kerülünk, jólesik a kedves hang, a segítő szándék, a megnyugtató válaszok és a jól érthető tanács.

Fő csapásirányok

Ha a gyógyszerkiadást céloztuk be szakmai irányként, erre a mindennapi helytállásra kell felkészülnünk. „A szakasszisztenseknek nagyon alapos felkészítést adunk a gyógyszertant illetően – hangsúlyozza Tóth Jánosné Vera néni, a gyógyszertechnológia és általános labor gyakorlatok szakoktatója -, és hogy a betegekkel egy kedves, empatikus személyiség találkozzon.”

Ehhez csatlakozik Dr. Tófeji Mária szakoktató, a budapesti Eötvös Patika beosztott gyógyszerésze: „A gyógyszertant olyan mélységben tanítjuk, hogy a vizsgázott tanuló kész legyen az önálló expediálásra, vagyis azonnal használható tudást szerezzen. Ezt a gyakorlati tudást többféle módon támogatjuk. Folyamatosan frissítem például az anyagaimat, hogy azok a gyógyszernevek szerepeljenek benne, amelyekkel aktuálisan találkozhatunk a patikákban. Ezzel együtt a korábbi neveket is megtanítom, hogy a tanulóim képben legyenek, amikor a betegek olyan régről ismert gyógyszereket keresnek, amelyek azóta már módosult formában, más megnevezéssel kaphatók.”

A szakasszisztensek a betegek közvetlen kiszolgálása révén már nagyobb részt vesznek ki a gyógyszerészi gondozásból, közreműködnek a beteg gyógyulásában. Vény nélkül kapható és vényköteles gyógyszerek expediálását is végezhetik, ennek a felelősségét kell megalapozni a magabiztos gyógyszertani ismeretekkel. Dr. Mátyássi Marcell gyógyszerész, oktató így foglalja össze az elvárt tudnivalókat: „Fontos, hogy a munkatárs tisztában legyen az egyes termékek hatásával, a lehetséges mellékhatásokkal; figyelnie kell arra, hogy milyen más gyógyszerrel nem lehet együtt szedni, illetve, hogy mi az ajánlott adagolás. Ezeket az információkat osztja majd meg a betegekkel. Ezért alapvető, hogy képes legyen megfelelően kommunikálni és azt az empátiát nyújtani, amelyből a hozzá forduló beteg érzi, hogy valóban érdeklődnek iránta és fontos a problémája.”

Új utakon a fejlődésben

Ahogy a gyógyszerek, úgy a gyógyszerészi ellátás módszerei is fejlődnek és ez a képzésben is megjelenik. A piacon szükséges komplex tudás megalapozásában a gyógyszertan mellett a gazdálkodási oldal is szerepet kap. Dr. Mátyássi Marcell oktatóként és aktív szakemberként is nagy hangsúlyt helyez a gyakorlatiasságot támogató területekre: „A technológia és ügyvitel egyaránt fontos részei a szakasszisztensi felkészülésnek. A naprakész expediáláshoz gyakran kell utánajárni adatoknak, információknak. Emellett lépést kell tartani a szoftverek újabb verzióival, hiszen a gyógyszertárakban is utat tör a digitalizáció, és a teljeskörű, gyors ügyintézéshez hozzátartozik a számítógépes nyilvántartások, támogató rendszerek kezelése.”

Ahhoz, hogy az önfejlesztés mindennapi gyakorlattá váljon, a képzés használható kiindulópontokat ad. „A praktikus tudás naprakészen tartásához az órákon ajánlok interneten elérhető információforrásokat, hasznos honlapokat. Ha ez a fajta tájékozódás már a képzésen beépül a rendszeres készülésbe, a szakmai munkában is magától értetődő lesz.” – mondja Dr. Tófeji Mária.

A karrier kapujában

A képzés iránt egyre növekszik az érdeklődés. A tervezhető, biztos karriert ígérő pálya, a tiszta környezet és a sokféle termékkel dolgozó érdekes világ vonzó közeg a pályaválasztók, pályamódosítók számára. Gyógyszerkiadó szakasszisztensekből még mindig hiány van a pályán. A felkészült és elhivatott szakembereket mindenhol szívesen fogadják és hosszú távon megbecsülik.

