Kisjuhász Szilvia

pénzügyi munkatárs

2013 óta dolgozom a Pannon Kincstárban. A korábbi munkahelyemen tizenhat évig ügyfélszolgálatos munkakörben dolgoztam. Onnan jelentkeztem a Pannonba, ahol első körben munkaügyi és bérügyintézői feladatokat láttam el. Ezt követően, évekig a pénzügyön dolgoztam, majd a céges struktúraváltást követően – korábbi tapasztalataimra támaszkodva – nemrég újra vállaltam az ügyfélszolgálatos pozíciót.

Iskolánkban és a munkánkban is, számomra az egyik legnagyobb érték, hogy sok ember számára hozzájárulhatunk egy új szakmához, egy fontos váltáshoz, változáshoz az életében.

Hétfőtől péntekig találkozhattok velem, illetve kérhettek tőlem tájékoztatást telefonon, e-mailen. Mivel az évek alatt több feladatkörben kipróbálhattam magamat, olyan témákban is tudok segíteni, amelyekhez más területről jövő információ is szükséges lehet. Ahogy mondani szokták, az „évek meg a rutin” … 😊

Egy jó kis csapatban dolgozom, és tudom, hogy mindannyian maximálisan törekszünk arra, hogy a legjobban szolgáljuk ki a tanulóinkat.

Amikor pihenek, többnyire a természetben kapcsolódok ki. Van egy baráti társaság, akikkel sokat kirándulunk, vártúrákra járunk, ahová néha velünk tart mentett vizslánk, Dió is.

Vissza