A Pannon Kincstárban a keresletre válaszolva már 2-3 havonta indul képzés. A jelentkezéshez érettségi bizonyítvány, 54 OKJ Gyógyszertári asszisztens szakképesítés és 2 év gyógyszertári asszisztensi gyakorlat szükséges, valamint csatolni kell a foglalkozás-egészségügyi szakellátó hely által kiállított egészségügyi alkalmassági igazolást.

A képzés időtartama 7 hónap, heti rendszerességgel, szombati napokra ütemezve, 8:00 és 18:00 óra között. A tanulók a szakképző központ saját informatikai termében gyakorolhatják a gyógyszerkiadást a Medivus programon keresztül. Ha gyakorlati hely kereséséhez kér valaki segítséget, az iskola ebben is tud megoldást ajánlani.

A végzett gyógyszerkiadó szakasszisztens képes gyógyszerész mellett, de önállóan ellátni a vényköteles és a vény nélküli gyógyszerek, gyógynövények, és egyéb, gyógyszertárban forgalmazott termékek kiadását, valamint teljesíteni az ehhez kapcsolódó betegtájékoztatást, tanácsadást.

Tóth Jánosné Vera néni ezzel összegzi a jó szakember legfontosabb feladatait: „Olyan kapcsolatra kell törekednie minden beteggel, hogy legközelebb is bizalommal forduljanak hozzá, ő pedig megfelelő tanácsot adjon. A beteg oda tér vissza, ahol törődést és segítséget kapott.”

Dr. Mátyássi Marcell

Gyógyszerész, egyéni vállalkozó

 

dr. Tófeji Mária beosztott gyógyszerész, Eötvös Patika Budapest Pannon Kincstár, oktató

Dr. Tófeji Mária

beosztott gyógyszerész, Eötvös Patika Budapest

Sokszorosan megtérül az alapok tanulására fordított idő

Fogászati asszisztens képzés visszanézhető órákkal és online jegyzetekkel a Pannon Kincstár intézményében. Sokszorosan megtérül az alapok tanulására fordított idő. Mosolygós segítő a fogorvossal és egy pácienssel.

Sokszorosan megtérül az alapok tanulására fordított idő

A fogászat a kiemelt, frekventált területek közé tartozik az egészségügyön belül. Népszerű pálya, vonzó, tiszta közegben, folyamatos fejlődési lehetőséggel, tervezhető karrierrel. Az alaptudás megszerzéséhez az elmélet, az összefüggések megértése és a gyakorlat egyaránt szükséges, de aki nem sajnálja az időt és energiát, sokkal könnyebben boldogul majd a ráépülő ismeretekkel.

Kell egy jó tudásbázis

A fogorvos segítője, a biztos háttér, a jobb kéz, ami mindig tudja, mit csinál a bal – ezekkel a meghatározásokkal találkozunk leggyakrabban, vagy ahogy korábbi bejegyzésünkben írtuk: „A jó fogászati asszisztens segédpilóta, aki működteti a rendszert.”

Minden első számú segítőnek – segédpilótának, első tisztnek, helyettesnek, titkárnak, tanácsadónak és asszisztensnek – biztos tudással kell rendelkeznie a területén, hogy pont akkor és pont azt a szakmai támogatást nyújtsa, amit a helyzet megkíván. A rendelőre értelmezve: ami a páciens ellátásához szükséges, és amit ahhoz a fogorvos kér.

Ez a kétfelé teljesítés alapos odafigyelést és gyors kapcsolást igényel. Ahhoz pedig, hogy ez készségszinten jöjjön, érdemes az alapismeretek megszerzésébe beletenni a maximális energiát.

„Meg kell tanulni életben maradni – mondja Dr. Al-Katib Kamil, fogszakorvos, egyéni vállalkozó, felkért előadó –, ami azt jelenti, hogy egészségügyi pályáról lévén szó, elvárt a megfelelő önállóság. Ehhez nyújt segítséget az az alaptudás, illetve iskolai rendszer, ami tanulóinkra vár. Mi magunkra vállaljuk azt, hogy az elméleti ismereteken túl, olyan emberi skillek felvértezését is megalapozzuk, amikhez a későbbiekben mindig vissza lehet nyúlni.”

Fókuszpontok a képzésben

A jelentkezéshez érettségi bizonyítvány szükséges, illetve igazolás az egészségügyi alkalmasságról, amit a foglalkozás-egészségügyi szakellátó hely állít ki.

A Pannon Kincstárban 2-3 havonta indított képzés 10 hónapon át tart, heti rendszerességgel, szombati napokra ütemezett oktatással. A tanórák 8:00 és 18:00 óra között zajlanak.

Az oktatás hatékonyságát saját rendelői, székes demonstrációs terem segíti, ahol a tanulók az elméleti képzéshez kapcsolódóan gyakorlati oktatást is kapnak. A praktizáló fogorvos és klinikai fogászati higiénikus tanárokkal készült videók is hasznos segédanyagai a képzésnek.

„Az első hónapokban sok az alapinformáció, de az az idő, amit az összefüggések megtanulására fordítanak, sokszorosan megtérül. – erősíti meg Pákozdi Szilvia szakoktató (Zuglói Egészségügyi Szolgálat, BARDENT Kft., Kavics Dental) – Éppen ezért nagy hangsúlyt fektetek az ok-okozati lépések megértésére, és szívesen elmagyarázom akár többször is, megmutatom többféle szemszögből, sokszor vizuális megoldásokkal. Mert aki egyszer megértette ezeket az alapösszefüggéseket, az már biztosan tudni fogja.”

A vizualizálva átadott információ gyorsabban beépül és sokáig megmarad. A végzett tanulók később, már a szakmai munkájuk során is gyakran visszajelzik, hogy a mai napig emlékeznek arra, amit ilyen formában megtanultak. – meséli lelkesen Pákozdi Szilvia – „Biztatom is a hallgatóimat, hogy az általános alapismeretek nehezebb részeinél se keseredjenek el, mert gyorsan a helyére kerül minden és nagyon hasznosak lesznek ezek az anyagok a szakma teljes elsajátításához.”

A végzett fogászati asszisztensek sokrétű feladatokat képesek ellátni a fogorvosi rendelőben.

A szervező, előkészítő, adminisztratív feladatokon túl segítséget nyújtanak a diagnosztikai vizsgálatokban; fogászati, fogszabályozási, sebészeti beavatkozásokban; prevenciós feladatokban; a kezelt betegek megfigyelésében; sürgősségi ellátásban; műtétek előkészítésében. Ügyelnek a rendelő megfelelő higiéniájára, a színvonalas és biztonságos betegellátáshoz szükséges környezetre.
Egyszerre figyelnek a páciens lelki és fizikai állapotára, igényeire és a fogorvos keze alá dolgoznak, hogy a folyamatok zökkenőmentesen működjenek.

„Akármerre megyek, mindig találkozom Pannonosokkal” – mondja Pákozdi Szilvia, aki nagy örömmel tekint a hosszútávú kapcsolatokra a már végzett csoportokkal. „Az iskolán túl is igyekszünk segíteni őket, hiszen a kialakult bizalom később is megmarad. Tartjuk a kapcsolatot, támogatjuk egymást szakmai megbeszélésekkel. Nagyon jó és aktív közösségek alakultak így az online térben is. Már a képzésen arra biztatjuk őket, hogy tanuljanak egymástól is és ápolják a kapcsolatot. És mi sem engedjük el a kezüket később sem.”

Dr. Al-Katib Kamil

Fogszakorvos

 

Pákozdi Szilvia

Zuglói egészségügyi szolgálat BARDENT Kft.; Kavics Dental

A tanlaborból indul a gyógyszerkészítés útja

Gyógyszertári asszisztens képzés visszanézhető órákkal és online jegyzetekkel a Pannon Kincstár iskolában. A tanlaborból indul a gyógyszerkészítés útja.

A szakmai helytállás lényege, hogy a gyógyszertári asszisztens ismerje az anyagokat és eszközöket, amelyekkel dolgozik, és mindent megfelelően dokumentáljon. A gyógyszerkészítés praktikus tudásához az elméleti háttér mellé sok gyakorlat kell, éppen ezért nehéz lenne nekivágni a pályának a tanlabor alapozó órái nélkül.

Az első kilométer

A gyógyulás folyamatába sokszor szinte észrevétlenül kapcsolódnak be segítő kezek. Kaput nyitunk a gyógyulás felé című posztunkban írtunk bővebben a gyógyszertári asszisztensek munkájának fontosságáról, és arról, milyen területeken, mennyiféle formában tudják támogatni az egészségünket, mindennapi jóllétünket.

Hogyan készülnek fel a tanulók erre a sokrétű feladatra? Honnan indul a szakmai út? – Ezúttal a pálya első kilométerkövéig tartó szakaszra, a képzésre nézünk rá.

A jelentkezés előfeltételei az érettségi bizonyítvány és a foglalkozás-egészségügyi szakellátó hely által kiállított egészségügyi alkalmassági igazolás. A Pannon Kincstárban 2-3 havonta indul képzés, 10 hónapon át tart és az órák heti rendszerességgel, szombati napokra ütemezve 08:00 és 18:00 óra között zajlanak.

A tiszta patikai környezet, az esztétikus termékek, a gyógyszerkészítés izgalmas világa sokak számára vonzó. A jelentkezők között vannak olyanok is, akik nem egészségügyi alapoktatásból érkeznek, de a szakterület különlegessége, a pályában rejlő fejlődés és a biztos munka lehetősége megszólította őket.
„Éppen azért, mert a tanulók többféle középiskolából, vagy akár pályamódosítóként jönnek, a képzésben az alapozó modult az általános egészségügyi ismeretek adják. Ez több szempontból is hasznos. Egyrészt így tudunk a csoportokban mindenki számára egységes tudásbázist létrehozni. Másrészt az alapmodulok illeszthetők és a későbbiekben átjárhatóságot biztosítanak más szakterületek felé, ha valaki módosítani szeretne a célirányán, vagy bővítené a saját szakmai palettáját.” – mondja Dr. Tófeji Mária szakoktató, a budapesti Eötvös Patika beosztott gyógyszerésze.

Gyógyító alkotás

Az első év intenzív, sok elmélettel, alapozó tárgyakkal és gyakorlati munkával. A gyógyszerkészítéshez szükséges praktikus tudás megszerzéséhez nyújt segítséget az iskolai tanlabor. Itt alapozzák meg a szakmai munkájukat a tanulók, és olyan indítást kapnak, amelyre a vizsgán és később a mindennapi feladataikban is nagy szükségük lesz.
„Egy jól felkészült asszisztens ismeri az anyagokat és az eszközöket, hogy a gyógyszerek, gyógyszerformák elkészítésében helyt tudjon állni. – hangsúlyozza Tóth Jánosné Vera néni, a fitomedicina, a gyógyszertechnológia és a gyógyászati segédeszközök szakterületek szakoktatója – A méréshez, mérőeszköz kezeléshez szükséges odafigyelést, pontosságot is meg kell tanulnia. Ezekre akkor is szüksége lesz, ha végül nem patikában, hanem egy laboratóriumban vagy más hasonló intézményben fog dolgozni.”

Az iskola saját tanműhelyében végzett gyakorlatok során a tanulók felkészülnek arra, hogyan készítsenek majdani patikai munkájuk során kenőcsöt, fül- és orrcseppet, kúpot, hintőporokat és hogyan végezzék az elválasztó műveleteket: a desztillálást, dekantálást, szitálást és szűrést.

Folyamatok papíron és lélekben

A képzés a leendő munkakörrel járó adminisztratív és dokumentációs feladatokra is felkészít. „A technológia mellett nagyon fontos az ügyvitel is, ráadásul meg kell tanulniuk úgy dokumentálni, hogy a minőségbiztosítás szempontjai is teljesüljenek. – emeli ki Dr. Mátyássi Marcell gyógyszerész, szakoktató – Mivel az asszisztensek gyógyszertáron kívül is forgalmazott, vény nélkül kapható gyógyszereknél, étrendkiegészítőknél már végezhetnek expediálást, igyekszem arra sarkallni őket, hogy folyamatosan bővítsék a háttértudásukat. Így tudnak majd minél több hasznos információt átadni a betegeknek.”

A felkészítésben a tananyagok átadásán túl az emberi dolgok is sokszor szerepet kapnak. A tíz hónap során néha előfordulhat egy-egy elakadás. Az oktatók ilyenkor a saját pályafutásuk tapasztalataiból merítve nyújtanak támogatást. Ahogy Dr. Tófeji Mária mondja: „Ha a lélek szorul ápolásra, akkor egy picit megállunk. Megnézzük, mi miatt érzi bizonytalanul magát a tanuló, és igyekszem segíteni.”

További kilométerkövek

A képzés ideje alatt kialakult jó kapcsolatok a bizonyítvány megszerzését követően is megmaradnak. Vera néninél is gyakran cseng a telefon, érkeznek levelek, üzenetek: „Hatalmas öröm nekem, amikor sorra megkeresnek, beszámolnak az eredményeikről, vagy a véleményemet kérik egy aktuális szakmai kérdésben, és megosztják velem a sikereiket.”

A sikerek ugyanis nem maradnak el. A szorgalmas munkaerő hamar eredményekre váltja a befektetett energiát. Dr. Mátyássi Marcell így foglalja össze a képzésre jelentkező leendő munkatársaknak: „Az elhivatott szakemberekből hiány van a pályán. Aki jó, azt megbecsülik a munkahelyén, anyagilag is elismerik, és tervezhető karrier vár rá. A betegek megfelelő ellátásában mindig szükség lesz a gyógyszerekhez értő szakemberekre.”

 

dr. Tófeji Mária beosztott gyógyszerész, Eötvös Patika Budapest Pannon Kincstár, oktató

Dr.  Tófeji Mária

beosztott gyógyszerész, Eötvös Patika Budapest

 

Dr. Mátyássi Marcell

gyógyszerész, egyéni vállalkozó

A masszázs mellett fontos, hogy rendszerben lássuk az egészet

Gyógymasszőr képzés visszanézhető órákkal és online jegyzetekkel. Pannon Kincstár. A masszázs mellett fontos, hogy rendszerben lássuk az egészet. Szakmai cikk az egészségügyben. Masszőr kezeli a női páciens vállát.

A masszázs mellett fontos, hogy rendszerben lássuk az egészet

Értő hallgatás, empátia, hozzá pedig kellő fizikum, hiszen a mindennapi terhelést bírni kell. A gyógymasszőr mindennapjai a segítségnyújtás, a testi-lelki megújulást szolgáló kezelések körül zajlanak. Népszerű és elismert szakma, keresett tudás, amely sok elméleti és gyakorlati ismeretet igényel – vagyis kellenek a biztos alapok.

Építkezés előtt

A pálya vonzerejéről, kihívásairól, a sokféle irányról és lehetőségéről A gyógyító értintéshez értő hallgatást adunk című posztban írtunk részletesebben. A szakma elsajátításához a fogásokon, módszereken túl kiterjedt és sokrétű ismeretanyagra van szükség. Ezek adják azt a biztos alapot, amelyre a későbbiekben építkezni tudunk.

„Az anatómiával, fizikai felépítéssel tökéletesen tisztában kell lennünk. Ismernünk kell az eszközöket, anyagokat és tudnunk kell használni ezeket, hiszen csak így tudunk az orvosi utasításokat követő, megfelelő kezelést nyújtani.” – mondja Niedermüller Péter, gyógymasszőr, szakoktató.

A képzés előfeltétele az érettségi bizonyítvány, emellett a jelentkezéshez szükséges a foglalkozás-egészségügyi szakellátó hely által kiállított egészségügyi alkalmassági igazolás is. Népszerű képzésről lévén szó, 2-3 havonta indulnak csoportok a Pannon Kincstárnál. A tanfolyam ideje 10 hónap, heti rendszerességgel, szombati napokra ütemezve, hogy a munkába járók számára is megoldható legyen az óralátogatás. Az oktatási napokon 8:00-tól 18:00 óráig tartanak a tanórák.

Bővülő látószög

„Már a képzés során sem csupán a mozgásszervi jelenségekkel foglalkozunk. A fókusz sokkal nagyobb. – hangsúlyozza Niedermüller Péter – A szakma folyamatosan fejlődik, új módszerek, új irányok, új anyagok lépnek be. Az innovációkkal lépést tartani munka mellett persze nehezebb és sok egyéni felkészülést igényel. Azonban aki megfelelően elsajátította az alapokat, az új helyzetekkel is könnyebben megbirkózik.”

A nagyobb fókuszban pedig olyan különleges ismeretek is szerepelnek, mint például a fürdők működése, a tangentor használata, az iszap-, balneo- és hidroterápiás kezelések, gyógynövényes és szénsavas fürdőkezelések, súlyfürdő és trakciós kezelések, hőlégkamrás, gőzkamrás és szauna kezelések. A képzést elvégző hallgatók megtanulják a gyógymasszázs, a svédmasszázs, a frissítő masszázs alapfogásait, az aromaterápiás masszázst. A teljes test és az egyes testtájak masszírozásában a különleges masszázsfajták alkalmazását, nyirokmasszázst, passzív kimozgatást és reflexzóna masszázst.

Képesek lesznek állapotfelmérést végezni és a szakorvos iránymutatása alapján az elméleti képzés során elsajátított reumatológiai, ortopédiai, traumatológiai betegségeket kezelni. Aki később egészségügyi intézményben helyezkedik el, csapatban dolgozva támogatja majd az orvos munkáját, együttműködik a gyógytornásszal, fizikoterápiás szakasszisztenssel a páciensek gyógyulása, rehabilitációja és pihenése érdekében.

Részekből az egész

„Azért is fontos, hogy már a képzésben ennyiféle kapcsolódó területet megismertessünk a tanulókkal, mert a munkánk során sem csupán a masszázsra koncentrálunk. Nagy hangsúlyt fektetek azokra az irányokra, amelyek az egészséges életmód támogatásához elengedhetetlenek, mint például az ergonómia szempontjai. A célom az, hogy rendszerben lássák mindazt, amivel majd a pácienseiket segíteni tudják.”

A svéd- és gyógymasszázs alapok és simítás elsajátítása a szombati képzési napok keretében, helyben történik, mivel az iskola rendelkezik saját masszázságyakkal és a masszázshoz szükséges kiegészítőkkel is. Gyakorlati helyhez a kiterjedt kapcsolatrendszeren keresztül az ország majdnem minden pontján tudunk segítséget nyújtani.

A szakmai vizsgára Budapest leghatásosabb gyógyvíz lelőhelyén, a Lukács fürdőben kerül sor, amelyre az iskola helyszínbejárást biztosít. Ennek keretében a tanulók a szakmai vizsga előtt 1-2 alkalommal az óraadó tanárral együtt feltérképezik a kezelőhelységeket és megismerik az eszközöket.

„Szeretek a felnőttoktatásban dolgozni – foglalja össze oktatói tapasztalatait Niedermüller Péter – mert a hallgatóimnak már kellő rálátásuk van a világra és tudják, mit szeretnének tanulni. Én pedig arra próbálom sarkallni őket, hogy gondolkozzanak. Minden ismeretet és gyakorlatot gyúrjanak egybe és ebből a tudáscsomagból válogatva rakják össze a páciensre szabott kezelés kombinációját.”

Megbízható partnerré kell válnunk a fogorvos és a páciens számára is!

Tanulható fogtechnikus szakma a Pannon Kincstár keretében. Megbízható partnerré kell válnunk a fogorvos és páciens számára is! Fogorvos, ahogy gyakorol műfogsoron.

Megbízható partnerré kell válnunk a fogorvos és a páciens számára is!

Korábbi posztunkban a fogtechnikus szakmával foglalkoztunk, ezúttal az ezt megalapozó gyakornoki képzés oldaláról nézünk rá a szakterületre.

Ahogy azt „Vissza kell adnunk az emberek mosolyát!” című írásunkban olvashattátok, a fogtechnikus a fogászati team kreatív művésze, aki akkor kapcsolódik be a csapat munkájába, amikor már valamilyen foghiányról beszélünk.

Mint más egészségügyi szakmákban is, az első két év gyakornoki időnek számít, amelynek során a gyakornok a fogtechnikus irányítása mellett javításokat készít, közeműködik a fogpótlások készítésében, miközben folyamatosan tanulja a módszereket és eljárásokat, tanulmányozza az anyagokat.

Szakmai alapozó

A Pannon Kincstárban félévente indítjuk a fogtechnikus gyakornok képzéseket, tíz hónapos időtartammal, heti egy teljes képzési nappal, szombatokra ütemezve, hogy a tanulás a munka mellett is megoldható legyen. A jelentkezéshez érettségi bizonyítvány szükséges, valamint egészségügyi alkalmassági igazolás, amelyet a foglalkozás-egészségügyi szakellátó hely állít ki.

„A képzés alapját két fő terület adja.” – mondja Szántó Gábor, fogtechnikus, szaktanár – „Az egyik nagy egység a teljesen vagy részlegesen kivehető fogpótlások területe. A másik pedig a rögzített fogpótlásokra, mint például a koronákra, hidakra vonatkozó szakismeretek. Ennek a tudásnak az elsajátítása képezi azt a stabil alapot, amelyre a későbbiekben építeni tudunk.”

Az elméleti alapismeretek egyik kiemelt részét adja az anatómia. „Azért ennyire fontos, hiszen a szerkezet, amelyet készítünk, a testrészévé válik a páciensnek. Tisztában kell lennünk a test felépítésével, hogy az általálunk készített pótlások harmonizáljanak a testrészek működésével és valóban visszaadjuk a rágás képességét.” – emeli ki Szántó Gábor – „Az anyagtan pedig azért elengedhetetlen alapozó tudás, hiszen ezekkel dolgozunk, tudnunk kell, miből készülnek, mik a jellegzetességeik.”

Ezekhez jönnek aztán az egyéb szakmai ismeretek. Mivel ahogy már említettük, a szakmának van egyfajta művészi jellege, ezért a képzés során végig sok a modellezés, formázás, rajzolás, a kézügyességet igénylő alkotómunka.

A Pannon Kincstár képzésében plusz segítség, hogy minden jelentkező számára lehetőséget biztosítunk fogtechnikai laboratóriumban végezhető gyakorlatra. A hátteret a partner laboratóriummal kötött együttműködési megállapodásunk adja, a gyakorlat díja pedig a felhasznált agyagok költségét fedezi.

Pályára állunk

Tanulóink a vizsgán jóval az országos átlag teljesítenek: a 3,01-es országos átlaggal szemben 4,0-es átlaggal szerepelnek.

A szakképesítés megszerzésével fogtechnikus gyakornokaink képesek lesznek kivehető műanyag alaplemezes fogpótlást és fémlemezes fogpótlást készíteni, összeállítani a rögzített fogpótlások vázrészét, elvégezni a fogpótlások javítását. Így már ezzel a végzettséggel is vállalhatnak laboratóriumi munkát. Önálló fogtechnikusi munkavégzéshez azonban szükség lesz a továbbiakban a ráépülő képzések elvégzésére. Érdemes szélesebb spektrumon is körülnézni, mert a végzett szakember a kapcsolódó szakterületek, mint az implantológia, vagy a fogszabályozás területe felé is továbbléphet.

Ahogy Szántó Gábor a szakma lényegét látja: „A fogtechnikusok jelszava a saját hitvallásom is: Nil nocere! Úgy segíts, hogy ne árts! – Ehhez pedig megfelelő alaptudásra van szükség, csak így tudunk megbízható partnerei lenni fogorvosnak és páciensnek egyaránt.”

 

Szántó Gábor